2016. január 18., hétfő

Pizzeria Värtan (Stockholm)

Forrás: citymaps.com
Látogatás időpontja:

2014. május 1.


2014-ben már harmadjára jártam Stockholmban, s mivel már nem első alkalommal voltam ott, tudtam, hogy nem egyszerű a svéd fővárosban nyitvatartó étkezőhelyet találni az esti órákban, s ez különösen igaz a külvárosokra. A mi szállásunk anyagi és egyéb megfontolások miatt a kompkikötőhöz volt közel, így az egész napos turistáskodás csak reménykedni tudtam benne, hogy a hotel melletti pizzéria még nyitva lesz, mikor visszatérünk a szállásunkra...


Ezúttal szerencsénk volt, s szerencsére az étlapon nem csak pizza szerepelt, voltak egyéb ételek is, így mindenki talált magának valamit. A tulajdonos egy török pali volt, s rögtön leesett neki, hogy nem vagyunk svédek. Miután pedig az is kiderült, hogy magyarok vagyunk, a nexus végképp megváltozott, hát hiába, náluk úgy tanítják, hogy mi rokonok vagyunk... Elbúcsúzáskor például a lányom kapott egy nyalókát is, ami a svéd vendégeknek nem volt alapértelmezés...

Végül egy pizza, egy saslik szerű dolog és egy grillezett csirkemell mellett döntöttünk, s szerencsére nem kellett sokat várnunk. Egytől egyig finomak voltak, egyikkel sem volt semmi gond. Sörválaszték nagy aztán nem volt, kénytelen voltam ezt a versenyzőt választani:





Norrlands Guld Export

Alapvetően nem volt rossz, különösen az eddigi svéd tapasztalatokhoz mérten. Erőteljesebben komlózták, mint vártam, de nem lépett ki az átlagos lagerek csoportjából még így sem. Utóízében enyhén édeskés, a könnyed vacsorához teljesen jól harmonizált. Szintén a már emlegetett Spendrups terméke.





Megjelenés5
Íz4
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás11
Összesen25

Ha esetleg szintén ezen a helyen szállnátok meg (Hotel Scandic Ariadne), s egy fárasztó nap után ennétek valami nem túl nehéz vacsorát, szívből tudom ajánlani ezt a helyet.

Második látogatás:

2019. április 24.

Aznap szintén egy jó hosszú nap után tértünk be, és elvileg egy "svéd" sültet ettem. Végülis nem volt rossz...

Mariestads Export

A Spendrups Bryggeri söre egy alapsör (a szokásos véd alkoholszinttel...), meglepetések nélkül, korábban már többször is tesztelve...





Cím:

S. Kajen 39
115 41 Stockholm


Telefonszám:

+46 8-663 29 77

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése