A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gösser. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gösser. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 16., kedd

Két Bagoly Fogadó és étterem (Várpalota)

Látogatás időpontja:

2021. augusztus 3.

Megszámolhatatlan alkalommal elautóztunk és elsétáltunk emellett a hely mellett az elmúlt 20+ év során, de valahogy sose mentünk be, eddig a nyárig...

Pedig a jelek szerint érdemes lett volna, mert igazán kiválóan főznek... Kézműves sört nagyon nem láttam az itallapon, így maradt a Gösser alapsöre, viszont ételekből kimondottan nehéz volt a választás...

Én végül a fogasfilé Orly módra mellett maradtam, ha nagyon akarnék nyavalyogni, akkor tán csak azt lehetne felemlegetni, hogy egy lehelletnyivel több sót tettem volna rá, de ez már tényleg csak nyafogás lenne...



Kértünk még cigánypecsenyét, itt szerencsére volt türelmük a szalonnát addig sütni, hogy ropogós legyen:

Ez a tétel pedig egy kijevi, ezúttal szétvágva (sokféle vélemény van, valaki szerint tálalás előtt ez szentségtörés...), ízre ez is nagyon finom volt, a krumplipüré pedig kimondottan zseniális...




Nem kétséges, hogy ide még vissza kell térni...

Elérhetőségek:

Cím: Várpalota, Péti út 2, 8100 Magyarország
Telefon: +3688592910
Weboldal: http://www.ketbagoly.hu/

Nyitvatartás:


Hétfő - Csütörtök: 11:00 - 21:00
Péntek - Szombat: 11:00 - 23:00
Vasárnap: 11:00 - 19:00


2018. május 3., csütörtök

Fantázia Étterem Pizzéria (Szentendre)

Látogatás időpontja:

2017. április 18.

Egy borongós tavaszi napon tavaly ellátogattunk Szentendrére, és a lányommal öt-hat múzeum után megéhezve betértünk erre a helyre s szentendrei Duna korzón egy kései ebédre, és őszintén szólva nem is nagyon variáltuk túl, hogy mit kérjünk, mert annyira éhesek voltunk...

Sörből sajnos nem volt nagyon sok izgalmas tétel az étlapon, így a régebben már többször bevált citromos Gösser mellett döntöttem (az "alkoholos" változatot választva), ételben pedig a bécsi szelet és a rántott csirkemell lett a gyors befutó, a lent látható nem kicsi méretekben:


Szerencsére a minőségre sem lehetett panasz, így egy gramm maradék nélkül fogyott el mindkettő, pedig eleinte voltak kétségeim... Azt hiszem, vissza fogunk még ide térni, akkor tán több türelmünk lesz majd az étlapot végigböngészni:)


Elérhetőségek:

Cím: Szentendre, Duna korzó 8, 2000
Web: http://www.fantaziaetterem.hu/index.html
Tel: +36 (26) 318 362

Nyitvatartás:

Minden nap: 9:30 -22:00

2017. augusztus 24., csütörtök

Ferences söröző (Szombathely)

Látogatás időpontja:

2016. november 5.

Mi tagadás, régen jártam ezen a helyen, pedig aztán fiatal koromban sűrűbben előfordultam itt. Aznap osztálytalálkozóra készültem, ami csak este volt esedékes, így "kénytelen voltam" valahol ebédelni is, így esett a választás erre az étteremre...

Tehát ebéd, és végül egy aprópecsenye mellett döntöttem vegyes körettel, ami kicsit olyan volt, mintha Budapest módra készítették volna el, olyan érzésem volt, hogy a zöldborsó mellett minthe máj is lett volna a gomba mellett... Elsőre kicsit kicsinek tűnt az adag, de végül azért jóllaktam, egyébként is azt terveztem, hogy délután sétálok egy nagyot, amíg világos van...


Italnak a már sokszor bizonyított Gösser Natur Zitrone-t választottam, hisz este úgyis volt alkalmam a terek szerint különböző alkoholtartalmú italokat fogyasztani. Ez a citromos sör továbbra is hozza a formáját, tudja, amit kell.

Az étteremben nem volt bődületes tömeg (pedig dél körül járt az idő), emlékeim szerint régebben nagyobb volt itt a nyüzsgés. Sebaj, én nem bántam, úgyis egy kis nyugalomra vágytam a sok órás vonatozás után... Összegevze a látogatást: a személyzet nagyon barátságos (csillagos ötös), viszont az ételek minősége lehetne jobb, maradéktalanul nem voltam elégedett...

Elérhetőségek:

Cím: Szombathely, Aréna u. 1, 9700 Hungary
Telefon: +36 94 311 789

Nyitvatartás:

Minden nap: 10–22
 

2017. május 9., kedd

Universitätsbräuhaus (Bécs, 2016) 2. nap 2. hely

Látogatás időpontja:

2016. március 12.


Ehhez a helyhez vissza kellett utaznunk a belvárosba, egész pontosan az egyetemi campus területére egy belső udvarba. Az látszott, hogy jó időben kint is lehet ücsörögni, de márciusban ehhez azért még túl hideg lett volna...

A bejárat mellett rengeteg tábla hirdette, hogy mi az aktuális kínálat, és ha már ennyi minden volt, mi el is tökéltük, hogy végigkóstolunk mindent...




Odabent foglaltunk hát helyet, szerencsére a társaságunkhoz mérten nagy asztal elfoglalása sem okokott nagy gondot, pedig már kezdtük karcolni az ebédidőt...







A sörökre nézve szép fantázianevek olvashatók a kinti táblákon, de azért egy kis kutakodással megfejtettem, hogy mit is ittunk voltaképpen...

Professor Malz
(Kaiser Doppelmalz)


5,1 % alkoholtartalmú barna sör volt, az én ízlésemnek túlságosan is édes, magasabb pontszámokat nem tudtam adni...

Megjelenés6
Íz3
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás8
Összesen21




Dunkel (dark beer), for my taste it was too sweet...




Appearance (1-10)6
Taste (1-10)3
Aromas and other characteristics (1-10)   4
Overall (1-20)8
SUM (1-50)21

L

Zwickl Doppelbcok

(Schlägl Doppel Bock
Stiftsbrauerei Schlägl)


Enyhén fémes ízű erős (8,3 %) doppelbock, bár az alkohol egyáltalán nem érződött benne. Kicsit az átlag felett...


Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás12
Összesen31




Strong doppelbock (8.3 %ABV) above the average, the taste of alcohol is not recognizable, taste of can appears...



Appearance (1-10)6
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   6
Overall (1-20)12
SUM (1-50)31

Unibräu alt
(Gösser Dunkles Zwickl)



Egy félbarna sör a Gössertől (5,7 % alkohol), sajnos elég gyengécske volt...


Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás10
Összesen26




Nice amber color but this is the most advanced feature of this beer: the quality and taste is slightly above the average.


Appearance (1-10)7
Taste (1-10)5
Aromas and other characteristics (1-10)   4
Overall (1-20)10
SUM (1-50)26


Magister Märzen
(Gösser Märzen)



Ez volt a tesztsor legjobb söre, harmonikus märzen. (5 % alkohol.).


Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen33




The best beer in the restaurant, a harmonic märzen.




Appearance (1-10)6
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   7
Overall (1-20)13
SUM (1-50)33


Campus Zwickl
(Schwechater Zwickl)


Szintén 5 % alkohol, mint az előbbi sör, ízre hasonlatos a doppelbock-hoz, bár egy kicsit tán édeskésebb..


Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás11
Összesen28



The taste is similar to the doppelbock beer before, but it is a little bit more sweet.



Appearance (1-10)6
Taste (1-10)6
Aromas and other characteristics (1-10)   5
Overall (1-20)11
SUM (1-50)28

Doktor Pils
(Reininghaus Pils)



Enyhén zavaró komlós íze volt (alkohol: 5,2 %), ami nem nagyon akart múlni...


Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás12
Összesen30



Strange hoppy taste but above the average.

Appearance (1-10)6
Taste (1-10)6
Aromas and other characteristics (1-10)   6
Overall (1-20)12
SUM (1-50)30
Azért persze ettünk is... A pincérnő kissé furán viselkdett (hol értette mit akarunk, hol nem...), de szerencsére azért a Frankfürtel würstel a brutálisan csípős tormával megérkezett...







A fenti képeken lévő hamburger is jó volt nagyon állítólag, ahogy a melegszendvics is, de arról sajnos nincsen kép.


Elérhetőségek:


Web: http://www.unibrau.at/
Cím: Alser Str. 4, 1090 Wien, Austria
Telefon: +43 1 4091815
Email: campus@unibrau.at


Nyitvatartás:


Minden nap: 11:00-24:00

2017. március 11., szombat

Fészek étterem (Salgótarján)

Látogatás időpontja:

2016. november 2.

Először jártam igazándiból Salgótarjánban a nevezett napon (átutazóban már voltam korábban), s a méltán híres bányamúzeum meglátogatása után keresnünk kellett egy helyet, ahol akár enni is lehet. A múzeum munkatársai ajánlották ezt az éttermet, már majdnem kint volt a városból...

Az emeleten találtunk helyet (sokan voltunk), s az étlap átböngészése után erős volt a kísértés, hogy a régebbről már ismert "kalóriaszegény" Bacsa szeletet válasszam, de aztán mégsem emellett kötöttem ki, hanem a konyhafőnök kedvencénél, amiben elvileg szalonnának kellett volna lennie, de mint a képeken látszik, ez nem így van (a sonka mellett volt még füstölt sajt és hagyma is). Azért jó volt...



Sör tekintetében nagy variálás nincs, én a már többször is említett Staropramen világost kóstoltam, de végül belekóstoltam egy másikba is, amit nem én rendeltem (fotó sajnos nincs):

Gösser Naturgold

Nem volt még szerencsém az alkoholmentes Gösser-hez, enyhén búzás íze volt, de kategóriájához mérten szerintem egész jó volt.

Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás13
Összesen32

Elérhetőségek:

Fészek Vendéglő és Sörkert
3100 Salgótarján, Bajcsy-Zsilinszky út 16-18.
Telefon: 32/418-405
Web:www.feszekvendeglo.hu
Email: info@feszekvendeglo.hu

2016. július 24., vasárnap

Gösser NaturZitrone 0,0%

Forrás: Fapados
Tesztelés időpontja:

2015. július 8., Budapest (dobozos)

A normál verzió már szerepelt a blogban, s meg is írtam akkor, hogy ez az egyik kedvenc, s sokáig ehhez a sörhöz hasonlítottam a citromos söröket, amiikhez hozzájutottam, ez volt az "etalon". A Gösser esetében meg aztán végképp adta magát az összehasonlítás, mihez máshoz hasonlítsam leginkább, mint az alkoholos testvéréhez...

Ezt a sört már akkor kóstoltam, amikor a Soproni előrukkolt a burkolt áremelési stratégiájával, és nekiállt gyártani az övön aluli 4 decis söreit. Én akkor eldöntöttem, hogy amíg ezek a piacon vannak, nem fogok ilyeneket vásárolni, ez is csak a kíváncsiság miatt egyrészt, s nem is saját érdekből került be a kosárba. De ha már megvettük, természetesen meg is kóstoltam.

Sajnos jellegtelenebb, mint a nagytestvér, sörízt aztán ebben végképp nem kell keresni. Ez már tényleg olyan, mint egy limonádé. Annak viszont elmegy.

Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás10
Összesen26

2011. szeptember 16., péntek

Gösser Spezial

Tesztelés időpontja:

2011. augusztus 6., Budapest (csapolt)

Forrás: Árgép
Ki ne ismerné ezt a márkát? Ilyen ember szerintem nincs is... A szomszédok (Ausztria, Stájerország) számomra vitathatatlanul legjobb próbálkozása a sörkészítés terén. Hazánkban természtesen licensz alapján készült sört lehet kapni többnyire, ez is Sopronban készül... Erre azonban többnyire nem lehet panasz, legalábbis a magam részéről az üveges verzióval elégedett szoktam lenni.

A blog indulása óta először kerültem közelségbe ezzel a sörrel ismét, ezúttal csapolt verzióban. Fura volt egy kicsit, amikor kihozták, azt hittem először, hogy a poharat nem sikerült jól elmosni. Ugyanis a színe és az állaga nem volt olyan kristálytiszta és áttetsző, mint amilyen az ampullás verzió szokott lenni kitöltve. Nézegettem a poharat, de annak ugyan nem volt semmi baja, a jelek szerint a sörnek volt ilyen opálos jellege.

Kicsit furának tűnt tehát a dolog, de belekóstoltam természetesen. Nem nagyon hasonlított a dolog az üveges ízélményre, sőt. Kissé vizesnek is érződött, és nem éreztem azt az egyensúlyt a keresrnyésségben, mint korábban. Hozzáteszem, csapolt Gösser sörre pályafutásom során nem nagyon emlékszem, talán egyszer ittam Ausztriában, de az más kategória. Ugyanakkor többszöri ízlelés után nem tudnám azt mondani, hogy a sör rossz, de nagyon más, mint amit az üvegestől megszoktam...

Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek7
Összhatás13
Összesen31
Régi értékelés szerint6,2

2011. augusztus 29., hétfő

Gösser Natur Zitrone

Tesztelés időpontja:

2011. július 28., Várpalota (üveges)

Forrás: E-Szaküzlet
Azért ez a dátum nem teljesen korrekt, teszteltem én ezt a sört már számtalan alkalommal, csak hát akkor még nem adtam blog írásra a fejem. Vonzódom a citromos ízesítésű sörökhöz, az első ilyen élményem (mint valószínűleg még sokaknak) a Pécsi Sörfőzde Radlere volt, erről is lesz majd teszt egyszer. Bár szerintem az a sör már nem nagyon emlékeztet arra, amibe én beleszerettem több, mint tíz éve, de lehet, hogy az én ízlésem változott sokat, és nem a pécsi recept...

Szóval a Natur Zitrone. Van immáron belőle 0 % alkoholos verzió, de ahhoz még nem volt szerencsém. (Ebben kemény 2 % alkohol van...) Nem mondhatnám, hogy az összetevők kiválogatásánál itt is fő szerepet játszott volna a természetesség, még felsorolni is nehéz a mesterkélt adalékokat, amik ebben a sörben is megjelennek. A színe opálos, nem sok köze van a pilzeni színvilághoz, inkább egy búzasört idéz a látvány. Ízre a pilzeni íz nem nagyon bukkan elő, a citromos íz dominál mindent, de számomra nem zavaró módon.

Mondhatjuk, hogy leginkább citromos üdítőitalra emlékeztet az ízélmény, de az ízesített söröknél (különösen pilzeni esetben) erre számítani lehet, nagyon nem lehet ezen csodálkozni. Igazából kétféle dolog szokott előjönni: az egyik véglet a Tuborg Lime Cut és a Puls Kerge Sidrun által is képviselt "sör elenyésző citrusos ízzel" jellegű vállalkozás, a másik pedig a citrusos dominancia, inkább édeskés ízvilággal. Nekem inkább utóbbi jö be, ez látszik a pontozáson is. Pillanatnyilag szerintem ez a legjobb ilyen jellegű termék a piacon...

Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek6
Összhatás12
Összesen32
Régi értékelés szerint6,4