2014. május 28., szerda

Wojak Radler

Forrás: Tanie Chlanie
Tesztelés időpontja:

2013. augusztus 17., Valahol Lengyelországban, Lublin felé félúton (dobozos)

A nyári szabadság után, Észtország felé haladva van egy standard megállóhelyünk valahol Lublin előtt párszáz kilométerrel, ahol egy benzinkútnál kényelmesen félre lehet állni. Itt pihentünk meg tavaly nyáron is egy húsz percre, s ha már kicsit szusszantunk, bementem a boltba is körülnézni, hátha alakult valami a lengyel piacon is időközben...

Igazából csak valami frissítőre vágytam, s bíztam benne, hogy lesz valamilyen új ízesített sör, s szerencsére nem kellett csalatkoznom, mert a Wojak brand új versenyzővel gazdagította a piacot (egész pontosan a Kompania Piwowarska). Érdekes mód ők eltértek a 2 %-os "kváziszabványtól", ebben a sörben 2,4 % alkohol van. 2013 áprilisában dobták piacra (épp a dögmeleg nyári időszak előtt), s a szokásos arányoktól eltérően több benne a citromos matéria (56 %), mint a lé fele.

Igazából mostanság túlzottan jó radlerrel nem találkoztam, de dacára az arányoknak, a Wojak szerzemény egyszerre sörízű, és egyszerre frissítő jellegű citromos ital, közel az ideálishoz. A színe kicsit sötétebb, mint egy átlag radlernek, s szerintem az opálosság is kevésbé van jelen, mint általában (habja nem sok van). Mindenesetre szerintem érdemes vele tenni egy próbát, ha kéznél van...

Megjelenés 5
Íz 7
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás 12
Összesen 30


2014. május 27., kedd

Sörgyártók bemutatása #25 - Budweiser (USA), azaz Anheuser-Busch...

A Budweiser név valószínűleg örök vita tárgya lesz Európában és főleg a tengeren túl (bár a kérdés számomra elég egyértelmű...), így nem kerülhető el, hogy a következő poszt majd a cseh cégről szóljon majd, s hogy először az amerikai főzde került ide, annak csak a sajátos algoritmusom az oka, s ezen még az esetleges sorrendiségi logika miatt sem fogok változtatni...:) A poszt címe igazából Anheuser-Busch kéne, hogy legyen, de mivel ez a név csak a sörfanok számára ismerős, ezért inkább maradtam a cím elején a közérthetőbb brand névnél...

Szóval hol is kezdjük? Tán néhány ténnyel célszerű. Sok mindent lehet vitatni tehát, de azt biztosan nem, hogy az Adolphus Busch által 1876-ban kezdett sör gyártása a gyárnak nagy népszerűséget hozott, s a mai napig ez az USA egyik legkedveltebb söre, s több mint 80 országban hozzá lehet jutni. Az is tény, hogy rizs is van benne, s az eredeti recept alapján a sör számos főzdében készül világszerte, s ennek megfelelően a külalak (néhol a név is), teljesen más.
Adolphus Busch (Forrás: Immigrant Learning Center)

No de térjünk vissza a gyökerekhez, hogyan is kezdődött a történet... Szóval a már emlegetett Adolphus Busch 1857-ben elhagyta Németországot, és áttelepült az Egyesült Államokba. St. Louis-ban telepdett le (Missouri), s hamarosan sörrel kezdett el foglalkozni. Fiatal ember lévén ott is nősült meg (akkor még csak 18 éves volt...), s elvette feleségül Eberhard Anheuser lányát Lily-t, s szerencséjére az apósnak már volt egy bejáratott főzdéje, ahol lager típusú söröket főzött.

Hamarosan társak lettek az üzletben, s a közös cég 1864-ben jött létre, Anheuser-Busch néven. Busch keresztül-kasul beutazta ezt követően Európát (hogy erre honnan volt pénze, rejtély, tán apósa pénzelhette ezt a tanulmányutat...) és próbálta megfigyelni a legmodernebb technikákat és módszereket. Ennek köszönhetően az Anheuser-Busch főzde volt az első az amerikai piacon az 1870-es években a pasztőrözéssel, s ezzel nagyot dobtak a kiszállítási rádiuszon: a sörük nagyobb "hatótávolságot" ért el, mint másoké... Az 1850-es évek közepe táján az átlag amerikai fogyasztó a robusztus ale típusra volt szocializálva, de Busch bepróbálkozott a könnyedebb sörökkel, amelyeket az Osztrák-Magyar Monarchia területén (főleg Csehországban) főztek.

Ennek az ideje egész konkrétan 1876-ban jött el, s a sör neve Budweiser lett. Ezt követően több évtized aranykor következett, amelybe aztán jócskán belerondított az 1920-as alkoholtilalom. Az Anheuser-Busch szüneteltette a sörfőzést, és helyette alkoholmentes italok gyártásából próbált megélni. Amikor a tilalomnak végre 1933-ban vége lett, újra indult a sörfőzés is. Az eltelt több mint tíz év alatt a fogyasztók ízlése azonban megváltozott, rászoktak a házilag készített édeskésebb sörökre. Ezért aztán a cég a kampányában arra buzdította a fogyasztókat, hogy igyanak legalább öt napig Budweiser-t, és csak aztán próbálják újra a régi sört, s ha még akkor is az ízlik, hát térjenek vissza ahhoz...

A gazdasági válság limitált növekedést engedélyezett csak, de aztán az eladásoknak újra nagy lökést adott a sörösdoboz 1936-os megjelenése. A második világháború időszaka nem hozott nagy gazdasági sikereket, de aztán a háború után a cég újra gyors növekedésnek indult. A cégnek 1946-ban új vezetője lett August A. Busch Jr. személyében, aki megkezdte a sörfőzdék "nemzeti hálózatának" létrehozását. Az első főzde Newarkban (New Jersey) nyílt meg 1951-ben, s a következő 25 évben ezt még másik nyolc követte.

A cég életében a következő nagy változás az InBev 2008-as hatalomátvétele volt, akik aztán rengeteg költségmegtakarító intézkedést tettek. Ezek nyomán számos forrás szerint a sör íze nem igazán jó irányba változott, mert például az eredeti receptben szereplő teljes szemű rizs helyett törmelékrizst kezdtek alkalmazni, s a kiváló minőségű Hallertauer Mittelfrüh komlót szintén mellőzték a továbbiakban. Az AB InBev egyik korábbi vezetője elmondta, hogy így 55 millió dollárt spóroltak meg évente, de kérdés, hogy megérte-e...

Forrás: The Shelby Report
Most pedig nézzük a legérdekesebb kérdést, ami már a blogban egyszer érintőlegesen előkerült, a névvitát... A vita lényege az, hogy ki jogosult használni a Budweiser nevet, pontosabban: a csehek szerint az amerikaiak teljesen jogtalanul teszik ezt... De honnan is jön ez az egész? 1876-ban Adolphus Busch, amikor a már említett tanulmányutakon járt Európában, barátjával Carl Conrad-al Csehországba (pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchiába...) is eljutott, és az ottani tapasztaltok inspirálták a későbbi cseh típusú söröket.

Annak idején azon a vidéken a sörnevek a város nevéből generálódtak, ahol eredetileg készültek, hozzácsapva egy "er" végződést. Így alakult ki a pilsner név például ugye... Pilsen-től (ma Plzeň) nincs messze Budweis (ma České Budějovice), s minő csoda, az ottani söröket budweiser néven emlegették akkoriban. Nem vitás, hogy a sörfőzés ott korábban indult, a magyar történelemből is jól ismert II. Ottokár cseh király már 1245-ben letette ennek alapjait. Szóval rövidre zárva a dolgot, a budweiser mint szó azt jelenti, hogy Budweis-ből való, onnan származó, s az amerikai érvelés alapja ez, hogy ezzel így márkanevet levédetni nem lehet, mert ez csak egy sörtípust jelöl, akár a pilsner.

Mindenesetre ezzel az érveléssel nem azonosultak a nemzetközi jogi fórumok, így a vita jelenleg ott tart, hogy az európai országok többségében a címkén csak Bud lehet az amerikai sör esetében, ez alól csak a svédek, az írek és az Egyesült Királyság kivétel, ott mehet a Budweiser is.

A gyártó portfóliója időközben persze jócskán kibővült, s igazából nehéz is meghatározni, hogy mi tartozik bele a fúziók kapcsán (különösen az InBev után) szorosan az Anheuser-Busch szférába, és mi az ami attól már távol áll. Mindenki döntse el maga, de itt egész jól át lehet a kínálatot böngészni...



2014. május 26., hétfő

Saku Öllehatas Humal ja Oder - Pilsner

Tesztelés időpontja:

2014. május 9., Tallinn (üveges)

2014. április 16., ezt a dátumot fel kell vésni a naptárba....:) Hogy miért? Mert ez az a nevezetes dátum, amikor Észtországban az egyik nagy gyártó végre felismerte, hogy tán érdemes lenne energiát és pénzt ölni komlósabb sörök fejlesztésébe, s követve a világban végbemenő trendet, ki is rukkoltak két újdonsággal végre, még ha van is ezeken némileg mit javítani...

A Saku tehát mindjárt két újdonságot is piacra dobott, az egyik egy pilsner típusú sör, a másik pedig egy lager, ezek közül nekem az első jött be jobban, a másodikról a teszt majd később jön. Észtül nem tudóknak: a névben a humal ja oder jelentése, "árpa és komló".

Az üveg formája szintén trendi, manapság sok ilyen üveggel lehet összefutni, a Mikkeller és a Brewdog is előszeretettel használja például ezt a 0,33-as formát. S hogy mennyi komló van bennük? A Saku saját bevallása szerint mindkettőbe nagyjából duplája került annak, mint amennyit a Saku Kuldba teszenk például. A pilsner típusú sör esetében például Hallertau Hersbrucker és Super Styrian komlókat használtak, s az eredmény pedig egy határozott komlózású, 5 % alkoholtartalmú pilsner lett. A gyártó szerint ez egy light sör, az én kóstolási tapasztalataim ezt azonban nem támasztják alá.

Szerintem egy kimondottan testes pilsner, színében sem nagyon találtam kifogásolnivalót, egyedül a habbal voltak problémáim, de ezért kárpótol a sör íze. Ha választanom kellene egy Saku Kuld és őközte, habozás nélkül ezt választanám (pedig a Kuld sem rossz...)

Megjelenés 6
Íz 7
Aroma és jellegzetességek    7
Összhatás 14
Összesen 34

2014. május 21., szerda

Königsbrau

Tesztelés időpontja:

2013. augusztus 13., Tolna (dobozos)

Hát akkor szálljunk alá a hetedik bugyorba ismét, különösen egy Westvleteren sör teszt után ér fel ez egy enyhe kínzással, de az ilyeneken is túl kell néha esnie egy ártatlan sörfogyasztónak...:) Az eredetnyomozás kissé nehézkes lassan egy év után, mert ezúttal elkövettem azt a hibát, hogy nem csináltam a doboz hátsó feléről képet...

Mindenesetre úgy hírlik, hogy a Borsodi követte el ezt a sört, s ez tényleg így is van, a gyár honlapja is megerősít ebben. Nem ez az egyetlen németes hangzású "helyi márka" a portfólióban, szerepel még ott Frisch Fassl, Riesenbrau, Welsenburg és Wundertal nevű is, amelyeknek az alkoholtartalma és összetétele kísértetiesen hasonlít (egyedül az első sör 3 %-os, a többi 4 % alkohollal bír), csak a szavatossági időben van némi változás. Úgyhogy bennem erős a gyanú, hogy a sör valószínűleg ugyanaz a light sör mindegyikben, csak esetleg más hálózat forgalmazza őket... No persze ez csak feltételezés.

Annyi bizonyos viszont, hogy ez a Königsbrau simán beleillik abba a hullámba, amelynek a Ritterkönig is "jeles" képviselője odahaza egy másik gyártótól: gyártsunk egy olcsón előállított "jó" kis kukorúszás light sört, adjunk neki valami sose volt német nevet, aztán hadd szóljon, mehet a boltba, s veszik majd, mint a cukrot, mert mekkora jó dizájnja van már. Hát az elképzelés tehát nem egyedi, s úgy tűnik be is jön, mert ezeket a könnyű söröket nem adják túl drágán...

Nekem mindenesetre ez sem nagyon jött be, egyedül tán a habját lehet valamilyen szinten megemlíteni, a többi paraméter kívül esik a vállalható kompromisszumon: enyhén vízízű és szerkezetű, "hamisítatlan" tengeri mellékíz, komlózásnak nyomát se érezni, soroljam még?

Megjelenés 4
Íz 4
Aroma és jellegzetességek   3
Összhatás 7
Összesen 18

2014. május 16., péntek

Зіберт Бочкове (Zibert Bochkove)

Tesztelés időpontja:

2014. május 11., Tallinn (üveges)

Ukrán sör is régen volt, hát akkor nosza... Amikor kutakodni kezdtem az eredet után, hamar kiderült, hogy az Оболонь (Obolon) főzde készíti, akiknek kimondottan kulturált honlapjuk van amellett, hogy a portfóliójuk is egész tisztességes. A Zibert brand ezen a portfólión belül a kommersz vonalat képviseli, s így a teszt eredménye már nem is oly meglepő...

Magára a főzdére részleteiben nem térek most ki, most csak annyit, hogy 1980-ban indult meg a termelés, szóval a cég viszonylag fiatal. Némileg van kapcsolódás a moszkvai olimpiához is, de ezekről majd tényleg később. Az eltelt 33 évben a főzde az ukrán sörpiacon jelentős tényezővé vált, s manapság a nemzetközi piacokon is erőteljesen jelen vannak.

A kínálatuk meglehetősen sokrétű, négyféle minőségi kategóriába sorolódik be a 18 (!) féle sör, és van hat ízesített sör is a rengeteg üdítő ital és az ásványvizek mellett.

A Zibert fantázianév alá még két másik sör tartozik (Bavarian és a Light), a jelen tesztalany pedig a leírás alapján német hagyományokra épít, s ezt a címkén is kihangsúlyozzák. Alkoholtartalma általános (kereken 5 %), pohárba kitöltve habja különösebben nincs, színre közepes, nem átlátszó. Ízre közepes komlózás és nem túl hosszú érlelődés hallatszik ki belőle, bosszantó hibákat nem mutat fel. A legjellemzőbb íz a sokadik korty után a finom kesernyésség...

Megjelenés 5
Íz 4
Aroma és jellegzetességek  5
Összhatás 11
Összesen 25
.

2014. május 15., csütörtök

Au Bon Vieux Temps (Brüsszel) és a Westvleteren főzde (#24)

Látogatás időpontja:

2014. május 7.

Francia nyelvtudásom olyan szinten kopott már meg, mint a térdemben az ízületek (különösen a jobbik...), de azért ennek a helynek a nevét nem esett nehezemre lefordítani. A "boldog időket" idéző hely immáron 300 éve áll itt a hírek szerint a St. Nicholas templom közelségében a Grand Place-tól egy köpésnyire Brüsszel központjában, bár igazi weboldalt nem nagyon találtam hozzájuk...

Mondjuk nem is nagyon reménykedtem, mert az egész hely olyan családiasan kicsi első ránézésre, hogy el nem nagyon tudom képzelni, hogy ott erre bárkinek is ingerenciája és ereje lenne (ha jó volt ez így többszáz évig, akkor minek kéne ugye...). Beljebb lépve azért az enteriőr meglepően nagy, mindenesetre jóval nagyobb, mint amennyire az első lépések után várható lenne, de sebaj...

A kártyás fizetést tessék elfelejteni, bár ez cseppet szíven üti az embert, különösen akkor, ha az itallap zászlóshajójára, a "Westvleteren 12" sörre esik a választása (mint nekünk is), amelynek az árát itt pontosan a névben szereplő számhoz szabják. Nem szoktam itt nagyon árakat emlegetni, de itt azért tán érdemes: igen, egy palack ennyibe kerül. Hogy megéri-e vagy sem, azt majd mindjárt kivesézzük...

Ételt az itallapon nagyon nem érdemes keresni, de nem is enni járnak ide a népek, ahogy elnéztem...

Westvleteren 12

Sokszor, sok alkalommal kerültek már szóba a trappista sörök ezen a blogon, s nem is nagyon fárasztanék vele senkit, hogy hogy is van ez, aki ide tévedt már annak ezt úgyis tudnia kell:) A Westvleteren viszont számomra eddig valahogy nem jött össze, s itt leginkább a sör elérhetetlensége az ok. Hogy mennyire nehéz hozzájutni, arról itt lehet tájékozódni leginkább, de azért pár részletet én is kiemelnék...

A legfontosabb korlátozás először is, hogy csakis az apátság boltjában lehet hozzájutni, s ott is csak úgy, hogy ha valaki előre lefoglal magának egy időpontot. Ez egyben azt is jelenti, hogy bárhol is futunk vele össze, azok a tételek mind "egyénileg" lettek vásárolva, így mondhatni szűkösek, ergó: becsüljük meg magunkat, hogy belekóstolhattunk!

A főzde nem túl régi, a trappista barátok, akik a franciaországi Catsberg monostorból jöttek, 1831-ben alapították. A főzde arról is nevezetes, hogy ez volt az egyetlen olyan trappista főzde az első világháború alatt, ahonnan a németek nem nyúlták le a rézüstöket... A sört árulni csak 1931-ben kezdték el, s csakis az apátság vendégeinek.  Igazából az apátságban mintha megállt volna az idő, ugyan van három alkalmazott is, de a munka nagy részét a barátok végzik a mai napig, s így a mennyiség továbbra is korlátos, igazából 1946 óta változatlan...

Huszonhatan (!) élnek a kolostorban, ebből öten (!) viszik a főzde ügyeit és öten ügyelnek a palackozásra. Mint a többi trappista főzdénél is, a befolyt pénz csakis az apátság fenntartását szolgálja, pénzszerzés itt nem cél, s így nem is készül több sör pusztán a profit kedvéért. Pedig igény aztán volna rá... A barátok azonban hajthatatlanok, nem emelnek az 1946-ban elért mértéken (4750 hektoliter), s továbbra is csak egyéni ügyfeleket szolgálnak ki... Az apát úr véleménye erről elég tömör, s nem nagyon lehet rajta változtatni, úgy érzem: "Nem sörfőzők vagyunk, hanem barátok. Azért főzünk sört, hogy továbbra is megengedhessük magunknak, hogy barátok legyünk."

Háromféle sörrel lehet összefutni, ha sikerül valamelyiket valamilyen csoda folytán megrendelni:
  • Westvleteren Blonde (zöld kupak), 5,8% ABV, 1999. június 10. óta
  • Westvleteren 8 (kék kupak) (korábban Extra), 8% ABV.
  • Westvleteren 12 (sárga kupak) (korábban Abt),  10,2% ABV, 1940 óta
Forrás: CharlestonGrit
Egészen 1999-ig a főzdének volt még két söre (egy 6,2% ABV barna és egy 4°-os gyengébb sör, ezt váltotta a Blonde). A 8 és a 12 a palackban éri el a tetőpontját hosszas érlelés után (nem érdemes őket agyonhűteni), legjobb évekre őket magukra hagyni. Az erősebb sörök esetében az összetevők élesztők, komló, maláta, cukor, karamell és víz, szóval nagy titok ebben nincs....

Az üvegek abból a szempontból is érdekesek, hogy 1945 óta semmiféle címke nincs rajtuk, s ez azóta is így van. A barátok reklámra egy fillért nem költenek, a fent belinkelt honlap is mondhatni minimalista, s csak arra jó leginkább, hogy a beszerzési korlátozásokat ismertesse szerintem. S mivel címke nincs, a Westvleteren sörök az egyedüliek, akik nem kérkednek a trappista logóval sem, ezt csak a faládákon lehet látni, amiben a sört el kell vinni.

Na de mennyi is az annyi, és hogy lehet hozzájutni? Jelenleg az árak a helyszínen nem brutálisak, €30.00 egy rekesz Blonde, €35.00 a 8° és  €40.00 a 12°-es. Egy ládába 24 sör fér, így az ár mondhatni baráti szerintem. Erre még rájön a depozit az üvegre és a ládára, amit kegyesen sorban állás nélkül vesznek vissza. (Lehet kapni poharakat is.)

A szívás abban áll, hogy egyrészt mindezért oda kell menni, és meg kell rendelni előre. Eredetileg mindenkinek (mármint a megrendelőknek...) járt 10 (!) rekesz, de aztán az érdeklődés emelkedésével ez szépen lement ötre, aztán háromra, kettőre, majd egyre. A 12-es esetében 2009 óta a limit egy láda, s ez inkább fog lejjebb menni, mint feljebb. S hogy mindenki egyenlő esélyekkel induljon, egy telefonszámról, egy autó rendszámra (igen, meg kell adni azt is), hatvan napon belül csak egy rendelést fogadnak el. Szóval arra zéró az esély, hogy csak odamegyünk, aztán veszünk ezt-azt. A frászt.

A rendszernek két oka van: egyrészt minél jobban gátolni azt, hogy kereskedelmi forgalomba kerüljön a sör, másrészt meg mint mondtam, egyenlő esélyt mindenkinek... No azért minden nincs veszve: ha esetleg valaki arra téved foglalás nélkül, az apátsággal szemközt lévő látogató központ üzemeltet egy kávézót, ahol véges készletek azért vannak időnként sörből, és ha szerencsénk van, akár kóstolni is lehet (sajtot is).

Az apátság keményen dolgozik azon, hogy a sört máshol ne lehessen árulni (minden számlán rajta van, hogy tilos tovább árusítani...), így számomra rejtély, hogyan kaphattuk meg ezt a sört ebben az egységben, de nagyon úgy tűnik, hogy az árba előre be van építve egy esetleges perköltség is...:)

Úgyhogy azt hiszem, ezt tovább elemezni tán nem is érdemes, térjünk rá a sörtesztre magára. Az itallapon nemes egyszerűséggel csak a "világ legjobb söre" lózung van a név mellé biggyesztve, s ha már ez a szöveg ott látható volt, vetettem egy pillantást a nagy sörtesztelő oldalakra. Az eredmény tekintélyt parancsoló, most csak a Ratebeer-re térnék ki, a többi is hasonló. Itt a Westvleteren 12 jelenleg több, mint 3000 (!) értékelés alapján 100-as értékelést kapott, s még a "leggyengébb" Blonde is 99-nél jár. Ehhez azt hiszem különösebb kommentár nem kell...

S mi az én véleményem? Nehéz rá szavakat találni, mert nem hasonlít semmire. Ennél komplexebb sörrel még életemben nem találkoztam, kortyonként változtatja az arcait. Néha a sűrű feketeség mögül a stout világa türemkedik elő, ugyanakkor soha nem tűnik el az apátsági sörök illata és jellegzetes világa sem. Egymást váltogatják az aszalt gyümölcsök a kávéval és a fekete csokoládéval, az ember csak kapkodja a fejét. Bajban vagyok a pontozásnál, az már biztos....

Megjelenés 9
Íz 10
Aroma és jellegzetességek       10
Összhatás 20
Összesen 49

Elérhetőségek (főzde):

Sört ezen a számon kell rendelni (másol nem lehet): +32 (0)70/210045
Az apátság pedig itt van: Donkerstraat 12, B -8640 Westvleteren

Elérhetőségek (Au Bon Vieux Temps):

Impasse Saint-Nicolas 4
Brussels, 1000
Telefon: +32 2 217 26 26

2014. május 14., szerda

Borsodi Super Dry

Tesztelés időpontja:

2013. augusztus 13., Tolna (dobozos)

A "Super Dry" viszonylag új termék a gyár palettáján, tavaly jelent meg csupán, de igazából nem nagyon lepődnék meg, ha a közeljövőben el is tűnne (szerintem az is csoda, hogy még kapható...). Miért is mondom ezt? Már azon kissé ledöbbentem, amit a gyár pozitívumként bírt tálalni a bevezetés során, mármint hogy milyen frankó is az, hogy nem lehet kesernyés utóízt érzeni, s így "minden korty olyan, mint az első".

Na már most: mi a lótúróért is iszunk mi (legalábbis én) sört? Mert szeretnénk érezni a söröknél szokásos (persze lehet variálódni és kell is) alapösszetevők által kialakított ízvilágot (s itt nem a kukoricagrízre gondolok ám, ami vastagon van a Super Dry-ban is, de minek...), és ebbe bizony (halló!!!) beletartozik a kesernyésség (is). Úgy ám. S ha ezt kivonjuk a sörből és erre még büszkék is vagyunk, ez nálam nem egy jó kiindulópont.



No persze értem én, hogy kezdeni kell valamit a megfáradt portfólióval, s muszáj néha sokkolni az ártatlan fogyasztókat némi újdonsággal. De: ha már egyszer mindenáron az agyonherélt lite (light) kategória a cél, akkor azt lehet rendesen is csinálni (ebben a kategóriában is vannak jó dolgok azért...), akkor tessék például végérvényesen elfelejteni a kukoricát, s nem kell a kálium-metabiszulfit (E224) se nekem (bármilyen szép kémiai neve is van), amire normális gyártási folyamatok esetén többnyire nincs is szükség ugye. Jó lesz egy kis komló helyette (azért az is rajta van a listán), még ha kicsit keserű is lesz.



S hogy nincs utóíz, és minden korty egyforma? Hát lehet, hogy velem van a baj, de ez nem így van. Én bizony érzem azt a savanyú borzalmat minden korty után, ami minden tengeris sör sajátja, azt nem bújtatja el semmiféle új innovációs technológia, amire oly nagyon büszkék az alkotók. S az sem igaz, hogy a kesernyésséget annulálták, igenis érezni a komlót nyomokban (szerencsére). A hab mérsékelt (minek is lenne), s a kiheréltséget biztosító technológia miatt a sör olyan, mintha felvizezett szóda lenne sörrel "ízesítve".

Bocsánat, de ez irtó gyenge.

Megjelenés 5
Íz 2
Aroma és jellegzetességek      3
Összhatás 6
Összesen 16

2014. május 5., hétfő

Carlsberg Black Gold

Tesztelés időpontja:

2014. május 4., Tallinn (dobozos)

Az elmúlt héten Stockholmban jártam, s a kompon mindig lehet olyan söröket kapni, amiket máshol nem. Ezzel a Carlsberg sörrel is most szembesültem először életemben, de hát nyilván az én tudatlanságom az oka csupán, hogy eddig még nem találkoztunk...

Sajnos a Carlsberg honlapján sem nagyon lehet vele összefutni, így most meg kell elégednetek az én leírásommal... Magasabb alkoholtartalma van, mint az eredeti zöld dobozos verziónak, itt majdnem 6 % (egész pontosan 5,8) alkohollal van dolgunk. Ez még önmagában nem indokolná szerintem, hogy a sörnek alkoholos ízűnek kéne lennie, de ezt ennél az italnál a gyártónak nem sikerült elérnie.

A színe és habja ígéretes (illat semmi), az árnyalat majdnem arany szín felé játszik, de sajnos az íze hagy "némi" kívánnivalót maga után. Elsőre kissé tartalmatlannak tűnik, de aztán később (nagyjából második korty) jönnek a negatív dolgok: a kezdeti gyenge viszkozitást felváltja a mindent vivő alkoholosság, a maláta és a komló jótékony egyesüléséből származó elvárt ízjegyek úgy elbújnak mögötte, mint a sicc. Néha mintha gyümölcsösség felfedezhető lenne, de szerintem csak a képzelet játszott velem. Ha kellőképpen kéne érzékeltetnem a kis dobozka hatását rám, akkor a kannás borok kategóriája jut róla leginkább eszembe...


Megjelenés 6
Íz 2
Aroma és jellegzetességek     3
Összhatás 7
Összesen 18