2014. május 28., szerda

Wojak Radler

Forrás: Tanie Chlanie
Tesztelés időpontja:

2013. augusztus 17., Valahol Lengyelországban, Lublin felé félúton (dobozos)

A nyári szabadság után, Észtország felé haladva van egy standard megállóhelyünk valahol Lublin előtt párszáz kilométerrel, ahol egy benzinkútnál kényelmesen félre lehet állni. Itt pihentünk meg tavaly nyáron is egy húsz percre, s ha már kicsit szusszantunk, bementem a boltba is körülnézni, hátha alakult valami a lengyel piacon is időközben...

Igazából csak valami frissítőre vágytam, s bíztam benne, hogy lesz valamilyen új ízesített sör, s szerencsére nem kellett csalatkoznom, mert a Wojak brand új versenyzővel gazdagította a piacot (egész pontosan a Kompania Piwowarska). Érdekes mód ők eltértek a 2 %-os "kváziszabványtól", ebben a sörben 2,4 % alkohol van. 2013 áprilisában dobták piacra (épp a dögmeleg nyári időszak előtt), s a szokásos arányoktól eltérően több benne a citromos matéria (56 %), mint a lé fele.

Igazából mostanság túlzottan jó radlerrel nem találkoztam, de dacára az arányoknak, a Wojak szerzemény egyszerre sörízű, és egyszerre frissítő jellegű citromos ital, közel az ideálishoz. A színe kicsit sötétebb, mint egy átlag radlernek, s szerintem az opálosság is kevésbé van jelen, mint általában (habja nem sok van). Mindenesetre szerintem érdemes vele tenni egy próbát, ha kéznél van...

Megjelenés 5
Íz 7
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás 12
Összesen 30


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése