2012. június 28., csütörtök

Glad Estlander étterem (Tallinn, Észtország)

Látogatás időpontja:

2012. május 22.

Forrás: Baltic Travel
Egy protokollvacsora keretében jutottam el ebbe az étterembe májusban, de már számtalan alkalommal elsétáltam előtte. Most, amikor a poszt megírására adtam a fejem, megpróbáltam információkat gyűjteni a hely múltjáról, de meglepetéssel tapasztaltam, hogy nincs saját weboldaluk. Ők is azt az utat választották, mint sokan mostanában, hogy a legnagyobb közösségi portálon hoztak létre maguknak oldalt, bár szerintem ez nem az igazi... Egy ilyen oldal jó az étterem törzsvendégeinek, vagy "rajongóinak" tájékoztatására, de egyáltalán nem helyettesít egy jól felépített webdoldalt. No mindegy, ez már csak az én károgásom...

A fent belinkelt oldalról kiderül, hogy az étterem az Olde Hansa egyik vállalkozása, ahol kicsit már előrébb léptek az időben, és a XVII. századi "észt" konyhát akarják a fogékonyaknak bemutatni. A dátumból kiviláglik, hogy itt már a felfedezések kora után vagyunk, így a burgonya már például ott van az összetevők között...


Forrás: Glad Estlander

Maga a hely filozófiája erőteljesen hajaz az anyacégre: itt is megtalálhatók a komplett ételsorok (lakomák), de lehet enni persze külön fogásokat is. Annyiban más azért itt a helyzet, hogy nincs minden ételnek megjegyezhetetlen fantázianeve, és az étlap is egész könnyedén átböngészhető. Mivel a protokollvacsora keretében teljesen egyedi ételsort kaptunk (kicsit hasonló volt az étlapon lévő lakomához), nincs nagyon értelme az étlapot kiveséznem most, tán egy másik alkalommal.

Egy dolgot említenék csak most meg, fantasztikus házi kenyereket sütnek, ezekből az előételek mellé hoztak nekünk, még meleg volt mindegyik...

Sörválasztékban nincsenek túlzottan eleresztve, mindössze három sör van az itallapon. Van nekik egy saját készítésű házi gyömbérsörük, s emelett még két észt klasszikus, a Saku Originaal és a Saku Tume. Étlapot mi nem kaptunk, így ezt most csak utólag tudtam kibogarászni a fenti linken. Elsőre én a gyömbérsört kóstoltam meg, majd az étkezés vége felé kértem egy barnát, mert a pincérhölgy állította, hogy van csapolt barna sörük is. Hát ha az is volt, akkor az viszont biztos, hogy nem házi volt, hanem a Saku Tume, így a tesztben ezt fogom szerepeltetni...

Estlander's Ginger Beer

Sajnos az itallapról mondhatni semmi nem derül ki róla... Homály fedi így tehát, hogy mi került bele a gyömbéren kívül, milyen alkoholtartalma van, satöbbi. Így most csak a szubjektív élmények: a színe teljesen zöldessárga, bár ehhez némileg hozzátett a hely csekély megvilágítottsága és a pohár is (csak az ajtón jött be természetes fény...). Az íze csöppet édeskés, első ízlelésre hasonlít a gyömbéres üdítőitalokra, de tán ez nem is véletlen. Az első másodpercek édessége után megérkezik a csípősség is, a kettő együtt egész kellemes aromát ad a sörnek. A pohár érdekes, de én más formába tölteném...




Megjelenés 6
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 13
Összesen 33
Régi értékelés szerint 6,6

Saku Tume (Csapolt)

Üveges verzióban már előjött a blogban ez a sör (naná), ez volt az első alkalom, hogy csapoltan hozzá sikerült jutni (feltéve, hogy az volt, és nem üvegből öntötték ki). Kicsit érezni lehetett egy olyan jellegű édeskés ízt, amit többnyire csak a kandiscukor szokott produkálni, de miután most megtudtam, hogy ez egy Saku gyártmány valószínűleg, most már azért kétségeim vannak. Emellett az íze telt volt és harmónikus, vizességnek nyoma se volt.

Megjelenés 7
Íz 8
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 14
Összesen 36
Régi értékelés szerint 7,2

Elérhetőségek és más egyebek:

Cím: Vanaturu kael 3, 10123 Tallinn (az Olde Hansa étteremmel átellenben)
Telefon: +372- 627 9024
E-mail foglaláshoz: reserve@estlanderfood.com

2012. június 27., szerda

Hacker-Pschorr Weisse

Tesztelés időpontja:

2012. június 20., Tallinn (üveges)

Volt már rá eset, hogy a nehezen kimondható nevű gyártótól sört teszteltem, de az egy teljesen más stílus volt. Ezt a sört egy olyan napra tartogattam, amikor valamilyen könnyű vacsorához kell egy jó kis párosítás, de szégyen gyalázat, egyáltalán nem emlékszem, hogy mit ettünk aznap, pedig csak egy héttel ezelőtt történt...

Amikor nekiálltam nyomozni a sör után, érdekes dologra lettem figyelmes a cég német nyelvű honlapján. Elég nehéz megtalálni a söröket egyébként, de mire oda eljutunk, azt találjuk, hogy ilyen nevű sör nincs, ellenben van három másik búzasör: Hefe Weisse, Dunkle Weisse és Leichte Weisse. A Dunkle egy barna verzió, a Hefe a normál, a Lecichte pedig lájtos (alig 3 % alkohol verzió). Ilyenkor a művelődni vágyó sörfogyasztó számára nem marad más, mint feltenni a kérdést, hogy kakoj bagoly? Azaz: mi a túró történik itt?



Mit volt mit tenni, nyomoztam tovább... No azért sokáig nem tartott a dolog, rövid úton kiderült, hogy az exportra készülő (elsősorban USA) terméknél a Hefe Weisse esetében a Hefe szót nemes egyszerűséggel lecsapják, nem kell a fogyasztók agyát felesleges és emészthetetlen német szavakkal leterhelni... Így már egész nyugodtan leírhatom, hogy a sörbe 2/3 a búza (standard arány...), az alkoholtartalma pedig 5,5 %, búzasöröknél viszonylag magas, bár Németországban azért annyira nem szokatlan.



Pohárba kitöltve rögtön megfigyelhető a szűretlen voltából adódó opálosság, a színe pedig lebilincselő. Direkte módon nem hűtöttem agyon, kíváncsi voltam, milyen íze lesz 10 fok körüli hőmérsékleten. Az íze telt aroma, kicsit édeskésen fűszeres, itatja magát... Jobban megvizsgálva a színét majdhogynem ambernek mondható, el tudnám nézni jó sokáig, ha nem állna fent folyton a veszély, hogy felmelegszik túlságosan. Visszatérve az ízére: nem írják, hogy tennének bele bármilyen fűszert, de valaminek lennie kell. Elkalandozik a koriander és a fahéj felé is egy kicsit, de ez utóbbi csak érzet, tuti, hogy nincs benne.



Ajánlott tétel.

Megjelenés 8
Íz 9
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 15
Összesen 39
Régi értékelés szerint 7,8

2012. június 20., szerda

Sörgyártók bemutatása #11 - Palm

Forrás: 2beerguys beer blog
A Palm tulajdonképpen manapság egy cégcsoport, amely több főzdét foglal magába:

  • Palm
  • Rodenbach
  • Boon
  • De Gouden Boom
Az első kettőről már többször is esett szó a blogban, az utóbbi kettőről kevésbé (mondhatni soha). Az az igazság, hogy ez a két főzde számomra is fehér folt még, bár már sok ígéretes dolgot olvastam róluk. Mivel a Palm ennyire komplex cég, úgy döntöttem (s valószínűleg ehhez a gyakorlathoz fogok ragaszkodni a továbbiakban), hogy ebben a posztban kizárólag a Palm főzdével fogok foglalkozni, a többiekkel most nem, majd később...

A cég története valahol az 1597-es esztendőben keresendő, bár sörfőzésről csak a XVIII. századból vannak konkrét értesülések. Ugyanis abból az évből fenmaradt Steenhuffel levéltárában egy adásvételi papír, amely azt tanúsítja, hogy a komlótermesztő Alost városából Malines felé vezető út mentén eladtak egy tanyát a templommal szemben, melynek neve "De Hoorn" (szarv) volt.

Forrás: Palm
1686-ban állítólag ugyanezen a helyen egy bizonyos Theodoor Cornet birtokolt egy kocsmát, amelyhez egyesek szerint egy főzde is tartozott. A változatosság kedvéért ezt a fogadót is De Hoorn-nak hívták... Az első dokumentált sörfőzési próbálkozásokról 1747-ből maradtak fent írásos nyomok Steenhuffelből. Abban az időben fáradtságot nem ismerő emberek felmérték a környék kereskdelmi aktivitását, többek közt a kocsmákat és sörfőzdéket is. A felmérés szerint a faluban három kocsma (az "Öreg korona", a "Lópatkó" és a "Három királyok" nevű egységek) és két sörfőzde működött, a már említett De Hoorn, és a "De Valk" (sólyom). A De Hoorn akkoriban Jean-Baptiste De Mesmaecker tulajdona volt, s ebből a főzdéből nőtt ki később a Palm...
Henriette De Mesmaecker és Arthur Van Roy (Forrás: Palm)
A következő érdekesebb dátum a Palm történetében 1908... Henriette De Mesmaecker, Jan Baptist De Mesmaecker dédunokája ugyanis ebben az évben ment feleségül Arthur Van Roy-hoz, aki a Van Rhodes (érdekes megfigyelni a névváltozást: Van Roije-ből Van Roy lett...) molnár család sarja volt, akik a Diepensteyn nevű várkastélyben dolgoztak 1625-ben. Néhány generációval később a család leszármazottai már főzőmesterekként dolgoztak egy Wieze nevű faluban, s Arthur Van Roy-nak is meg voltak a maga elképzelései a sörgyártásról... Hitt abban, hogy a helyi sajátosságok és hagyományok szerinti sörfőzést kell továbbvinni, és nem akart beállni a lager készítők sorába, meglovagolva a korabeli divathullámot...

Az 1917-es év a teljes pusztulást hozta el a főzde számára, a háború szörnyűségei őket sem kímélték. Van Roy teljesen előről kezdett mindent, töretlenül hitt abban, hogy van jövője a sörfőzésnek Steenhuffelben, s olyan termékskálát alakított ki hamarosan, mint soha még azelőtt.

Mindent előlről kellett kezdeni... (Forrás: Palm)
Forrás: Palm

1928-ban aztán Arthur Van Roy fia is belefogott a sörfőzésbe, őt úgy hívták, hogy Alfred Van Roy, ismereteit Brüsszelben sajátította el egy sörfőző iskolában. Az általa jegyzett sörök lágyak voltak, nem túl nehezek, ugyanakkor telt ízűek voltak, és gazdag aromával rendelkeztek... 1929-ben máig ható változás következett be: Arthur Van Roy a "Steenhuffel sör" név helyett elkezdte használni a "PALM Speciale" márkanevet...  Egyrészt utalni szeretett volna ezzel a névvel egy sörtípusra, amelyet akkoriban "Special Belge" (speciálisan belga) névvel illettek, másrészt pedig a pálmafa (palm) koronája számára azt szimbolizálta, hogy a felsőerjesztésű sörök győzni fognak az egyre népszerűbb lager típusú sörök felett.


Forrás: Palm
1935-ben újra érdekes változások történtek, a főzde például akkor vásárolt először rézüstöt. Sokáig mondjuk nem lehetett neki örülni, mert a második világháború a főzdére is természetesen kihatással volt. Azért először nézzük a dolgok jó oldalát: Alfred Van Roy, feleségül vette a háború alatt Marguerite d'Hollander-t, aki egy Moerzeke-ből származó, sörfőzéssel foglalkozó család sarja volt. A háború okozta nehézségek legyőzése után 1947-ben gondoltak egy nagyot....

Abban ez évben ünnepelte a főzde bicentenárimát, így ennek örömőre Arthur and Alfred Van Roy a hűséges ügyfeleiket egy különleges karácsonyi ajándékkal lepte meg, ez lett a Dobbel nevű sör. Az ajándék igen csak elnyerte az ügyfelek tetszését. Sötétebb színű volt, mint az eredeti sör, ízben teltebb, valamint sokkal erősebb is volt (erre utal a névválasztás is). A sör azóta is szerepel a kínálatban, nem múlhat el a tél nélküle.

Alfred Van Roy (Forrás: Palm)
Arthur Van Roy 1952-ben halt meg, helyét végérvényesen fia, Alfred vette át. 1966-ban meghalt a felesége, de újranősült, ezúttal is sörhöz közeli család sarját szemelte ki magának, Aline Verleyen-t Materből, akivel közösen vezették tovább sikeresen a főzdét. 1972-ben készült el a második rézüstös terem. 1974-ben, hogy a családi vonal véletlenül se szakadjon meg, bevonták a napi élet ügyeibe Jan Toye-t is, aki Aline Verleyen unokaöccse volt.

1975-ben a főzde nevét De Hoorn-ról PALM-ra változtatták. Abban az időben a főzdét a nagyközönség amúgyis már csak úgy ismerte, hogy a főzde, aki a PALM nevű sört főzi, így a változás logikus volt.
A Rodenbach legendás "hordói" (Forrás: Palm)

1989-ben jött el az ideje annak, hogy a főzde nemzetközi vizekre evezzen, először Hollandiát hóditották meg, manapság a teljes mennyiség harmada ott talál gazdára. 1990-ben felállították a harmadik termet is, új palackozó sor is készült, immáron 60.000 üveg/óra kapacitással. A cég jelenét meghatározó fúziók is ebben az évben kezdődtek. Az első fúzió a Frank Boon főzdével jött létre. A fúzió elsődleges célja az volt, hogy a tradicionális lambic sörökből készülő gueuze készítése ne kerüljön veszélybe.

1995-ben a cég új frontokat nyittot, először Lengyelországban (Browar Beliga Kielce városában). Ezt követte a Rodenbach főzde irányításának megszerzése, őket tán senkinek nem kell bemutatni. 2001-ben a Palm megvásárolta a gazdag történelemmel rendelkező De Gouden Boom főzdét is Bruges-ben. 
Így alakult ki a cég mai szerkezete, s ez a világ egyetlen olyan sörgyártó cége, amely az összes ősi erjesztési módszert alkalmazza.

Alfred Van Roy 2009-ben halt meg, 96 éves korában, melyből 75-öt a sörfőzés töltött ki...

Ennyi históriai áttekintés után vessük vigyázó tekintetünket a főzde által követett sörfőzési technikákra, amelyekről érintőlegesen már szó is esett... Elsősorban felső erjesztésű sörök készülnek itt, amelyhez a hozzávalók már tán mindenki számára jól ismertek, ha sűrűn olvassa ezt a blogot: kell ugye megfelelő minőségű víz, jó minőségű maláta, búza, (esetleg rizs vagy kukorica), komló, fűszerek, néha cukor, s persze az élesztők.

A víznél fontos, hogy sok kálcium és magnézium (illetve azok szulfitjai és kloridjai) legyenek jelen benne, ellenben a pilzeni típusú nedűkkel, ahol inkább az alacsony ásványi anyag tartalom a kívánatos. A maláta igen csak sokféle lehet, a főzde az egészen világostól az amberig, illetve a sötét barnáig terjedő skálát használ.

A búza (nem csírázatott) összetevő elsősorban a blonde söröknél jön elő, mint össztevő, a rizs és a kukorica pedig azért kerülhet előtérbe némely sörnél, mert nem tartalmaznak oly sok proteint.
Komlózásnál többszöri komlózás is elképzelhető, a Palm is alkalmazza a "száraz komlózást (dry hopping), ekkor az erejedés után adnak még komlót a sörhöz.

Erjesztéshez a jól ismert élesztő, a Saccharomyces cerevisiae használatos itt, annak is két alkategóriája. Az egyik hatására banánszerű gyümölcsösség alakul ki a sörben, ez figyelhető meg például a Palm és a Palm Royale söröknél. A másik típúsnál az aroma egy csöppet fenolos, ezt alkalmazzák a  Brugge és a Steenbrugge söröknél például. A Palm rengeteg féle élesztőt halmozott fel a sok évtized során, egyben azonban mindegyik hasonlatos: amikor az erjedés végén a cukrok nagy részéből alkohol lesz, a maradék élesztő a sör felszínén lebeg...

Az elsődleges rejesztés 5-7 napig tart, ezt követi egy meleg lagerelés (20 fok körül), amíg az acetilaldehid és a diacetil el nem tűnik a sörből. Ezt követően a sört 0 fok körüli hőmérsékletre hűtik le. A hideg hőmérséklet segít a felesleges  tanninoknak és fehérjéknek, kicsapódik az élesztő, az íz pedig tovább finomodik.

És hogy milyen felsőerjesztésű sörök köthetők a Palm nevéhez?

A linkek a PALM, a PALM Royale, a Dobbel PALM és a Brugge Tripel esetében a saját tessztjeimre mutatnak.

Természetesen van arra lehetőség, hogy lelkes sörfogyasztók felkeressék a főzdét, el kell zarándokolni a De Oude Bottelarij látogatóközpontba, de aki megelégszik az internet nyújtotta lehetőségekkel, tehet egy virtuális túrát is. Van múzeum, lehet söröket is kóstolni, s aki nem veti meg a kulináris élvezeteket, kipróbálhat néhány sörpárosítást is.

Elérhetőségek:

PALM Breweries
Steenhuffeldorp 3
B-1840 Steenhuffel
Belgium

Tel. : +32(0)52 - 31 74 14
Fax : +32(0)52 - 31 23 44
E-mail :events@palmbreweries.com

Weboldal: www.palmbreweries.com
A látogatás megtervezésekor feltétlen érdemes megnézni a direkt erre készült oldalt.

2012. június 18., hétfő

Kasteel Cuvée de Chateau, 2011

Tesztelés időpontja:

2012. június 6., Tallinn (üveges)

Van némi múltam már a Kasteel sörök terén, ez azt hiszem elvitathatatlan. Hovatovább még azt is gondolom (gondoltam) néha, hogy túlzottan nagy meglepetések elé már nem állíthatnak. Hát mégis... Amikor először megláttam a polcon ezt a sört (csak nagy üvegben, 7 dl-es kiszerelésben árulták), rögtön éreztem, hogy meg kell vennem, és el kell tenni valami jeles alkalomra, mert csak úgy l'art pour l'art elfogyasztani nem lészen érdemes...

Így is történt, s mikor hosszú idő után ismét magyar vendégeink érkeztek Bandi és Karcsi barátom személyében, elérkezett az idő. Addigra már vacsorán és némely hozzá járuló alkholtartalmú italon túl voltunk, a lényeges momentumok lezárása képpen került elő ez az üveg. Mint említettem a bevezetőben, van már némi elképzelésem a múltból, milyen egy Kasteel sör, de ez a sör a teljes meglepetés erejével hatott.

Mielőtt nagyon belemennék a részletekbe, egy furcsa dolog: érdekes mód a Brouwerij Van Honsebrouck főzde honlapján erről a sörről szemérmetesen hallgatnak, nem értem miért. (Legalábbis az angol és francia verzión nem található róla semmi.) Így aztán kénytelen voltam más forrásokra hagyatkozni, midőn a nedű eredete után kutakodtam. Állítólag a sör mögötti idea az volt, hogy legyen egy olyan sör, amely a belga konyha legtöbb fajsúlyos eleméhez kellemesen párosítható, ugyanakkor ne olyan sör legyen, amelynek érésére több évet is várni kellene.

Azóta a honlapot ápdételték, s elérhető egy rövid leírás itt. (2012. október 30.)

Ez utóbbi azért kapott hangsúlyos szerepet, mert az ízbéli inspirációt egy tíz éves (!) Bruin tétel adta, amelyben már kellő vörösboros (leginkább madeira és portói jellegű) ízjegyek kezdtek kialakulni, és íze elbűvölte a gasztronómiára is fogékony sörkészítőket. Ezt az ízt próbálták valahogy utolérni ezzel a sörrel, illetve egy ahhoz közelítőt alkotni.

Hogy hogyan készül ez a sör, azt a források, amelyeket találtam, nem tudták kideríteni. Úgy tűnik jótékony homálybe vész (magyarán titkolják...), de annyi bizonyosnak látszik, hogy "normál" sörfőzési eljárások során jutnak el a végeredményig, és nincs szó több éves hordós érlelésről. Mindenesetre a sör évjáratos, lehet találkozni 2010-es és 2011-es tételekkel is, nekem az utóbbi jutott. Pohárba kitöltve hab nem sok képződik, de ez a Kasteel sörök rajongóit gondolom különösebben nem lepi meg. Mivel az alkoholtartalma 11 %, azt vártam, hogy az illatban ez hangsúlyosan elő fog jönni, de nem. Kicsikét édeskés illat lengi körül a poharat, ugyanakkor némi savanykásság és kesernyésség. Ez utóbbi árulkodik egyedül a sör jellegről, enélkül csukott szemmel nehéz dolog lenne rájönni...

Nem érhető tetten túl sok szénsav sem, a színe pedig a barna és a vörös között játszik, ugyanakkor egy kicsit rozés is. Ízre egyáltalán nem olyan édes, mint vártam, inkább a savanykásság felé hajlik el, igencsak vörösboros jelleggel. Csak kortyonként szabad inni. Szépen bomlik ki a komló íze is közben, s bár az alkohol külön nem érződik ki, a pohár ürítésével kellemesen bódulnak a receptorok. Annyira azért nem, hogy az ember ne érzékelje a különösen száraz utóízt, amely az ilyen típusú söröknél, számomra szokatlan mértékű.

Legközelebb mindenképp valami tartalmas étel kísérőjeként fogom kipróbálni....

Megjelenés 7
Íz 8
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás 15
Összesen 38
Régi értékelés szerint 7,6

2012. június 14., csütörtök

Hopback Entire Stout

Tesztelés időpontja:

2012. június 3., Tallinn (üveges)

Krónikus időhiányban szenvedek, így ezt sajnos a blog is megsínyli... Igyekszem persze, ahogy erőmből telik, így most pár percet szakítok a legutóbb letesztelt sörre. Mint nevéből látszik, ez egy stout, ilyetén sörhöz már régen nem volt szerencsém...

A Hopback Brewery is teljesen új volt számomra, így először velük kezdtem az ismerkedést. Nem akarok itt most mélyreható elemzést nyújtani róluk (majd egy későbbi alkalommal), most csak annyit róluk, hogy egy viszonylag fiatal főzdéről van szó, akik 1986-ban kezdték csupán űzni az ipart... Hétféle sört készítenek a honlap tanúsága szerint, ezekből kettő szerencsére itt Tallinnban is kapható (a Summer Lightning-ról van szó). A hét alapsör mellett minden hónapban készítenek egy specialitást, ezek teljesen egyediek.


Az Entire Stout pohárba kitöltve először az illatával, és a hab minőségével hódit. Illatában keveredik a csokoládé és a karamell, ugyanakkor megjelenik egy vörösboros jelleg is. A habja kávébarna, és stouthoz mérten jó hosszan tartja magát. Az alkoholtartalma "csupán" 4,5 %, de kóstoláskor nem érezni könnyedséget: az íz visszaigazolja a kezdeti illatokat, tartalmas stout. Az utóíze különösen hosszú, simán el tudom képzelni vörös húsokhoz, de desszertekhez is.

Egészségünkre!

Megjelenés 8
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás 16
Összesen 39
Régi értékelés szerint 7,8

2012. június 4., hétfő

A. Le Coq Premium Extra Lemon

Tesztelés időpontja:

2012. május 31., Tallinn (üveges)

Az utolsó májusi teszt... Az A. Le Coq új trendet követ, most újabban a söreit átlátszó üvegbe tölti, hasonlóan a kukoricasörükhöz (Maiz), az már jó ideje ilyen üvegben kerül a polcokra... Így járt ez a citromos sör is, és legutóbb, amikor visszakóstoltam a Premium Extra-t, az is ilyen üvegbe került.

Az A. Le Coq is elhatározta magát tehát, hogy belép a citromos sörök piacára, de az ő próbálkozásuk több szempontból is különleges. Sajnos a sör a gyártó honlapjának angol verzióján még mostohagyermek, így érdeklődő lelkületűek csak észt nyelven olvashatják el azt a pár mondatot, amit a gyártó meg kíván osztani. Ebből sajnos sok minden nem derül ki, a legrelevánsabb adat az, hogy a fogyasztót egy üveg legurítása csupán 98 kcal energiával terheli meg. Tekintve, hogy a sörök világában aktívan tevékenykedő embertársaim számára az energiafelvétel tapasztalatom szerint valahol a 23. prioritás (értsd: a kutyát nem érdekli, de tényleg...), nem igazán értem, mit keres ez itt...



A sör tehát érdekes... Az alkoholtartalma több, mint 4 % (egész pontosan 4,5 %), amely a "radler" típusú söröknél nem igazán megszokott. Abban sem hasonlít a versenyzők többségére, hogy az íze nincs szétbombázva cukorral, azaz nem követték a "cukrot és buborékot a népnek" elvet, igyekeztek valami egyedit alkotni. Az íz kicsit savanykás, a citrom félreismerhetetlen, és mellette megvan a kesernyésség is, amit igazából nem tudok teljes biztonsággal detektálni: nem tudom, hogy a citromhéj felelős-e döntő mértékben, vagy a komló viszi-e a prímet. De igazából ez mindegy is...

Édesnek tehát nem édes, s ez már az illatban is felmérhető, amikor a pohárba kitöltjük. Sajnos habról itt sem lehet beszélni, értelmezhetetlen. A színe valahol az előbb citált Premium Extra nagyon vad citromsárga színét idézi, kristálytiszta, semmi opálosság. Meg sem kísérelték annak illúzióját kelteni tehát, hogy a sört limonádéval öntötték volna össze.

Összeségében a sör nem kelt csalódást, simán megüti a közepes szintet. Eleddig a citromos sörök kategóriájában észtországi viszonylatban ez a nedű csillogtat valódi erényeket, ha még egy kicsit rátesznek a közeljövőben egy lapáttal, egész ígéretes dolog válhat belőle...

Megjelenés 5
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás 11
Összesen 29
Régi értékelés szerint 5,8

2012. június 1., péntek

Cento Alus

Forrás: Alaus Klubas
Tesztelés időpontja:

2012. május 28., Tallinn (dobozos)

Aznap gulyást főztem a kertben, és kedves litván barátom hozta ezt a sört ajándékba. Azt mondta, hogy ez az egyik kedvence, én meg csak néztem a dobozt, ilyen litván márkáról, hogy "Cento", sosem hallottam korábban. Nem nagyon volt alkalmunk megbeszélni a sör részleteit, így kénytelen voltam most magam utánajárni.

A dobozról annyi derül ki, hogy az UAB (Kalnapilis) felelős a gyártásért, de erről a saját honalpjukon nem nagyon tesznek említést. Olybá tűnik, hogy ez egy olcsó brand, amelyet tán valamelyik áruházlánc forgalmazhat, de még a litván fórumokban is érzek némi tanácstalanságot ezirányban. Van belőle egy erősebb verzió is egyébként, ez az "Alus" mindössze 4,2 % alkoholt tartalmaz.

Ez különösebben sok mindenre nem is predesztinálja, egy light-os sör várható felbontás után. Többek szerint az íze mindig meglepetés, hullámzó minőség jellemzi az egyes szériákat. Nekem egy egész semleges jutott, zavaró mellékízektől mentes, sima sör volt. Különösebben jó sem volt persze, de valószínűleg az ára sem érhet az egekbe Litvániában. Ha esetleg a kezetekbe kerül, arra a szerepre tökéletesen alkalmas volt, amire én használtam: ha az ember izzad a napon egy bogrács mellett órákig, és folyamatosan pótolnia kell a folyadékveszteséget, akkor ez a sör mindenképp felüdülést hoz...

Megjelenés 5
Íz 4
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás 8
Összesen 22
Régi értékelés szerint 4,4