A következő címkéjű bejegyzések mutatása: St-Feuillien. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: St-Feuillien. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. március 12., kedd

L'Excelsior (Mons, Belgium)

Látogatás időpontja:

2024. február 13.

Aznap egy "munkavacsorára" tértünk be ide, s én már a megérkezéskor eléggé fáradt és éhes voltam, de aztán csak sikerült leerőszakolnom két sört a torkomon, és még ettem is valamit...

Elég nehéz volt helyet találni vacsorához egyébként a belvárosban, valahogy minden hely tele volt, mondjuk mi sem tettük egyszerűvé a vendéglátósok dolgát a 10+ fős csoportunkkal... Az étterem belső enteriőrje egy tipikus belga brasserie stílusa, nekem nagyon tetszett, mi a felső szinten kaptunk asztalt...

És legalább találtam új sört is:

Dubuisson Surfine

A Brasserie Dubuisson portfóliójából emlékeim szerint blonde-ot még nem kóstoltam (de majd jobban utánanézek...), viszont ez az volt, és ha már szembejött az étlapon, akkor nem is bántam meg, hogy megkóstoltam, az egyik leggyümölcsösebb belga blonde volt, amit éltemben eddig kóstoltam. A habszigetek pedig önmagukért beszélnek...





Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás15
Összesen37


It was a fruity Belgian blonde, made by the Brasserie Dubuisson (Belgium).


Appearance (1-10)7
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-2015
SUM (1-50)37


Előételnek elméletileg croque monseiur-t kértem, de úgy néz ki, hogy a francia kiejtésem nem volt az igazi, mert croque madame-t hoztak, de annyi baj legyen. Másodiknak "americane"-t kértem, ez a belga vidéken a tatár bifszteknek felel meg, szerencsére ez is egész jó lett, miután kikevertem magamnak. Érdekes mód itt pirítós nem jár hozzá, de jó volt ez így is...







Kilátás a főtérre az ablakból...

Második sörként egy St Feuillien blonde-ot kértem (ez az egyik csapon lévő sör), erről már nincs képem. Azt hiszem fogok még itt járni...

Elérhetőségek:

Cím: Grand Place 29, 7000 Mons, Belgium

Telefon: +3265364715

Web: https://mapz5.com/lexcelsior-159581-be

Nyitvatartás:

Minden nap: 9:30 - 23:00


2017. október 15., vasárnap

Le Royal (Mons)

Látogatás időpontja:

2014. április 15.

Hát ez a látogatás sem ma volt... Lassanként sorra kerülnek a nagyon régi jegyzetek feldolgozásai is, de még mindig sok az elmaradás (per pillanat 185 db...), de ez a hely megérdemel egy hosszabb posztot.

A mons-i főtéren több étterem és ivóhely is képviselteti magát (a környező utcákban is), jópárban megfordultam már, de ez volt az egyik legjobb. A konyhát illetően biztosan...

De haladjunk sorjában, először is az első sörrel kezdjük...

La Montoise

A Brasserie La Binchoise nevű mikrofőzde, egyelőre számomra sötét ló, a honlapja sem világbajnoki szint. Ez a sör egy tipikus belga ale, valószínűleg felső erjesztésű, mert úszik benne az élesztő. Kellemes búzás íz jellemzi, ugyanakkor blonde is jön elő benne. Szerintem kezdésnek jó választás volt, alkoholra 6,2 %.


Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás15
Összesen37


Typical Belgian ale from the Brasserie La Binchoise microbrewery. Between a witbier and a blonde, with some yeasts.







Appearance (1-10)8
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   7
Overall (1-20)15
SUM (1-50)37


Ezt követően megérkezett a fenti étek, amely egy kriek sörrel főzött "pörkölt" volt (óriási adag), és érdekes módon a kettőnknek szánt sült krumplit egy közös tálon hozták ki... Nagyon finom volt, különösen a szósz...

St Feuillen Grand Cru

A St Feuillen-től ez a sör még kimaradt, ideje volt bepótolni. Mind a pohár, mind a sör kinézete lenyűgöző volt már első pillantásra. Illatra és ízre hasonlatos volt a Hoegaarden hasonló nevű söréhez. Szerintem ez egy nagyon jó sör... Meglehetősen erős: 9,5 %.







Megjelenés9
Íz8
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás17
Összesen42


Pretty good strong ale from the StFeuillen. Great head and structure.





Appearance (1-10)9
Taste (1-10)8
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-20)17
SUM (1-50)42






A Chouffe blonde típusú söréről már volt korábban teszt, de a történeti hűséghez hozzátartozik, hogy akkor ittam először, és nagyon ízlett. Gyümölcsös és nem alkoholos, változatos ízek, egyszerűen szuper...

Megjelenés8
Íz9
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás18
Összesen45


Brutal complex and fruity blonde beer. Highly recommended...





Appearance (1-10)8
Taste (1-10)9
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-20)18
SUM (1-50)45




Hogy hogyan fért belénk utána még desszert, azóta sem értem, de nagyon nem érte meg: a goffri nem volt friss, a csokiöntet viszont remek volt...





2014. április 16.

Másnap tehát  ugyanott... Nem is lehet ennél jobb visszacsatolás az étteremnek szerintem, hogy ugyanoda mentünk vissza. Elsőnek rendeltem egy Leffe Radieuse-t, mert azt már régen ittam...

Leffe Radieuse


Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás15
Összesen38


Great fruity and complex beer from the Leffe.







Appearance (1-10)8
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-20)15
SUM (1-50)38

Az ételekre áttérve, akkor ettem szerintem először igazi croque monseieur-t, és kicsit többet vártam annál, amit kaptam. Nem volt valami jellegzetes, sima sonkás-sajtos melegszendvicsnek tűnt némi salátával...



Deseveaux Sarazen

Hajdinás sört nem tudom ki ivott már, addig a pillanatig én ilyennel nem futottam meg össze. A Deseveaux főzde sörét kicsit barnás ízvilág jellemezte az elején, néha búzás is, ugyanakkor nem kesernyés, hajdina íz pedig nagyon nem ismerhető fel... Jelenleg állítólag a De Proefbrouwerij főzi, mert a főzdének nincs elég kapacitása rá... Alkoholra 6,5 %.




Megjelenés8
Íz5
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás12
Összesen31


Brewed with buckwheat. Currently brewed at De Proefbrouwerij for lack of brewing equipment of the Deseveaux brewery.







Appearance (1-10)8
Taste (1-10)5
Aromas and other characteristics (1-10)   6
Overall (1-20)12
SUM (1-50)31

A második fogásnak rendelt füstölt csülök édes barnás szószban volt, és elég sokat kellett rá várni, de megérte. Az adag hasonlóan nagy volt, mint az előző napi kirek-es pörkölt, nem is bírtam egyedül megenni, utána meg alig bírtam felállni...






Elérhetőségek:

Cím: Grand Place 7, 7000 Mons, Belgium
Web: http://www.restoleroyal.be/
Telefon: +32 65 35 49 03
Foglalás: www.thefork.be

2016. november 20., vasárnap

Pizzeria "La Trattoria" (Mons)

Látogatás időpontja:

2014. április 14.

Hát ez se most volt, hogy Mons-ban ebben az egységben vacsoráztam egy kanadai hölgy és egy egy fiatal srác társaságában, de majd csak elfogynak ezek a jegyzetek is... Szóval április közepén Mons-ba kellett mennem pár napra dolgozni (miért is ne...), s szerencsére nem tipikus belga időt fogtam ki: többnyire szépen sütött a nap...

Érdekes módon a szállodában ugyanazzal a magyar névvel volt aznapra egy másik vendég is (!), így bejelentkezéskor megkérdezték a születési időmet, amire eddig még sehol nem volt példa:) Az aznapi meló után agyilag lefáradva bementem a főtérre, és találkoztunk a megbeszélt ponton a már említett kollégákkal, s végül itt kötöttünk ki... Sokan nem tudják, ezért leírom: Mons környékén történelmi és gazdasági okokból kifolyólag jelentős olasz gyökerű populáció leledzik, így nem véletlen, hogy ez a pizzéria is itt van a főtér sarkán. S ha már itt tartunk, egy év olasz nyelvtanulás után azt is tudom, hogy a trattoria házi jellegű kis éttermet, kifőzdét jelent...

A "La Trattoria" azért rendesen túlmutat ezen, komoly étteremnek nevezhető, mi a belső részben ültünk le. Mivel hosszú utazáson voltam túl, s az ebéd ki is maradt, így kissé túllőttem a célon a paradicsomos tésztás steak-el, amit kértem, némileg sok volt...




Az meg kissé meglepett, hogy a Hoegaarden-t hogyan lehetett kólának érteni, de sebaj... Megittam, mit lehet tenni, de azért villámgyorsan kértem egy St Feuillen Blonde-ot:


St Feuillen Blonde

Végre a Blonde verziót is meg sikerült kóstolnom, amely alkoholban ugyanott van, mint a gyártó Brune válozata, szintén 7,5 %. Illatra kellemes, búzamezőket idéző illat gyümölcsökkel vegyítve, ízre pedig nagyon jól harmonizált a tésztával, de egy csöppnyi gondolkodás után lemondtam róla, hogy a steak végéhez még egy brune-t is kérjek. Finom sör...


Megjelenés7
Íz8
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás15
Összesen37



Összegezve: nagyon jó hely a "La Trattoria", ha tehetem, akkor valószínűleg el fogok még látogatni ide.

Elérhetőségek:

Cím: Grand Place 31, 7000 Mons, Belgium
Telefon: +32 65 35 16 78

2015. november 23., hétfő

Oktoberfest 2015 - Budapest

Látogatás időpontja:

2015. október 3.

Első alkalommal vettem részt az Oktoberfesten Budapesten, s már ugye a név is érdekes és kissé furcsa. A név ugye eredendően a németországi bajor városhoz (München) köthető, s ha már nem ragaszkodunk a bajor fővároshoz, akkor is leginkább Németországhoz kapcsolódik. Tudom, számos ország számos városában rendeznek ilyenkor ilyen névvel sörfesztivált, s nekem ezzel nincs is bajom: ha eggyel több sörfesztivál van, az mindenképpen csak jó...

A bajor hangulat itt is megjelent, de azért a felhozatal eléggé vegyes volt: volt rengeteg magyar és cseh sör is, a német sörök inkább kisebbségben voltak. De lássuk, mit is próbáltunk ki...

1. Pernštejn Polotmavé Výčepní

A Pernštejn a Pardubický Pivovar cseh főzde brandje, s tán nem árulok el nagy meglepetést vele, ha azt írom, hogy ez volt az első találkozásom a főzdével, de egyszer minden ismerkedést el kell kezdeni ugye... Szokatlan módon ezúttal nem egy alapsörrel nyitott ez a kapcsolat (nem volt csapon, pedig létezik Pernštejn Svetly Lezák 12 is, de annyi baj legyen), hanem ezzel a félbarna 4 %-os sörrel, de én nem bántam...

Szép félbarna, borostyán színe van, könnyed és mégis tartalmas, enyhén kávé és csoki érződik. Engem meggyőzött:


Megjelenés8
Íz6
Aroma és jellegzetességek     6
Összhatás13
Összesen33



2. Pernštejn Granát


Egyelőre maradtam a Pardubický Pivovar vonalán, de ez a kategóriájához mérten nálam nem aratott annyi babért, mint az előző sör a maga szintjén. No persze azért ez sem rossz, még véletlenül se állítanék ilyet. Komló szinte nem érződik (nincs kesernyésség), ugyanakkor nem is nagyon édes. Ez már egy 13-as sör egyébként, alkoholra természetesen erősebb: 5,7 %. A színe is sokkal sötétebb, ennek már enyhén vöröses beütésű mélybarna színe van, szép habbal.


Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek     6
Összhatás12
Összesen31





3. Zirci Apátsági Pils

Zirci Apátsági Manufaktúra kapcsán egyre több hír járta be a világhálót az elmúlt hónapokban, így igen csak kíváncsi voltam, hogy mit is tudnak nyújtani valójában. A jelenlegi teljes portfóliót lehetett tesztelni, s tán nem kiabálom el, ha leírom: végre született egy olyan pilzeni típusú sör idehaza, amit én is mindenféle kompromisszumok nélkül vállalhatónak tartok. Nincsen semmi de, meg hogy ez lehetne jobb, vagy az. Csapoltan egyszerűen zseniális, de vettem egy palackot is belőle, ahogy a búzából is. Ezekről külön is lesz tesztbejegyzés, mert megérdemlik... Ez a sör 12,6 B° szárazanyagtartalmú, és 5 % alkohollal bír.


Megjelenés7
Íz8
Aroma és jellegzetességek     8
Összhatás15
Összesen38








4. Zirci Apátsági Búza


Ez a búzasör nekem enyhén olyan volt, mint egy középút a belga blonde és a német búzasör között, de nem akart megérkezni az ital egyik "végletbe" sem. Amit mindenképp kihangsúlyoznék: a gyümölcsössége mindent visz, szerintem nincs még egy ilyen gyümölcsös búzasör a mai magyar piacon. 13,5 B° a szárazanyag, alkoholra 5,3 %.


Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek     7
Összhatás13
Összesen33






5. Hubertus Světlý ležák Premium - 12° 

A Hubertus Pivovar Kácov felelős ezért a sörért, azaz cseh sörről van szó. "Természetesen" számomra újdonság volt, de mivel ugyanazen a standon Holba sörökből lehetett még választani, azt meg már kóstolgattam mostanában, így maradt ez a próba. Megjegyzem ezen a standon méretes libatepertőket is lehetett venni:




4,7 % alkoholtartalmú ez a 12-es sör, még azt is mondhatnám, ha gonosz lennék, hogy némileg le van lágyítva. De ilyet nem mondok, mert egyrészt előítélettől bűzlő tapírság, másrészt meg alapja sincs: kellemes, majdhogynem nagyszerű gyümölcsös ízvilágú testesebb cseh lager, ajánlom mindenkinek.


Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek     7
Összhatás14
Összesen34






6. Hubertus Tmavý speciální ležák - 13°


Az előző sörrel egyidőben mozdultunk rá erre a tételre is, az előzőből kiindulva viszonylag nagy várakozásokkal. Alkoholra 5,8 %, magasabb, mint a cseh átlag, mi baj lehetne. Sajna minőségben nem éri el a tesót, a nagyobbik baj az viszont, hogy a Pernštejn Polotmavé Výčepní szintje is túl magasnak bizonyult neki, így azt sem sikerült megugarni. Enyhén félédes, sok tartása nem volt.


Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek     6
Összhatás11
Összesen28

7. Igazi Csíki Sör (szűretlen)

Hát ezt is megértük, hogy a Heineken-el ádáz vitába keveredő Csíki Sörmanufaktúra söreit is elkezdtem kóstolni. (Magam részéről a vitában nyilván nem szeretnék állást foglalni, hogy most a akkor a Heineken által gründolt Ciuc (volt szerencsém már kóstolni 2004-ben), vagy a csíkszentsimonyi gyártó által letett sörök az igazi csíki sörök, ezen rágódjon, aki akar. Én csak tesztelni szeretek, no meg véleményt alkotni az alapján, ami a pohárba került.) Nem tudom, hogy jó lóra tettem-e elsőre, mindenesetre a szűretlen sört kóstoltam először meg. A cég honlapján is próbáltam természetesen tájékozódni, de mostanság minden linkre eldobja maágt, alkalomadtán tán majd megjavul...

Az első impresszió már nem volt jó, bizony ezt is 4 decis kvantumban csapolják, és kisebb adagot nem is lehetett kérni. Fesztiválok alkalmával előnyben részesítem a kis adagokat, hogy minél több félét (esetleg meg is osztva), tudjunk kipróbálni, ennél a standnál ez nem ment. A másik gond pedig ugye az 1 deci mínusz, ami egy normális korsó sörhöz hibádzik. Hendikeppel indult hát a teszt...

Viszont ízre gond nincs, kellemes sör, tartalmasnak is mondhatnám (6 % alkohol a Ratebeer szerint), enyhén kiemelkedve az átlagból, azaz nagy baj nincs vele. A komlósság kellemesen duruzsol a háttérben, majd egyszer meg kéne kóstolni a normál verziót is. Azért ez a 4 deci akkor is mélyütés...


Megjelenés5
Íz7
Aroma és jellegzetességek     6
Összhatás12
Összesen30

8. Sedmy Schod

Némileg bajban vagyok, mert nehéz megfejteni, hogy ki is gyártja ezt a sört. Több, mint 80 % esélyt adok rá, hogy a  Žatecky Pivovar, de némileg bosszantó, hogy a cég honlapján nincs a listában, ugyanakkor a sör saját weboldala meg nem azonosítja a gyártót... Mindenesetre a sör alkoholtartalma 5,5 %, azaz egy normál cseh lagerről van szó, a név jelentése pedig "hetedik lépcső". Aki ismeri Jiří Menzel munkásságát, és "Az én kis falum" című filmet, annak nem kell elmesélni, hogy miért nem jó a sört a hatodik lépcsőre tenni a pincébe, és miért nem jó a nyolcadikra...:) Sok éves tapasztalat, hogy a hetedik a legjobb...

Hát hogy megfelelően volt-e hűtve a sör, azt nem tudom, de mindenesetre egy kellemes borostyán közeli színű és harmonikusan összetett aromájú cseh sör a "hetedik lépcső", nekem bejött.


Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek     7
Összhatás13
Összesen33




9. Gyertyános Hámori Világos

4,6 % alkoholtartalmú lager sör, s számomra olyan volt, mint amilyeneket a '90-es években "házi sör" néven lehetett sok-sok helyen kapni. Voltak köztük egész jók, de a többség sajnos felejthető volt, nekem ez az utóbbi csoportra hasonlított. Tán majd újra kéne kóstolni...


Megjelenés6
Íz3
Aroma és jellegzetességek     2
Összhatás7
Összesen18




10. St-Feuillien Saison

Hát nagy ugrások vannak, mind stílusban, mind minőségben. Érdekes, hogy ezt a sört a St Feuillen a kezdetekkor 33-as kiszerelésben nem gyártotta, csak 75-ösben, most nem tudom, hogy mi a helyzet. 6 % alkohol van benne, s ez egy olyan sör, amit a belgák „terroir sörnek” hívnak, hasonlóan a boros szakkifejezéshez. Felsőerjesztésű ez is természetesen, de itt is van másodlagos erjedés. 2009. márciusában megjelent az amerikai piacon is, ahol azóta is nagy sikere van. A bevezetés olyan nagy sikerű volt, hogy Belgiumban a megjelenést el kellett halasztani, minden palack a tengerentúlra ment. 2009-ben a World Beer Awards alkalmával Londonban elnyerte a világ legjobb „Saison Ale” minősítést. Nekem ez volt az egyik legjobb sör ezen a napon...


Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek     8
Összhatás15
Összesen38

11. Sümegi Oktoberfest

Mivel Oktoberfest, ezért ez egy alapvetően Märzen típusú sör, s szerencsére nem olyan rossz, mint a 9-es tétel. Kicsit féltem tőle, hogy ismét egy olyan sörbe szaladok bele, amely a rosszemlékű "házisöröket" idézi, de nem: a Sümegi Sörfőzde 6 %-os márciusi söre egy középkategória szintjét megütő sör, akár egész nap el lehetett volna iszogatni...
Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek     6
Összhatás12
Összesen29



12. Konrad Bizon

Ez a sör a Pivovar Konrad Liberec gyártó konyhájából került ki, s tán az egyik legerősebb sör volt aznap, hisz ez a dark ale 7 % alkoholt tartalmaz. Mindez a beltartalmon csak annyiban mutatkozik meg, hogy valóban egy tartalmas barna sörről van szó, amelynek ízében minimális édeskésség van, s színében inkább közelít egy aranyságra sörhöz (vagy mondjuk borostyán), mint barnához. Nekem ez is ízlett...


Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek     8
Összhatás13
Összesen35






13. BandIPA

Végre egy IPA, az első e kellemetes őszi napon! 6,5 % alkoholtartalom, lágy, nem túl fűszeres jellegű komlók együttes íze adja az aromát, s a végeredmény nem túlzottan kesernyés. A Sümegi főzdétől ez már a második sör volt aznap, hát vitathatatlanul ez volt a jobb (bár a másik sem volt azért nagyon rossz).


Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek     7
Összhatás13
Összesen33





14. Oktoberfest Budapest lager

Hát ha már fesztivál, nyilván kell lennie egy saját sörnek is, ami a fesztivál sajátja. Az egyik nagy látványpékség hálózatában (azért sem lesz reklám) minden vásárlásnál járt egy kupon ehhez a sörhöz a fesztivált megelőzően, így gyakorlatilag ingyen kóstolhattuk meg. Hogy ki gyártotta le, arra nézve nagy a homály, s ezt az internetes keresés sem segített feloldani. Nem tudom, hogy a pohár jó támpont-e, de mindenesetre nem egy tipikus magyar lager sör, egészen korrektül volt összehegesztve, az egyetlen kirívó hibája tán a túlságosan is érződő alkohol volt.


Megjelenés5
Íz5
Aroma és jellegzetességek     6
Összhatás10
Összesen26


15. Zirci Apátsági Belga

Ebből a sörből nyitáskor nem lehetett vásárolni, s a kamion csak órákkal később jött meg vele, de természetesen kivártuk... Hogy érdemes volt-e? Naná, de ez az első két tétel alapján mondhatni borítékolható volt. Azt hiszem elmondható, hogy lett egy új kedvenc főzdém, így a jövőben némi elfogultság lesz majd tapasztalható, ha új tétel kerülne ki tőlük a piacra...




Ez a sör nevéből adódóan a belga apátsági sörök vonulatán lavírozik, félbarna leginkább, abból is a gyümölcsösebb és édeskésebb verzió, nem a töményen alkoholos csapásirány. Gyümölcsökből én leginkább aszalt erdei gyümölcsöket éreztem ki, nincs jobb szó rá: ez a sör is nagyszerű.


Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek     7
Összhatás14
Összesen35

16. Maisel's Weisse Original

Ha egy búzasör 92 pontot ér el a Ratebeer-en, annak bizony többnyire oka van, s bevallom nagyot lökött a kipróbálási hajlandóságon, hogy kóstoló csapattársaim is melegen ajánlották ezt a sört (akkor még nem tudtam a fenti pontszámról...) A készítője a Brauerei Gebr. Maisel Bayreuthból, s bizony tényleg egy jó germán típusú búzasör. Alkoholra 5,4 %, színre, opálosságra teljesen rendben van. A habja pont az a textúra, ahogyan én szeretem (még éppen nem túl krémes), ízre pedig fantasztikus: gyümölcsös és savanykásan citrusos, pillanatnyi édességgel.
Megjelenés7
Íz8
Aroma és jellegzetességek     7
Összhatás15
Összesen37




17. Legenda Pokerface Pale Ale


A Legenda Sörfőzde külön busszal képviseltette magát a rendezvényen, ahol minden Legenda sör megtalálható volt, némelyik csapon is, köztük ez a sör is. Mint nevéből is látszik, egy amerikai stílusú pale ale-ről van szó, amely kimondottan intenzív ízvilággal rendelkezik, kellően gyümölcsös, kellően komlós is (Cascade, Simcoe). Alkoholra 4,8%, keserűségre 28,4 IBU, moderált. Ez a sör is pályázik nálam a nap söre címre...


Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek     7
Összhatás14
Összesen36



18. Legenda Jokerface Indian Pale Ale

Alapvetően szeretem az amerikai stílusú félbarna IPA söröket, de ezt kicsinykét túl savasnak találtam, még ha ez a mondat egy kicsit szörnyűre is sikeredett. Azt hiszem erre mondják azt, hogy nem teljesen az én ízlésem. Warrior, Centennial és Citra komlók vannak benne, alkoholra 6,5 %. Nem túlzottan keserű a kategóriához mérten (48,8 IBU), színre azonban szép (30,1 EBC).


Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek     5
Összhatás11
Összesen28



Jokerface és Pokerface
19. Legenda Hopslager

Végre ismét egy jó prémium minőségű lager sör, ami kellőképpen komlós is, és mégsem vadkeserű. Az előzővel ellentétben viszont ez igen csak az én ízlésem:)


Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek     7
Összhatás13
Összesen33











20. Legenda Kalózhajó

Ez a sör is a zenei világ inspirációra építkező sörök táborát gyarapítja. Ebben az évben januárban együttműködési megállapodás jött létre a Rómeó Vérzik zenekar és Legenda Sörfőzde között, s ennek eredménye ez a sör, amely a zenekar jubileumi éve alkalmából készült.

A Kalózhajó egy 4,8%-os erősen komlózott vörös India Pale Ale lett, amerikai komlókkal. Van némi gyümölcsösség benne, de nálam a komlózás dominált...


Megjelenés5
Íz7
Aroma és jellegzetességek     7
Összhatás13
Összesen32


Az utolsó fotó...


21. Kolibri

Mivel lehetne méltóbban lezárni ezt a fesztivált? Nemrég publikáltam egy cikket erről a kecskeméti sörről, s ahhoz képest nem történt elmozdulás részemről negatív irányba, sőt. Kicsit nehéz is visszafogni az ujjam, hogy ne emeljem meg a pontszámokat, de ne essünk túlzásokba. A Kolibri továbbra is egy szenzációs darab...


Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek     8
Összhatás15
Összesen38



Zárásképpen ide is produkáltam egy táblázatot, ez a múltkor is egész jól bejött. Íme a tesztelt sörök, az első helyen megérdemelt hármas holtverseny alakult ki:


Sör neve Pontszám
1. Kolibri 38
2. St-Feuillien Saison 38
3. Zirci Apátsági Pils 38
4. Maisel's Weisse Original  37
5. Legenda Pokerface Pale Ale 36
6. Zirci Apátsági Belga  35
7. Konrád Bizon 35
8. Hubertus Světlý ležák Premium - 12°  34
9. Legenda Hopslager  33
10. BandIPA 33
11. Sedmy Schod 33
12. Zirci Apátsági Búza 33
13. Pernštejn Polotmavé Výčepní 33
14. Legenda Kalózhajó 32
15. Pernštejn Granát 31
16. Igazi Csíki Sör (szűretlen) 30
17. Sümegi Oktoberfest 29
18. Legenda Jokerface Indian Pale Ale 28
19. Hubertus Tmavý speciální ležák - 13° 28
20. Oktoberfest Budapest lager 26
21. Gyertyános Hámori Világos 18