2011. április 28., csütörtök

Alfa Hellenic

Tesztelés időpontja:


2011. április 14., Chania (Kréta, dobozos 0,33-as)

Forrás: World's top brands
Úgy látszik, a görög sörmesterek szeretik a hangzatos neveket, de sajnos ez nem jelent semmit a legtöbb esetben. Így van ez most is, hiába a különlegesnek látszó név, a dolog ennyiben ki is merül. A sör maga olcsó, de olyan is: jellegtelen, vizes, íztelen, és még sorolhatnám. Tulajdonképpen meg lehetne ismételni az előző két görög sörnél leírtakat egy az egyben, nem akarom ismételni magam... És ehhez a véleményhez akkor is ragaszkodom, ha ennek a sörnek saját rajongói lapja van a Facebookon. Mondjuk mindent elmond, hogy az egész nagy világfaluból 234-en vannak a fanok.

Forrás: Phorum
Ennyi fikázás után szenteljünk egy kis időt még ennek a sörnek, hogy az érdeklődő közönség teljes rálátást kaphasson a termékre... Szóval az Alfa az Athenian Brewery S.A. produktuma. Igazából 1961-ben jelent meg először a piacon, aztán eltűnt egy időre, és a gyár nemrég lehellt bele életet újra. Alkoholtatalma 5 %, amely szintén nem nagyon érződik, de legalább habban jobban teljesít egy kicsit, mint az előző tételek. Az üvege nem a szokványos tucatüveg, igyekeztek némi fantáziát belevinni. Ezt az erőforrást a nedű készítésére kellett volna inkább koncentrálni...

Ezt tudom neki megajánlani most:


Megjelenés4
Íz4
Aroma és jellegzetességek5
Összhatás7
Összesen20
Régi értékelés szerint4,0



Vergina Premium Lager

Tesztelés időpontja:

2011. április 12., Chania (dobozos, 0,33-as)

Forrás: Terrible Stuff
Ez a sör a gyönyörű szép nevű Macedonian Thrace Brewery nevű cég terméke, és joggal hihetné bárki, hogy egy ilyen szép hangzású névvel csak jó sört lehet készíteni. Ha erre ragadtatná valaki magát, akkor bizony bekerülne a nagyon nagyot tévedők klubjába (a továbbiakban NNTK), mert ez a sör is azt a színvonalat képviseli, mint az előző Star nevű produktum. Érdekes, a neve annak is hangzatos volt, de a doboz tartalma... De térjünk vissza erre a löttyre.

A gyártó szerint ebben a sörben 5% alkohol van, de hol, könyörgöm? Olyan volt, mintha instant vizet ittam volna! Az ízlelés első pillanatától meg kell, hogy kérdőjelezzem a névben ezt a "Premium" szót. Állítólag Tettnanger komlót használnak hozzá, ami még önmagában nem is olyan rossz, de olyan mennyiséget szórtak bele, hogy az kezelhetetlen: számomra csak a keserű íz érződött, a karamelizzált maláta sehol sem volt. A színe ennek sem idézi fel egy jól megkomponált pilzeni típusú itókának a színvilágát, leginkább a kétnapos kengurupisire hasonlít, amikor az állattal napokon keresztül csak narancslevet itatnak...

Klasszikus fermentálással készítik, 10 Celsius fokon... Hát nem tudom. Tán egy árnyalatnyival jobb, mint az előző tesztalany... 

Megjelenés4
Íz3
Aroma és jellegzetességek4
Összhatás5
Összesen16
Régi értékelés szerint3,2

Star Lager

Tesztelés időpontja:

2011. április 11., Chania (Kréta, dobozos 0,33-as)

Ez a "csoda" a Hellenic Breweries of Atalanti S.A. nevű cég terméke, és sajnos nyomába sem ér az elébb megénekelt Mythosnak. Már amikor a pohárba kitölti az ember, akkor lehet gyanakodni, hogy valami nincs rendjén, mert az azért nem járja, hogy szinte kristálytisztán látszik a pohár mögött lévő tárgyak kontúrja. Beltartalom tehát kívülről nézve szűkösnek látszik, hab pedig még a töltéskor sem képződik. A színe olyan, mintha a sárga szín csak az asztallaptól lenne, de ez enyhe túlzás.

Sajnos az ízlelőbimbókat sem nagyon ingerli fel, vízízű, úgy ahogy van. Állítólag 4,5 % alkohol van benne, de azért ezt ne vegye senki készpénznek, ebből én semmit nem éreztem. Azt hiszem nagyon kíméletlen lesz a verdikt, de ez van:

Megjelenés2
Íz3
Aroma és jellegzetességek4
Összhatás2
Összesen11
Régi értékelés szerint2,2

Mythos lager

Tesztelés időpontja:


2011. április 11., Chania (Kréta, csapolt)

Forrás: The DrinksShop
Ez volt az a sör, amely a legjobban ízlett nekem az egész görögországi tartózkodásom alatt! Sajnos a turistáskodós szezon Krétán csak most kezdődött el, ha hinni lehet a helyieknek, az áradat majd csak húsvét után fog elindulni. Az én szempontomból ez csak azért lényeges, mert az étteremtulajdonosok ilyenkor még nem mernek berendelni a sörgyártól csapolt sört, nehogy rájuk rohadjon, így a legtöbb helyen csak az ampullás verzió dívik. Nagy szerencsémre én első nap délután belefutottam egy olyan helybe, ahol volt csapolt változat is, így nem maradtam le az élményről. Készítettem egy rakás saját fotót is, ezek a bejegyzés alján lesznek láűthatók zömmel.

Érdekes a saját pohara a sörnek, meglehetősen egyéni kreáció. A habja már majdnem a tejszínhabot idézi, bár a színe inkább a tojáshéjhoz volt hasonlatos, vagy a vanília fagyihoz, nem szikrázó fehér. Szerencsére nem összeomlós fajta, így a komótosabb sörbarátok (mint amilyen én is vagyok...) nyugodtan legeltetheti rajta a szemét, mielőtt belekóstolna. Amikor belekóstoltam, hirtelen nosztalgikus érzés kerített hatalmába, és rögtön kutatni kezdtem emlékeimben, hogy honnan ismerős ez??? Szerencsére hamar leesett, ez bizony a Balatoni világos nevű csodára emlékeztett engem ifjúkoromból. Tán egy picivel édeskésebb, de csak leheletnyivel. A sör színe nem követte a habot az árnyalatnyi "sötétséggel", a nedű színe az aranysárgánál egy kicsit világosabb. A megrendelt gyros mellé tökéletesen illett, harmonikus párost alkottak. Az alkoholtartalma a pilzeni kategória átalogs értéke, 5 %. Részemről mindenképpen kóstolásra ajánlott, íme az értékelés:


Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek7
Összhatás15
Összesen37
Régi értékelés szerint7,4

Visszakóstolások:

2011. április 12., Chania (Kréta, üveges, 0,5-ös)

2011. április 14., Chania (Kréta, üveges, 0,33-as)

A két változat ugyanazt az élményt hozta, tán még édeskésebb, mint a csapolt verzió. Az üveges változat értékelése:


Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek6
Összhatás13
Összesen32
Régi értékelés szerint6,4



Végezetül az ígért fotók:






2011. április 10., vasárnap

Krušovice Imperial

Tesztelés dátuma:

2011. április 10., Tallinn

Forrás: Ratebeer
Van némi üzemzavar ezen sör kapcsán. Túl azon, hogy a cseh hivatalos honlapon nem lehet fellelni, a neten található információk némileg ellentmondásosak. Annyi bizonyos minden szempontból, hogy ez egy cseh világos sör. Alapanyagai a kiváló minőségű moráviai maláta és zateci (akarom mondani Žatec) komló. Különlegessége az alacsonyabb, 3,8 %-os alkoholtartalom (sokak szerint), amely a sört kellően könnyűvé teszi. S itt kezdődnek a bajok. Ugyanis már ez az első információ is fals: a sör valóságos alkoholtartalma 5 %, ami érződik is.


A pohárba kitöltött nedű habja erőteljes, színe egy aranysárga lageré, ezzel gond nincs. Amikor azonban az orromhoz emeltem, sajnos túltengett az illatban a savanykás jelleg, és ez nem korlátozódott magára az illatra, megjelenik az ízben is. A sör kissé vizes is, és a kesernyésség mellett megjelenő savanykásság nem tesz jót, kicsit zavaró. A gyártási információk szerint a sör egy évig megőrzi a szavatosságát. Mielőtt bárki azt hinné, hogy ez a savanyú mellékíz annak tudható be, hogy a gyártás már régen volt, ki kell ábrándítanom, a dobozt februárban dobta ki a gép, erre nem lehet hivatkozni...

Talán a Křivoklát erdőben annak idején túl sok volt a savas eső (onnan származik a víz), nem tudom. Mindenesetre nem tudok túl magas értékelést adni ezúttal...

Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek6
Összhatás13
Összesen31
Régi értékelés szerint6,2

2011. április 9., szombat

Baltika No. 5 Premium Golden Lager

Tesztelés időpontja:


2011. április 9., Tallinn

Forrás: The Finest Tastes of Russia
Érdekes, hogy ez a sör teljes mértékben hiányzik a gyártó cég honlapjáról, pedig elevenen létező dolog, két hete sincs, hogy ezt a palackot megvettem. No sebaj, ezúttal kénytelen vagyok más forrásokra hagyatkozni a tényeket illetően, de annyi baj legyen. 2002 óta gyártott sörről van szó, Oroszországban állítják elő. A gyárról majd későbben lesz szó részletesen, most nem vesztegetném erre az időt, majd a portfólió lezárása után sort kerítünk rá (szerencsére szinte minden sörüket lehet kapni Észtországban...)

5,3 % alkoholtartalmú élénksárga lagerről van szó, amelyet teljesen színtelen palackba zártak, a Saku on Ice-hoz hasonló módon. A hasonlóság itt véget is ér, ez a sör teljesen más karakter. Könnyedtség mondjuk ebben is van, de az íze teljesen más. A komló ebben a sörben nagyon érződik, de hála az égnek az is világos már az első korty után is, hogy jó minőségű alapanyagot használtak, így a kesernyésség egyáltalán nem tolakodó, és nem csap át kellemetlen ízhatásba. Igazából én általában falra mászok attól, amikor egy teszt során azt olvasom egy bor vagy sör leírásában, hogy "megtalálhatók a késő júniusi vadalma és koranyári cseresznye ízei mellett az utóízben a darált datolya alkotóelemei is", így az ilyenektől tartózkodni szoktam. De ezúttal olyan érzésem volt eme lager kortyolgatása közben, hogy valamilyen aszalt keleti gyümölcsöt érzek, fügét, vagy tán datolyát... Nem, nem őrültem meg. A teszt után elolvasott anyagok alapján az összetevők között szerepel a karamellizált maláta, és az elkészült sör nem kevés nem fermentálható cukrot tartalmaz.

Sajnos a habja ennek sem kolosszális, sőt. Ettől a hibától eltekintve feltétlenül megér szerintem egy kóstolást. Ígéretes tétel, kíváncsian várom a Baltika további versenyzőit is...




Megjelenés6
Íz8
Aroma és jellegzetességek7
Összhatás15
Összesen36
Régi értékelés szerint7,2

2011. április 8., péntek

Floris Kriek

Forrás: Costi Bebidas
Tesztelés időpontja:

2007. szeptember 15., Brüsszel (Csapolt)

Érdekes, hogy a csapolt Kriek-ek gyümölcsössége egész más, és abban is biztos vagyok, hogy a cukortartalmuk is magasabb. Mindenesetre ennek a sörnek az esetében, a pohár alján megmaradt pár korty nagyon édes volt, ami már egy kicsit zavaró is volt.

Nagyon valószínű, hogy ez a sör sem látott közelről gyümölcsöt, édesített szirupot öntöttek bele szerintem. A sör habja szinte piros, nagyon fura színű. De legalább kitartóan megmarad, legalábbis nekem elég hosszú folyamatnak tűnt. Magának a sörnek sincs valami bizalomgerjesztő színe, nélkülöz minden természetességet, olyan mintha valami E-243243242 borzadállyal öntötték volna össze. (A fotón is jól látszik ez a "szín"...) Az a helyzet, hogy az előbbi tesztben említett almás változat egy klasszissal jobb volt, ez bizony csak az 5-ös szintet üti meg, azt is inkább alulról. Ezért a sörért is elméletileg a Delirium (Huyghe brewery) a felelős... A sör alkoholtartalma 3,6 %,


Forrás: Zelkova Blog
Forrás: Roulette de Bieres

Kozel Premium

Tesztelés időpontja:


2011. április 7., Tallinn

Forrás: Plzeňský Prazdroj
Az előző sörhöz hasonlóan ez is az előző este került felfeszítésre, és csak ismételni tudom azt, amit a dark esetében bánatként megfogalmaztam: tudomásom szerint ezt a sört sem forgalmazzák kis hazánkban, pedig nagyon jó lenne... A Velkopopovický Kozel Premium egy nagyon jól iható pilzeni típusú sör. Megvan ebben is a kistestvér azon lágysága, amit abban a sörben is nagyon kedvelek, különösen csapoltan. Igazából azt szeretem a Kozelben, hogy nem druva, nagyon lágy, és mégsem vizes. Ez a Premium meg aztán pláne nem. Sajnos most összehasonlítási alapom nem volt, de az az érzésem, hogy a színe jóval aranysárgább, mint az alapváltozaté...

Kicsit tán jobban lehet érezni a komlót, mint a kistestvérnél, de erre azért nem mernék megesküdni. Az alkoholtartalma visszafogott, 4,8 %-nál megáll... Az én mércém szerint ez egy erősen ajánlott lager.


Megjelenés 7
Íz 8
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 16
Összesen 38
Régi értékelés szerint 7,6

Floris Appel

Tesztelés időpontja:

2007. szeptember 15., Brüsszel (Csapolt)

Forrás: Léon Huyghe
Jobb a csapolt, mint az ampullás! Ez egy örök érvényű sörigazság (legalább is többnyire...), és ennél a sörnél is igaz. Főleg, ha jó melegben a Grand Place-on csapolják a pohárba. Kissé opálos a színe, így valószínűleg búzasör lehet az alap, de erre vonatkozóan nem találok iránymutatást sehol, mintha nem is létezne szinte ez a sör a net szerint. (Elméletileg a Delirium portfóliójába tartozik...) A színe kicsit sötétebb a sárgánál, illatában gyümölcsöket érezni, de az alma dominál (szerencsére). A gyümölcstartalomról megoszlanak a vélemények, de a legvalószínűbb az, hogy igazi gyümölcsöt nem látott, csak almalét, de az állítólag 30 % van benne. (Az alkoholtartalom 3,6-3,8 %.) Érezni fűszereket is, és valószínűleg hozzáadott cukor is van benne.  A komló alig érződik... Kellemesen üdítő ez a sör, nagyon itatja magát. A poharat két euró kaucióért adták, de sajnos nem volt sokáig nálam, hamar elfogyott a tartalma…:) Legyen egy 7-es indításképpen.

Előfordulhat még Floris Apple és Floris Pomme néven is...

Kozel Dark (Černy)

Forrás: Tyrolino
Tesztelés időpontja:


2011. április 7., Tallinn

Ez a teszt nem jöhetett volna létre, ha tegnap éppen egészen véletlenül nem beszélgettünk volna Csongi barátommal Skype-on órákon keresztül... A címkét nézegetve arra jutottam, hogy valószínűleg valami könnyed löttyel lesz majd dolgom, mert a 3,8 % alkoholtartalom számomra egy barna sör esetében sok jót nem ígér. A Velkopopovický Kozel nevű gyártó azonban rám cáfolt, egész kis korrekt sör ez. A pohárba kitöltve nem keltetette átlátszó lötty érzetét, és a habja is egész komolynak tűnt, a színe pedig egészen magával ragadó: halovány barnában játszott inkább, mint feketében. Az ízre sem lehet semmi panaszom, bár a könnyedség azért megvan benne. Édeskés egy kicsikét, de belép a kávé is helyenként. Nagyon harmónikus, mintha gyermekkorom cseh karamellái omlanának szét a nyelvemen.

Forrás: Flickr
Ha hinni lehet a cég marketingeseinek, ez az egyik legjobb cseh barna sör, hétszer nyerte el eddig "az év barna söre címet"...Egy dolgot azonban nem igazán értek. Miért van az, hogy itt Észtországban lehet ezt a sört kapni, nálunk meg nem? Lehet, hogy tévedek (és most bajosan is tudnám ellenőrizni...), de nálunk odahaza csak a nomrál Kozelt láttam mindenütt, a gyár többi termékét nem. Pedig igazán lenne erre is kereslet szerintem...

Megjelenés 7
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás 15
Összesen 35
Régi értékelés szerint 7,0


Gordon finest gold

Forrás: Beer for a year
Tesztelés időpontja:

2007. január 25., Brüsszel


Vannak nagyon érdekes sörök Belgiumban, az tán már kiderült, de ez a sör még ebből a sorból is kissé kilóg. 1992-ben került a piacra, a neten található információk szerint a John Martin (Scottish & Newcastle) terméke. Egyáltalán nem követi egyetlen úgymond belga stílust sem, ez bizony skót strong ale, nem túl erős karakterrel. 10 % alkohollal. Ez sajnos érződik is, és nem csak elsőre. 33 cl-es dobozban adják (van 50-es is), de jó lenne egy üvegest, vagy csapoltat is megkóstolni. Üvegest sajnos nem láttam sehol... Az ára nem vészes, 1,04 euró, de az osztályzat akkor sem lesz 6-osnál jobb. Úgy érzem, van ebben a sörben tartalék, másodjára már valószínűleg más lenne a verdikt…




Sörgyártók bemutatása #2 - A. Le Coq (Észtország)

Hát akkor tegyünk egy újabb lépést az észt sörkultúra népszerűsítésének irányába, ezúttal Tartu felé fordítva tekintetünket, ahol Észtország egyik legnagyobb sörgyára székel, az Alfred Le Coq-ról elnevezett A. Le Coq...


A sörfőzés kezdeti stádiumai Tartuban

Aki esetleg nem tudná: Tartu Észtország egyik legnagyobb városa, az ország dél-keleti részében fekszik, Tallinnal vasúti és közúti összeköttetése is van. A városnak a történelem folyamán sok neve volt
(Dorpat, Дерпт, 1893–1917 között Jurjev). Mindig is a régió agrár és kereskedelmi központja volt, és valószínűleg azóta főznek itt sört, amióta az első kenyeret megsütötték...

A XIII. századig kell visszatekintenünk, ha a gyökereket keressük, akkortájt a sörfőzés errefelé leginkább a németekhez kötődött, akiknek már akkor is ez volt a kedvenc fermentált italuk. Minden, ami a sörhöz kapcsolódott, keményen szabályozva volt már akkor is: kezdve a maláta kezelésétől, a sör főzéséig. Kezdetben a sörfőzés a nagy céhek privilégiuma volt, a kisiparosok csak saját fogyasztásra főzhettek sört. Az eladásra termelt sörre vonatkozó regulákat Tartuban a nagy céhek alkották (Brauerschragen), ennek első említése 1462-ből való. Ez az első biztos támpont a sörgyártás kezdetéről a városban.

A következő fordulópontot 1783 jelentette, amikor is létrejött a Tartui Sörfőző Társaság, amelynek keretében kisipari méretekben házi főzésű sörök készültek. A társaság tagjai lehettek kisiparosok özvegyei, árvái, valamint olyan kisiparosok, akik önhibájukon kívül tönkrementek. Nekik megengedték, hogy sört főzve kocsmákat üzemeltessenek, a befolyt összegből pedig adót fizettek a városnak. A társaság sörei nem voltak a legjobbak, s ezzel a városnak is szembe kellett néznie, amikor a környező vidékről, városokból egyre jobb minőségű sörök érkeztek...

A XIX. század kezdete, az első privát sörfőzdék


A XIX. század első éveiben jelentek meg Tartuban az első magán főzdék. Észtország legrégebben folyamatosan üzemelő sörfőzdéjének (ez az A. Le Coq) elődei Tartuban a B. J. Hesse (1800) és J. R. Schramm (1826) által jegyzett főzdék voltak. Egy idő után ebből a két cégből közös cég formálódott, amit úgy hívtak, hogy Tivoli Ltd., amelyet később, 1913-ban a tulajdonos neve után A. Le Coq Ltd.-re neveztek át. Közben két kisebb főzdét is – Gambrinus és Livonia – elnyelt a vállalat 1863-ban.

Nézzük a történetet kicsit részletesebben. 1825 végén Justus Reinhold Schramm tartu-i polgár lett, sörfőző mesteri oklevelét pedig 1822-ben szerezte. Először Tallinban dolgozott az egyik legnagyobb sörfőzdében, amely később az anyja tulajdonába került. 1826-ban azátn kibérelt egy három évvel korábban épült főzdét Tartuban, és ő volt az első a városban, aki megpróbálkozott a minőségi lagereléssel. 1827-ben nekilátott egy új sörfőzde felhúzásának a Rüütli utcában, ami végül 1832-ben lett kész. 1827-ben pedig kibérelt a lagereléshez egy jó nagy pincét a Toome hegyen, amely korábban lőporraktár volt.

J. R. Schramm 1851-ben bekövetkezett halála után a céget fia igazgatta 1863-ig. 1860-ban fontos technológiai újítás jött, gőzgépeket kezdtek használni. Akkoriban sok minden mással is foglalkozott még a cég: volt egy hatalmas élelmiszerboltjuk is a városközpontban, valamint vodkát is főztek 1861-1914 között.

1893, a Tivoli Ltd. a Tähtvere hegyen

1885-ben, a Schramm örökösök eladták a vállalatot Julius Moritz Friedrich-nek, aki új nevet adott neki, így lett belőle Tivoli. 1893-ban aztán megváltoztatta a cég helyét is, a Tähtvere hegyre költöztek, ahol új pincék várták őket, amelyeket még 1879-ben építettek.

A tulajdonos jelentősen átalakította a céget, mindvégig megtartva a többségi tulajdonrészt magának. 1894-1898 között egy grandiózus gyárkomplexum nőtt ki a Tähtvere hegyen vörös téglákból építve, amelyből a mai napig maradtak fenn épületrészek. A Tivoli Ltd. már Szentpétervárra és Pskovba is szállíott sört, és megkezdődött a hordós sör gyártása is.

A XIX. század végére Tartu igazi sörváros lett, akkoriban hat sörfőzde üzemelt a városban. 1900 volt a következő nevezetes dátum a Tivoli Ltd. történetében, ekkor olvadt össze a város legrégebbi főzdéjével, amelyet száz évvel korábban a Tartui Sörfőző Társaság tagja, Barthold Joachim Hesse alapított, aki annak a  Hermann Hesse-nek volt a dédapja, aki később irodalmi Nobel díjat kapott. 1829-ben Barthold Joachim Hesse özvegye eladta a céget egy Alexander Diedrich Musso nevű kereskedőnek, aki aztán 1831-ben aztán épületfejlesztést hajtott végre a Városháza mögött, a Jaani utca és a Toome hegy között. A gyár 1866 után az örökösök kezén volt, egész addig, amíg létre nem jött az üzlet a Tivoli-vaL. A cég új neve nagyon fantáziadúsra sikeredett (egész biztos nem költöttek túl sokat a névadó projektre), a Tivoli II lett a befutó, de emlegették Tivoli Ltd. Jaani utcai sörfőzde néven is. A cég főhadiszállása a Jaani utca lett.

A XX. század első évtizedében M. Friedrich már vissza akart vonulni az üzleti élettől, és elkezdett keresni egy alkalmas vevőt, ez lett az A. Le Coq... Most térjünk ki kicsit az ő történetükre...

1807, az A. Le Coq cég születése

Az A. Le Coq & Co. cég erdendően egy szállítmányozási és kereskedő cég volt, de foglalkoztak palackozott termékekkel is (főleg borral). 1807-ben alapították Poroszországban, egy olyan család, akik hugenották leszármazottai voltak, az ősök Franciaországból menekültek el, még a XVII. században. Az 1820-as években Albert L. J. Le Coq Londonban telepedett le, mert ott szerette volna eladni a családi pincészet borait. Hamarosan azonban sörrel is foglalkozott, és elkezdte palackozni és exportálni a Russian Imperial Stout nevű sört, a saját neve alatt. Ezt a sört London nagy sörfőzdéitől rendelte, egy speciális fekete, felső erjesztésű sörről volt szó...Ez a sör speciáisan az orosz piacnak készült. Az 1880-as évek kezdetén a az A. Le Coq & Co. boltját megvette a Sillem család.

1912, az A. Le Coq Tartu-ba érkezik...

Az A. Le Coq & Co. (Russia) Ltd. hamarosan áttette székhelyét és palackozó üzemét (1904) Szentpétervárra. 1912-ben a céget nagy megtiszteltetés érte, az orosz cári udvar hivatalos szállítója lett.

Az A. Le Coq tulajdonosai sokáig keresgéltek Oroszországban, hogy az Imperial stout számára megfelelő gyártót találjanak, s végül a Tivoli Ltd.-re esett a választás Tartuban. Miután a vízminőséget megfelelőnek találták, H. O. Sillem megvásárolta a céget 1912 márciusában. Mivel az A. Le Coq Ltd. Londonban bejegyzett vállalat volt, a "Tartu Brewery" leányvállalatként kezdte meg a működését Oroszországban.

Az első világháború előtt a gyárhoz építettek egy új épletrészt, amely csak a stout gyártására specializálódott, ehhez Angliából hozattak egy sörfőző mestert is. Az új termék a az A. Le Coq Imperial Extra Double Stout, lett, a címkéjén pedig az szerepelt, hogy Dorpatban főzték (Tartu akkori neve). A termék eljutott az egész birodalomba, Lengyelországon át Szibériáig, még a Távol-Keletre is.

A világháború alatt korlátozták az alkohol adás-vételét, így a sikertörténet 1914-ben megtorpant. 1917-ben a Tähtvere hegyen lévő főzdét anrchista orosz katonák fosztogatták, s ami megmaradt, 1918-ban a Német birodalom csapatai vitték magukkal...

1921, az A. Le Coq működése az Észt Köztársaságban

A független Észtországban az A. Le Coq Ltd. Tartu Brewery 1921-ben kezdte meg újra a működését. 1926-ban az A. Le Coq Ltd. megvásárolta a Gambrinus főzdét (1863-ban alapított cég volt) amely szintén Tartuban működött, az Emajõe utcában. Még ugyanebben az évben az észt sörgyártók megállapodtak az értékesítési zónákban az országon belül. Ennek megfeleően az A. Le Coq Ltd. kapta Dél-Észtországot, a Saku pedig az északi régiót. A kis főzdék többsége valamelyik nagyhoz szegődött, és annak portfóliójába építve árulta a termékeit. A trösztmegállapodásnak 1933-ban lett vége, ezt követően az A. Le Coq sörök újra kaphatók voltak az egész országban.

Mivel a fővárosban nagy volt az igény a Tartuból érkező sörre, Tallinnban egy modern divízió nyílt 1938-ban. A palackozás mellett ez volt az a hely, ahol a hordós sörök több mint felét hordóba tették.

Az 1939-ben kötött német-szovjet meg nem támadási egyezmény keretében a felek megállapodtak Lengyelország, Besszarábia, Finnország és a balti államok sorsáról. Észtországot a Vörös Hadsereg 1940-ben annektálta, és a bábkormány rátette a kezét a nagyvállalatokra, többek között a sörgyártókra is. Így járt az A. Le Coq és a Livonia is, a külföldi állampolgárok pedig (köztük az A. Le Coq utolsó igazgatója is, J. H. Sillem angol úriember, valamint a német sörfőző mester, H. Dietz)  hamarosan elhagyták Észtországot...

Az Egyesült Királyság kormánya kompenzálta az A. Le Coq angol tulajdonosait az államosításért. Ez 1969-ben történt meg, amikor is az Észt Köztársaság aranytartalékait eladták, amelyek bent ragadtak a  Bank of England-nél....

1941, új név: Tartu Õlletehas

1941 januárjában az államosított cég új nevet kapott, akkortól Tartu Õlletehas lett az új név. Áprilistól a Livonia is beolvadt a cégbe, amelynek a Kalda utcában volt a székhelye.

A Kalda utcai sörfőzdét 1863-ban alapították, és számos tulajdonosváltás után 1910-ben modernizálták. Akkortól gőzgépeket használtak, s 1916-ban került egy észt férfiú, Ants Silvere kezébe, majd később, 1935-ben Hans Silbergleich lett a tulajdonos. A Livonia sokáig független maradt. Egyik leghíresebb tulajdonosa az előbb említett Silvere fia volt, Albert, aki a sörkészítés tudományát Csehszlovákiában és Németországban tanulta ki, majd 1930-ban átvette az irányítást. A sörfőzde nagy károkat szenvedett a háborúban 1941 nyarán, végül az épületek 1944-ben teljesen megsemmisültek. 

A második világháború alatt 1941 és 1944 között a gyár termelésének 80%-a a német hadsereg igényeinek kielégítésére ment...

1944, a Tartu Õlletehasa szovjet időkben

1944 őszén a szovjetek visszaállították hatalmukat Észtországban. Az ezt követő évtizedekben a gyár a központi tervgazdálkodás igényeinek megfelelően termelt, és szállította termékeit a kijelölt piacokra.... A gyár termékeinek minősége a jó szakembergárdának hála emelkedett, és a sörmennyiség is folyamatosan nőtt. A gyár végül a Szovjetunió legjobb sörgyárai között találta magát. A gyár kísérleti laboratórium is volt: itt próbáltak ki sokszor olyan új módszereket, amelyeket később a nagy ország távolabbi sörgyáraiban aztán később bevezettek. 1973-ban a gyár újra új nevet kapott, ezúttal az új név Tartu Eksperimentaal Õlletehas lett. 1980-ra a gyár termelése hatszorosan meghaladta a háború előtti szintet! 1968-ban kezdődött meg a gyárban az első észt ásványvíz (Värska) palackozása is, amelyet Fehéroroszországba, illetve más régiókba is szállítottak.

1995, az A. Le Coq név újbóli használata

Az újra függetlenné vált Észtországban a Tartu Õlletehas sörgyár kikerült az állami tulajdonból, 1995-ben privatizálták. Ezt követően hamarosan felvette a cég újra az A. Le Coq nevet, és a gyárat így hívják a mai napig...

2004, Észtország legnagyobb italgyártója


A XXI. század elejére az A. Le Coq Észtország legnagyobb italgyártó cégévé nőtte ki magát, manapság tíz termékcsoportban is érdekelt. Nem csak sört gyártanak már, van ásványvíz, gyümölcslé, soft és energiaitalok, long drinkek, ciderek, koktélok... (Az A. Le Coq piacvezető a gyümölcslevek, sportitalok, ciderek és long drinkek területén.)

Az elmúlt tíz évben mintegy egymillárd észt koronára rúgó fejlesztést eszközöltek, szinte mindenhol javítottak a technológián. A helyzet mára sem változott sokat, bár a sörpiacon még mindig "csak" másodikak a Saku mögött. Ezen a téren a legújabb dolog egy új technológia: a háromszoros szűrés, ezzel a módszerrel készül az  A. Le Coq Premium Extra. Ez a sör egy teljes évig megőrzi a minőségét! Mindemellett az A. Le Coq volt szintén az első Észtországban, ahol kukorica sört készítettek, ez az A. Le Coq Maíz. Ebben a sör a maláta egy részét (20 %) kukoricára cserélték...



Az A. Le Coq számára a sport is nagyon fontos, minden szinten, nem csak a versenysport szintjén. A sportolókat ösztöndíjakkal támogatják, de az ő nevüket viseli az az aréna is Tallinnban, ahol az észt futball válogatott vívja sorsdöntő csatáit.

Hát nagyjából ennyit lehet elmondani a gyár történetéről, remélem élveztétek... (A képek mindegyike a gyártó webhelyéről származik.)

2011. április 7., csütörtök

Dubuisson Bush Ambrée

Tesztelés időpontja:


2007. január 24., Brüsszel

Forrás: Les Cave de Fontenays
Az üvegen büszke felirat hirdeti, hogy ez a belgák legerősebb söre, és valószínűleg egyben a világ egyik legerősebb söre is. Bár szerintem kétséges, hogy lehet-e ezt sörnek nevezni, mert 12 % alkohol van benne, így inkább ez a malátabor, vagy árpabor kategória (barley wine). Ízre semmiképpsem sör tehát, ez az ital már ellépett a sör kategóriából. Nem mondom azt, hogy rossz, de erre is igaz az, mint a lambic-ra vagy a blanche-ra vagy a kriek-re: nem úgy kell inni, mintha az ember egy pilzeni típusú sört kapna a poharába. Ez egy másik ital. Amit zavarónak találok az az, hogy az alkohol önálló életet él már az első kóstoláskor, bár ez a harmadik ízlelés környékén már tompul. Gyorsan semmi esetre sem lehet inni. A gyártó cég maga 1769 óta foglalkozik egyébként sörkészítéssel, de a Bush Ambrée története csak 1933-ra nyúlik vissza, akkor merült fel a mérnökökben ez a recept. A palack 25 cl-es (elég is), és 88 centet kérnek érte. Első kóstolásra egy 7-est megajánlok neki.

Nézzük egy kicsit részletesebben, mit is tud ez a sör. 1933-ben főzték hát először, ez Belgium egyik legrégebbi sörspecialitása, és a Brasserie Dubuisson zászlóshajója is egyben. A Bush Ambrée egy szűrt, magasan fermentált nedű. Rendesen karamellizált malátából, komlóból és természetes cukorból készül, a vizet pedig a sörfőzde alagsorában lévő kútból nyerik. Exkluzív élesztőt adnak hozzá, de hogy milyet, azt 1933 óta sikeresen titkolják. Ez az élesztő felelős azért a bizonyos 12 %-ért.

Jellegéből adódóan ez a sör teljesen megfelel aperitífnek, de digestif-nek is (étkezés után).

Hoegaarden Grand Cru

Forrás: Bar do Jota
Tesztelés időpontja:


2007. január 24., Brüsszel

Letisztultabb íz jellemzi a sima Hoegaarden-hez képest. Na nem mintha az nem lenne egy jó búzasör, de ennek határozottabban selymesebb íze van. Lehet, hogy ez a válogatottabb alapanyagnak köszönhető, az viszont szinte furcsa, hogy rejti el a sör a 8,5 % alkoholt, pedig annyi van benne papír szerint. Ezt kicsit „melegebben” érdemes fogyasztani, 5-6 fok az optimális. Nagyobb palackba teszik egyébként, mint a sima Hoegaarden-t, ez 33 cl-es. Az ára ennek is mérsékelt, 88 cent, de azért a simával ez nem versenyez. Költséghatékony egyének válasszák azt, az sem lesz csalódás. Ez bizony megvan 9-es.

Visszakóstolások:

2009. szeptember 29.


8,5 % alkohol, a mai csúcs. Na jó, nem teljesen, mert a pálinkák azért magasan verték ezt a szintet. Akkor került terítékre, amikor már túl voltunk a vacsorán már legalább fél órával, jól zömített gyomorba érkezett tehát. Szerencsére nem volt ideje vadhidegre lehűlni, így minden aromajegy tetten érhető volt. Legutóbbi kóstolás óta annyi változást tudtam felfedezni, hogy jobban elment a sör az apátsági ízjegyek irányába. Nem tudom, hogy ez tudatos-e, és hogy egyáltalán változott-e a recept, lehet, hogy csak becsapom magam. A sör egyéb paraméterei a legutóbbi kóstolás óta nem változtak, nálam most erős 8-as.

Forrás: komlo.blog.hu
Pár gondolat még, ami eddig tán nem volt ezzel a nedűvel kapcsolatban: 1985 a sör születési éve, és kezdettől fogva védjegye a 8,5%. Egyes „szagértők” citrus és vanília aromákat bírnak benne felfedezni, a színét pedig sokan őszibarackosnak mondják, amiben van is valami. A teste nagyon erős a sörnek továbbra is, az édeskés ízt pedig relatív kesernyésség vonja be.

2010. január 12.

Hát akkor kóstoljuk vissza újra. (Többször is kóstoltam már, egyszer elérte a 9-es magasságot is…) Mint már említettem, ez a sör is újra fermentálódik a palackban, ez a jelenég engem régebben esztétikailag mondhatni nagyon zavart, ugyanis ott úszkálnak az élesztődarabok a sörben, leszűrni meg a francnak sincs kedve. Most már eljutottam oda, hogy nem érdekel, és át tudom adni magam az élvezeteknek. A Grand Cru újra elvarázsolt a színével (aranysárga, majdnem barna), no meg az ízével is, aminek semmi köze az alap Hoegaarden witbier sörhöz. Ha lesz belőle a reptéren, tán veszek… Erős 8-as.


Forrás: Bandita Pub

Adjunk valamit a szemnek is:



Egy teszt a végére:

Lindemans Kriek

Tesztelés időpontja:

2007. január 24., Brüsszel


Forrás: Bruxellons!
Gondoltam, „jöjjön, aminek jönnie kell”, megkóstolom a Kriek-et királyát. Amint mondtam, nagy elvárásaim voltak, mert a Lindemans eddig minden kategóriában igen jól teljesített. Ez sajnos most elmaradt, így továbbra is a Belle-Vue a legjobb (számomra). Ha nem tisztelném az eddigi teljesítményét a cégnek, még azt találnám mondani, hogy ez roppant gyenge. De ilyet már nem merek leírni, mert aztán fél év múlva majd fordul egyet az ízlésem. Mindenesetre most 6-ost kap, lesz hová fejlődni. Az üveg a szokásos 37,5 cl-es Lindemans üveg, az alkoholtartalom 3,5 %. Csodálkozom rajta, de a leírás szerint 25 % a gyümölcstartalma. Ezt is 2-3 fokon kell inni, az ára pedig 1,37 euró.


Néhány szó a nedű készítéséről azért idekívánkozik, még ha nem is tartozik a kedvenceim közé... Az a helyzet, hogy ez a sör nem friss gyümölcsből készül, azért ilyen gyenge. A cég saját bevallása szerint is fagyasztott cseresznyéből készült gyümölcslét engednek a több évjáratból összekevert lambic mixtúrába...


Visszakóstolás:

2009. május 24., Brüsszel


Ezen a sörön továbbra sem tudok elmenni. Nekem egy Kriek ne legyen se túl fanyar, se gej édes, mert attól rosszul vagyok. Sajnos ez a sör a második kategóriába tartozik, továbbra is túl édesnek érzem. Számomra nagyon kilóg a Lindemans minőségből, csak 6-ost tudok neki megajánlani továbbra is.

De hogy ne csak az én véleményem szólaljon itt meg:

Hoegaarden Speciale

Forrás: Beersfan.ru
Tesztelés időpontja:

2007. január 24., Brüsszel


Hát akkor, hogy teljes legyen az összkép! Hogy mitől speciális, azt csak a bánat tudja, egyelőre se franciául, se hollandul nem tudok, így nem tudom visszafejteni a leírást a címkén. Alkoholtartalomban a két másik Hoegaarden között van, 5,7%. Minőségben is a kettő között van, de így bajban leszek, mert a sima 8-ast kapott, a Grand Cru meg 9-est. Hát egy huszárvágással legyen ez is 8-as. Először éreztem búzasörnél, hogy hiányzik belőle a citromkarika! Nem drága egyáltalán, 57 centet kérnek a 25 cl-es palackért, 2-3 fokon igyátok.

Visszakóstolás:

2008. január 17., Brüsszel


Kicsit tán jobb, mint a sima Hoegaarden, de nem éri el a Grand Cru szintjét. Nálam most 8-ast ért el. Az ára nevetséges, 59 cent, ezért a minőségért. Igazából egy gondom van vele csak: fogalmam nincs, miből jött a sör neve, mi a túrótól speciális ez? Igazából nagy különbség nincs a witbier irányába, közelebb áll ahhoz, mint a Grand Cru-hoz, akkor meg minek ez az egész felhajtás? Tán majd a következő tesztnél megértem... A cég honlapján annyit árulnak el, hogy a fermentálás magasabb hőfokon történik, mint az alapváltozat esetében, s ettől kicsit teltebb lesz az ízhatás. Szezonális sör, csak október és január vége között kapható, és csak Belgiumban. A legújabb verzió (2011) alkoholfoka már 6,5%...

Mort Subite Faro

Tesztelés dátuma:

2007. január 23., Brüsszel

Forrás: Zelkova
Hát akkor teszteljünk egy újabb faro-t. Érzésem szerint ez a sör a Lindemans verziónál sokkal jobb, bár lehet, hogy ez a csapolt voltának köszönhető. Egyre jobban hajlok arra, hogy a csapolt belga sörök klasszissal jobbak az ampullás verzióknál. A pohárban a színe mélybíbor és félbarna között játszik, az ízében pedig finoman köszön vissza a kandiscukor édessége. Ugyanakkor savanykás is, nagyon finom. Alkoholtartalma 5 %, de ennél sokkal több információt nem is lehet kideríteni róla. Elméletileg ez a sör is az Alken Maes portfóliójába tartozik, de a honlapjukon a Morte Subite csoportból hiányzik (2011.04.07.), elképzelhető, hogy megszüntették a gyártását... Mindenesetre a Ratebeer-en az utolsó vélemény 2010 júliusából származik, ami nagyon gyanús...

Az alapkiszerelés csapoltan a 2,5 dl-es pohár, de ez elég is. Árban húzós, 2,95 euró. Az osztályzat 8-as.


Visszakóstolás:


2008. október 1., Brüsszel

Üvegesen már teszteltem, és egy alkalommal már majdnem megkóstoltam csapoltan is, de nem jött össze. Ez a találkozás viszont most örömteli volt, különösen úgy, hogy most már tudom, hogyan készül a Faro. A pohárban a színe valahol a mélybíbor és a barna között játszik, az íze pedig a kandiscukrot idézi, nem is véletlenül (van benne). Továbbra is 8-as.

2011. április 6., szerda

Lindemans Faro Lambic

Tesztelés időpontja:


2007. január 22., Brüsszel

Forrás: The Wine & Cheese Place
A legjobb lambic típusú sör, amit eddig ittam (a gyümölcsös ízesítés nélküliek között). Vagy csak most értem el arra a szintre, amit tavaly januárban a Cantillon marketingese ecsetelt nekem. A fene tudja, de ez a sör jó. Kicsit barnásra sikerült, nem teljesen blonde, de ez a kutyát se zavarja. A leírás szerint némi kandiscukor is van benne. (Azóta persze már kiműveltem magam, minden faro-ban van hozzáadott cukor, leginkább kandiscukor... Volt idő, amikor ez volt Brabant, illetve Brüsszel legnépszerűbb sörfajtája.) A szokásos Lindemans palackban van, 37,5 cl (de van 0,75-ös kiszerelés is). Ezzel a lépéssel nagy haladást értem el a Lindemans portfolió lefedésében, azt hiszem már csak az almás változat van hátra, de azzal vannak fenntartásaim.


Ilyen szép a színe... (Forrás: Moccyanbeer)
A sör készítése során kétféle lambic-ot kevernek össze, egy "egynyáras" fiatal lambic-ot, illetve egy öreget. Hogy az arányok milyenek, arról a főzőmesterek hallgatnak.. Ehhez jön még hozzá a már említett kandiscukor. 1978 óta készítik, a hagyományos sörök azóta jöttek újra divatba. Desszertekhez ideális, kicsit borhoz is hasonlít, de édeskés is, az egyensúly viszont megvan. 2-3 fokon érdemes iszogatni. Alkoholtartalma 4 %. A kinyitáshoz itt is többféle eszközre lesz szükségünk, mert a kisebbik üveg esetében a kupak alatt dugó is rejtőzik. De ez a Lindemans sörök esetében már-már megszokott dolog...


Ehhez kell a dugóhúzó...



Ez a sör ráadásul nem is drága a Lindemans-hoz képest, csak 1,07 euró. Erős 7-est adok neki.



 
Franciául tudok előnyben:

Ciney Brune

Forrás: Passion biere
Tesztelés időpontja:


2007. január 22., Brüsszel (csapolt)

Aznap éjszaka ez volt az utoljára tesztelt sör. Igazából üvegesen már régen szemezek vele, de nem mertem venni (most már fogok). Ízre talán a Leffe Brune áll hozzá a legközelebb, alkoholfokra is közel azonosak, a Ciney Brune 7 %-os. Nem a nehezen iható sörök kategóriája, inkább félbarna ízvilágot idéz, nem túl sűrű. Pedig elméletileg apátsági dubbel a lelkem... Ha arra vágytok, hogy egy félkönnyű sör mellett jót beszélgessetek, kitűnő választás, és mégsem lesz az az érzésetek, hogy amit rendeltetek, jobb lett volna lábvíznek. Az ára csapoltan ennek sem az alsó kategória, 3,65 euró. Természetesen itt is, mint mindenhol, ahol nem hangsúlyoztam ki, a 25 cl-es űrmérték az irányadó. Ez is megér egy 8-ast.


Próbáltam a gyártójának is utánajárni természetesen. A hírek sajnos elég ellentmondásosak, elméletileg az
Alken Maes a gyártó, de a honlapjukon erről egy hírmorzsa sincs...


Nos, ki tartana velem egy ilyenre?:) (Forrás: Flickr)

Mort Subite Kriek

Tesztelés időpontja:

2007. január 22., Brüsszel

A legendás söröző... (Forrás: evaway)
A „hirtelen halál”… Sajnos eleddig ez a Kriek a leggyengébb az általam eddig teszteltek közül. Pedig már 1686 óta kísérleteznek, azóta nem jöttek rá, hogy egy kicsit több gyümölcs kell bele? No persze ez koránt sem biztos, hogy azóta küzdenek vele, ez csupán az első fellelhető dátum... Vagy valami más a gond, nem tudom... A leírás szerint 12% gyümölcs benne van, de ezt én kétlem. Az alkoholtartalom 4,5%, az űrtartalom 25 cl. Árban azért nem elvetendő, és ha nincs másik, akkor 76 centért végül is elmegy. Asszem ez 5-ös lesz.

Visszakóstolások:

2007. január 23., Brüsszel (csapolt, À la Mort Subite)



Hát akkor térjünk vissza a hirtelen halálozáshoz. Mivel ezt ampullásan már kóstoltam, tisztában vagyok a paraméterekkel. Ebből most csak az alkoholtartalmat idézném fel, 4,5%. Mint üveges krieket, emlékszem, jól lehúztam. Ezt a csapolt változattal nem lehet megtenni, kifejezetten ízlett. Az az igazság, hogy most már nagyon kíváncsi vagyok a Landemans kriek-re... Ha megérem, hogy még egyszer eljutok Brüsszelbe, lassan nyithatok egy Kriek tesztrovatot... De térjünk vissza ehhez a tételhez. Csapoltan ez a sör a könnyen emészthető kategóriába tartozik, a gyümölcs nem tolakodó, jól harmonizál a lambic ízzel. Csapolva megérdemel egy 8-ast. Az ára már csöppet durva, 3,75 euró.


2007. szeptember 17., Brüsszel (üveges)

Ez már a visszakóstolás időszaka, ezt a sört már teszteltem januárban. Igazából magamtól nem folyamodtam volna rá, véletlenül sikerült megvenni a Delhaize-ben. Akkoriban egy gyenge 5-öst adtam neki, a mostani eresztés egy kicsit jobb volt. Legyen 6-os. A technikai részletekkel nem untatnálak benneteket ezúttal.


2008. október 3., Brüsszel (csapolt, l'Aca)

A csapolt változat sajnos most nem volt, így be kellett érnem az ampullás változattal. Most nem keltett csalódást, semmi rosszról nem tudok beszámolni. Talán csak azon fanyaloghatnék, hogy nem a neki járó pohárban hozták ki, összekeverte a csajszi a framboise-os változattal, de annyi baj legyen. Itt a L’Aca-ban 2,5 eurót kóstál, erős 7-es.

Egy kis vizuális kényeztetés:



Ez pedig egy teszt:

Rodenbach

Tesztelés időpontja:

2007. január 22., Brüsszel

Forrás: Linda Vandewynckele
Savanykás ízű mélybarna sörrel van dolgunk, ami a savanykás íz ellenére nagyon zamatos. Ez az első flamand barna sör, amit kóstoltam, úgyhogy óvatosan fogtam hozzá... Sajnos a palack elég kicsi (25 cl) a teljes élvezethez, szerencsére ez áthidalható több palack megvásárlásával, vagy válasszuk a nagyobbat, van belőle 75-ös is. Visszafogott alkoholtartalom jellemzi az italt, mindössze 5,2%. A Rodenbach sörök a Palm cégcsoporthoz tartoznak, de azért van "külön" weboldaluk.

A készítés során kétféle italból komponálják a terméket: negyedrészt két éve tölgyfa hordóban érlelt nedű van benne, a nagyobbik része fiatal sör. Mind a savanykás íz, mind pedig a könnyedsége arra predesztinálja, hogy jó aperitíf legyen belőle, de egyszer Ágota András barátommal sikerült egy egész 75-ös palackot úgy elszopogatnunk, hogy bizony utána nem ettünk semmit...

Az ára csak 57 cent, így nagyon jó ár/érték aránnyal dicsekedhet. Legyen egy 7-es.


Így érlelik... (Forrás: Beersomm)