Látogatás időpontja:
2024. május 11. és június 10.
Nem május 11-én jártunk itt először (nagyjából egy héttel korábban), de akkor nem készítettem egy fényképet sem, mert egy baráti vacsorára tértünk be... Ez az étterem a Balti jaam vasútállomástól kiinduló sínek mellett egy régi (valószínűleg) vasúti épületben lelt otthonra, és a dagesztáni régió specialitásait kínálja, de megtalálhatók itt grúz és más kaukázusi népek étkei is...
Van "terasz" is a sínek mellett sok asztallal, első alkalommal kint ültünk le, de aztán be kellett menekülnünk, amikor elbújt a nap...
Az étlap 90%-a állandó, de mindig van kis változás, ahányszor erre járunk. Ami állandóan van, az a kurze, chuttu és hachapuri változatok, illetve a bárány "tatárbifsztek", valamint a két leves is mintha mindig lett volna... Első alkalommal volt báránysaslik is, amit azóta nem látok, viszont elsőre nem volt khinkali, ami viszont a második vizit óta ott van az étlapon. Én a piláfjukat nagyon szeretném kipróbálni, egy barátunk azt mondta, hogy ez volt a legjobb piláf, amit eddig Tallinnban evett, talán majd nyáron készítenek...
Visszatérve az állandó menüelemekre... A kurze nevéből sokan azt gondolnák, hogy ez egy német eredetű étel, de nem, ez egy tipikusan dagesztáni töltött gombóc, ahogy a neten olvasgattam, alapvetően húsos töltelékkel. Itt ötfélét készítenek, bárányhúsos (fekete), marhahúsos (szürke), sajtos, tökös, és krumplis változatok, az utóbbi három "színkódjára" sajnos már nem emlékszem. Mindegyiket külön ételfestékkel színezik ugyanis (a tésztát), és hangsúlyozzák, hogy a színekért felelős anyagok mind természetes összetevők... Egy kurze adag tíz gombócból áll, amit kétféle képpen lehet kérni: vagy teljesen vegyesen (5x2, mindenből két darab), vagy ki kell választani kétfélét, és akkor öt-öt darab kerül a tányérra...
A chuttu kicsit hasonlít a keleti konyhák naan nevű "kenyerére", szóval nagyjából palacsinta vastagságú kenyérszerű tésztát kell elképzelni, amit itt kétféle módon töltenek (sajtos, vagy húsos), és az eredmény egy vékony lepényszerű dolog lesz... Ebből az első látogatáskor rendeltünk, finom volt, de nem extrán különleges, képem sajnos nincs róla...
Hachapuriból négyféle van náluk, az adjari, megreli, kjachi és kjachipuri. Ezekből mi eddig hármat próbáltunk ki... Az adjari megvan a grúz konyhában is, csónakszerű kenyértészta, aminek a közepébe a sütés után egy nyers toljást tesznek vajjal és fűszerekkel. A tészta forró, így a vaj a tojással elkeverve hamar egy masszává alakul át, szerintem nagyon finom, de képem erről nincs. A megreli olvasztott vajjal és sajttal töltött verzió, kerek alakja van, szerintem szintén remek:
A kjachi-t nem kóstoltuk, ez elvileg hasonló az adjari-hoz, de ennek a tölteléke húsos. A kjachipurit viszont legutóbb kipróbáltuk, ez húsos-sajtos verzió, nekem nagyon bejött...
A khinkali itt négydarabos, szintén jó, bár néha a tészta ki van lyukadva:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése