A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Trebjesa Brewery. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Trebjesa Brewery. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. december 3., kedd

Bahche (Budva, Montenegró)

Látogatás napja:

2019. június 21.

Az esi órákban befejezett strandolás után találtuk ezt a helyet a budvai óváros szélén, és amikor megérkeztünk, már akkor is kihívás volt egy szabad asztalt találni...

Sajnos hamarosan leült mellénk egy társaság, akik végigdohányozták az ottlétüket, és akkor még kanyarban sem volt az a sajtóhír, hogy esetleg Montenegróban is betiltják a dohányzást a vendéglátóhelyeken...

Hát így jártunk, de addigra már persze megrendeltük a vacsorát... Érdekes módon az első pincérünk, aki egyébként beszélt angolul, átpasszolt minket egy másik kollgájának, "aki majd tud angolul..." Na sebaj, ez aztán igazán nem okozott gondot. Én rákot kértem, de ez a rák inkább lecsós és paprika poros volt (nem túl jó), pedig fokhagymásnak kellett volna lennie alapvetően az étlap szerint (mondjuk volt benne az is)

A tintahal legalább jó volt, de a hús nélküli muszaka szintén nem váltotta be teljesen a reményeket, kissé ízetlen volt az is...



Ebbe a ládikóba érkeztek a számlák...
Az itallapot böngészve arra jutottam, hogy nincs más hátra, mint előre, tovább kell mélyítenem a Nikšićko sörökkel az ismeretséget, még ha a korábbi tapasztalatok arra is sarkalltak volna, hogy ne tegyem.

Nikšićko Tamno

A Trebjesa Brewery sajnos itt se ment messzire minőségben, ez is csak túlzottan édes barna sör, és semmi több, de annak is híg.

Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás9
Összesen25





Too sweet dark beer...







Appearance (1-10)6
Taste (1-10)5
Aromas and other characteristics (1-10)   5
Overall (1-20)9
SUM (1-50)25
Ez lett volna a "fokhagymás" rák...

... ez pedig a tintahal, mily meglepő...


Muszaka hús nélkül...

Elérhetőségek:

Cím: Cara Dusana, 5 Trg Palmi, Stari Grad Budva, Montenegro, Budva 86515, Montenegró
Tel: +382 68 497 173

Nyitvatartás:

Minden nap: 12:00-01:00

2019. augusztus 3., szombat

Vila Manojlovic (Budva. Montenegró)

Látogatás időpontja:

2019. június 19.

Első ebédünk volt Budvában, a helyszínt teljesen véletlenszerűen választottuk ki, ahogy a tengerparti sétányon sétátlgattunk. Hát sikerülhetett volna elsőre jobban is, de hát ez van...

A személyzet kedvességével nincs baj, a szakácsokkal annál inkább... Sajnos a környéken különlegessségnek számító (sok helyen ott van az étlapon) rákkal töltött tintahallal volt a gondunk elsősorban... Nem kell ugyanis nagy tudomány ahhoz, hogy az ember kimossa a tintahalból a homokot, nagyjából pár perces művelet, mielőtt elkezdenénk vele dolgozni. Nos, ez a fázis itt kimaradt, és a rákok úgy kerültek betöltésre, hogy a tintahal belsejében ott volt a homok...

A fűszerezés ettől függetlenül jó volt, de tán nem kell nagyon ecsetelnem, hogy az élményt a homok mennyire el tudja rondítani...





A másik étel, a "mini tintahalak" egész jó volt, bár a krumpli ott is némileg vánnyadt (Vanyatovics Vinyov...) volt...

Nikšićko Pivo

Ez volt az első találkozásom az ország legelterjedtebb sör brandjével. A Trebjesa nevű cég gyártja, és igazi tömegtermék, se íze, se bűze, ahogy mondani szokás. Hozza az átlag alatti "megbízható" gyenge színvonalat, de 37 fokban még ez is elmegy...

Megjelenés4
Íz5
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás9
Összesen22



Light mainstream tasteless lager....



Appearance (1-10)4
Taste (1-10)5
Aromas and other characteristics (1-10)   4
Overall (1-20)9
SUM (1-50)22
Elérhetőségek:

Cím: Šetalište, Budva, Montenegró
Tel: +382 67 286 674

Nyitvatartás:

Hétfő - Szombat: 07:00 - 01:00
Vasárnap: 07:00 - 24:00

2019. július 18., csütörtök

Nikšićko Pivo Nefiltrirano

Tesztelés időpontja:

2019. június 22., Podgorica (üveges)

Mondhatnám a teszt kapcsán azt is, hogy valaki (például ebben az esetben én...) nem tanul a hibáiból, de a legfőbb ok inkább az, ami miatt erre a tesztre sor került, hogy a podgoricai reptéren a Nikšićko branden kívül mást nem nagyon lehet kapni...

És ha már Nikšićko, akkor igyekeztem kipróbálni valami újat, hátha csoda történik. Hát nem történt, a Nikšićko Pivo Nefiltrirano (szűretlen elvileg) sör pont olyan jellegzetes, mint az összes többi, a brandhez tartozó sör, azaz semennyire.  Az egyetlen felismerhető dolog az édesség, az meg pont nem hiányzik...

De tán az is körejátszik ebben a negatív megítélésben, hogy a teszt idején már világosan látszódott, nem egyhamar fogjuk ezt a repteret elhagyni...

Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás10
Összesen26





Sweet unfiltered lager by Trebjesa Brewery (Monte Negro), nothing special.






Appearance (1-10)7
Taste (1-10)5
Aromas and other characteristics (1-10)   4
Overall (1-20)10
SUM (1-50)26



2019. július 10., szerda

Nikšićko IPA

Tesztelés időpontja:

2019. június 19., Budva (dobozos)

Vannak sörök, amelyeknek nem kéne megszületni, ebbe a sorba vígan beleillik a Nikšićko brand IPA-ja, és ettől még a manapság divatos stílus sem menti meg...

Nem ez volt az első montenegrói sör, amit kóstoltam, de úgy látszik erről készül poszt leghamarabb. A Trebjesa Brewery a gyártó, s mivel Budvában szinte minden helyen össze lehet futni a söreikkel, nem nagyon lepett meg, hogy mostani nyomozásom azt mutatja, hogy ők a legnagyobb gyártók az országban...

A tömegtermékeket gyártók a különlegességekben nem mindig jók, hát a bevezetőben említett módon ez ebben az esetben sem volt így. Nagyon vékonyra sikeredett IPA, még pale ale-nek se nevezném, madjnem lager jellege van. Illatra semmi gyümölcs vagy komló, mint ahogy ízre sem...

Megjelenés4
Íz3
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás7
Összesen18





Really thin sweet IPA by the Trebjesa Brewery from Monte Negro...




Appearance (1-10)4
Taste (1-10)3
Aromas and other characteristics (1-10)   4
Overall (1-20)7
SUM (1-50)18