2019. december 3., kedd

Bahche (Budva, Montenegró)

Látogatás napja:

2019. június 21.

Az esi órákban befejezett strandolás után találtuk ezt a helyet a budvai óváros szélén, és amikor megérkeztünk, már akkor is kihívás volt egy szabad asztalt találni...

Sajnos hamarosan leült mellénk egy társaság, akik végigdohányozták az ottlétüket, és akkor még kanyarban sem volt az a sajtóhír, hogy esetleg Montenegróban is betiltják a dohányzást a vendéglátóhelyeken...

Hát így jártunk, de addigra már persze megrendeltük a vacsorát... Érdekes módon az első pincérünk, aki egyébként beszélt angolul, átpasszolt minket egy másik kollgájának, "aki majd tud angolul..." Na sebaj, ez aztán igazán nem okozott gondot. Én rákot kértem, de ez a rák inkább lecsós és paprika poros volt (nem túl jó), pedig fokhagymásnak kellett volna lennie alapvetően az étlap szerint (mondjuk volt benne az is)

A tintahal legalább jó volt, de a hús nélküli muszaka szintén nem váltotta be teljesen a reményeket, kissé ízetlen volt az is...



Ebbe a ládikóba érkeztek a számlák...
Az itallapot böngészve arra jutottam, hogy nincs más hátra, mint előre, tovább kell mélyítenem a Nikšićko sörökkel az ismeretséget, még ha a korábbi tapasztalatok arra is sarkalltak volna, hogy ne tegyem.

Nikšićko Tamno

A Trebjesa Brewery sajnos itt se ment messzire minőségben, ez is csak túlzottan édes barna sör, és semmi több, de annak is híg.

Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás9
Összesen25





Too sweet dark beer...







Appearance (1-10)6
Taste (1-10)5
Aromas and other characteristics (1-10)   5
Overall (1-20)9
SUM (1-50)25
Ez lett volna a "fokhagymás" rák...

... ez pedig a tintahal, mily meglepő...


Muszaka hús nélkül...

Elérhetőségek:

Cím: Cara Dusana, 5 Trg Palmi, Stari Grad Budva, Montenegro, Budva 86515, Montenegró
Tel: +382 68 497 173

Nyitvatartás:

Minden nap: 12:00-01:00

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése