Látogatás időpontja:
2011. április 12. és 14.
Kicsit jobb idő volt, mint
előző nap, de az egész napos okítás után csak néztem ki a fejemből, róttam az utcákat, és alig-alig jutott el némi információ az agyamig abból, amit láttam. Jó, ez egy kicsit így túlzás, de nagyon fáradtnak éreztem magam. Aznap is a velencei kikötőben lyukadtam ki végül éhesen, de aznap az
Amfora étteremben (egyben szálloda) állapodtam meg. A honlapon az étteremről magáról sokat nem lehet megtudni, és néhány véleményt elolvasva a nyugati turisták nem nagyon vannak vele megelégedve. Én az voltam, így visszamentem ide később is, de erről majd később.
Sokan nem lézengtek odabent, így a pincér hamar megtalált. Hamar átböngészve az étlapot egy szürke sügér (gray snapper) mellett döntöttem, halat akartam enni. Mellé kértem egy jól ismert
Mythost (még egyszer nem elemezgetem...), de sajnos itt csapolt nem volt, csak a szezonban lesz. Mivel alig volt vendég, a pincér is nagyon unatkozott, s amíg az ételre vártam, beszélgetni kezdtük. Előétel gyanánt hozott olívapasztát friss kenyérrel, isteni volt, különösen sörrel. Hamar kiderült, hogy melyik országból jöttem, ő pedig lelkesen bemondta a legnagyobb tévedést, ami a régióban lehetséges:
- Á, Bukarestből?
- Majdnem, Budapestről...
Fogta a fejét rendesen, azt meg már nem is akartam az orrára kötni rögtön, hogy most egész máshonnan jövök. Jót nevettünk a dolgon, aztán megkérdezte, hogy tudom-e hol van Novi Sad. Hát persze, magyarul Újvidék, valamikor Magyarország része volt, mondtam én. Hozzátettem még szerencsére, hogy ez ma már történelem, de miért, ismer valakit onnan? Kiderült, hogy odavalósi, de nem a város magyar részéből való, hanem a szerbből. Jól elbeszélgettünk, amíg elkészült a hal, mondhatni majdnem barátságos viszony alakult ki, olyannyira, hogy még a halat is szakszerűen felvágta nekem. Nagyon finom volt a sügér, alig volt benne szálka, és nagyon ízletes volt a hús.
Az étek lezárása után kaptam egy helyi édességet, úgy hívják, hogy
loukoumades. Kis fánkocskákat kell elképzelni, amelyeket megforgatnak egy nagyon édes szirupban (Mito, a pincér szerint méz nincs benne, pedig tisztára úgy tűnt), és esetleg valamilyen magban, mondjuk szezámmagban. Kaptam még egy kisebb üveg rakit is, úgy látszik a digestif erre nagy divat. Én nem bántam, jól esett egy minimális pohárkával inni...
Az első fotó nem az enyém, azt a neten találtam. Nehezemre esett felkelni, valószínűleg azért is, mert egy sör nem volt elég a vacsorához...
Április 14.
Végigjártam az óváros utcáit aznap is a velencei kikötő felé, és eléggé éhesen érkeztem meg a kikötőhöz. Utolsó nap nem akartam kísérletezni, elmentem a bevált Amfora étterembe.
Mito, a pincér megismert, kézfogással üdvözölt, nemkülönben a séf, meglepődtem a szívélyes fogadtatáson. Halat szerettem volna enni ismét, de a séf rábeszélt az aznapi specialitásra, csirkét sütött hagymával és citrommal. Ebből csak kisadagot kértem, hátha még utána tudok halat enni... A csirke hamarosan megérkezett, és szerencsére beváltotta a hozzá fűzött reményeket, bár jól nem laktam vele. De nem is ez volt a cél... A séf is odajött hozzám beszélgetni (nem csak Mito), kiíváncsi volt, hogy milyen a csirke.
|
A séf ajánlata |
Igazából nem szeretem, ha ilyenkor nagyon nyaggatnak, de valahogy úgy csinálták, hogy sem Mito, sem ő nem volt kellemetlen társaság. A séf egyébként egy igazi nyelvzseni volt: nem jött zavarba akkor sem, amikor németek vagy svédek jöttek be, de hamarosan jött egy csapat brüsszeli fiatal is. Ezekkel olyan szinten társalgott franciául, ahogy én sose fogok, az bizonyos. Amikor legközelebb az asztalomhoz jött, megkérdeztem tőle, hogy ezt a tudást ugyan honnan szedte magára, és kiderült, hogy mindössze fél évet töltött el Le Havre-ban, és annak is már harminc éve. Hmm... A többi nyelv meg csak úgy ragadt rá. Tudott néhány mondatot magyarul is, az alapvető éttermi szókincse a mi nyelvünkből is megvolt...
Éhes maradtam hát egy kicsit, így rendeltem egy kisadag vörös márnát (red mullet) is. Nem voltak túl nagy halak, és az elmúlt napok halai közül ez volt a legkevésbbé ízletes, ráadásul elég szálkás is. Látványnak azonban nem utolsó:
|
Vörös márna... |
Miután ezt is megettem, derekasan jóllaktam, de Mito nem engedett el desszert nélkül... Kicsit még beszélgettünk, de aztán elindultam, még össze is kellett pakolni...
2021. október 26.
Több mint tíz évvel később újra eljutottam ebbe az étterembe... A helyi krétai helyi sör mellé ezúttal polipot kértem, amit sajnos nem főztek meg eléggé valószínűleg a sütés előtt, de legalább az ízesítése rendben volt...
Charma (Χάρμα) Blond
A helyi Cretan Brewery söre egész kellemes csalódás, kiemelkedik a középszerű görög mainstream sörök közül...
Megjelenés | 6 |
Íz | 6 |
Aroma és jellegzetességek | 7 |
Összhatás | 12 |
Összesen | 31 |
Really good tasty lager by the local Cretan Brewery...
Appearance (1-10) | 6 |
Taste (1-10) | 6 |
Aromas and other characteristics (1-10) | 7 |
Overall (1-20) | 12 |
SUM (1-50) | 31 |
2024. május 20.
Három év elteltével újra visszatértem ide, s mivel jó emlékeim voltak a polipról, újra azt kértem, smintha az adag kissé megnőtt volna:
Kértünk görögsalátát és uzo-t is, amit úgy ittunk a bulgár kolléga javaslatára, hogy kicsit felöntöttük vízzel, és adtunk hozzá jeget, így egész elviselhető volt...
2024. szeptember 17.
Abban az évben még egyszer eljutottam ide, és természetesen nem tudtam kihagyni a polipot... Kértünk cukkini ropogóst is (golyók érkeztek, egész jók voltak), illetve mousakat is, amibe itt is beletették a fahéjat...
Desszertként ezúttal jégkrémet kaptunk: