2016. november 5.
Mi tagadás, régen jártam ezen a helyen, pedig aztán fiatal koromban sűrűbben előfordultam itt. Aznap osztálytalálkozóra készültem, ami csak este volt esedékes, így "kénytelen voltam" valahol ebédelni is, így esett a választás erre az étteremre...
Tehát ebéd, és végül egy aprópecsenye mellett döntöttem vegyes körettel, ami kicsit olyan volt, mintha Budapest módra készítették volna el, olyan érzésem volt, hogy a zöldborsó mellett minthe máj is lett volna a gomba mellett... Elsőre kicsit kicsinek tűnt az adag, de végül azért jóllaktam, egyébként is azt terveztem, hogy délután sétálok egy nagyot, amíg világos van...
Italnak a már sokszor bizonyított Gösser Natur Zitrone-t választottam, hisz este úgyis volt alkalmam a terek szerint különböző alkoholtartalmú italokat fogyasztani. Ez a citromos sör továbbra is hozza a formáját, tudja, amit kell.
Az étteremben nem volt bődületes tömeg (pedig dél körül járt az idő), emlékeim szerint régebben nagyobb volt itt a nyüzsgés. Sebaj, én nem bántam, úgyis egy kis nyugalomra vágytam a sok órás vonatozás után... Összegevze a látogatást: a személyzet nagyon barátságos (csillagos ötös), viszont az ételek minősége lehetne jobb, maradéktalanul nem voltam elégedett...
Elérhetőségek:
Cím: Szombathely, Aréna u. 1, 9700 Hungary
Telefon: +36 94 311 789
Nyitvatartás:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése