2013. október 13., Tallinn (üveges)
Még februárban történt, hogy Németországban jártam, s a müncheni reptéren túl sok időm volt, amit el kellett tölteni. No persze a boltokat végigjárva, jutott arra is idő, hogy a sörkínálatot végigböngésszem, s végül kikötöttem egy hármas csomag mellett.
Szép csatos üveg volt mindhárom, s közülük az egyik volt ez az üveg. A Höss nevezetű cég gyártja, egész pontosan a Privatbrauerei Höss der Hirschbräu. Helyileg ők egy Sonthofen nevű városkában dolgoznak, s a neten lévő honlapjuk sajnos csak német nyelvű... A főzde eredete 350 évre tekint vissza, s mivel ily nagy a múlt, lészen majd részletes poszt is, aki nem tud addig várni, klatty ide. (Kell némi német nyelvtudás, mint említettem...)
Sajnos a honlap diszkréten hallgat erről a sörről, pedig szinte minden forrás ehhez a főzdéhez köti ezt a sört. Kénytelen vagyok tehát csak a szubjektív élményekre hagyatkozni. Dortmundi stílusú lager, nyitáskor a sörivó fülének oly kedves hang, amikor a csatos üveg felszisszen... (Nem csodálkoznék rajta, ha valaki ezt választaná csengőhangnak.)
Gulyásfőzés közben követtem el a tesztet egyébként, s mivel ez nálam egy nagyjából 3-4 órás procedúra (tudom, lehet gyorsabban is...), így volt időm néhány sört közben szigorúan továbbképzési céllal megkóstolni, ez volt az egyik. Csak hogy mindenkinek megjöjjön az étvágya:
Pohárba kitöltve szép hab keletkezett azonnal, kissé túl is csordult, ahogy öntöttem (első kép). A sör alkoholtartalma 4,7 %, de érdekes mód többnek érződik... Pedig aztán nem túl sűrű, személy szerint inkább soroltam első kortyokra a könnyed sör kategóriába, mint a kraft lagerek közé. Finoman kortyolgatva aztán a véleményem formálódott, s ahogy a hab kissé megereszkedett, a szerkezet is kicsit változott. Előjöttek más ízek is a háttérből, s bár lehet, hogy a gulyás kóstolgatása is belejátszott, halványan zöldfűszeres ízeket bírtam érezni. Tipikusan az a sör, amely a vége felé ízlik igazán.
Megjelenés | 8 |
Íz | 7 |
Aroma és jellegzetességek | 7 |
Összhatás | 13 |
Összesen | 35 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése