2023. október 31., kedd

Pühaste Kratt

Tesztelés időpontja:

2023. október 14., Tallinn (dobozos)

Ha nem olvastam volna Andrus Kivirähk észt író Ördöngös idők című könyvét, akkor bizony fogalmam sem lenne, hogy mi is az a kratt, de így szerencsére már a címkére pillantás előtt is tudtam, hogy miről van szó...

Hogy jobban megértsük, egy kis idézet a fent belinkelt könyvismertetőből: "Megtudjuk például, hogy krattot, ezt az igen hasznos segítőt, mi mindenből lehet készíteni, s mi mindenre lehet használni. Nagy ára van egy ilyen jószágnak, hiszen az újdonsült tulajdonos három csepp véren vásárolja meg az Öregördögtől a kratt lelkét, amivel voltaképpen a saját lelkét adja el a Vén Patásnak. Ám a szegénység találékonnyá teszi az egyszerű embert, vércseppek helyettesítésére például kiválóan megfelel a ribizli, azt pedig lehet lopni az uradalom gyümölcsöséből. A Gonoszt becsapni épp annyira nem bűn, mint az uradalmiakat megrövidíteni, hiszen azok nem is tisztességes észt emberek. Így aztán a jóravaló falubeliek rendre elküldik krattjaikat, hogy dézsmálják meg a báró úr javait, sőt alkalmakként egymáséit is. Csakhogy a mértéktelenség soha nem vezet jóra, s időnként még a krattok is fellázadhatnak…"

A Kratt a Pühaste söre, egy 6 %-os IPA, Extra Pale Maris Otter, Caramalt malátákkal és rizspehellyel  készítve, illetve Cascade, Centennial, Idaho 7 és Comet komlókkal fűszerezve. A habja és kinézete szinte tökéletes, robbanó gyümölcsösség jellemzi, és magabiztos komlókezelés. Szerintem remek ital.

Megjelenés8
Íz8
Aroma és jellegzetességek 9
Összhatás18
Összesen43



Great IPA by the Pühaste Brewery (Estonia, Tartu), with Extra Pale Maris Otter, Caramalt malts and Torrified Rice, flavored with Cascade, Centennial, Idaho 7 and Comet hops. Really nice fruitness...



Appearance (1-10)8
Taste (1-10)8
Aromas and other characteristics (1-10)   9
Overall (1-20)18
SUM (1-50)43



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése