2018. március 3., szombat

Restaurante El Puerto (Finisterre)

Látogatás időpontja:

2017. szeptember 19.

Aznap nem mondhatnám, hogy rengeteget gyalogoltunk (Cee-ből indultunk reggel), de érdekes módon a világítótorony megtekintése után mégis jól esett egy kis pihenő a vacsora előtt.

Mondjuk az is igaz, hogy az előző nap több volt, mint 40 km, és az még benne volt a lábainkban. Kedves amerikai barátom kicsit többet lustálkodott, így én közben felderítettem a kikötőt, és szállásadónk javaslatára ezt a helyet választottuk ki... 

A kikötő nem túl nagy (körülbelül három-négy étteremnek van hely...), így nem is nagyon tudtam elvéteni a javasolt éttermet. Kellemes klíma volt a teraszon, gyenge szellő, naplemente, mi kell még? Mondjuk egy üveg spanyol vörösbor...

Igen, aznap este nem ittunk sört, ellenben kipróbáltunk rengeteg mindent...



A zamburiñas már nem volt újdonság akkor, de ez volt az első hely, ahol ekkora tállal kaptunk viszonylag tűrhető áron, így nem tudtuk kihagyni...



No meg a navajas... Én már nem kértem volna, de Gary ragaszkodott hozzá, így nem volt választásom:)


Ez persze csak akkor derült ki, amikor a főfogást már megrendeltük... Igazából nem tudtuk, hogy mit fogunk kapni. Az étlap nem volt túl beszédes ezzel a fogással kapcsolatban, csak azt tudtuk meg a pincértől is, hogy fehér húsú hal lesz különböző zöldségekkel, krumplival és tojással. Ja, és elvileg a levesek között szerepelt, hát ez nagyon nem az volt...:)


Elérhetőségek:

Paseo Ribeira, s/n, 15155 Finisterre, La Coruña, Spanyolország
+34 637 84 59 21

Nyitvatartás:

10-24 (minden nap)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése