2016. október 20., csütörtök

IV. Oktoberfest (2016. szeptember 29.- október 2.)

Látogatás időpontja:

2016. szeptember 30. és október 1.

Meg kell mondanom őszintén, nem nagyon szeretem a fizetős sörfesztiválokat. Ennek ellenére volt már olyan a történelemben, hogy mégis fizettem hasonló rendezvényeken azért, hogy bejussak, de hogy ez a budapesti Oktoberfest kapcsán még egyszer nem fog előfordulni, az egészen bizonyos...

Legutóbb rengeteg sört kóstoltam meg, és sikeresen túlléptem a jegyvásárlás okozta frusztráción azzal, hogy a bulizós egyensörök mellett volt sok kóstolásra érdemes kézműves tétel is. Most is volt egy "kézműves sarok" a fesztiválon, de korántsem annyi újdonsággal és variációval, mint tavaly, bár azt is hozzá kell tennem, hogy én is rengeteg mindent megkóstoltam az elmúlt évben, nehéz nekem újat mutatni.

Ezen túlmenően azonban az egésznek a hangulata nem nagyon tetszett idén, nem voltak jó tapasztalataim: szombaton például ott voltam időben (délre), mert aznap csak másfél órám volt. Nyitás tehát délben lett volna, ehhez képest várakoztattak minket negyedóráig a bejáratnál teljesen indokolatlanul, tájékoztatás pedig zéró. A másik érdekes élmény, hogy jópár embertől hallottam, hogy az előre megváltott jegyének ellenére odakint egy óránál is többet vártak, mire bejuthattak. Ez egyszerűen nonszensz...

No mindegy, nem megyek többet, azt eldöntöttem, lássuk a söröket:

Kecskeméti IPA

Ez a sör nem a Kecskeméti Sörmesterek gondozásában készül, hanem a Kecskeméti Sörmaufaktúra terméke, róluk korábban még nem hallottam. Enyhén vöröses színű, első ízlelésre édeskés sör, a komlózása nagyon enyhe. Nem a megszokott IPA íz, szűretlen és pasztörizálatlan, alkoholra 5,3 %.

Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek     7
Összhatás12
Összesen31





Zirci Apátsági Főnix

A Zirci Apátsági Manufaktúra két új sörrel is képviseltette magát a fesztiválon, ez a barna sör volt az egyik:


Ebben a barna ale-ben nagy mennyiségű karamellmaláta és kandírozott cukor van, ez aztán meg is határozza kellőképpen az irányvonalat: nagyon durván édes. Nekem már túlságosan is, így hiába volt viszonylag különleges (a komlója egész aromás), az édesség mindent vitt.:( Alkoholra 6,2 %.


Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek     5
Összhatás9
Összesen25

Zirci Apátsági Levendulás

Hát levendulás sört sem ittam még, s ha már ez a két újdonság volt és választanom kellett, hát inkább a fentire neveztem be, ebből csak kóstolót kértem. Az illata remek volt, színre majdnem zöldes, ízre nem egy tipikus búzasör (hogy is lehetne). Legfőbb jellemzője a frissesség és a gyümölcsösség, szerintem egész jó volt...


Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek     6
Összhatás13
Összesen32

Ez történt az első napon, s utána jött a szombat, ahol mint említettem, rendesen megvárakoztattak minket a bejáratnál... Na mindegy, koncentráljunk inkább a nedűkre...

Permon Hopper Galena 15°

Permon sör már volt a blogban (a P.I.P.A., nem is rossz eredménnyel...), így kíváncsian vártam ezt is. Ez is egy kiváló (mondhatni szuper) IPA, tényleg komlós, bár picit fanyar módon, majdnem inkább APA mint IPA. Gyümölcsös illata kimondottan nincs, sőt: szinte semmi illat nincs elsőre... Aztán ez is kezd kibomlani, ízre pedig egyszerűen zseniális (szerintem). Alkoholra 6,3 %.


Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek     8
Összhatás18
Összesen41



Bors Wrath

Egy új fekete IPA is van immáron a Bors Serfőzde kínálatban, egyelőre üveges verzióban még nem volt elérhető, csak csapon. Nekem inkább édes és cseh barna szerű volt mint IPA (enyhén vizes), nem igazán egy testes. Sajnos nem egy kiérlelt vastag szerkezetű sör, inkább közepes, illat zéró.


Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek     5
Összhatás12
Összesen28
La Trappe Dubbel

Ez kérem egy gyümölcsös, karamellás félbarna, enyhén szirupos, de azért jó...:)



Megjelenés8
Íz6
Aroma és jellegzetességek     7
Összhatás14
Összesen35


Paljas IPA

Belga IPA-t keveset kóstoltam eddig, de rossz tapasztalatom eddig nem volt. Illatra ez is egy nagyon gyümölcsös sör, mondhatni extrém módon gyümölcsös ízre és illatra is. Azért nem annyira komlós, mint vártam, de erősebb, mint egy átlagos magyar IPA, mert ebben a kiírás szerint 7,3 % alkohol volt, pedig a fent belinkelt oldal csak 6-ot mutat...

De legalább ettem hozzá csülköt:






Mindenesetre ez egy egészen különleges belga sör volt:

Megjelenés8
Íz9
Aroma és jellegzetességek     8
Összhatás18
Összesen43

Végezetül a sörfesztiváloknál jól bevált lista:

Sör nevePontszám
1.Paljas IPA43
2.Permon Hopper Galena 15°41
3.La Trappe Dubbel35
4.Zirci Apátsági Levendulás32
5.Kecskeméti IPA31
6.Bors Wrath28
7.Zirci Apátsági Főnix25

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése