2016. október 30., vasárnap

Taverna Covaci (Bukarest)

Látogatás időpontja:

2015. október 19. és 21.
2016. október 24.

Eleddig két alkalommal tettem tiszteletemet a román fővárosban, összesen öt helyet látogattam meg, de egyelőre nem vagyok elájulva az átlagos színvonaltól. Nem mintha a magyar, vagy a budapesti vendéglátás a világszínvonal kapuját döntené be naponta háromszor, de azért a szubjektív véleményem akkor is az, hogy ezen a téren kicsit jobban állunk...

A Taverna Covaci a bukaresti "óváros" kellős közepén található (offtopic: szemben vele van egy érme és bélyegbolt, többször is meglátogattam...), így szerintem teljesen jogos elvárás lenne, hogy a személyzet minden tagja legalább alapszinten kommunikáljon angolul. Ezzel szemben két-három emberrel kellett tárgyalnom az illusztrált (!!!) étlap mellett arról, hogy az egyik kigondolt fogást szeretném kérni, csak nem azzal a körettel, ami a képen van, hanem egy másikkal, ami egy másik képen van... Mert persze a köretek angol nevét nem értették meg, pedig oda is volt írva a lapra...



Mindemellett még sajnos gyenge sörök is társultak, az ételek (kétszer is voltam) legfőbb jellemzője pedig a só, más fűszer nyomát nagyon nem tudtam felfedezni, pedig igény az lett volna rá...

Szóval első alkalommal, amikor ott voltam, csülköt néztem ki magamnak, s gondoltam kérek hozzá a káposzta mellé egy kis krumplit is, hát kaptam helyette puliszkát. Nincs ezzel gond, szeretem a puliszkát, megettem, csak kissé furcsálltam, hogy lehetett ezt félreérteni. Ráadásul úgy, hogy az első pincércsaj kiküldte a kollégáját is, pedig előtte bőszen bólogatott, hogy érti ő, hogy mit akarok... A második vállalkozó (ez már férfi volt) még kétszer is rákérdezett, hogy ugye nem babsalátát akarok, erre meg én néztem nagyokat... A potatoes és a beansalad azért kiejtésben rohadt messze vannak egymástól...:)






Másodjára még nagyobb amatőr voltam, mert megpróbáltam egy újabb jelölttel elmeséltetni, hogy mégis mit látok a képen, annyi jött le elsőre az ínycsiklandó illusztrációból, hogy füstölt húsból (valószínűleg sertés) készülhetett. Hát ennél többet nem is tudtam meg... Előtte azért ettem egy csorba levest is, ami nem volt baj, mert a húst olyan szárazra készítették el, hogy fogsor legyen a talpán, amelyik szét bírja őrölni... A három étel közül a leves volt magasan a legjobb...







De most aztán lássuk a söröket. Sajnos a felhozatal nem a kézműves szegmenst preferálja (pedig az is van már Romániában), hanem a mainstream brandeket, így kénytelen voltam ezt a három sört tesztelni:

Ciuc Premium (Heineken Romania)



Korábban már kóstoltam, legjobb élményeim 2004-ből valók. Manapság ez már rég nem Premium kategória, természetellenes illat és íz, hab szinte semmi, leginkább light kategória...

Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás11
Összesen27



Ciuc Premium Nefiltrată (Heineken Romania)


Újabb "Premium" kategóriás sör: semmi átlátszóság, majdhogynem kristálytiszta, de legalább nincs fémszaga, mint az előzőnek. De attól még ez is kellőképpen vizes, light jellegű.


Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás12
Összesen29

Második alkalomra letettem teljesen a Ciuc-ról, megkóstoltam ezt:

Silva (Heineken Romania)

Nem kellett volna, kiderült, hogy van még lejjebb. Ez aztán tényleg egy szörnyű, karakter nélküli és értelmezhetetlen lager, olyan, mint a víz...



Megjelenés4
Íz3
Aroma és jellegzetességek 3
Összhatás7
Összesen17

Utólag visszagondolva, 2015-ben sem a gasztronómiai élmény, sem pedig a sörválaszték nem indokolta, hogy még egyszer visszamenjek ide, csak azért tettem meg, mert félóra séta után sem találtam más értelmesnek tűnő opciót (mindenképp helyi ízeket akartam kóstolni, libanoni vagy olasz konyha nem jöhetett szóba), de legközelebb tuti, hogy tovább fogok keresgélni...

2016. október 24. (ebéd és vacsora)

Amint látszik, 2016-ban mégis újra visszatértem erre a helyre, ezúttal nem egyedül... Az új étkek kipróbálása mellett sikerült két új sört is kóstolni, de erről majd később. A személyzet angoltudása nagyot lendült a tavalyi évhez képest, és most már nem papírra firkálnak, okostelefonra hajazó eszközt nyomkodnak a rendeléshez. Ennyit a pozitív változásokról. Sajnos van negatív is: mind a két alkalommal a fizetésnél jó hangosan felhívták a figyelmünket arra, hogy a felszolgálás költségét nem számolták fel ("service not included!"), másodjára pedig pár lei-el érzésünk szerint át is vágtak. Na de lássuk, mit ettünk és ittunk:



Ez egy vegyestál volt, rajta mics, kolbász, sertés és csirkemell. A mics tűrhető volt, a kolbásznak fura volt kicsit az ízesítése, a csirkét teljesen kiszárították. A disznóhús finom volt, bár enyhén rágós, a krumpli pedig totálisan ványadt. Mindezek ellenére, meg mert tán elég éhes voltam, jól esett...



Ez a steak a kolléga úr választása volt, elmondása szerint megérte az árát... De nézzünk egy új sörtesztet is.

Ciuc Natur Radler 0.0%


A Heineken Romania alkoholmentes radlere eléggé természetellenes ízű, egyszerre savanykás és édes. Meg lehetett inni, de még egyszer nem tenném...

Megjelenés5
Íz4
Aroma és jellegzetességek  5
Összhatás9
Összesen23

Aztán eljött az este, s legelőször is egy új sör...

Silva Strong Dark Beer



Ezért is a Heineken Romania a felelős, kicsit olyan, mintha félbarna lenne, a fotón tán nem jön át, mert elég rosszak voltak a fényviszonyok. A valóságban echte amber színe volt, semmi különösebb ízzel nem rendelkezett, elég gyengécske volt, mit mondjak... De legalább nem volt édes, de ez az összes pozitívum...

Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás11
Összesen28



Ami most jön: hagymás bab kolbásszal, állítólag finom volt, nem én ettem:



Ő pedig bárány, picikét tán tovább sütve, mint kéne, de azért finom volt, a krumpli most is ványadt volt:



Ez egy érdekes képződmény: bárányhús, krumpli, gratin mártás és sajt, mindez összesütve ebben az edényben, állítólag ez is megérte az árát...



Végül pedig már egy korábban szereplő sör a bejegyzésben, a szűretlen Ciuc. Tán a képből is látszik, ez sokkal jobban néz ki, mint egy évvel ezelőtt, s bizony ízre is jobb volt...


Elérhetőségek:

Telefon : 0747 22 66 77 , 0757 22 33 99
Email:   office@taverna-covaci.ro
Cím: Str. Covaci nr.1, Bukarest
Weboldal: http://taverna-covaci.ro/contact-taverna-covaci.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése