Látogatás időpontja:
2024. április 8.
Aznap estére kellően lefáradtam, mert szinte az egész napot egy levegőtlen helyiségben töltöttem, így igazán jól esett volna egy pohár sör, meg hozzá valami ennivaló...
Nagy vacsorára nem gondoltam, csak valami apróságra, ebben a sörözőben pedig elvileg ajánlottak ilyesmiket, viszont angol étlap nem volt. Egyébként ez nagyjából jellemző egész Heerlenre, úgy látszik nem számítanak sok turistára. Az is érdekes, hogy a pincérek 99%-a beszél kiválóan angolul, de ha érdeklődtem valamilyen étel vagy ital iránt, többnyire képtelenek voltak lefordítani a nevét angolra, de még csak elmondani sem tudták, hogy mi az, többnyire csak anniyt tudtak válaszolni, hogy amit kinéztem magamnak, az valami "tipikusan hollnad" dolog... Hát ezzel meg nem sokra mentem...
Ebben az egységben nem volt annyira reménytelen a kommunikáció, viszint a választék nem volt túl nagy, így elsőre olvasztott sajtos chipset kértem csípős szósszal, gondoltam az elég lesz, de nem lett az... Így kértem egy pizzát, ami tuti, hogy mirelit volt, mert a srác először azt mondta, hogy ne nagyon éljem bele magam a válogatásba (pedig csak három pizzavariáns volt a rövid étlapon...), előbb megnézi, hogy mi van., és visszajön... Pár perc múlva közölte, hogy csak tonhalas van, jó-e vagy sem... Hát jó volt, persze, némi sajtot mintha szórt volna rá, de a hal pár helyen jéghideg volt...
Sörnek ezt választottam aznap:
Uiltje Don't Lick the Lamppost
A sör neve is beszédes volt, valamiért Goran Marković legendás filmje jutott eszembe (Tito és én), abban a filmben van egy jelenet, amikor a nagy hidegre való tekintettel az iskolaigazgató bemondja a hangosbemondóban, hogy mivel nagyon hideg van, senkinek ne jusson eszébe a szünetben az udvaron a vascsöveket nyalogatni... A következményekért tessék megnézni a filmet.
Az Uiltje Brewing Company söre egy amrikai IPA, és egy igazi "ízbomba", ha fogalmazhatunk így. Nem nagyon tudnék külön ízjegyet kiemelni, egyszerűen szuper.
Megjelenés | 5 |
Íz | 8 |
Aroma és jellegzetességek | 9 |
Összhatás | 18 |
Összesen | 40 |
"Tastebomb" American IPA by the Uiltje Brewing Company (Netherlands), superb.
Appearance (1-10) | 5 |
Taste (1-10) | 8 |
Aromas and other characteristics (1-10) | 9 |
Overall (1-20 | 18 |
SUM (1-50) | 40 |
Maga az egység nem kápráztaott el annyira, nem hiszem, hogy visszatérek ide.
Elérhetőségek:
Cím: Pancratiusplein 47, 6411 JZ Heerlen, Hollandia
Telefon: +31455741441
Web: http://www.drklinge.nl/
Nyitvatartás:
Hétfő - Csütörtök: 12:00 - 01:00
Péntek - Szombat: 12:00 - 02:00
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése