2016. december 6.
Abban az évben december elején Brüsszelben jártam és volt egy szabad délutánom. Brüsszelben már nem sok mindent van nekem nézni, így elugrottam Antwerpenbe, mert a De Konninck főzde szerencsére nyitva volt...
Megtalálni a mostani digitális korszakban nem volt túl nehéz, és szerencsére a De Konninck abba a körbe tartozik, akik nem kötik a látogatást legalább x fős csoportlétszámhoz, így egész flexibilisen tervezhető egy ilyen látogatás...
Először a főzde nevével Michael Jackson legendás könyvében (Great Beers of Belgium) találkoztam, és azon felbuzdulva egyszer már jártam Antwerpenben, és akkor meg is kóstoltam csapoltan a főzde sörét a főtéren, de az már jó rég volt...
A bejáratnál egy méretes palack is segít eligazodni, hogy hol is járunk, ha kétségeink támadnának:
Az udvarra beljebb tévedve az is leszűrhető, hogy jó idő esetén itt is le lehet ülni kóstolni:
Nekem legelőször a vonatozás után ide kellett mennem, először itt láttam ilyen táblát, azóta viszont már sok kocsmában jött szembe hasonló (például a Paulaner sörözőben Münchenben), de nem feltétlenül osztom azért ezt a nézetet, sőt...
A látogatókat viszonylag rögzített útvonalon terelik odabent. Persze van lehetőség ide-oda kalandozni, az interaktív játékokkal vesződni és visza-vissza lépegetni, de eredendően egy irányba halad a bemutató... Először megismertetnek minket a főzde tradícióival, majd betekintést nyerhetünk a főzdébe magába (üvegfalon keresztül), majd újra némi személyes vonatkozások (régi iroda), és végül egy békebeli kocsmai környezet kóstolással, no meg persze az elmaradhatatlan ajándékbolt...
A lárogatás végén található a kóstolóhelyiség, ez is lenyűgöző... Nem tudtam megállni persze, hogy el ne időzzek itt egy kicsit...
Sörök...
Bolleke De Konninck (APA)
Jó mint mindig, kellemese lágy és enyhén light, vékony test, de remek összhatás...
Megjelenés | 7 |
Íz | 7 |
Aroma és jellegzetességek | 8 |
Összhatás | 14 |
Összesen | 36 |
Good, as usual. Pleasant light aromas, thin body but great complexity.
Appearance (1-10) | 7 |
Taste (1-10) | 7 |
Aromas and other characteristics (1-10) | 8 |
Overall (1-20) | 14 |
SUM (1-50) | 36 |
Testbrouwsel 05 - Bier Van A
A De Konninck is szeret kísérletezgetni, ez éppen egy hibiszkusos, szénsavas ital, amely enyhén csíp a végén, és fanyar savanykás belga utóíze van... Ugyanakkor édeskés és gyümölcsös is, ami persze nem baj...
Megjelenés | 7 |
Íz | 6 |
Aroma és jellegzetességek | 7 |
Összhatás | 13 |
Összesen | 33 |
An experimental brew, with notes of hibiscus and with plenty of CO2. At the end, it's a little bit "spicy" and it has a Belgian like sour aftertaste. It is sweet and fruity at the same time.
Appearance (1-10) | 7 |
Taste (1-10) | 6 |
Aromas and other characteristics (1-10) | 7 |
Overall (1-20) | 13 |
SUM (1-50) | 33 |
Triple D'Anvers
Tán ez a legjobb, szterintem szuper, csak kissé ütősen erős, 8 % (!) alkohol van benne...
Nem túl alkoholos ízű ennek ellenére, ugyanakkor nem is veszélyesen belgás, "egyszerű", lágy tripel, itatja magát...
Megjelenés | 7 |
Íz | 8 |
Aroma és jellegzetességek | 7 |
Összhatás | 16 |
Összesen | 38 |
Maybe this tripel was the best from the three beers. It contains 8 % ABV but the taste is not alcoholic fortunately and not too strong tripel taste... Almost light and easy drinkable.
Appearance (1-10) | 7 |
Taste (1-10) | 8 |
Aromas and other characteristics (1-10) | 7 |
Overall (1-20) | 16 |
SUM (1-50) | 38 |
Gyaníthatóan délután itt elég élénk lehet az élet, sajnos többnyire este hatkor zárnak... A látogatás végén persze a boltba is betértem, és ott is vettem egy ritkaságot, de erről már írtam korábban a blogban...
Elérhetőségek:
Cím: Mechelsesteenweg 291, 2018 Antwerpen, Belgium
Tel: +3238669690
Web: https://www.dekoninck.be/en
Nyitvatartás:
Minden nap: 16:00-02:00
Hétfő : zárva
Kedd - Péntek: 10:00 - 18:00
Szombat: 10:00 - 20:00
Vasárnap: 10:00 - 18:00
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése