2013. január 26., Tallinn (üveges)
A blogra sűrűn látogatók számára nem lehet teljesen ismeretlen a Volfas Engelmann név, még akkor se, ha csupán egy bejegyzésben lehetett velük találkozni. Akkor a Rinktinis volt soron, most pedig a Stalo-t sikerült tesztelésre bírni. Csak két szó a cégről, bővebben fentebb egy-két sorral: litván cégről van szó, s leginkább a minőségi külcsínnyel tűntek ki számomra a tömegből: mind a dobozaik, mind pedig az üveges sörök címkéi átlegon felüli szerintem...
A stalo szó nem tudom mit jelent litvánul igazából, az egyetlen jelentés, amivel találkoztam, az a "táblázat" szó volt, de nem hiszem, hogy itt erről lenne szó. Viszonylag új sörről van szó egyébként, amely egy régi receptúrán alapszik. Még a két világháború között vette a fejébe először a cégvezetés, hogy kellene egy "light" típusú sör, ami ugyanakkor jó is, s nem úgy érjük el a lágyságot, hogy elöntjük a sörmesterek alkotását egy rakat vízzel.
Mivel akkoriban a technológia nem járt azon a szinten, mint manapság, sok kísérletezésbe telt a megfelelő maláta és komló kiválasztása, amikkel ez az eredmény elérhető volt. Végül aztán csak sikerült, s a Stalo első változata erre az időszakra datálható. Pár éve aztán a régi recept alapján újra elkezdték készíteni ezt a sört, s ennek eredményét kóstolgathattam most a poharamban. A sör valóban lágy, az alkoholtartalma mindössze 4 %.
A hab mennyiségével nincs probléma (egész soká bírta, miközben fotózgattam), a színnel sem, light létére egész korrekt kombináció jött az RGB skálán, majdnem egy cseh pilzeni színvilága. Ízre kicsit fura ízű kesernyésség jelenik meg már az első kortyokban, az a fajta kesernyésség, ami egyes gyümölcsök kemény magjának sajátossága, semmi esetre sem a kellemes fajtából való.
A harmadik, negyedik kortyra az íze harmonikusabb lett, s az utóízek egészen kellemessé teszik. A közepes kategóriából így sem ugrik feljebb sajnos...
Megjelenés | 7 |
Íz | 5 |
Aroma és jellegzetességek | 4 |
Összhatás | 12 |
Összesen | 28 |
Régi értékelés szerint | 5,6 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése