Szóval a Viru õlu...
A gyár története nem tekint vissza több évszázados múltra, mindössze 1975-ig kell visszamenni. Abban ez évben indult meg a sörgyártás Haljala-ban. (Haljala egy kis település, nagyjából félúton Tallinn és Narva között.) Akkoriban a termelésirányítók nem voltak hívei a kispályás beruházásoknak, így már az első évben mintegy 640.000 palackot gyártottak le. Ők is egy általános szovjet branddel kezdtek, amelyről már sokszor szólt az ének a blog keretein belül, a Zsigulival.
![]() |
A Ziguli Eripruul (Forrás: SharedFrame) |
1992 a következő fontos év a cég történetében, akkor vásárolta meg a cég többségi tulajdonrészét a blogban már szintén többször felbukkanó dán Harboes Bryggeri AS. Ez azzal is járt, hogy a gyártókapacitás jelentős rekonstrukción esett át, s a dán menedzsment rengeteg pénzt áldozott fejlesztésre, s a sörök minőségének emelésére.
![]() |
Forrás: Прибалтийское пиво времен СССР |
A Bear Beer sörről már volt szó a blogban (link fent), mondhatni elég erős lager (7,5 %), s megjelenése után elég közkedvelt lett Észtországban, s mitagadás, én is nagyon szeretem az eredeti verziót (a light már nem annyira jön be). Azzal, hogy ezt a gyártást a cég elvállalhatta a Harboes birodalmon belül, annak elismerése, hogy Haljala-ban valóban minőségi munka folyik.
![]() |
A legendás Toolse (Forrás: Osta.ee) |
![]() |
A híres karácsonyi sör... (Forrás: Osta.ee) |
2008-ban a Harboes újabb jelentős lépésre szánta el magát, megvásárolták a Puls márkanevet is (miért is ne...), de ez a tény azért nem fog engem attól eltántorítani, hogy a pärnu-i sörgyárnak ne szánjak a jelenlegihez hasonló külön posztot a jövőben...
![]() |
Forrás: Osta.ee |
2011-ben újabb palackozósor kezdte meg a működést, attól az évtől kezdve itt készül a
Gourmet Bryggeriet sör is. (Ebben az évben új dobozoskapacitás is létesült.) A GB sörök gyártását egyébként azért kapta meg a Viru Õlu, mert rendelkeztek egyrészt a megfelelő ISO tanúsítványokkal, s a jó minőségű gyártósorokkal olcsóbban tudtak előállítani. Ezek a sörök egyébként eredetileg Roskilde-ben készültek Dániában, de a Harboes illetékesei szerint az itt előállt sörök jobbak, mint a Dániában gyártottak...
![]() |
Forrás: mint fent... |
A portfólió jelenleg az alábbi brandeket fedi le:
- Puls
- GB sörök (Wild Dark és Piney)
- Wiru Palmse
- Žiguli
- Sauna Beer
- Frederik Pilsner
- Frederik Non-Alcoholic (alkoholmentes)
- Bear Beer
- Harboe Red és Darguner Pilsener
- Oranjeboom
Némelyik már meg is jelent itt a blogban, megfelelően be vannak linkelve.
Elérhetőségek:
AS Viru Õlu
Rakvere mnt 7
45301 Haljala
Lääne-Virumaa, Estonia
Telelfon.: +372 32 95 000
Fax: +372 32 95 001
E-mail: wiru@wiru.ee
Tallinni iroda:
Pärnu mnt 139F
11317 Tallinn, Estonia
Tel.: +372 657 1007
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése