2011. november 23., szerda

Peppersack (Tallinn)

Látogatás időpontja:

2011. október 24.

Forrás: Tripadvisor
Ismét csak az a helyzet, mint az Olde Hansa esetében, már jártam ezen a helyen is korábban... Sajnos a hely kulináris vonaatkozásairól még nem tudok beszámolni, ez a dolog még várat magára. De ami késik, az a pesti gyors, nem pediglen az ilyen irányú tavékenység, effelől mindenkit biztosíthatok. Csak a megfelelő alkalmat kell megtalálni...

Maga az intézmény mondhatni nincs messze az Olde Hansa-tól, mindössze az utca túloldalára kell áttekinteni. A melegebb hónapokban itt is van terasz, amelynek van egy jótékony tulajdonsága azon kívül, hogy az ember kényelmesen elhelyezkedhet. A nap májustól kezdve pont olyan szögben megy le az óváros házai között, hogy a teraszról éppen jó rálátás esik rá... Ha éppen nincsen sok vendég, és abban a kényelemben is lehet részünk, hogy hátradőlve kinyújtóztatjuk magunkat egy gyöngyöző sörrel az asztalon, az már majdnem olyan, mint egy harmadnirvána, hátha még valaki fel is teszi pihentetésképpen egyik (vagy mindkettő) lábát a közel lévő székre, persze szigorúan úgy, hogy a szék ne legyen koszos...

Most pedig tragikus hirtelenséggel vezérelt könyörtelen váltással merüljünk alá a történelem kíméletlen bugyraiba, és repüljünk vissza a XIV. századig... Ugyanis az első dátum, amit a Peepersack esetében tekintetbe kell vennünk, 1370. Akkor említik ugyanis először a helynek otthont adó házakat egy adásvételi szerződés kapcsán. Ezt követően számos említése maradt fent az ingatlannak, és a faházat folyamatosan kővel helyettesítették.

1434-re a ház már teljesen kő volt, és a kornak megfelelő belső terekkel rendelkezett: belépve egy hatalmas hallba ér az ember, ahol a tűzhely is van a kéménnyel, s e mögött van a család szobája, ahol a családtagok alszanak. Az emeleten a család számára nélkülözhetetlen ennivalót tárolták, illetve azokat a javakat, amivel kereskedtek.

A ház (illetve inkább házak...) számos kézen volt a története során, majd 1520-ban érkezett Hans Peppersack, bár az ő nevét inkább Pfeffersack-nak kéne írni, hisz német volt. A "pepper sack" (borszsák) annak idején a fűszerkereskedők gúnyneve is volt, de Hans Peppersack nem szégyellte családnevét, már csak azért sem, mert ebben az üzletágban annak idején a feljegyzések szerint 2000 %-os profitot lehetett termelni, ami azért nem csekélység...

Innentől aztán még sokáig elemezhetnénk a történelmét az étteremnek otthont adó két háznak, a livónai háborún át, napjainkig. Számos újabb tulajdonosváltás történt, az évszázadok viharai többször átsöpörtek itt, a továbbiakban csak az érdekesebb momentumokra hagyatkoznék, akit teljes részletességében érdekel a történet, itt tájékozódhat kedvére.

A vendéglátóipar első megjelenésére 1920-ig kellett várni, akkor egy kávézó nyílt itt a kor divatjának megfelelően, a Viru utca akkoriban már hemzsegett az üzletektől. A kávézót úgy hívták, hogy "Gnoom", mindössze hat asztal volt benne, és nagyon népszerű volt az idősödő vénasszonyok körében, akiknek nem volt más dolguk, mint korzózni, kávéházba járni, kibeszélni az összes ismerőst és szomszédot, és hasonlók.

A hely aztán hamarosan bezárt, és az újranyitásig egészen 1980-ig, a moszkvai olimpia évéig kellett várni. Akkoriban itt rendezték az olimpia regatta versenyeit, így Moszkva adott némi tőkét a város kipofozására, épületek restaurálására. A "Gnoom" épületeit is restaurálták, de érdekes módon a restaurátorok Lengyelországból érkeztek. December 27-én nyitott ki újra a hely, de a gótikus elemek helyenként lengyel barokk stílusú motívumokkal elegyedtek.

Hogy aztán a hely hogyan fejlődött át étteremmé, arról sajnos vajhmi kevés információ található a neten. Egy biztos, egy ideje a hely középkori étteremként funkcionál, hasonlóan a túloldalon lévő konkurrenciához, bár nem annyira szigorúan véve az elveket. A berendezés és a belső enteriőr hasonlóan lenyűgöző, de az ételekről egyelőre nem mondhatok véleményt. Kívülről nézve a tálalás maga ízléses, de meg is kellene kóstolni... Igyekeznek programokkal is csalogatni a vendégeket: nem ritka a megrendezett kardvívás, táncos műsorok, és egyéb huncutságok.

Amiért azonban ez a hely számomra a legérdekesebb, a házi készítésű sörök. Háromféle készül itt is, legutóbb a mézes verzióval kötöttem közelebbi barátságot, most a "Bronze" került sorra. A "Blonde" pedig csak hadd várjon, legközelebb tán enni is fogunk valamit hozzá... Ez a bronze elméletileg barna sör lenne, de inkább félbarna, maradjunk annyiban. Számomra a színe amber, valószínűleg a "bronze" név is erre utal, de a pincércsajszi válltig állította, hogy ez a sör bizony dark. Hát lelke rajta... Nagyon sokan voltak az étteremben a kései óra ellenére, s a kiszolgálás gyorsasága sem volt a legjobb.

Mikor a sör végre megérkezett, még volt habja, de sajnos csapolthoz mérten, hamar kezdett összeroskadni. A szénsavtartalma szintén kissé problémás, egész konkrétan alig van neki olyanja. Az íze egyáltalán nem kesernyés, tán nincs is benne komló, nem tudom. Kóstolásnál rögtön édeskés, az utóíze pedig már kifejezetten édes. No persze nem éri el azt az édességi szintet, mint a mézes sörük, de számomra egy barna sör esetében ez a szint bizony túlzás...

Megjelenés 8
Íz 5
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás 10
Összesen 29
Régi értékelés szerint 5,8

A hely elérhetőségi és egyéb adatai:

Ha valaki foglalni szeretne, akkor azt itt teheti meg, de ünnepnapokon és hétvégén csak telefonon működik a dolog...
Cím: Viru 2 / Vana turg 6
Telefon: +372 6 466 800
Fax: +372 6 440 947

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése