Vestfyen Classic

Tesztelés időpontja:

2012. szeptember 21., Tallinn (dobozos, 0,33)

A múltkor említettem, hogy fognak még érkezni dán sörök a tesztsorba, hát most eljött az idő... Újra egy Vestfyen Bryggeriet termék hát Dániából, amely ezúttal a Classic fantázianévre hallgat. 1998-ban jelent meg a piacon, s érdekes módon az alkoholtartalma ennek is pontosan 4,6 %, hogy hogyan tudták ezt ennyire így belőni, elképzelni nem tudom.

Egyesek szerint a különbség csak annyi a két sör között, hogy az egyiknél más színezőanyagot használtak, de ez szerintem merő marhaság. Annyi tény azonban, hogy a Classic színe kicsit mélyebb, majdnem aranysárga, s tán kicsit kevesebb benne a szénsav, de nem számottevően, ha a Pilsner-el összehasonlítjuk...

Sokat nem tudtam ízlelgetni, mert csak kis dobozost árultak ebből is, de igyekezvén a tesztet minél hosszabbra nyújtani, a végső benyomásom az lett, hogy a Classic egy árnyalatnyival gyengébb a tesónál. Leginkább tán a kevés szénsav miatt, de igazából ez jelen esetben elég szubjektív összehasonlítás volt...

Megjelenés	6
Íz	6
Aroma és jellegzetességek	7
Összhatás	12
Összesen	34
Régi értékelés szerint	6,8

Lāčplēsis 3 Iesalu

Forrás: kampari18

Tesztelés időpontja:

2012. július 27., Várpalota (dobozos)

Folytassuk tehát a Lāčplēsis portfolió lefedését, lassanként egész jól haladok vele. Előrebocsátanám rögtön, hogy ha eddig úgy tűnt volna, hogy fanyalgok a Lāčplēsis söreivel kapcsolatban, akkor ennél a sörnél most ennek vége szakad, ugyanis ez igen csak megüti a mércét.

Félbarna sör a 3 Iesalu, nagyjából 5 % alkoholtartalommal (az 5,0 és hasonló pontosságú adatokat valahogy mindig kétkedve fogadom...). Az iesalu szó egyébként a lettben malátát jelent, s a hármas szám pedig (minő meglepő) arra utal, hogy a sör készítésekor három különböző féle malátát sikerült a serfőző mestereknek felhasználni. A fent belinkelt leírás szerint egész pontosan egy light maláta (valószínűleg pilzeni malátára gondolhatnak...), egy karamellmaláta, s egy úgynevezett Müncheni maláta került bele a nedűbe.

Nyilván sokan összeborzolták a szemöldöküket erre a Müncheni malátára pillantva, mitagadás, én sem voltam ezzel másképp. Mivel német vonalon úgyis kellőképpen tájékozatlan vagyok még, gondoltam épp itt az ideje, hogy ennek most utánajárjak. Szóval a Müncheni maláta állítólag leginkább bock és doppelbock sörök készítésénél használatos, de megjelenik sötét lagerekben és Märzen (márciusi) sörökben is, csak ott kisebb mennyiségben. A karamell- és Müncheni maláta karakteresebbé teszi a söröket általában, s alkalmazásukkor többnyire kisebb mennyiségben adnak komlót a sörléhez, hogy a megfelelő egyensúly kialakuljon. Ezáltal a lepárlásnál, nem tolul előtérbe a komló illata és íze...

Nekem ízre kicsit édeskésnek tűnt ez a sör, de ezt távolról sem hibaként említem itt meg. A színe gyönyörű, valahol az amber és a vöröses szín között játszik. Összhangban vannak az összetevők, a háromféle maláta jó egyveleget alkot, kimondottan jó volt inni.

Megjelenés	8
Íz	7
Aroma és jellegzetességek	8
Összhatás	15
Összesen	38
Régi értékelés szerint	7,6

Vestfyen Pilsner

Tesztelés időpontja:

2012. szeptember 19., Tallinn (dobozos, 0,33)

Pár hete találkoztam ezzel a sörrel egy kóstoló alkalmával, eleddig Tallinnban ez a márka még nem fordult elő. A nedű a Vestfyen Bryggeriet nevű főzde terméke Dániából, sajnos az elébb belinkelt honlapjuk nélkülözi az angol nyelvet. Ha nem értem félre gyér dán nyelvtudásommal azt a két mondatot, amit a sörről közzé bírtak tenni, akkor a dobozban rejtőző sör egy tipikus dán pilsner, s ez lenne a gyártó egyik legnépszerűbb brandje. Ollé, ettől aztán nagyon megokosodtam...

Mondjuk a főzdéről legalább meg lehet tudni valamit, persze azt is csak az északi nyelven. Ezek szerint a főzdét 1885-ben alapították, s mind a mai napig nem hódoltak be egyetlen nagy konszernnek sem, teljesen függetlenek. Az első száz évükben kizárólag a lokális piacokra koncenráltak, s csak az utolsó 25 évben ihlette meg őket a nemzetközi piacok világa. Ennek folyományaként most már Észtországban is elérhetőek a termékeik, hamarosan olvashattok majd egy másik tesztet is hozzájuk kapcsolódóan...

Szóval milyen ez a sör? Tényleg tipikus pilzeni, szerencsére rendes habbal megáldva, ami egész sokáig tartja is magát. Dícséretes dolog ez, hisz dobozos sörről van szó... Nem vizes, kellemesen kesernyés, korrekt komlós aroma. Igazán remek pilzeni, pedig viszonylag kevés az alkohol (legalábbis nekem...), összesen 4,6 % van benne. Rántott hús mellé kiváló volt.

Megjelenés	7
Íz	7
Aroma és jellegzetességek	7
Összhatás	13
Összesen	37
Régi értékelés szerint	7,4

Lāčplēsis Dzintara

Forrás: Royal Unibrew

Tesztelés időpontja:

2012. július 26., Várpalota (dobozos)

Térjünk vissza kicsit ismét a nyárba, amikor is lehetőségem nyílt jópár lett sört megkóstolni. A Lāčplēsis alus nem volt számomra ismeretlen gyártó, igazából az ő kezükből került ki az első lett sör életemben, a Lāčplēsis Dižalus 7.3 nevű sört tavaly nyáron sikerült megkóstolnom.

Akkor az egy igen csak erős sör volt (7,3 %), ez a tesztalany viszont nem egy ilyen fajta, csupán 4,8 % alkohol van benne. Pohárba kitöltve feltűnően szép színe volt, a legszebb baltikumi borostyánok színére hasonlított. Korrekt hab fejlődött, illata édeskés volt, s intenzíven támadta az érzékeimet az orromban. Kicsit az az élmény kerített hatalmába, mint amikor először láttam csapoltan a Borsodi Borostyán nevű sörét...

Ízlelésre az illatokból várható sűrűség nem köszönt vissza, inkább kicsit vizesnek mondanám. Ugyanakkor még se mondanám rá azt, hogy tartalom nélküli, s a kicsit édeskés íz sem annyira zavaró. Kipróbálásra érdemes.

Megjelenés	8
Íz	6
Aroma és jellegzetességek	6
Összhatás	12
Összesen	32
Régi értékelés szerint	6,4

Kapten Tenkeš update (Tallinn, Észtország)

Látogatások időpontjai:

2012. május 24. és 2012. szeptember 14.

Csalóka a fenti dátumsor, mert igazából volt még két alkalom, amikor betértem ide, de akkor csak sört inni baráti társaságban, étkek elfogyasztására akkor nem került sor. Az egyik alkalommal nagy valószínűséggel a hordó aljából kaptam a kedvenc barna cseh sörömből, a másik alkalommal azért szerencsére hozta az elvárt minőséget...

Töltött káposzta...

Az első látogatás apropóját májusban az adta, hogy kedvenc spanyol barátom már lassan egy fél éve rágta a fülemet, hogy menjünk el ebbe az étterembe. Engedtem az unszolásának, mert az a hír járta, hogy új szakács érkezett az étterembe, aki történetesen magyar. A hír sajnos nem volt igaz, de legalább volt egy kis frissítés az étlapon. Az előző poszt megjegyzés rovatában már utaltam rá: felvették a repertoárba a töltött káposztát is. Szerencsére ezúttal a változás jó irányba történt, bár a tekercsek egy kicsivel nagyobbak az én ízlésemnél.

Ez legyen a legnagyobb baj, ízre teljesen rendben volt. Spanyol barátomnak a pörköltet ajánlottam, bíztam benne, hogy nem fog csalódni. Ezúttal a tejfölt is hanyagolták róla szerencsére, egész jól nézett ki, s szerencsére barátom is elégedett volt az ízvilággal. A tálalásnál is új a desgin, mint látszik. Úgy tűnik véglegesen szakítottak a fémtányérokkal, s a porcelán szélén pedig az étterem neve jelenik meg paprikából...

A második kulináris alkalommal szeptemberben kipróbáltuk a halászlét is. Vikuc korábban azt írta egy megjegyzésben a korábbi posztnál, hogy lazacból készült halászléhoz volt szerencséje korábban, gondoltam ezt nekem is ki kell próbálni. Az étlapon ugyan azt állították, hogy a halászlé pontyból készül, de ez nem így volt most sem. Vörös húsú hal volt benne, s a használt fűszerek hatására nehéz lett volna eldönteni, hogy lazac (löhe) vagy lazacpisztráng (forell) van-e benne. Kis bográcsban hozták sipirituszégő felett, jó volt még ránézni is...

Megszokott magyar halászlé ízt azonban ne várjon senki. Egyrészt a szokatlan halalap ad egy egész más ízt, másrészt pedig citromot (!) tesznek bele. Igen, jól tetszettetek olvasni... Sőt, még hoznak is hozzá külön citromot, ha esetleg nem volna elég... A halak alatt a bogrács alján tészta is van (na nem gyufatészta sajnos...), így némileg a bajai-tolnai régióban élők is csettinthetnek egyet örömükben. A jelek szerint (más asztalnál is kértek ilyet...) a halászlé az étterem egyik kedvelt fogása az étlapról, de azt hiszem, még egyszer nem fog rávinni a lélek, hogy megkóstoljam...

A halászlé mellett kértünk "spenótlevest" is, erről használható fotó sajnos nem nagyon van. Ez nem igazán leves, inkább hasonlít a mi spenótunkhoz. Ízre hasonlatos, de sajnos kissé le volt égetve. A spenótleves után kacsa érkezett (Tenkeši part), ami sajnos szintén nem nyerte el a tesztelő lelkesedését... Én a magam részéről a halászlé után megpróbálkoztam egy túrós csuszával, gondoltam mit veszíthetek... A tészta lebbencstészta volt (kb. 5x5 cm-es darabokban...), a szalonnáról pedig továbbra sem tudják itt, hogy milyennek kéne lennie. Ettem itt már cigánypecsényét több alkalommal is, a kakastaréjjal egyetlen egy alkalommal sem voltam kibékülve. Itt is gyorsérlelt bacon volt feldarabolva, sajnos meg sem közelíti az elvárt élményt. A túró viszont legalább igazi túró volt, nem pedig az a löttyös valami, amivel országhatárainkon kívül sokszor találkozni.

"Spenótleves"

A túrós csusza...

Tenkeši part

 A fentiekből tán kitalálható, hogy a megváltás még nem érkezett el itt: továbbra sincs magyar szakácsa az étteremnek. De reménykedjünk a változásban...

Brewdog Punk IPA

Forrás: Brewdog

Tesztelés időpontja:

2012. október 2., Tallinn (üveges)

Tegnap az egyik kedvenc helyemen, a Hell Hunt-ban jártam, s eltökéltem, hogy megkóstolok valami újdonságot. Nehéz volt a döntés, mert kicsit kibővítették a kínálatot, többek között a "sajátmárkás" termékek sora is bővült: lehet már inni Hell Hunt búzasört és ale-t is. De úgy döntöttem, ezekkel majd legközelebb foglalkozom, mert olyan baráti árakon láttam Brewdog söröket az itallapon, hogy még boltban sem láttam ennyiért...

Két változatot lehetet kapni, a Punk-ot és a Hardcore-t, de ez utóbbit már kóstoltam, úgy hogy maradt a Punk. Kicsit más komlófajtákat használnak hozzá, mint az Imperialhoz (Chinook, Simcoe, Ahtanum, Nelson Sauvin), s alkoholtartalma sem olyan magas, ebben csak 5,6 % alkohol van. Illatra tipikus ale-nek tűnik, s szerencsére a pincér hagyta, hogy én töltsem ki. Sajnos fényképezőgép nem volt nálam, így be kell most érnetek a netről vadászott képekkel.

Forrás: Letspour

Ahogy a pohárba kitöltöttem, az orrom szinte visszazökkent a korábbi Brewdog teszt állapotába, hasonló gyümölcsös illatot tapasztaltam ugyanis. Most már félreérthetetlenül sikerült azonosítani a bodzát, mint elsődleges illatot, de hamarosan felzárkózott mögé az aszaltszilva is. A sör színe egy aszalt szilvával jócskán megkezelt szilvapálinka színét idézi, nincs túl nagy opálosság, majdhogynem kristálytiszta. Habja elég szépen képződik. Fény felé (sok természetes fény a Hell Huntban nincs...) azonban a sárgás, narancsos színvilág kezdett eluralkodni...

Ízében a gyümölcsösség dominál, néha kicsit több az édes íz, mint kéne. Amikor az édes, karamelles íz volt többségben, akkor néha szubtrópusi gyümölcsök íze is előjött, tán mangóra hasonlított leginkább. Érdekes azonban, hogy a pár perc szünetekkel elfogyasztott kortyok között különbségek vanak, az íze mindig kicsit más és más. Hozzáteszem, meneteközben fogyasztottunk némi fokhagymás pirított kenyeret valamilyen szósszal (ha jól emlékszem, akkor fokhagymás uborka), amely a Baltikum egyik kedvelt (ha nem a legkedveltebb...) sörkorcsolyája, így az ízlelésbe ez is belejátszott.

Nagyon korrekt ale ez is. Azt hiszem csatlakozom a Brewdog sörök kedvelőinek táborába...

Megjelenés	8
Íz	8
Aroma és jellegzetességek	9
Összhatás	16
Összesen	41
Régi értékelés szerint	8,2

Soproni Grapefruit

Forrás: Ital Club

Tesztelés idpontja:

2012. július 25., Várpalota (dobozos)

Gondoltam itt a nyár közepe, toronymagasan benne vagyunk a kánikulában, ki kell próbálni egy újabb gyümölcsös sört. A gondolatmenet egész jónak tűnt, s ha már sikerült próbára tenni egy grapefruit-os sört, akkor miért ne próbálnék ki még egyet?

Viszonylag friss élmény volt a körtés próbálkozás a Sopronitól, így kiváncsian vártam, milyen lesz a grapefruit ízesítésű verzió. Pohárba kitöltve a színe távolról sem emlékeztetett engem a grapfruitlé színére, nagyjából inkább olyan sárgás jellege volt. Emellett a kitöltött folyadék szénsavban gazdag, opálos jelleget mutat, illatában gyümölcsök törnek felszínre, de érdekes módon a grapefruit-ot nem tudtam egyértelműen beazonosítani.

Ugyanakkor ízben érezhető azért, s ha őszinte akarok lenni, nekem eddig ez a Soproni gyümölcsös próbálkozás jött be leginkább. Túl magas osztályzatokat azért persze most sem nagyon tudok adni, mert utóízben némi italporos jelleg domborodott ki nekem...

Megjelenés	5
Íz	4
Aroma és jellegzetességek	4
Összhatás	10
Összesen	23
Régi értékelés szerint	4,6