2017. április 21., péntek

Eetcafé 't Walletje (Delft)


Látogatás időpontja:

2016. november 24.

Nem tudom, hogy mennyire fogtok megkövezni, hogy ebben a sörökkel szoros kapcsolatban lévő blogban egy kávézót fogok most bemutatni (bár jelzem, volt már erre példa a múltban...), de most ez fog következni...

Delft Hágától nagyjából egy óra villamos (!) úttal elérhető. Igen, jól olvastátok: ki lehet jutni ebbe a festői kis városkába villamossal is, és leginkább ez a célszerű megoldás.

Nincs nagy nyüzsgés (különösen reggel), és a város bőven rendelkezik csatornákkal (akárcsak Amszterdam), és maga a központ nagyon szép épületekkel bővelkedik. Ottjártamkor a főtéren éppen piac volt (kicsit rontotta a kilátást...), a nagytemplomot pedig felújították, ami még el is fog tartani egy darabig.

Nagy meleg nem volt, és mivel a sétában kicsit meg is fáradtam, betértem ide egy kávéra. Mondom, nem volt nagy nyüzsi, egyedül ültem be ide, a kiszolgálólány is inkább az internetkapcsolat helyreállításával volt elfoglalva, mint velem, nagyban folyt a telefonos segítségnyújtás...

Picit besegítettem én is (ha már hallottam, hogy mi folyik...), így a kávé mellé még egy darabka sütit is kaptam, bár valószínűleg ez anélkül is járt volna...:)

A kávé is kiváló volt, a csillár nemkülönben. Ha erre jártok, feltétlen térjetek be, a főtértől két perc séta...




Elérhetőségek:

Cím: Burgwal 7, 2611 GE Delft, Netherlands
Telefon: +31 15 214 0423
Web: http://www.hetwalletje.nl/

Nyitvatartás:

Minden nap 10:00 - 22:00 (hétfőn zárva)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése