2016. november 7., hétfő

7 Stern Bräu - Bécs 1. nap 3. hely

Látogatás időpontja:

2016. március 11.

Amikor erre a helyre értünk, már benne voltunk az ebédidőben viszonylag, így én eldöntöttem, hogy mindenképp enni fogok valamit. Ahogy az étlapot elkezdtük böngészgetni, egyszer csak megszólalt valaki mögöttünk magyarul, hogy mit is szeretnénk voltaképpen... A nyelvi nehézségek tehát hamar nullára redukálódtak, s eltökéltük, hogy az étel mellett a teljes portfóliót is végig fogjuk kóstolni...

A portál viszonylag szerény egyébként, mint a képen látszik, de odabent óriásiak a terek, rengeteg az asztal. A fent belinkelt oldalon az is látszik, hogy van egy nem kicsi kerthelyiség is, nem beszélve a beltérben látható óriási rézüstökről, és egyéb látványelemekről...














A sörkínálat eléggé sokrétű, s elvileg mindet helyben főzik. Kikértünk mindegyikből egy kisebb pohárral, szép sorozat lett:



Ez csak az egyik oldal...


Előtte...

Utána:)

De nézzük, mit is ittunk voltaképpen:

7Stern Osterbock

Egy normál 16,5 balling fokos bock sör, alkoholra 6,3 %. Lwegfőbb jellemzője számomra az volt, hogy enyhén édes...







Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás11
Összesen27

7Stern Wiener helles

Szárazanyagtartalomra 11,8, alkoholra  4,7 %.  Érdekes módon enyhén füstös jellegű, de ugyanakkor testes.






Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás11
Összesen28

7Stern Prager Dunkles

Név szerint elméletileg cseh típusú barna sör lenne, de ez a 12,1 Balling fokos és 4,5 % alkohollal bíró  számomra egyáltalán nem volt olyan, inkább testesebb és még véletlenül sem édeskés (némelyik cseh barna sör nekem olyan...).




Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen31

7Stern Märzen


Nem mondanám, hogy egy tipikus märzen ez az ital, inkább enyhén jellegtelen, amit leginkáb éreztem kóstolás közben... (Szárazanyagtartalom 13,5, alkohol 5,1 %).

Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás10
Összesen26

7Stern Hanf

Hát akkor most menjünk át totálisan gonoszba... Tudom, trendi mostanság kenderlevelet is tenni sörbe, meg mindenféle gyógynövényeket, de ha az eredmény egy kanalas orvosság és kifacsart mosogatórongy elegyére emlékeztet, akkor ott szerintem baj van... (Szárazanyagtartalom 11,8, alkohol 4,7 %).




Megjelenés6
Íz3
Aroma és jellegzetességek 2
Összhatás5
Összesen16
7Stern Chili

Ittatok-e már chilist? Bevallom, én még nem. Ez a sör olyan szinten csípett, hogy simán el tudom képzelni, hogy beletettek valami csípősebb chili fajtát. Az alap egyébként lager, szárazanyagtartalom 11,8, alkohol 4,7 %.



Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen33

7Stern Weizen Classic

Elméletileg búzasör lenne, de leginkább egy savanykás, felejthető átlagos minőségű sör, aminek sajnos nem sok ismérve emlékeztetett egy jó búzasörre... (Szárazanyagtartalom: 12,7 alkohol: 5,2 %).



Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás10
Összesen27

7Stern Smoked Porter


Ez meg aztán olyan, mint a füstölt hús, de tényleg. Még az illata is olyan, mint a sonka... (Szárazanyagtartalom: 13,8 alkohol: 5,3 %).

Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás10
Összesen26

Az ebéd bécsi szelet volt, ez a sörök többségével ellentétben fantasztikus volt: nem rágós, ropogós bunda, a hús pedig kimondottan szaftos. A saláta zseniális, a folyadák nem vizenyős, már régóta érhetett...




Elérhetőségek:

7STERN BRÄU
http://www.7stern.at/en-gb/Contact
Cím: Siebensterngasse 19, 1070 Vienna
Telefon: +43 1 523 86 97
Fax: +43 1 523 25 80
Email: office@7stern.at / www.7stern.at

Nyitvatartás:

11:00  - 24:00

Konyha:

11:30 - 23:00

3 megjegyzés:

  1. Itt én is voltam a családdal pár éve. Két korsóra jutott idő a vacsora mellé, a Prager Dunkles mellett emlékeim szerint egy Wiener Hellest ittam és az igen finom kaja mellé mindkettő nagyon jól esett. Az automatából is vettem söröket, azok is jók voltak. Igaz, se Hanf, se chilis nem volt köztük...

    VálaszTörlés
  2. Nem kötözködésképpen, de szerintem a csehekre inkább jellemző a kávés íz. Legalábbis hagyományosan. Az mondjuk igaz, hogy sok cseh nagyüzem használ édesítőszert, de ez inkább afféle modern trend.
    Egyébként véletlenül volt már szerencsém chilis sörhöz a Karpat nevű főzdétől, az is nagyon durván csípős volt, és ez a csípősség elnyomott minden más ízt. Ahogy olvasom, ez a tesztalany is ilyen lehetett... szóval ha mind ilyen, akkor ez nem az én műfajom lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nekem se jött, de kuriózumnak elment... Én a cseh barnákkal még csak pár éve ismerkedem intenzíven, így biztos igazad van, én még úgy tűnik eddig javarészt a másik halmazból (édesebb verzió) merítettem...

      Törlés