2015. szeptember 18., péntek

Kaltenecker sörfesztivál (Starfest 2015), üzemlátogatás és Sörgyártók bemutatása #29 - Kaltenecker

A rozsnyói főtér
Látogatás időpontja:

2015. szeptember 12., Rozsnyó (Szlovákia)

Hát ilyen szép hosszú címet sem sikerült mostanában összehoznom, de cserébe a poszt is jó hosszú lesz. A Kaltenecker főzde csalóka módon egyetlen posztban volt érintve eddig a blogban, de számos áll előkészítés alatt, így ez a jövőben drasztikusan változni fog...

Még a nyár eleji Főzdefeszt alkalmával felmerült, hogy lesz majd szeptemberben Rozsnyón egy helyi fesztivál a Kaltenecker szervezésében, s augusztusban sikerült lefixálni azt is, hogy én is csatlakozni tudok majd a szigorúan tudományos célzattal útnak induló csapathoz. Még jobban örültem, amikor azt láttam, hogy az őszi Főzdefeszt egy héttel hamarabb lesz Budapesten, így egyiket sem kell majd kihagynom. A sors végül is másképp akarta, mert a szervezők valamiért a Főzdefesztet eltolták egy héttel, szerintük az időjárás nem volt kedvező... Hát nem tudom, szerintem semmi gond nem lett volna az idővel azon a hétvégén sem, de hát így alakult, így az a rendezvény kimaradt...

A szombati indulás előtt tartottunk egy kellemes kóstolási estét pénteken, ennek az élményeiről is be fogok számolni majd természetesen, elöljáróban csak annyit, hogy ismét volt terítéken egy szép nagy adag észt sörsor, volt izlandi sör is, s sikerült megküzdeni végre a Mikkeller 1000 IBU nevű sörével is...

Szóval a Kaltenecker főzde helyileg Rozsnyón található Szlovákiában, s mivel még soha nem jártam Rozsnyón, így én kettős várakozással tekintettem az út elé. Az út maga szép hosszú egyébként, három és fél óra autókázás után érkeztünk meg a szállodához, ahol szerencsére mindenki beszélt magyarul. (Nem mintha gondot okozott volna idegen nyelven kommunikálni, csak szimplán jól esett...) Hogy lemossuk az út porát a torkunkról, legurítottunk egy Pilsner Urquell-t, s most látom (szégyen gyalázat...), hogy erről a sörről még nem született egyetlen alkalommal sem poszt, hát akkor ezt azonnal pótoljuk...

1. Pilsner Urquell

Ez a sör a Plzeňský Prazdroj sörgyár zászlóshajója mondhatni, szerintem nem is létezik olyan sörrajongó a világban, aki ezt a sört nem ismeri... Sok évvel ezelőtt ez a sör nekem nagy kedvencem volt, ez testesítette meg számomra a tipikus cseh pilzeni sört. Az évek során azonban olyan érzésem volt, hogy a minősége egyre inkább megy lefelé... Nem tudom, hogy a Rodenbach belga sörgyárral kötött üzlet volt-e az oka, mindenesetre az kizárható, hogy a licensz alapú gyártás lenne az, ezt a Žatec komlót tartalmazó nedűt nálunk gyártják, s elvileg ugyanazt a sört isszuk, mint a csehek. Mondom elvileg, mert nekem külföldön folyamatosan olyan érzésem van, hogy a magyar honban kapható (legyen csapolt, üveges vagy dobozos, mindegy) verzió bizony rosszabb..

Úgy látszik, nem csak nekem volt ilyen érzésem, olvasható volt ezzel kapcsolatosan egy teszt is, ahol a Pilsner Urquell mellett más cseh és szlovák söröket is próbálgattak, amelyek hasonló cipőben járnak (nincs magyarországi gyártás). Az eredmény igazolta a félelmeimet, a tesztből is az jött ki, hogy a Dunaszerdahelyen vásárolt sör egészen más. Mondjuk azt azért megjegyezném a fanyalgást befejezve, hogy ez a 4,4 % alkoholt tartalmazó pilzeni sör még mindig az egyik legjobb ár-érték arányú sör a magyar piacon, és a világért sem beszélnék le senkit a fogyasztásáról, sőt...

De mindenesetre ennél a tesztnél is kijött a fenti probléma, ez a Rozsnyóban csapolt sör bizony sokkal kellemesebb volt, határozottan komlós, harapható sör, soha rosszabbat.


Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás14
Összesen36

Magáig a fesztivál helyszínéig nagyjából másfél kilométert kellett sétálnunk, konkrétan a város szélén van a főzde egy lakótelep végében. Van mellette egy étterem is, amelyet szintén a főzde üzemeltet, ezúttal azt nem próbáltuk ki. Nagyjából az első száz vendég között érkeztünk, s addigra már a nap is olyan szinten sütött, hogy szinte égetett, de eszünk ágában sem volt az árnyékba húzódni az előző napok sivár hol esős, hol felhős időjárása után.


Sok a zöld a lakótelepen
Hat-hét pultot láttunk körben, előzetesen ennyit lehetett tudni a szervezőktől, akik viszont az esemény honlapján nem nagyon propagálták, hogy voltaképpen milyen söröket is lehet majd kóstolni. S mivel információhiányban szenvedtünk, s az időjárásban sem voltunk biztosak, ezért csütörtökön csapattársaim fel is hívták a szervezőket, hogy akkor lesz-e egyáltalán esemény, meg hát mit is lehet majd kóstolni...

Mielőtt végigmentünk volna a kínálaton szemrevételezésileg, megálltunk a Kaltenecker sátránál (természetesen ez volt a legnagyobb mind között), s kértünk három sört rögtön, hogy némileg a megérkezés okozta stresszt csillapítsuk... Hát akkor vágjunk bele, még 26 sör tesztje fog következni...

Ebből lehetett választani...

2. Kaltenecker Weizen 12°

Ez volt az én választásom... A nevéből láthatóan búzasörről van szó, amelyben pilseni, Carahell (tán karamell?) és búza maláta van, komlókból pedig Magnum és Spalter Select került bele. Külalakra kellemes narancs és citromsárga közötti színe van, opálos annyira, amennyire kell, a habja átlagos. Illatra kellemesen gyümölcsös, ízre azonban nem erősen citrusos, csak amennyire szüséges. Nincs jelen a másik zavaró tényező sem, a túlzott édeskés íz. Tökéletes volt kezdésnek... (Alkoholra 4,7 %.)

Megjelenés8
Íz6
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás12
Összesen32

3. Kaltenecker Kras 10°

A hotelünknek is ez volt a neve (kras), így próbáltam utánajárni a szó eredetének. Ha lehet hinni a netes forrásoknak, akkor a kras szó karsztot jelent, amelyet megerősít az is, hogy a környékbeli hegyek nagyrészt ilyenek...

A Kras 10° mindenesetre egy minden igényt kielégítő kellemes alapsör, amely sűrűbb textúrájú sokkal, mint amilyet a kategóriája indokolna. Habra és egyáltalán küllemre is kellemes, ízre pedig szépen érződik a komló is. Ebben a sörben Plzenský (pilzeni) és Mníchovský (müncheni) maláta van, a komló pedig ugyanaz, mint az előbb (Magnum és Spalter Select), alkoholra 4 %.

Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás12
Összesen31

4. Kaltenecker Fiesta Summer Ale 12°


Könnyed nyári sörnek van szánva a Fiesta Summer Ale, amibe a már jól bevált, a korábbi tesztelt sörökben is megtalálható Spalter Select komló mellé még némi citra is került, s a végedermény egy 5 % alkoholtartalmú enyhén opálos ital lett. Kellemesen kesernyés, jön némi citrusosság is, olyan, mint egy könnyed IPA. Nekem tetszett...

Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás14
Összesen37





A Sessler kínálat






5. Sessler 13°

Ez volt az első sör, amellyel elmozdultunk a Kaltenecker vonalról, s mindjárt két sátorral odébb landoltunk. Volt nekik saját emblémás műanyagpoharuk is mint látszik, s mintha saját gyártmányú pálinkák is lettek volna, de ezek ezúttal ki lettek hagyva a tesztsorból...

A Sessler egyébként számomra teljesen új versenyző volt (na jó, nem teljesen: legutóbb Trencsénben a Zebra nevű fantáziasörömbe belekerült egy Sessler 20° több mint valószínűleg...) , a helyszínen annyi derült ki, hogy szintén szlovákiai főzde, Nagyszombatból (Trnava). Iitt én a fent jelzett tételt kértem, ami tulajdonképpen egy barna sör volt, a Ratebeer Sessler Tmavý Špeciál 13° néven emlegeti, a saját honlapjukon a termkkélistát sajnos nem sikerült megtalálnom...
Így arról nem nagyon tudok nyilatkozni, mi kerül pontosan bele, annyi bizonyos, hogy egy szép habbal megáldott enyhén édeskés, de számomra kimondottan kellemes összhatású (mind ízben, mind illatban) barna sör, bármikor tudnám újra inni...



Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen33

És akkor most bréking!!! Ugyanis ez volt a 700. publikált sörteszt a blogban. Fanfár!!!

Forrás: TheGodGuy

6. Svijany Kvasničák 13°

Szintén legutóbb Trencsénben már akadt dolgom a Svijany főzdével, akkor a Svijanská Kněžna 13° került a pohárba, amely a Kvasničák-hoz hasonlóan szintén szűretlen sör, csak barna. Hasonlóság az is, hogy ebbe is került cukor, sajnos a komlókról nem esik szó sehol. Alkoholra 6 %, amit a sör kellően elrejt, ízre pedig enyhén citrusos, a habja is kellemes (különösen jól nézett ki), s a pasztörizálatlanság és a szűretlenség miatt kellőképpen opálos is.


Ezt is lehetne újra inni...


Megjelenés8
Íz6
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás11
Összesen31


7. Postřižiny Něžný Barbar 13% polotmavý

Színre majdnem félbarna sör, amely kellemes komlós ízzel indít, amely fokozatosan szelídül bele az ismeretlen maláták által alkotott elegybe. Leginkább átlagos...


Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás10
Összesen27





8. Padre Craft Brews Hop´n´Rolla

Hát ismét újabb ismerkedés: a Padre Craft Brews kassai illetőségű kis főzde, akiknek egész tisztességes a kínálatuk, mi ezzel a kellemes felsőerjesztésű pale ale-el ismerkedtünk meg. Alkoholra 4,5 %, 11 fokos nedű, jellegre leginkább egy IPA-t idéz, enyhén gyógynövényes illatok jellemzik. Alapanyagra pilzeni maláta, karamell maláta, amerikai komlók (közelebbit nem tudok), és angol ale élesztő van benne. Fotó sajnos nincs...


Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás12
Összesen32

9. Kaltenecker Ginger  Symphony 12°


Gyömbérszimfónia? Már miért ne? Ha üstdobszimfónia is lehetett a történelem során, ez is megtörténhet.:) Vissza tehát a Kaltenecker vonalra, ha már egyszer így alakult... A sör különlegességét egyrészt az adja, hogy a főzetet az a Štefan Ondík jegyzi, aki 2014-ben a házi sörfőzők versenyét megnyerte... Komlóból Citra, Mandarin (Bajoroszágból) és Amarillo van benne, s természetesen reszelt gyömbér. A plizeni maláta mellett búza is van benne, így aztán különösen kellemes citrusos jellegű sör, amelyből kiválóan érződik a háttérben a gyömbér illata és íze. Nem vadul csípős, nincs hozzáadott cukor, s így nem is édeskés. Kinézetre kellemesen opálosan citromsárgás, azt hiszem a legjobb gyömbérsör, amivel valaha is dolgom volt.


Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás12
Összesen31

10. Kaltenecker IPA Atlantis 14°

Maradjunk hát továbbra is a Kaltenecker portfólióban (ha már egyszer ott vagyunk...), s vizsgáljuk meg ezt a sört, amelynél az első kortyoknál nem tudtuk eldönteni, hogy van-e benne Galaxy komló, vagy sem... Utólag kiderült, hogy nincs (sajnos a helyszínen nem volt wifi, pedig jó lett volna...), viszont van benne négy másik ebben az amerikai IPA-ban: Summit, Saphire, Chinook és Cascade. Maláta szempontból sem egyszerű a helyzet, található a sörben pilzeni, müncheni, búza és karamell maláta is, ez utóbbi felelős valószínűleg a sötétebb színért...


Alkoholra 5,8 %, külalakra pedig a sötétebb szín mellett látható némi zavarosság is, nem zavaró mértékben. Ízre nem túl kesernyés, enyhe citrusosság itt is van, szintén ajánlott kategória.


Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen33




11. Paulaner Oktoberfest Bier

Bizony, a Paulanernek ilyen is van. Sajnos még nem voltam ezen a népünnepélyen, de az eddigi elmondás alapján, amiket az utóbbi három évben hallottam, nem is biztos, hogy nekem oda kéne menni... Elméletileg ez a sör speciálisan erre az időszakra készül, viszonylag magas alkoholtartalommal (6 %). Nekem ennek ellenére enyhén light jellege volt, s csak egy cseppet éreztem benne a komlót. Összetevőkre van benne müncheni és pilzeni maláta, komlóból pedig egyenesen három féle: Herkules, Taurus és Hallertauer Tradition. Nem biztos, hogy akarok még egyszer ilyet inni...


Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás11
Összesen29

Most pedig egy kis technikai szünetre megszakítjuk az adást, illetve a sörök sorát, ugyanis elkövetkezik a címben szereplő másik két topik, az üzemlátogatás és a sörgyártó bemutatása (Kaltenecker). Amikor megvettük a jegyet még koradélután, nem kis örömmel vettük tudomásul, hogy délután 17:00 órakor lehetőség lesz rá, hogy a gyárral közelebbről is megismerkedjünk. Egy kedves fiatal hölgy kalauzolt végig minket, aki a túra elején és végén készségesen válaszolt a kérdéseinkre, de maga az ismertető természetesen szlovák nyelven hangzott el.




Igen, ott figyel 14-es sorszámmal a "Bakancslista 15"


Ebben készülget a 14-es sorszámú tétel...



Utólag persze összefoglalta nekünk, hogy miről is volt szó, de nekünk, mint szakbarbároknak nehéz volt újat mondani (no persze azért sikerült:)). Kiderült, hogy a víz az egyik szűk keresztmetszet Rozsnyón, mivel sok kalciumot tartalmaz a környékbeli karsztok miatt, azt bizony lágyítani kell. De ez legyen a legnagyobb baj, nekem eddig sok bajom nem volt a sörökkel...

Még egy érdekesség, a fényképeken is látszik: a Kaltenecker számos esetben vállal bérfőzést is, s a listán felfedezhettük például a Bakancslista 15-ös tételét is, még azt az edényt is megtaláltuk, amiben jelenleg alakulgat...:)

A régi főzde és étterem (Forrás: Kaltenecker)
S most, ahogy ígértem, néhány szó magáról a főzdéről... A Kaltenecker sörfőzde honlapjáról származó információk szerint a főzde 1997 januárjában nyílt meg, amely akkoriban egy éttermi sörfőzde volt, 1000 hektoliteres éves kapacitással. Az évek múltával ez a kapacitás szűkösnek bizonyult, így Rozsnyó délkeleti szélén, közvetlenül az E 571 út mellett, amely Kassát és Pozsonyt köti össze, 2012-re elkészült az új gyár. Jó helyen van itt nagyon: egyrészt könnyen megközelíthető a városból, másrészt könnyen szervezhető a szállítás. A gyár mellett, mint írtam, található egy étterem is...

Rozsnyón egyébként a sörkészítés nem csak a múlt századra vezethető vissza, már bőszen a Magyar Királyság idejében is főztek itt söröket az ősök. A bányaváros életében az "aranykor" ebből a szempontból a XVIII. századra tehető, akkoriban 13 (!) főzde működött a városban. Ez azért elég szép teljesítmény, főleg annak tudatában, hogy a város mérete enyhe túlzással összemérhető a Káposztásmegyeri lakótelep méretével... Jelenleg a főzde így két telephellyel rendelkezik, megmaradt a régi 1997-es főzde is (fent látható a képen), ott korlátozott mennyiségben különleges sörök előállítása folyik, igazából ott van a terepe manapság a kísérletezésnek.
Ez pedig a mai gyár (Forrás: Kaltenecker)


A főzde portfóliója nagyon bőséges, tanulmányozásra a normál kínálat megtekinthető itt, az időszakos kiadványok listája pedig itt. Azt viszont megígérhetem, hogy a poszt végéig néhány még sorra kerül közülük...


Hát akkor folytassuk utunkat...



12. Ikkona Craft Dark Lager

Az Ikkona főzde (szintén rozsnyóiak) már előkerült a 2014-es szeptemberi Főzdefesztről írt posztban
Akkor a Red Indian Pale Ale sörüket kóstoltam, most pedig a barna sörük vizsgázott. 11° a Plato érték, 4,5 % az alkohol, kezdetnek hát úgy tűnt, hogy cseh típusú könnyed barna sör lesz. nagyjából ez be is jött, de némileg több a kávés és az édes íz, mint amennyire szerintem feltétlenül ezt erőltetni kellene. Kesernyésség szinte semmi, bár az utóízben némileg lehetett erőszakoltan azonosítani a Chinook szerű komlót.


Megjelenés6
Íz4
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás10
Összesen25

A teljes Ikkona kínálat...

13. Ikkona One More IPA 11° Single Hop Citra

Ez már teljesen más életérzés, mint az előbbi! 4,8 % alkoholtartalmú IPA, szép citrusos illattal, színre kissé zavaros, jelen esetben indokoltan, mert szűretlen sör. Ízben különböző gyümölcsök fanyarsága jelenik meg, amelyet kiegészít a Citra komló kesernyéssége, ez bizony remek. Megszolgálja a nevét, az első elfogyasztása után az ember szívesen inna még egyet...


Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás12
Összesen31



14. Ikkona One More IPA 11° Single Hop Mandarina

Speciális sör lehet, mert a cég honlapja nem tesz róla említést. Mindenesetre a komlócsere még magasabbra emelte a lécet, ez a sör szintén gyümölcsös, csak kicsit másképp...



Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás11
Összesen29


Egyedül az Ikkona standján vásároltam egy ajándékcsomagot (nem tudtam ellenállni), úgyhogy hamarosan olvashattok majd teszteket a Black Magic Woman, Ikkona Craft Premium Pils, Ikkona White Swan és Ikkona Dark Swan sörökről is.

Balra a citrás verzió...

15. Fabrika F 12° lager

Bizony, ismét egy új főzde, illetve jelen esetben inkább egy pub, aki saját söröket készít. Ők pozsonyi illetőségűek, s már a logójuk is érdekes ugye:



Saját söröket 2014 december óta készítenek, s a nedűkért Peter Chňupa és Michal Hatala urak felelősek. A honlapjuk szerint csak két sörből lehet jelenleg választani, pedig nem: nekünk sikerült a búzasörüket is kóstolni, teszt lentebb, hogy tartsuk a kronológiai sorrendet...
Szóval ez a sör moráviai malátákból és cseh komlókból összehozott sör (bővebb infó ezekről nincs). Alkoholra 4,6 %, 12-es sör. Küllemre testes, tetszetős sör, enyhén opálos is, bár nem írták volna, hogy szűretlen. Szerintem egy tesztelést feltétlen megér...


Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás12
Összesen31


16. Fabrika 14° APA

A névből könnyen kitalálható, ez a sör egy American Pale Ale, s itt a moráviai malátákat viszont amerikai komlók bombázzák. Itt már előrelátó volt kedves barátom, és rákérdezett a komlókra: Mosaic, Cascade és ízesítésnek Columbus. Ebben már 5,6 % alkohol van, ízre citrusos gyümölcsösség figyelhető meg leginkább.


Balról jobbra: 12, 14...

Megjelenés7
Íz8
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen35


17. Kvasnicove Nefiltrované 12°

Sajnos ennek a sörnek az eredete totálisan bizonytalan... Az Urpiner standján csapolták, de megnézve most a képeket utólag a sör neve mellett nem szerepel, hogy Urpiner, se más gyártó, a neten pedig nem lelek fel szűretlen Urpiner sört. Ha esetleg valaki ott volt, szívesen venném a tippeket:)
Mindenesetre egy kellemes szűretlen sör volt, határozott komlózással.


Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen32




A csapolt lista utolsó eleme...

18. Kaltenecker Tokaj IPA 13°

Hát ez aztán egy igazi különlegesség. Elvileg félbarna sör, amely a főzde és a Tokaj Macik borászat együttműködése alapján jöhetett létre. A színét a karamellmaláta adja (van benne pilzeni maláta is), a kesernyésségért pedig a Mosaic komló felel. A tokajis ízhatást elvileg a hozzáadott tokaji aszúesszencia adná (ezt mondták nekünk a helyszínen), de azon kívül, hogy a háttérben némi édeskés íz is felfedezhető volt, a tokajis ízt nem tudtam tettenérni. Alkoholra 5,5 %.


Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen34


Ismét egy kis összehasonlítás: balra a Fiesta, jobbra a Tokaj

19. Sessler 11,5°

A Sessler alapsöre, a csapos szerint Cervenak komlóval (remélem jól írtam...). Enyhén tán édes, összességében kellemes. (Szolgálati közlemény: miközben ezt a sört kortyolgattam, a színpadon már ki tudja hányadik zenekar játszott, s a refrénből tisztán ezt hallottam ki (szlovákul énekeltek): potom segg!!! Nyilván mást énekeltek, de így is vicces volt...)


Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás11
Összesen29


Forrás: To Øl
20. To Øl Fuck Art The Heathers Are Coming!

A To Øl dán főzde volt már nálam emlegetve, Észtországban kóstoltam egy sörüket a méltán híres Pudel bárban még 2013-ban. Már a névválasztás is dicséretes, hát még a sztori, amit kedves dán barátaink e sör köré rittyentettek. Nincs más hátra, mint előre, ezt meg kell, hogy osszam veletek, mert enélkül bizony nem lesz teljes sem a napotok, sem ez a poszt:

Szóval a pogány vikingek partra szállva az új világban francia barátokra leltek (tippelem valahol a kanadai határ környékén érhettek partot..), akik éppen egy grisette típusú sört főztek. A vikingeknél, hogy-hogy nem, de éppen volt némi rozs, meg Simcoe és Galena komló, amit még a kalandozás előtt bepakoltak a hajóba Skandináviában (a komlók már az amerikai kalandozásból jöttek össze)... A barátok persze próbálták megállítani az ádáz vikingeket, de azok félrenyomták őket, elszedték az összes állataikat, felfalták az összes élelmüket s végül készítettek egy fantasztiku kiegyensúlyozott sört. Aztán a vikingek visszavitték a sört Skandináviába, jól el is feledkeztek róla, majd megalapították Dániát. Felvették a keresztséget, majd 1100 év múlva az ősi recept újra előkerült... Na ezzel állunk most szemben...:)

A magam részéről én úgy gondolom, hogy ez szóról szóra maga az igazság, másképp nem is lehetett. Mindenesetre nekünk ízre enyhén gyümölcsös volt (sárgadinnyés), és csak enyhe kesernyésség lengte be. Malátából végül is pilzeni típusú, rozs, nyers búza és Melanoidin került bele, s a Galena és Simcoe komlókat Tettnager egészíti még ki. Alkoholfoka 5,4 %.


Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás12
Összesen32


21. Urpiner Kaprál 11° (ležiak výčapný polotmavý)


Cseh alapanyagokból főzött 4,5 % alkoholtartalmú félbarna sör, ami nekem egy kicsikét édeskésebb volt a kelleténél. Mivel kezdődött már megfelelően sötétedni, a külső jegyek megítélése egyre nehézkesebb volt...


Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás11
Összesen28


22. Fabrika Weizen

Hát most értünk el ahhoz a sörhöz, ami vagy van, vagy nincs. A lenti tábla volt a stand mellett, s nekem ez egyértelműen azt jelzi, hogy van ilyen, más kérdés, hogy a pub honlapján a helyben csapolt sörök között a Kaltenecker Weizen is ott van. Mindenesetre én a saját verzióra szavazok, mert ugyanolyan fekete hordóban volt, mint a másik kettő, s ebben a véleményemben a Ratebeer is megerősít, benne van az adatbázisban 5 % alkohollal.

Ízre teljesen hozza a germán búzasörök világát, talán gyümölcsösebb volt mint az átlag. Korrekt sör.


Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás14
Összesen35


Az utolsó a Weizen...

23. BrewDog IPA Is Dead - Challenger
Forrás: Ratebeer


Mint részvényes, írhatok-e rosszat egy Brewdog sörről? Nem illik ugye? Már pedig most muszáj lesz, mert  ez a sör nem nyerte el teljesen a tetszésemet. Normál IPA-nak tűnt, opálosan aranysárga szín, komlós illatfelhő. IBU értékre 75, alkoholra 6,7 %, ezek sem ördögtől való értékek ebben a kategóriában, hát mi baj lehetne? Elsőre még semmi, az első kortyok kellemesen komlósak, némi karamellás édesség. De aztán a harmadik kortynál jött egy alapvetően mézes íz, ami nagyon nem volt odavaló. Elképzelhető, hogy már kissé állott volt a hordó, nem tudom. De nem tudok most tobzódni a pontszámokban...


Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás11
Összesen29

Forrás: Beers of Europe
24. Milkeller It’s Alive!

A Mikkeller főzde már előkerült párszor a blogban, minden egyes alkalommal azzal a kicsengéssel, hogy merészen használják a különböző komlókat, s néha (szinte mindig...) brutálisan kesernyés sörök kerülnek ki a kezük közül. Nincs ez másképp ennél a sörnél sem, s ez is a De Proefbrouwerij belga főzdében készül, mint néhány másik is Lochristi-ban, Belgiumban.

Az It’s Alive! sört elméletileg a méltán híres Orval trappista sör ihlette, a színe szép borostyán (majdnem barna), s meg van spékelve Brettanomyces kultúrával, amely a palackban fejti ki jótékony hatását, erre utal a név is. A komlózás itt is elszabadult (típusra wild belgian ale), Hallertauer and Styrian goldings komló van benne. Érdekes, hogy némi cukor is akad, de ez egyáltalán nem érződik... Alkoholra 8 %.


Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás13
Összesen33

25. Kocour Jahodový Porter
Forrás: Jaso


A Kocour főzde is újdonság volt számomra, ők azonban csehek, legalábbis a honlapjuk szerint. Tán nem ezzel a sörrel kellett volna kezdeni az ismerkedést, de mit lehet tenni, ha az ember nem bírja teljes mellszélességgel a cseh nyelvet... Bár ha tudtam volna, hogy a sör nevében el van rejtve az eper szó, akkor sem biztos, hogy nem próbáltam volna ki...

Ízre egyébként elsőre olyan volt, mintha almás lett volna, csak itthon derült ki, hogy ez bizony epres ízesítésű volt. Kevés sört öntöttem ki életemben, de ezt félúton kénytelen voltam: annyira édeskés volt, hogy teljesen hazavágta a porter ízvilágot...


Megjelenés7
Íz4
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás10
Összesen26

Forrás: Ceske Pivo
26. 14° IPA (India Pale Ale) “CORNEL”

Hát akkor ismét egy új cseh főzde, a Podklášterní pivovar Třebíč. A belinkelt oldalon látható, hogy ők is bőven tartanak mindenféle sört a kínálatban, s ezek közül sikerült egy egész jó tételt kifognunk. Megfelelően gyümölcsösen gazdag ízvilága van. Szűretlen, pasztörizálatlan, ahogy azt kell, kellőképpen szép opálossság is van, s a kesernyésség is megfelelő.


Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás14
Összesen36


A lezáró tétel előtt néhány szó a zenéről. Folyamatosan szólt a zene a rendezvény alatt, s mivel háromnapos fesztivál volt, minden nap más tematika szerint. Mi szerencsére a rock napra estünk be, s egész jó zenekarok húzták a talpalávalót (igen, néhányan még táncoltak is). Mivel egész soká maradtunk, a vége felé már kezdtem kissé elfáradni, de aztán az utolsó söröknél erőt öntött belém az Omega Gyöngyhajú lány című eposza, amit a színpadon az együttes magyarul játszott el (ezek szerint az egy magyar banda volt). Kicsit hasonló érzés fogott el, mint 2010-ben, amikor Tallinnban a magyar étteremben meghallottam háttérzeneként a Tízezer lépést...


27. Kaltenecker Brokát Dark Lager 13°


Mivel is zárhattam volna illőben a fesztivált, mintegy Kaltenecker sörrel. Igazán különleges összetételű barna sör, sokféle maláta van benne: pilzeni, müncheni, karamell és Carafa, valamint Magnum és Spalter Select komló. Alkoholra nem túl erős (5,5 %), ízre pedig enyhén kávés és csokoládés ízt éreztem.


Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen33


A poszt végén úgy gondoltam, hogy adok egy kis összegzést táblázatos formában az eredményekről:


Sör neve Pontszám
1. Kaltenecker Fiesta Summer Ale 12° 37
2. Pilsner Urquell 36
3. 14° IPA (India Pale Ale) “CORNEL” 36
4. Fabrika 14° APA 35
5. Fabrika Weizen 35
6. Kaltenecker Tokaj IPA 13° 34
7. Sessler 13° 33
8. Kaltenecker IPA Atlantis 14° 33
9. Milkeller It’s Alive! 33
10. Kaltenecker Brokát Dark Lager 13° 33
11. Kaltenecker Weizen 12° 32
12. Padre Craft Brews Hop´n´Rolla 32
13. Kvasnicove Nefiltrované 12° 32
14. To Øl Fuck Art The Heathers Are Coming! 32
15. Kaltenecker Kras 10° 31
16. Svijany Kvasničák 13° 31
17. Kaltenecker Ginger  Symphony 12° 31
18. Ikkona One More IPA 11° Single Hop Citra 31
19. Fabrika F 12° lager 31
20. Paulaner Oktoberfest Bier 29
21. Ikkona One More IPA 11° Single Hop Mandarina 29
22. Sessler 11,5° 29
23. BrewDog IPA Is Dead - Challenger 29
24. Urpiner Kaprál 11° (ležiak výčapný polotmavý) 28
25. Postřižiny Něžný Barbar 13% polotmavý 27
26. Kocour Jahodový Porter 26
27. Ikkona Craft Dark Lager 25


Amint látszik, a "győztes" a Kaltenecker Fiesta Summer Ale söre lett, de az első tízbe még ezen kívül három Kaltenecker sör is befért. Szép impozáns lista mindenesetre, sokkal többet egy délután-este alatt nem lehetett volna lefedni. No persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy hárman voltunk, s mindhárman kóstoltuk mindegyik sört, s a legtöbbje három decis kvantum volt, így a fogyasztás maga nem volt vészes mértékű...

A szervezéssel kapcsolatosan negatívumot nem nagyon tudnék mondani (a sörön kívül a kaja és a zene is egész jó volt...), egyedül tán a kártyás fizetés hiányzott egy picit, de ezen hamar túlléptünk. Hogy megyünk-e jövőre is? Hát ez már egy jobb kérdés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése