2024. október 24., csütörtök

Lokys (Vilnius)

Látogatás időpontja:

2024. október 4.

Aznap volt az utolsó napunk Vilniusban, de ezt az éttermet igazából már korábban kinéztem magamnak. Amikor első ízben elsétáltunk mellette, megvizsgáltuk az étlapot, s mivel szerepelt rajta "hódpörkölt", egyre jobban szerettem volna ide betérni...

Ugyanis korábban egy barátomtól azt hallottam, hogy a hódhús nagyon finom, és ritkán lehet hozzájutni, így azóta is kerestem a lehetőséget, hogy kipróbáljam, de eleddig elkerült az alkalom. Odabent levittek minket a pincébe, a lejárat ott igen csak szűk, alig fértem el, de leküzdöttük magunkat. Mi voltunk ott egyedül, cserébe viszont térerő sem volt sehol, a vastag falak elnyeltek mindent...

Végül a hód mellett még kértünk zeppelint, amit viszont nem úgy hirdettek az étlapon, hogy a főzés után lepirították volna szalonnával, de jó volt így is...





A "hódpörkölt" jelen esetben ízekre szedett (pulled) húst jelentett, a szaftos húst felültették egy adag krumplipürére, és így tálalták. Finom volt, de valószínűleg nagyok voltak már az elvárásaim, nem éreztem extrán finomnak...

Sörnek talátam egy olyan különlegességet, amit még nem kóstoltam korábban:

Dundulis Humulupu IPA

A Dundulis főzde Panevezysben található (jó nagy város Litvániában, számtalanszor elautóztunk mellette már), és ha a sört illetőleg hinni lehet a főzde állításainak, ez az első kereskedelmi forgalomban főzött IPA Litvániában. Mindenesetre nagyon jó a komlózása, a habja is remek, az ízével pedig semmi gond nincs. Ráadásul félliteres a kiszerelés, és nem 0,33-as vagy valami hasonló...
Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás18
Összesen41

The Dundulis brewery is located in Panevezys (a big city in Lithuania, we've driven past it countless times), and if the brewery's claims are to be believed, this is the first commercially brewed IPA in Lithuania. In any case, the hopping is very good, the head is also great, and there is no problem with the taste. In addition, the packaging is half-liter, and not 0.33 or something similar...


Appearance (1-10)8
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-2016
SUM (1-50)41

Ha jó idő lett volna, akár a kerthelyiségben is ehettünk volna hátul...


Elérhetőségek:

Cím: Stiklių g. 8, Vilnius, 01131 Vilniaus m. sav., Litvánia

Telefon: +37066130703

Web: https://www.lokys.lt/

Nyitvatartás:

Minden nap : 12:00 - 24:00

2024. október 23., szerda

Bernelių Užeiga (Vilnius)

Látogatás időpontja:

2024. október 3.

Említettem már korábbi kocsmakultúrás posztokban, hogy a Bernelių Užeiga egy hálózat Litvániában, és korábban többször is tiszteletünket tettük az egyik kanuas-i éttermükben

Sajnos legutóbb már nem nagyon voltunk velük megelégedve, mert ránk se hederítettek, így kicsit voltak kétségeink a vilnius-i intézményük meglátogatása kapcsán is. Ügy döntöttünk, hogy teszünk egy próbát. főleg hogy keresgélés közben újra kicsit elkezdett esni, így gyorsan dönteni kellett...

Szerencsére itt egy kicsit kedvesebb volt a kiszolgálás (bár néha úgy kellett vadászni a tekintetüket a lányoknak, ha szerettünk volna valamit...), és általánosságban meg voltunk elégedve mindennel. Söröknek a szokásos, már korábban tesztelt meggyes és búzasört kértük:


Előételnek kértünk egy kis sültkrumplit parmezán sajttal:

Ez a fokhagymás és szarvasgombás szósz kiváló volt hozzá:
Sajnos nem emlékszem, hogy pontosan milyen grill ételt kértem (marha-e vagy sertés), de mindenesetre finom volt:

Természetesen a litván konyha remeke, a zeppelin sem maradhatott el:

Az étkezés vége felé pár asztallal arrébb megkezdődött egy kis műsor élőzenével és táncosokkal, lehet, hogy megredendelésre... Mint a képen is látszik, itt azért kicist nagyobb a belső tér, mint Kaunas-ban:

Elképzelhető, hogy eljövünk még ide...

2025. szeptember 17.

Hát el is jött az idő elég hamar...

Én egy egytálételt kértem aznap (finom volt), de zeppelin sem maradhatott el persze...






Elérhetőségek:

Cím: J. Lelevelio g. 6, Gedimino pr. 19, 01103 Vilnius, Litvánia

Telefon: +37066360232

Web: http://www.berneliuuzeiga.eu/berneliai-vilniuje.html

Nyitvatartás:

Hétfő - Csütörtök: 11:00 - 23:00

Péntek - Szombat: 11:00  -24:00

Vasárnap: 11:00 - 22:00

2024. október 22., kedd

Khinkalnya Vilnius

Látogatás időpntja:

2024. október 2.

Esti vacsorára érkeztünk ide, kissé már éhesen és döntéskényszertől vezérelve némiképpen... Mondjuk azért nagy kényszer nem volt, mert a grúz konyhát mindketten szeretjük...

Az étterem egy olyan utcában van Vilniusban, ahol egymást érik az éttermek és a bárok, de a portál így is visszafogott egy kicsit, ha nem tudtam volna, hogy pontosan mit is keresünk, simán el is sétáltam volna mellette:


Kértünk egy levest (harcho), egy adag khinkalit (nem maradhat el), illetve adžapsandali-t és és csirkét fokhagymás szószban. Egyik sem volt egy világrengető adag, de a levessel én már félig jóllaktam, így nem nagyon maradtunk éhesek. A csirke szósza különösen finom volt, de az kicsit fura volt, hogy ahhoz nem adtak kanalat...







Sörnek találtam egy új sört az étlapon (legalábbis számomra új volt):

Keturi Vėjai (Four Winds)

Mondjuk a főzde nem volt új, a Brick by Brick (Raudonų Plytų Alaus Dirbtuvės) főzde készítette Klaipėda-ból, tőlük már korábban kóstoltam söröket. Nekem ez a kölsch némileg édes volt, nem győzött meg teljesen.



Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás9
Összesen25

Let's say the brew was not new, it was made by Brick by Brick (Raudonų Plytų Alaus Dirbtuvės) from Klaipėda, I have tasted beers from them before. For me, this Kölsch was somewhat sweet, it didn't convince me completely.


Appearance (1-10)5
Taste (1-10)6
Aromas and other characteristics (1-10)   5
Overall (1-209
SUM (1-50)25

Elérhetőségek:

Cím: Vilniaus g. 16 Vilnius, 01402 Lithuania, Litvánia

Telefon: +37061986945

Nyitvatartás:

Hétfő - Csütörtök: 11:00 - 23:00

Péntek - Szombat: 11:00  -24:00

Vasárnap: 12:00 - 23:00

2024. október 21., hétfő

ibis Vilnius Centre Restaurant (Vilnius)

Látogatás időpontja:

2024. október 1.

Sajnos elég késő este értünk Vilniusba, és a szállásunk környékén szinte mindenütt bezártak a konyhák a vendéglátóhelyeken, de az egyik helyen szerencsére ajánlották ennek a hotelnek az éttermét, hátha ott még kapunk valamit...

Szerencsére így is volt, az étlapnak volt egy speciális éjszakai része, ahol 2-3 étel szerepelt csak, de mázlink volt, mert tudtunk ebből a rövid kínálatból is választani... Végül egy "sertéspörkölt" lett (stew) a befutó egy csirkés paradicsomos tésztával, no meg egy helyi búzasör...

Nem kellett igazából sokat várni sem, nagyjából 15-20 perc múlva elénk tették:





Elérhetőségek:

Cím: Rinktinės g. 18, Vilnius, 09322 Vilniaus m. sav., Litvánia

Telefon: +37052658100


2024. október 20., vasárnap

Gasthaus zum Dom

Látogatás időpontja:

2024. szeptember 30.

Rövid magyaroszági látogatásom végéhez közeledve megálltam ebédelni Bécsújhelyen, s ahogy leültem, rögtön kaptam egy figyelmeztetést a légitársaságtól, hogy a gépem másfél órával később fog indulni, így rögtön nem kellett sietnem Bécsbe, még több időm lett ücsörögni...

Az étteremben szinte mindenki magyar volt (a felszolgálók biztosan), így szinte otthoni környezetben tudtam ebédelni. Nem voltunk messze a dómtól (mily meglepő), az épület elég impozáns:


Hallgattam a kedves ajánlásra, és a hagymás rostélyos mellett döntöttem, bár az első tervem az volt, hogy bécsi szeletet fogok enni. Nem bántam meg, ilyen jó hagymás rostélyost nem is tudom mikor ettem utoljára... Mivel időm is több lett hirtelen, a biztonság kedvéért kértem egy húslevest is májgombóccal, csak hogy semmiképp ne vesszek éhen majd várakozás közben. A leves szintén remek volt.






Sörnek ezt választottam:

Wieselburger Gold

A Brauerei Wieselburg lagere egy hiba nélküli friss ital, szinte harapni lehet, a habja is remek.



Megjelenés8
Íz8
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás16
Összesen39

Brauerei Wieselburg's lager is a flawlessly fresh drink, you can almost bite into it, and the foam is also excellent.


Appearance (1-10)8
Taste (1-10)8
Aromas and other characteristics (1-10)   7
Overall (1-2016
SUM (1-50)39
Nice crispy lager. 8,8,7,16

Lezárásképpen kértem egy kávét, tán nem mondok vele újat, hogy annak sem volt semmi baja, és még egy darabka Manner nápolyit is kaptam hozzá:


A kerthelyiségben most nem lehetett leülni, de az is nagyon hangulatos hátul az udvarban:


Elérhetőségek:

Cím: Dompl. 2, 2700 Wiener Neustadt, Ausztria

Telefon: +43262222258

Web: http://www.gasthauszumdom.at/

Nyitvatartás:

Hétfő - Szombat: 11:30 - 24:00

Vasárnap: 11:30 - 22:00