2020. január 8., szerda

Schneider Bräuhaus München

Látogatás időpontja:

2019. október 19.

Nagy nyüzsgés volt a Marienplatz környékén, valószínűleg a szombatnak hála, ennyi embert már régen láttam... gyorsan be is menekültem ide, de itt sem voltak kevesen...

A Schneider sörökkel korábban már más helyszíneken összefutottam, szerencsére most eljutottam az "ősforráshoz" is:)



Impozáns lista...

Ezt azért nem kellett volna...
Odabent is sokan voltak tehát, és nehéz volt a figyelmet felhívni, hát még helyet találni. Szerencsére azonban itt is az a rendszer működik, mint a Hofbräu sörözőben, hogy az asztalok egy része akkora, hogy egymástól független csapatok is le tudnak ülni.

Nagyjából ebédidőben estem be, a németek zöme ezért volt itt, óriási hangzavar mellett döntötték magukba az egészséges bajor ételeket és a sört, még nézni is borzasztó volt:) Nem tudtam magam függetleníteni a látványtól, legalább egy kolbászt nekem is kérnem kellett...

Schneider Weisse Meine helle Weisse (TAP1)

Ha ki kell emelni valamit ebből a búzasörből, az a kortyérzet, egyszerűen élvezet volt inni. Az íze pedig fenomenális, bármikor újra tudnám inni, mostantól nálam ez a német búzasör etalon. Erős szavak ezek, de ez van...
Megjelenés8
Íz8
Aroma és jellegzetességek 9
Összhatás17
Összesen42





Great, tasty weissbier by the Schneider Weisse G. Schneider & Sohn with incredible mouthfeel. Anywhere, anytime again:)







Appearance (1-10)8
Taste (1-10)8
Aromas and other characteristics (1-10)   9
Overall (1-20)17
SUM (1-50)42



A kolbászt szerencsére nem sütötték túl, viszont a káposztát egy kicsit túlpárolták, a végeredmény majdhogynem főzelék lett. Viszont az ízére nem lehetett panasz semmi...

A nők mindig magasabb szintre jutnak:)


Elérhetőségek:

Cím: Tal 7, 80331 München, Németország
Web: https://www.schneider-brauhaus.de/en/home-en/
Tel: +49 89 2901380

Nyitvatartás:

Minden nap: 08:00 - 00:30

2 megjegyzés:

  1. Sajnos nem jártam annyiszor Münchenben, mint kellett volna, de az alatt a pár alkalom alatt ez a hely lett a kedvencem. A Schneider Weisse meg szerintem az ismertebb bajor főzdék közül a legjobb (mondjuk holtversenyben a Weihenstephaner-rel).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos én is ritkán járok arra, de ez a hely tényleg jó...

      Törlés