2019. március 14., csütörtök

BrewDog Lost Lager

Tesztelés időpontja:

2019. március 8., Laagri (dobozos)

Rég ittam lagert a Brewdogtól, és hogy most megjelent a Lost Lager, ráadásul egy egész baráti csomgolásban, megkockáztattam, hogy veszek belőle.

Jól tettem, mert szerencsére nem okozott csalódást. A lagerek esetében manapság két vonalat látok: sokan próbálnak a hagyományos német/cseh vonalon alkotni valamit, mások viszont belefeledkeznek az újraértelmezésbe, és olyan sörökkel állnak elő lager címszóval, amelyekre mások azt mondják, hogy ilyen állat nincs is...

A Brewdog mgpróbált érzésem szerint a két univerzum határán maradni, a Lost Lager egy dry-hopped lager, amelybe német komlóvariáns (Saphir) került, és a német vonalat erősítendő, az élesztő is onnan jött (Weihenstephan). 28 napi kondicionálás után palackozzák, és az eredmény egy kicsit édeskés lager, amely nagyon kellemesen komlós is, a habja pedig kimondottan remek. Nem szokványos pilsner/lager jellegű sör, annyi szent, de nekem ízlik...

Megjelenés8
Íz6
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás15
Összesen31





Pretty slighly sweet lager with nice amount of hops and great head.


Appearance (1-10)8
Taste (1-10)6
Aromas and other characteristics (1-10)   7
Overall (1-20)15
SUM (1-50)31

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése