2024. november 6., szerda

Lundy Foot's (Dublin)

Látogatás időpontja:

2024. október 20.

Akkortájt már bőven karcoltuk az ebédidőt, de mivel én rendesen bereggeliztem, csak egy kis oldalast ettem, az is bőven elég volt...

Odabent már bőszen gyúrtak a halloween-ra, minden dekor már annak volt alárdendelve. Ettől függetlenül a belső enteriőr remek, igazi pub hangulatú kocsmahivatal, szerencsére a zene sem túl hangos.

Külön érdekes volt a mellékhelyiség felé vezető lépcsőház, itt a falon számtalana cseh sörkultúrát megidéző fekete-fehér nyomat van bekeretezve a falon, a többsége szerintem a XX. század elején, vagy még régebben képződhetett, az ember szinte Prágában képzelte magát egy pillanatra...









Végül tehát egy oldalast kértem, illetve egy fish & chips is érkezett az asztalunkhoz, az is igazán jól nézett ki:





Blue Moon West Coast IPA

Sört itt csak egyet ittam, de az legalább jó volt, mondjuk a citromot egy West Coast IPA-ba nem tudom minek rakták bele... A Blue Moon Brewing Company ettől függetlenül kitett magáért, a citrom nélkül is (rögtön kiszedtem belőle) kimondottan gyümölcsös ez az IPA.





Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás16
Összesen39

I only drank one beer here, but at least it was good, but the slice of lemon in a West Coast IPA... I really don't know why they put it... Regardless, Blue Moon Brewing Company stood out for itself, even without the lemon (I immediately took it out) it is an extremely fruity IPA.


Appearance (1-10)8
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-2016
SUM (1-50)39

Ne feledjük az ír kávét sem, az is remek itt (az espresso is):




Egész jól éreztük itt magunkat tehát, egészen a fizetésig, amikor megláttam a számlán ezt:


Ez nálam meglehetősen kiverte a biztosítékot... Mert ugye lehet szervizdíjat kérni, ha erről szólnak előre, vagy esetleg fel van tüntetve az étlapon, és akkor eldöntöm, hogy együttélek-e ezzel, vagy átmegyek máshová. De így, ráadásul utólag javítva a számlán, nekem ez durván erős volt... Így el is határoztam, hogy ide többé be nem teszem a lábam...

Elérhetőségek:

Cím: Lundy Foot's Bar and Restaurant, Essex Gate, D2, Dublin, Írország
Telefon: +35316711535
Web: https://www.lundyfoots.ie/

Nyitvatartás:

Vasárnap  - Csütörtök: 10:00 - 24:00
Péntek  - Szombat: 10:00 - 03:00



2024. november 5., kedd

BrewDog Five Boroughs

Tesztelés időpontja:

2024. október 28, Tallinn (üveges)

Malátabort is rég ittam, és ez a sör még abból a szériából van, amit a Brewdog utoljára küldött nekem, mint részvényeseknek szóló ajándékot...

Mondjuk az is kész csoda volt, hogy azt a csomagot elküldték, a Brexit óta onnan semmi nem jött, csak ez az egyetlen csomag, és abban is az egyik sör el volt törve... Igazi ritkaságok voltak a csomagban egyébként, elvileg egyik sem került kereskedelmi forgalomba.

De még szerencse, hogy ettől én nem voltam letörve, és a malátaborok jó sokáig elvannak, így nyugodt szívvel bontottam fel ezt a sört, pedig már rég érkezett. Illatra rögtön jelentkezik a harmónia, s bár pohárba kitöltve nem tűnt túl sűrűnek, összességében azért ígéretesnek látszott (még habja is volt). A struktúra tehát nem igazán telt, de ízben is rögtön tettenérhetők a borra emlékeztető ízek. Olyan, mint amilyennek egy barley wine kategóriás sörnek lennie kell.

Megjelenés6
Íz8
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás15
Összesen37

I've been drinking malt wine for a long time, and this beer is from the last batch that Brewdog sent me as a shareholder gift... Let's just say it was a complete miracle that that package was sent, nothing has come from the Brewdog since Brexit, only this is the only package, and one of the beers in the box was broken... There were some real rarities in the package anyway, in principle none of them came into commercial circulation. But luckily, I wasn't discouraged by this, and malt wines take a long time to age, so I opened this beer with a calm heart, even though it had arrived a long time ago. The harmony immediately appears on the nose, and although it didn't seem too thick when poured into the glass, overall it looked promising (it even had head). The structure is therefore not really full, but the flavors reminiscent of wine are immediately apparent in the taste. It's like what a barley wine category beer should be.


Appearance (1-10)6
Taste (1-10)8
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-2015
SUM (1-50)37


2024. november 4., hétfő

The Brazen Head (Dublin)

Látogatás időpontja:

2024. október 20.

Nem kellett sokat zarándokolnunk az előző egységtől idáig, mindössze át kellett menni az út túloldalára, de megérte ide betérni...

Az udvar eléggé szélvédett, így itt ültünk le, ugyanis odabent enni kellett volna az egyik helyiségben, a másikban meg nem nagyon volt hely. Az udvaron egy zord páncélos lovag álldogál útjelző táblák mellett, amelyik közül az egyik megmutatja helyes irányt az Északi-sark felé is, ami lássuk be, kiváltképp hasznos lehet...









Itt három sört kóstoltam meg, mindkettő elvileg "helyi" volt...

The Brazen Red

Ezt a sört az internetes források szerint a Rye River Brewing Company főzi, és számomra kicsit édesebb volt, mint amit a típus indkolt volna...


Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás11
Összesen27

According to internet sources, this beer is brewed by Rye River Brewing Company, and to me it was a bit sweeter than the type would suggest...


Appearance (1-10)7
Taste (1-10)5
Aromas and other characteristics (1-10)   5
Overall (1-2011
SUM (1-50)27


Ezt követte rövid időn belül ez a nedű...

The Brazen Lager

Újabb "helyi" ital, szintén a Rye River Brewing Company gondozásában. Ez a lager típus minden jó tulajdonságát hozta, nem volt vele semmi baj.




Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás14
Összesen36

Another "local" drink, also from Rye River Brewing Company. This type of lager brought all the good qualities, there was nothing wrong with it.


Appearance (1-10)8
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   7
Overall (1-2014
SUM (1-50)36


És végül, de nem utolsó sorban:

Rye River Brewing Upstream Pale Ale



Ez volt az utolsó sorban, de összhatásban nekem ez volt a legjobb. Nagyszerű komlók illatban is, az íze pedig rozsos és komlós egyszerre. A hab lehetne viszont jobb is...

Megjelenés5
Íz8
Aroma és jellegzetességek 9
Összhatás16
Összesen38

It was the last one, but overall it was the best for me. Great hops in the aroma as well, and the taste is rye and hoppy at the same time. The head could be better though...


Appearance (1-10)5
Taste (1-10)8
Aromas and other characteristics (1-10)   9
Overall (1-2016
SUM (1-50)38


Elérhetőségek:

Cím: 20 Lower Bridge St, Usher's Quay, Dublin, D08 WC64, Írország

Telefon: +35316795186

Web: http://www.brazenhead.com/

Nyitvatartás:

Minden nap : 12:00 - 23:30


2024. november 3., vasárnap

Meteor IPA

Tesztelés időpontja:

2024. október 28., Tallinn (dobozos)

Baráti ajándékként érkezett hozzám ez a sör, és őszintén szólva jó sok idő telt már el azóta, hogy utoljára francia sört kóstoltam volna...

A Brasserie Meteor pedig szintén ismeretlen volt számomra a teszt előtt, így duplán volt érdekes ez a próbálkozás. Alkoholra átlagos (6,2 %), kinézetre egy kicsit opálos, illatra nagyon gyümölcsös. Kortyérzetben simulékony, nem vékony sör, a komlózás remek. Sajnos nem találtam meg, hogy milyen komlókat tettek bele, mindenesetre a végeredmény kimondottan gyümölcsös lett...

Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás16
Összesen39

This beer came to me as a gift from a friend, and to be honest, it's been a long time since I last tasted a French beer... The Brasserie Meteor was also unknown to me before the test, so this attempt was doubly interesting. Average alcohol (6.2%), slightly opal in appearance, very fruity in aroma. The beer is smooth in the mouth, not thin, the hopping is excellent. Unfortunately, I couldn't find what kind of hops were added, in any case, the final result was distinctly fruity...


Appearance (1-10)8
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-2016
SUM (1-50)39



2024. november 2., szombat

O' Shea's Merchant (Dublin)

Látogatás időpontja:

2024. október 20.

A Guiness sörgyár meglátogatása objektív okokból meghiúsult aznap reggel (nem volt kedvünk a hosszú sor végére beállni valahogy), így egy órás séta után a reggelit követően azt éreztük, hogy meg kellene inni valahol egy sört...

Ebben a kocsmában lyukadtunk ki végül, akik azt állítják magukról, hogy övüké Dublin legrégebbi kocsmája... Hát legyen úgy, a berendezés mindenesetre nem fiatal, az bizonyos...

Abban az időszakában voltunk még a napnak, amikor a későn kelő írek reggelizni térnek be ide (több asztalnál is ettek), de mi csak inni akartunk, viszont leültünk egy asztalhoz. Amikor a pincérek számára kiderült, hogy enni nem akarunk csak inni, nem állítottak fel, hogy akkor üljünk a bárpulthoz, de szemlátomást nehezményezték, hogy kaja nem lesz, elég sértődötten pakolták össze előlünk a tányérokat...

Mondjuk panaszra szerintem nem lehetett okuk, mert fogyasztottunk elég rendesen...

Én ezzel a sörrel nyitottam a napot:

Franciscan Well  Chieftain

Ezzel a sörrel megkezdtem az ismerkedést a Franciscan Well Brewery nevű főzdével, és mindjárt egy IPA-val indítottunk. A források szerint az IPA viszonylag új műfaj a főzdének, és saját bevallásuk szerint arra törekedtek, hogy olyan sört alkossanak, amiből akár többet is meg lehet egymás után inni, de ez a komlózás rovására ment, ők is azt mondják, hogy kevesebbet tettek bele... Hát ez érződik is sajnos, nekem túl édes volt helyenként.


Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás11
Összesen28

With this beer, I started getting to know Franciscan Well Brewery, and we immediately started with an IPA. According to the sources, IPA is a relatively new genre for brewing, and by their own admission, they tried to create a beer that could be drunk more than once, but this came at the expense of hopping, they also say that they put less into it. .. Well, it feels like that, unfortunately, it was too sweet for me in places.

Appearance (1-10)7
Taste (1-10)5
Aromas and other characteristics (1-10)   5
Overall (1-2011
SUM (1-50)28

Rendeltünk Baileys ízesítésű kávét is (igen, ilyen is van), nem is volt rossz:



Aztán eljött a második sör ideje is...

Guinness Smithwick’s Pale Ale

A Guiness gyártja tehát ezt a pale ale-t, de ezt mindaddig nem tudtam, amíg rá nem néztem az Untappd-re, bár a pohár is árulkodó lehetett volna... Kellemes pale ale, bár ez is enyhén édes, de nem annyira zavaróan...



Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás11
Összesen27

So Guinness makes this pale ale, but I didn't know that until I looked it up on Untappd, although the glass would have been telling... Nice pale ale, although it's also slightly sweet, but not obnoxiously so ...

Appearance (1-10)5
Taste (1-10)6
Aromas and other characteristics (1-10)   5
Overall (1-2011
SUM (1-50)27


Ezen a ponton a pincérek is kezdtek már velünk egész barátságosak lenni, de nem tudtam feledni a nyitó attitűdöket, így borravalót nem kaptak...




Azért ha még járunk Dublinban, nem kizárt, hogy visszatérek ide...

Elérhetőségek:

Cím: 12a Lower Bridge St, The Liberties, Dublin, D08 Y271, Írország

Telefon: +353894557414

Web: https://www.nedosheas.ie/

Nyitvatartás:

Hétfő  - Csütörtök: 12:00 - 23:30

Péntek  - Vasárnap: 08:00 - 24:00


2024. november 1., péntek

Purtse Classic Series - Pilsner

Tesztelés időpontja:

2024. október 26., Tallinn (dobozos)

Klasszikus cseh pilsnert észt kiadásban ritkán lehet kóstolni, a Purtse megpróbált egy kis prágai életérzést csempészni az észtországi hétköznapjaimba...

A "Classic Series - Pilsner" sajnos kissé fémízű és fémes illatú, őszintén szólva ez olyan hiba, amit nem nehéz már manapság elkerülni, így kicsit bosszús voltam. Emellett sajnos ez a sör édesebb annál, mint amit egy cseh pilsnertől elvárnék, így a pontszámok sem lettek magasak...

Megjelenés5
Íz5
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás8
Összesen22

You can rarely taste a classic Czech pilsner in an "Estonian edition", and Purtse Brewery tried to sneak a little sense of Prague life into my everyday life in Estonia... Unfortunately, the "Classic Series - Pilsner" has a slightly metallic taste and smell, to be honest, this is a mistake that is not difficult to avoid these days, so I was a little bit annoyed. Also, unfortunately, this beer is sweeter than what I would expect from a Czech pilsner, so the scores were not high either this time...


Appearance (1-10)5
Taste (1-10)5
Aromas and other characteristics (1-10)   4
Overall (1-208
SUM (1-50)22