2018. december 10., hétfő

Pastéis de Belém (Lisszabon)

Látogatás időpontja:

2018. november 27.

Második portugáliai (és egyben lisszaboni) látogatásom alkalmával sikerült erre a helyre érdemlegesen betérnem, az első alkalommal ugyanis túl hosszú volt a sor, és nagyon meleg is volt...

A turista kalauzokban rendre szerepel ez a sütöde, mint a Pastéis de Belém eredeti változatának fellelőhelye, ahol elvilg ezt a süteményt már 1837 óta gyártják. Persze sok véleményt lehet arról olvasni, hogy mennyire jó is a sütemény, amit itt árulnak, és sokak szerint a városban lehet ennél sokkal jobbat is enni... De ha már arra jártam, és éppen nem voltak sokan, hát betértem egy sütire és egy kávéra. Mint látszik, a homlokzat előtti útszakasz épp fel volt túrva, így szép képet nem tudtam róla készíteni...


A kirakat...
Odabent a rendelés flottul ment, legalább három vagy négy ember csak a rendelés felvétellel foglalkozik, páran mások pedig dobozolják, zacskózzák a sütiket. A többség ugyanis elvitelre kéri, de én mászkáltam már eleget, le akartam ülni, meg egyébként is körül akartam bent nézni...


Nem vártam túl nagy csodát (általában az ilyen különlegességek kissé túl vannak sztárolva), de be kell vallanom, hogy a sütemény levett a lábamról. Tán azért, mert teljesen friss volt, nem tudom, de a meleg és ropogós tészta a krémmel olyan harmóniát alkotott, amit ritkán tapasztaltam korábban. Mindemellett a kávé is egész finom volt, így abszolút megérte, hogy bementem...


Rengeteg asztal van több teremben, de mégis alig találtam helyet, végül pár perc keringés után lehuppanhattam, és kényelmesen elfogyasztottam a sütit és a kávét is. Utána kicsit körülnéztem, a hely szinte múzeum... Elsétáltam a konyha felé is, ott azért csak módjával készítettem fényképet messziről, bár senki nem szólt rám, hogy tilos lenne...











Remélem eljutok még Lisszabonba, és ha Belémben járok, biztos be fogok térni még ide...


Elérhetőségek:

Cím: R. de Belém 84-92, 1300-085 Lisboa, Portugália
Web: http://pasteisdebelem.pt/
Tel: +351 21 363 7423

Nyitvatartás:

Minden nap: 8-23

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése