Fuller's Black Cab

Tesztelés időpontja:

2013. szeptember 17., Tallinn (üveges)



Legutóbb, amikor Fuller's sör került elő, nem volt ok a csalódásra, így bíztam benne tavaly szeptemberben is, hogy ez a nedű sem tesz majd rám rossz benyomást. A Black Cab név az emblametikus fekete londoni taxikra utal egyébként, de gondolom ezt nem volt nehéz nagyon megfejteni. Eleddig én egyetlen alkalommal használtam ki ezt a szolgáltatást Londonban, de inkább ide se írom, hogy milyen horribilis összegért vittek be a Heathrow-ról a belvárosba...




A Black Cab a névhez illően kellően sötét színű sör, ránézésre is látszik tán a képekről, hogy egy erőteljes stout-ról van szó, amelynek illatában elsőre kávé és fekete csokoládé illata keveredik. Alkoholtartalma nem túl magas, az üveges verzióban 4,5 % van (a hordósban csak 4,2), de ez egyáltalán nem érződik, a sör meglehetősen tartalmas, s nem mondhatnám, hogy érdemes lenne három kortyban ledönteni.


Habbal sem járunk rosszul, sem állagban, sem színben, de a fő szempont természetesen az ízlelés... A kesernyésség dominál elsőre, de ízben kevésbbé kávés, illetve csokoládés, mint ahogy az illatból következne. Krémesebbé válik szinte minden korttyal, s a szénsavvesztéssel folyamatosan domborodnak ki a csokoládés ízek, a kávét végül teljesen elnyomva.

Ajánlott tétel...

Megjelenés	9
Íz	8
Aroma és jellegzetességek	9
Összhatás	16
Összesen	42

Zum Stern (Oberammergau, Németország)

Látogatások időpontja:

2013. február 17. és március 1.

Igazából, amikor elkezdtem a tavalyi németországi élmények taglalását, ezzel az étteremmel illett volna kezdeni (mert ugye itt jártam először...), de valahogy másképp alakult, s akkor az Alte Post-al nyitottam meg a sort (sört, kinek hogy tetszik...)

Ottlétem első napján tehát sétáltam egy kicsit az "óvárosban" s mire a központban körülnéztem, eléggé meg is éheztem. Bementem hát a Zum Stern (Fogadó a csillaghoz...) nevű étterembe, ahol rajtam kívül nem sokan voltak. Egyetlen asztalnál volt társaság, melósok múlatták ott a vasárnap délutánt, némelyik még munkaruhában. (A következő két hétben, bármikor ha arra jártam, mindig ott ültek ugyanannál az asztalnál, olyan volt, mintha aludni se jártak volna haza.)

Első alkalommal kértem egy környékbeli sört meg egy csülköt. Arrafelé nem cicóznak, odaadják az egész csülköt, birkózzon vele az ember. (Adtak hozzá párolt káposztát is a biztonság kedvéért, ha valakinek ez a kapitális gombóc nem lenne elég...) Csoda hát, hogy kértem hozzá még egy sört? Ugye nem... Azért persze legyűrtem valahogy, s nézzük, hogy milyenek is voltak ezek a sörök...

Kloster Scheyern, Kloster Dunkel

Ha teljesen korrekt akarok lenni, akkor erre a sörre illik az "apátsági" sör jelző, hisz mint a német főzde nevéből is látszik, van némi egyházi kötődés. Mindenesetre, amikor a sör eredetét nyomozgattam, gondoltam a főzdének is utánanézek csöppet. A főzde a bencés rendi sörfőzési hagyományokat egészen 1119-ig eredezteti vissza, ami szép nagy időbeni távolság... Mindenesetre a modern kor 2006-ban köszöntött be, akkoriban megújult a főzde, s remélem nem is fognak leállni egyhamar (én legalábbis elkötelezett vagyok további kóstolások irányába).

A Kloster Dunkel egy száz százalékban sötét malátából készült ital, visszafogott 5,5 %  alkohollal, megfelelő sűrűséggel. Természetesen nem egy elvadult sűrűséget kell itt elképzelni, szénsavban is többet nyújt, mint az ember várná. A habja teljesen megfelelő, ízre pedig valahol a kávés vonulat és ez édeskés (kandiscukor, karamell) között helyezkedik el, kesernyés íz nincs.

Azért ez gyönyörű, nem?:)

Megjelenés	8
Íz	6
Aroma és jellegzetességek	7
Összhatás	15
Összesen	36

Ahogy a csülök fogyási üteme csökkenő tendenciát kezdett felvenni, rögtön kellett rendelnem egy másik sört...

Kloster Scheyern, Weisse Dunkel

Elkötelezettségem eléggé magasnak mondható egy ideje a barna búzasör vonal irányába, így ha tehetem, az ilyen újdonságok kóstolása nem maradhat el. Szerencsémre a Zum Stern itallapján is szerepelt egy ilyen, s nem volt nehéz igazán megbarátkozni vele, amikor egy szusszanásnyi szünetben végül kihozták, íme:

Érdekes, hogy a fotón nem látszik, de némileg opálosabb volt, mint az előző, és a búzasör jelleget a sörfőző mester megtoldotta némi frissességgel, ami szerencsére nem vált a sör kárára, sőt. Nyoma sem volt túlzó savanykásságnak, karcosságnak vagy valami hasonló borzalomnak. A habja még tán egy fokkal jobb volt, mint a normál barna söré, csoda, hogy készítettem róla még egy képet? Nem kell válaszolni...

Megjelenés	9
Íz	6
Aroma és jellegzetességek	7
Összhatás	15
Összesen	37

Mikor felkeltem az asztaltól, erősen éreztem, hogy feltétlenül kell még sétálnom vagy egy órát, mielőtt végleg elnyúlnék aznapra... Már az első látogatás végeztével körvonalazódott bennem, hogy ha időm engedi, ide vissza kéne térni, mert akadtak érdekesnek tűnő dolgok még az étlapon, amiket feltétlenül ki akartam még próbálni. A dolog végül úgy alakult, hogy a felmerült tesztelnivalók máshol kipróbálásra kerültek, így a második látogatás alkalmával szerényebben oldottam meg az étkezést (hozzá kell tenni, hogy utolsó napom volt Németországban, így utazás előtt nem is nagyon akartam nagyon belakni...).


2013. március 1.


Szóval az történt pár nappal korábban, hogy az egyik helyen felszolgálói javaslatra megkóstoltam a palacsintalevest. A fickó úgy adta elő, hogy ez egy echte bajor étel, de az utánajárás nekem azt mutatja, hogy ez legalábbis erősen kétségbevonható, mert az osztrák eredet leginkább ennyire (ha nem jobban) bizonygatható.


No mindegy is, a lényeg az, hogy ennél egyszerűbb leves nem létezik, ha esetleg van otthon maradék húsleves. Ha valakinek terjed odáig a gasztroképessége, hogy le tud gyártani hiba nélkül néhány palacsintát, máris nyert ügye van, mert más már szinte nem is kell. A kész palacsintákat összetekerve jó vékonyan fel kell szelni, mint a szalámit, egy kupac megy a tányérba, rá a forró leves, és láss csodát, új ételt alkottunk. Nem más tehát ez, mint egy új levesbetét, semmi több. Akinek esetleg van otthon kéznél friss metélőhagyma vagy petrezselyem, szórhat rá még azt is, bár nálunk otthon ez az alap a húslevesnél (mármint a snidling).

A Zum Stern verziója mindenesetre olyan sós volt, mint a borzalom. Szerencsére került bele egy adag frissen vágott petrezselyem, ami némileg ellenpontozott, de azért mégis... Az adag csak csészében került az asztalra, így attól nem kellett tartanom, hogy asztal alá borulok gyomortúlterheléstől, kértem is rögtön egy búzasört...


"Weisser Hase" weizenbier

Itt még nem ittam normál búzasört, mi bajom lehet? Mint írtam, a leves sós volt, kellett valami kiegészítő savanykás, édeskés íz (búzasöre válogatja...), s nem is bántam meg. A sör a Hasen-bräu AG terméke Augsburgból, de mivel jelenleg a weboldaluk átalakítás alatt áll, bővebb infó majd egy későbbi időpontban lesz...

A helyi törzsközönség változatlan volt (szinte ugyanazok ültek a szomszéd asztalnál), s ahogy elnéztem az asztalt, a többség azt a sört itta, amit én. Ez a búzasör az édeskés szegmenst erősítette, jellemzően inkább gyümölcsös ízzel lepett meg. Szerencsére még a leves után is maradt, így sikerült vele teljesen feledtetni azt az ízvilágot...

Megjelenés	7
Íz	6
Aroma és jellegzetességek	7
Összhatás	13
Összesen	33

Remélem mindenki szíve hangosabban dobog ettől...

De még mielőtt valaki téves következtetést vonna le: semmi bajom nincs a palacsintalevessel, úgy általában, sőt. Azt hiszem inkább sikerült megkedvelni (bár azóta sem csináltam, pedig tervezve volt...), a fenti kritika csak ennek az aktuális aznapi verziónak szólt.


A Zum Stern viszont mindenképpen javasolt, ha huzamosabb időt töltetek el a városban.


Elérhetőségek:


Gasthaus zum Stern,
Dorfstraße 33,
82487 Oberammergau,
Deutschland


Telefon: +49 (0)8822 867, Fax +49 (0)8822 70 27
E-Mail: GasthausStern.Oberammergau@t-online.de
Web: http://www.gasthaus-stern-oberammergau.de/index.php?id=2

Litovel Moravan

Tesztelés időpontja:

2014. szeptember 1., Budapest (dobozos)

Nyári utazásaink során egy éjszakát Kassa közelében töltöttünk szlovák barátainknál, akiknek felülmúlhatatlan vendégszeretetére azt hiszem sokáig emlékezni fogunk. Kóstoltam ott jónéhány jófajta sört (ezek is majd idővel előkerülnek), de a mostani teszt egy olyan sörről szól, amelyet vendéglátónk a távozás előtti utolsó pillanatban nyomott a kezembe. Adott volna ő többfélét is, de nagy bánatomra fizikailag nem fért volna be több az autóba...


Kóstolásra csak most, majd' másfél hónap után került sor, de a poszt így is hamar megszületik róla ezúttal. A Litovel márkanév számomra a teszt pillanatáig teljesen ismeretlen volt, szégyen ide vagy oda, első blikkre azt sem tudtam fél méterről eldönteni, hogy a sör szlovák-e vagy cseh. No persze hamar kiderült, hogy egy cseh főzdéről van szó, s emellett a sör mellett még felvonultatnak számos más tételt a kínálatban. Jobban megnézve a portfóliót, nagy meglepetés nincsen benne, a Litovel sörkollekciója klasszikus cseh irányvonal, minden "szokásos" tételt megtalálhatunk benne.


A Moravan egy középkategóriába szánt 4,6 % alkoholtartalmú ital, a doboza pedig első látásra visszafogott dizájnerekről tanúskodik. ("Zöld sör", ahogy egy kedves barátom mondaná...) Pohárba kitöltve különösebb színkavalkád nem fogad, színre egy pár százaléknyi opálosság tapasztalható, még ha ez a képeken esetleg nem is érhető kimondottan tetten.

Illatra a kesernyésség dominál, s rögtön az első kortyoknál felismerhető a határozott komlózásra utaló hajlam. Érdekes módon a hab viszonylagos tartóssága ellenére a pohárban maradó utolsó kortyok (dacára annak, hogy nem ültem felette órákat...) rohamosan vesztették el a szénsavat, s így az utolsó falatok dinamikája és íze egész más lett. A vége majdnem édeskés volt... Összességében a vállalható kategória alja szerintem, kiváncsian várom, hogy sikerül-e majd itthon más tételekhez is hozzájutni.

Megjelenés	6
Íz	4
Aroma és jellegzetességek	4
Összhatás	12
Összesen	26

Sininen

Tesztelés időpontja:

2013. szeptember 15., Helsinki közelében (dobozos)


Meg kell mondanom, egy kicsit sajnálom szegény finn "rokonokat". (Idézőjelben igen, mert én nem nagyon tudtam felfedezni sok hasonlóságot a nyelveink között, bármennyire is igyekeztem...) No nem azért, mert olyan rosszul élnének, s nem is azért, mert ezt a zord éghajlatot választották életük leélésére. Inkább azért, mert ez a nép folyamatos utazásra van kárhoztatva, hogy beszerezzék a lét fenntartásához elengedhetetlen mennyiségű alkoholtartalmú italt, légyen az vodka, sör vagy akármi más...


Náluk ez igen komolyan van véve, például a Helsinki-Tallinn kompjárat igen csak tömve van ebből a célból, a finn főváros lakosai úgy járnak át horror mennyiségű alkoholt vásárolni váltásban, mint ahogy nálunk anno a '80-as években a lakók a panelházak lépcsőházait takarították: "ezen a héten te mész, jövő héten én...". Nem is nagyon lehet ezen csodálkozni, hisz az alkohol arrafelé igen csak drága (de mi nem?), s amit kapni lehet az is sokszor gyatra minőségű.


Sörök tekintetében sem fényűző a helyzet, ha a boltokat járjuk, nem nagyon kapunk tisztességes alkoholmennyiséget tartalmazó dobozt, s így leltem én is erre a sörre. Cserébe legalább jó drága, de ha már ott voltam Helsinki-ben, hát kellett egy próbát tenni. (Jelzem, hiba volt, de majd lásd alant...) Szóval a vidámpark felé menet (oda feltétlen érdemes elmenni) leszálltunk a villamosról, és bementünk egy boltba sok egyéb más miatt, én pedig vettem egy sört.


Már a doboz gyanús lehetett volna, 3,5 % alkohol, anyám... Na mindegy, megvettem, gondoltam napközben vagy estefelé majd jó szolgálatot fog tenni. Napközben teljesen megfeledkzetem róla, csak a kompon jutott eszembe felfeszíteni, de a hosszú nap után így is jól esett. Nem volt sem túl hideg, sem túl meleg szerencsére, szeptember idusa arrafelé nem éppen a nyárutó, inkább már vastagon az ősz.

Hát ilyen hosszú bevezető után tán rátérhetünk a tárgyra. A Hartwall főzde már nem először szerepel a bolgban, s az eddig tesztelt sörök kapcsán különösebben szégyenkeznivalójuk nem volt, hozták a középszernél kicsit jobb minőséget. Ezt a Sininen nevű sört azonban nem lett volna feltétlenül muszáj a boltok polcaira küldeni, de ez csak szerény magánvélemény. Persze lehet azzal takarózni, hogy a törvények a boltokban csak az ilyen kategóriájú söröket tűrik meg állandó jelleggel, de akkor én inkább nem gyártanék semmi ilyesmit, a megspórolt energiát pedig minőségi, exportra szánt sörökre fordítanám. De ki vagyok én ugye, hogy egy ekkora cég stratégiájába beleszóljak...

De megint kicsit elkalandoztam... Szóval a sör a light kategóriát "erősíti", s az ilyenekkel kicsit várni szoktam a nyitáskor, hadd bontakoztassák ki azt a belértéket, amit esetlegesen beléjük plántáltak. Persze illatmintát veszek, hogy jól kialakult előítéleteim már legyenek, mielőtt a nyelvem beledugnám. Ennek a sörnek kifejezetten savanykás illata volt, pedig a lejárati idő még oly messze volt, mint a Voyager űrszonda az Androméda ködtől. S persze nem napközben alakult ez ki... Vártam hát kicsit a hajó teraszán üldögélve, aztán persze meg is kóstoltam.


Külcsínre színtelen, ízre pedig a nagy semmi. Vártam volna némi sör ízt, de tényleg SEMMI. Komolyan mondom, még egy kis kukoricás íznek is örültem volna (na jó, azért nem annyira), de még az se volt. Nagyon-nagyon halványan, a doboz harmadik harmadánál keletkezett némi komlós utánérzés, de olyannyira alig érzékelhetően, hogy szerintem inkább az a hibahatár lehetett, ahol bekapcsolnak a reflexek: "sört iszom, tehát sörízt KELL érezni". A végkövetkeztetés tehát az, hogy ha esetleg egy finn boltba vetne bennetek a jó sors, s meglátnátok ezt a sört, sürgősen mozduljatok a polc másik irányába...

Megjelenés	3
Íz	2
Aroma és jellegzetességek	3
Összhatás	6
Összesen	14

Uherský Brod Premium

Tesztelés időpontja:

2014. augusztus 14., Budapest (üveges)




Nem tudom, hányan hallottak már életükben Uherský Brod-ról, illetve Magyarbródról (mert van a városnak magyar neve is...), de én még soha, így az ismerkedést a sör tesztelése után itt kezdtem. Sok említésre valót nem találtam, nekünk magyaroknak tán az a vonatkozás lehet érdekes, hogy a szócikk megemlít minket, mint a fejlődés gátját: ha hinni lehet a szerzőnek, a XVII. századi sorozatos magyar támadások a felelősek azért, hogy a város fejlődése abban a korszakban megtorpant...


Mindenesetre a hírek szerint itt született valahol Comenius (a helyiek szerint természetesen a város falai között), s tán ez az egyetlen említésre méltó momentum még az elmúlt századokban. Emléke olyannyira él, hogy a sörfőzde gyárt egy Comenius nevével fémjelzett erős sört is, és Naarden holland városka pedig (ahol Comenius meghalt), Magyarbród testvérvárosa. Természetesen a blog profiljának szempontjából nem mehetünk el szó nélkül a sörfőzde mellett sem...


Sokak állítják, hogy maga Comenius is sörfőző család leszármazottja, így tán nem is csoda, hogy a a főzde is a XVII. század elejéig eredezteti magát vissza. A cég a XIX. századtól az akkori tulajdonos neve nyomán Janáček főzde néven volt ismert, s fejlődése gyakorlatilag töretlennek volt tekinthető az 1948-as államosításig. Hogy a '90-es évek rendszerváltásáig mi minden történt, arról nem nagyon szól a fáma, de azóta a biznisz ismét felfutóban van a jelek szerint, s jelenleg a gyár részét képezi a Lobkowicz csoportnak.



A már említett Comenius és Premium (jelen tesztalany) nevű sörön kívül még négy van a portfólióban, mindegyik tradicionális cseh vonalat követ. A Premium nagyjából egy középutas lager (12-es, 5 % alkohol), így nem vártam semmi különlegeset, de bíztam a csalódás elkerülésében is természetesen, hisz mégis csak egy cseh sörről volt szó...



Pohárba kitöltve a sör hozta teljes mértékben az elvárhatót: kellőképpen felépülő hab, szép mélysárga szín, visszafogott illat, gyöngyöző szénsavasság. Kis pihentetés után kóstolva a sört, kellemes test bontakozott ki, a hangsúlyosság nem a kesernyésség felé hajlott, picit inkább az édeskés íz felé játszott talán. Brutális finisről sem tudok beszámolni, utóízben azonban természetesen jött a kesernyésség, de nem zavaró, vagy mindent átütő értelemben. Hogy különleges-e valamilyen szempontból? Nem mondhatnám. Ellenben egy korrekt, és jó sör.

Megjelenés	8
Íz	7
Aroma és jellegzetességek	6
Összhatás	13
Összesen	34

Visszatérés...

A blog az elmúlt időszakban enyhén szólva hibernált állapotban leledzett, de ez az állapot csupán annak köszönhető, hogy egy költözés általában nagy energia és időfelhasználással jár. De ami késik, nem múlik, a héten egész biztos, hogy alakulni fog valami és születik legalább egy poszt...

A. Le Coq Radler

Tesztelés időpontja:

2014. június 1., Tallinn (üveges)

Amikor ez a sör a kezembe került a minap, azt gondoltam, hogy ezt én már régen kóstoltam, de valószínűleg csupán összekevertem a Saku üdvöskéjével, no meg az is megzavart tán, hogy az A. Le Coq-nak is van már egy citromos söre a piacon, de az nem kimondottan radler jellegű vívmány volt. Múlt időben írom, mert úgy néz ki, hogy az A. Le Coq Extra Lager családban a Lemon lecserélésre került, A Cherry továbbra is kapható, de a Lemon helyett Ginger van, amely szintén tesztelésre vár (a beszerzés már megtörtént, s a mai világban már ez is valami)...

A Lemon-nal szemben ez egy "rendes" üveg, zöld és fél literes... Egy üdítő jellegű radlernél ez igenis szempont, ugyanis általában az ember azért vetemedik citromos sörre, mert valamiért nagyon szomjas, s ilyenkor egy 0,33-as kvantum nem feltétlen elégséges... Pohárba kitöltve szó nem érheti a ház elejét, kellemes habzású zöldes-sárgás ital, amelynek opálosságát nyilván a gyümölcslé adja, amely a gyártó szerint igazi citromlé...

Alkoholfokban veri az átlagos radlerek mezőnyét, ugyanis a szokásos 2 %  körüli értékekkel szemben ittmajdnem 3 (egész pontosan 2,9... ) százaléknyi alkoholt kapunk. Az ital ennek ellenére nem alkoholos, megmaradt a frissítő-üdítő jelleg, ugyanakkor komlós ízt is érezni, s a savanykásság dominál, nem pedig az édesség. Számomra elég közel jár a tökéletes radlerhez, így a kipróbálását feltétlenül javaslom...

Megjelenés	8
Íz	7
Aroma és jellegzetességek	7
Összhatás	14
Összesen	36