Látogatás időpontja:
2012. június 10-11.
2012 nyarán úgy döntöttünk, hogy felfedező útra indulunk Dél-Észtországba, és a szállásunk két éjszakára a Piusa folyó völgyében volt, a lenti
vadregényes helyen, ahol nem volt túl sok ember akkortájt, de szúnyog annál több...
Tettünk egy "kis" kitérőt is a Valga melletti emlékhelyre, ahol magyar katonáknak állít emléket a lenti kőtábla, az ottani fogolytáborban sokan haltak meg annak idején...
Ezt a helyet úgy hívták, hogy Piusa Ürgoru (Piusa völgy) turistaház. Egy elbűvölő kis völgy aljában fekszik, a völgybe csendesen kúszik be a Piusa folyó, a hídján át kell kelni Võru felől jőve, és rögtön utána kell lekanyarodni balra a szálláshely felé. A "turistaház" esetünkben kicsit félrevezető, annál jóval magasabb komfortfokozatú dologra kell gondolni.
Szóval a völgybe megérkezik a folyó, és párszáz méter után a folyóparton áll a főépület, ahol a konyha és az "étterem" van, valószínűleg egy régi malomépület felújítva, legalábbis az alapja annak tűnt. Az épület alatt megcsapolják a folyót, onnan csövön át megy a friss víz egy mesterségesen kialakított tavacskába, ahol egymás farkába érően úszkálnak a másfélkilós vagy nagyobb pisztrángok. A tó másik sarkában van a "lefolyó" (a Piusa megkerüli a tavat), az elhasználódott víz ott folyik vissza a folyóba.
Az óriási területen "szét vannak szórva" a további épületek: van legalább három nagy faház öt-hat szobával házanként, van egy fedett étkezőrész, ahol legalább 40 ember kényelmesen elfér (emellett számos fedett asztal a tó körül, plusz a főépület...), halfüstőlő, minimál felszereltségű játszótér (egy hinta...), röplabdapálya, pétange pálya... Ideális helyszín egy nagy társaságnak, ha közösen akarnak bulizni.
Amikor felvettem a szálláshellyel kapcsolatot, rákérdeztem a vacsora lehetőségekre, mert sejtettem, hogy későn fogunk odaérni. Azt javasolták, hogy fogjunk pisztrángot a tóból, s majd azt ők elkészítik. A javaslatot némi kétkedéssel fogadtam, mert eddig az összes hasonló kísérletünk kudarcba fulladt, a nyavalyások nem akartak ráharapni a csalira... Mindenesetre egy hibát elkövettem, ami majdnem végzetesnek bizonyult: nem nyomtattam ki a szállásadók válasz e-mailjét, amelyben nyugtázták a foglalást, pedig erre mindig nagy hangsúlyt fektetek. Szóval nem volt nálunk semmilyen papír, s az első ember, akibe belebotlottunk megérkezéskor, se angolul, se oroszul nagyon nem tudott... Szerencsére egy pillanat alatt előtermett egy fiatal nőci, aki jól beszélt angolul, s ő tolmácsolt a háziasszonynak, aki közben szintén előkerült.
Rövid úton kiderült, hogy valami nem gramek, a foglalásunknak nyoma sincs. Közben volt olyan dezinformáció is a beszélgetésben, hogy nincs szabad szoba sem, de aztán miután tisztázódott, hogy nem csak beállítottunk a semmiből, hanem le is foglaltuk a szobát, a helyzet rendeződni látszott. Mondjuk azt a részét a beszélgetésnek nem nagyon tudtam hova tenni, hogy "nincs szabad szoba", az egész komplexumban szinte mi voltunk egyedül, akik ott akartak aludni...
No mindegy, a hölgyemény többedmagával elment takarítani, azt mondták fél óra múlva lesz szobánk. Addig mi az angoltudós hölgy segítségével becserkésztük azt a fickót, akibe a legelején belebotoltunk, ő volt felelős a horgászati projektért a vállalkozásban. A fiatal hölgy Tartuból jött a gyerkőceivel rokonlátogatásra, valószínűleg a halsütő úriember volt a párja.
Érdekes módon a horgászat itt nem rákcsalival folyt, hanem kenyérrel, és szerencsére ezúttal jóval több sikerélményben volt részünk... Nem kellett hozzá öt percnél több, s máris horogra akadt a fenti példány, nagyjából másfél kilót nyomott...
Horgászat közben olyan szinten támadtak a szúnyogok, hogy az nem volt emberi. No persze meg kellett nézni azt is, hogyan készítik elő a halat, szerencsére a fiatal leányzó itt is segítségünkre volt. Nagy szerencsénk volt, hogy éppen ott lebzselt a hétvégén, meg is jegyezte, hogy ha ő nincs, akkor valószínűleg nem lett volna se szállásunk, se vacsoránk. Hajlok rá, hogy igaza volt...
A halat olyan gyorsan kifilézte a pali, hogy csak néztem. Egy pillanat alatt kibelezte, levágta a fejének az egyik felét, majd továbbvitte a kést a gerinc felett, és végigvágta a farokrészig, az egyik filé meg is volt. A másik fele ugyanígy, utána még belülről a felesleges rosszízű darabokat lenyeste, és eltávolította a nagy szálkákat is. Bevagdosta a húst kétcentinként, jól besózta, utána jöttek az egyéb ízesítők. Az egyik felét majonézzel megkente, és nyers hagymát szórt rá apróra vágva. A másik filénél a halszeletek közé vajdarabok kerültek, erre a sütés utolsó pár percében kaprot szórt. Magát az elkészítést nem bírtuk már megvárni a szúnyogok miatt, vissza kellett menekülnünk a házba.
A képeken jól látszik hogy mennyire vörös ennek a pisztrángnak a húsa, nem is hasonlít a sebes vagy a szivárványos pisztrángra. Odabent hamarosan szóltak, hogy megnézhetjük a szobánkat, bepakolhatunk, a hal pedig nemsokára jó lesz. Behoztuk a cuccokat a kocsitól (a szúnyogriasztót is...), majd visszatértünk az étterembe, addigra már ott várt minket a pisztráng, némi krumplival.... Mit mondjak? Isteni volt...
Nehezen, de legyűrtük az egészet, utána pedig elindultunk felderíteni a teljes területet. A következő napot kirándulással töltöttük, és este tértünk ide vissza, a vacsoránk pedig kísértetesen hasonlított az előző képekre:)
Elérhetőségek:
Cím: Väiko-Härmä, 65247 Võrumaa, Észtország
Web:
http://www.puhkemaja.ee/
Tel: +372 528 9134
