Hát akkor ők is szép lassan sörre (akarom mondani sorra...) kerültek, de mint szokták ugye mondani, jobb később, mint sohanapján...
A Leffe tán az egyik leghíresebb belga sör odahaza, annyi egészen bizonyos, hogy az első belga brandek között volt, amelyek a hazai üzletek polcain megjelentek. Magam is ezzel futottam össze legelőször valamikor 2004-ben vagy 2005-ben (Blonde és Brune), s meg kell mondanom, hogy elsőre nem nagyon ízlett egyik sem. Azóta eltelt majdnem tíz év, s mint ahogy a blogban is olvasható, a véleményem alaposan megváltozott.
Sokan azt gondolják, hogy a Leffe trappista sör, pedig nem. Egyike az egyik "apátsági" márkaneveknek, de haladjunk szépen sorjában, nem sietünk sehova. Javaslom inkább mindenkinek, hogy bontson fel egy Leffe-t (mindegy milyet, engedékeny hangulatomban vagyok...), s folytassuk úgy az olvasást, úgy sokkal hangulatosabb.
Szóval a kezdetek... A Leffe söröket közvetett módon egy St. Augustine nevű szentnek is köszönhetjük, ugyanis hozzá köthető a Norbertione szerzetesrend, akik elsődlegesen kapcsolatba hozhatók a Leffe apátsággal. Tulajdonképpen ez is egy premontrei rend, s szállásukat a Leffe völgyében verték fel két folyó között, a Leffe és a Meuse között. Lelkesedésüknek hála két templom is épült itt 1060-ban, azaz már elég régen megtelepedtek itt. De hiába volt a nagy kezdeti lelkesedés, mert Henri gróf Namurból mindkét templomot és a földeket is gálánsan odaajándékozta a Foreffe-ben lévő apátságnak, s ebből lett aztán a Notre-Dame de Leffe apátság 1200-ban. A barátok körében akkortájt nagy izgalmat okozott, hogy felfedeztek egy forrást, amiből kiváló vizet lehetett nyerni, s ez a víz lett az alapja az 1240-ben kezdődő sörfőzésnek. Az apátság újabb földeket vásárolt (közte komlóval bevetettet is), s biztos ami biztos, vettek egy malmot és egy pékséget is.
1250-ben aztán nagy változás következett be, mert a rengeteg felesleges pénzt a barátok hosszas tűnődés után sörfőzde vásárlásba fektették: megvették a főzdét Saint Médart-ban, ami helyileg a Meuse folyó túlpartján volt. Megindult végre a sörfőzés, s nemcsak a kolostor lelkes munkatársai számára, hanem eladásra is: vándorok és zarándokok zengték a barátok dicséretét... Akkoriban egyetlen sörfőzési módszer volt ismert állítólag a vidéken, a felső erjesztéses módszer, de ezzel én helyből vitatkoznék egy kicsit. Szerintem a lambic készítési mód szintén ismeretes volt, de mivel a Leffe manapság is felső erjesztéssel készíti a söröket, nyilván fontos volt ennek a kontinuitásnak a kihangsúlyozása...
A főzde szépen prosperált, de aztán sorozatos árvizek kezdtek pusztítani, no meg
Merész Károly burgundiai hercegnek sem volt éppen jobb dolga 1466-ban, mint hogy kissé lerombolja az apátságot. Előbb a templomot építették ezt követően újjá, s aztán csak ezt követően került sor az apátságra. Volt némi adatvesztés is (eltűnt a tulajdoni lap, no meg egyéb más nyilvántartások is...), így az apátság arra kényszerült, hogy eladja egynémely tulajdonát, s így esett, hogy a főzdét a továbbiakban nem éppen hozzáértő emberek próbálták igazgatni. A felügyeletet továbbra is az apát gyakorolta, s a sör ezt követően csak az apátság belső fogyasztására készült.
1719-ig békésen folyt az élet mondhatni, s ekkor került sor az új templom felszentelésére, amely az 1460-as árvíz pusztítása után emeltetett. Az apátság továbbra is töretlenül hitt a sörfőzés jövőjében, sorozatos fejlesztéseket hajtottak végre. Ebben az állapotban érkezett el a vidékre a francia forradalom híre, s az apátokra nézve ennek polgári jellege nem hozott túl szívderítő fejleményeket. Vandálok törtek be a szent helyre, s kifosztották és megrongálták az intézményt. Az apátság a köztársasági jogrendszerben egyszerűen megszűnt létezni, s ezáltal a sörfőzési tevékenység is lankadt, majd végül megállt.
1903-ban sorozatos váltások után az apátság végül a premontreiek kezébe került St. Michel de Frigolet-ből, akiknek még a Combes féle egyházellenes törvény miatt kellett elhagyniuk Franciaországot. Újabb csapás érte az apátságot, amikor Belgiumot támadás érte az első világháborúban, s a tűz elragadta az archívumot. 1928-ban a közeli Tongerlo apátság vette át őket, s egy évvel később újra tűz áldozatává lett minden, s a premontreiek visszatértek: újra létrehozták a Leffe apátságot.
Az 1952-es év újra fekete év volt az apátság történetében, ezúttal fiskális vonulaton: erre az esztendőre az apátság súlyos anyagi helyzetbe került. Ennek orvoslására az apát azt találta ki, hogy üzleti alapon újra kéne indítani a sörfőzést, a nagy múltra való tekintettel. Bízott benne, hogy az emberek emlékezetét fel lehet még rázni, s megállapodást kötött Albert Lootvoet üzletemberrel a sörbiznisz felmelegítésére. Lootvoet sörfőzési háttérrel rendelkezett családilag, s első próbálkozása a Leffe Brune volt, még abban az évben. Szerencsére rögtön az első próbálkozás is sikeres volt, s ezt követték sorozatban a többi variánsok. 1977-ben vásárolta fel őket is az
AB InBev, róluk már volt szó ezeken a hasábokon.
S hogy milyen sörök is készülnek errefelé? Nem akarom ismertetőkkel tetézni ezt a posztot, tessék megnézni a teszteket:
A sörkedvelőknek jó hír, hogy az apátság területére mostanság be is lehet jutni, a részletekről
itt érdemes tájékozódni. A belépő felnőtteknek 7 euró, de ebben benne foglaltatik egy kis sörkóstolás és egy ajándék is...
Elérhetőségek:
Maison Leffe
23, Charreau des Capucins
5500 Dinant
Belgium
Telefon: +32 82 22 91 91
Fax: +32 82 21 92 47
A posztban a képek egy kivétellel a
főzde weboldaláról származnak.
