A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ettaler. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ettaler. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 23., péntek

Zauberstube (Oberammergau)

Látogatások időpontja:

2018. január 17. és 18.

Kedves barátom javaslatára látogattam el erre a helyre, amely a szállásomtól sem volt messze szerencsére, így a kellemesen nagy hó ellenére is könnyen meg tudtam közelíteni...

Az étterem neve utal a tulajdonosra, ugyanis Vlado (mindenkinek így mutatkozik) egy nagyon közvetlen horvát úriember, aki lassan a nyugdíjhoz közeledve még mindig odaül minden asztalhoz (különösen ahol nagyobb társaság, vagy gyerekek vannak) és jobbnál jobb trükkökkel szórakoztatja a közönséget. Némelyikre a mai napig nincs semmi ötletem, hogyan csinálhatta...


Amikor beléptem, rögtön barátságosan fogadott, és annak ellenére, hogy egyedül voltam, odainvitált egy másik asztalhoz, ahol épp egy török család vacsorázott, hát a két kisgyerek csak tátott szájjal nézett...:) Vlado pár szót magyarul is tud, de úgy láttam nagyjából minden nyelven vette a fáradtságot az alapszavak megtanulására, a csülök például az alapszókincs része:)

Sörből már régen tesztelt klasszikust kértem, ételnek pedig természetesen csülköt, de ezúttal nem a szokásos gombóc+párolt káposzta körettel érkezett, hanem párolt káposztás csigával. A hús zseniális volt: belül omlós, kívül ropogós bőr (még sercegett, mikor kihozták...), küzdenem kellett vele derekasan...





Mivel kedves barátom a császármorzsát is nagyon ajánlotta, voltam olyan botor, hogy kértem belőle egy kis adagot, hát ez lett belőle:


Ez a tányér egy normál lapostányér, és jár hozzá egy bögre jéghideg almaszósz. Ilyen variációban még soha nem ettem, és a császármorzsa is kicsit más, mint az itthon megszokott: nem sütik morzsálódásig, inkább palacsinta jellege van, és rengeteg mazsola jár hozzá. Mindezt együtt már csak egy schnaps elfogyasztásával lehetett kompenzálni, de még így is úgy ébredtem másnap reggel, mint aki épp túl van a reggelin...

Másnap mikor visszamentem, Vlado már kézfogással üdvözölt (mondjuk ebbe valószínűleg rendesen belejátszott az is, hogy előző este átadtam barátom üdvözletét, és a jelek szerint mindketten kellemes emlékeket őriznek egymásról...), s mivel nem nagyon tudtam dönteni az étlapról, azt kértem hogy hozzon egy levest és főételt, amit ő a legjobban szeret...

A fenti húsleves érkezett zöldségekkel és némi tésztával utána pedig ez a csípős szószos csirke ami tényleg jó volt...


A Zabuberstube azon helyek közé tartozik, ahova bármikor szívesen visszamennék...

2018. november 8.

Hát vissza is mentem, és nem is telt el túl sok idő... Litván barátommal ejtettünk meg egy könnyed vacsorűát, s mivel ketten voltunk, Vlado is odajött az asztalunkhoz, és direktben nekünk is mutatott pár trükköt... Egy 20 eurós mozgatott föl meg le  két korsóban...

A csülök ezúttal nem volt olyan brutál nagy, és így maradt hely még túrósrétesnek is. Forró volt, de nagyon finom...Két sört ittam, a fenti Ettaler márka jelzésűből, egy normál búzát és egy dunkelweizent...




2019. október 17.

Aznap este a szarvas steak-et kóstoltam meg, ez is egy roppant jó választás: érlelt, nem túlsütött hús, eghyszeráen zseniális... Sajnos aznap megtudtam, hogy Vlado a 2020 októberében bezárja a boltot, nyugdíjba fog menni...






Elérhetőségek:

Cím: Ettaler Str. 58, 82487 Oberammergau, Németország
Tel: +49 8822 4683
Web: http://www.zauberstubn.de/

Nyitvatartás:

Hétfő: Zárva
Kedd - Péntek: 16:30 - 22:00
Szombat - Vasárnap: 11:00 - 22:00

2014. március 13., csütörtök

Hotel Alte Post (Oberammergau, Németország)

Látogatás időpontja:

2013. február 19.

A tavalyi évben eltöltöttem bizonyos okok folytán két hetet Oberammergauban (Németország, közelebbről Bajorország), s bármily hihetetlenül is hangzik, ez volt életem második látogatása csupán ebben az országban (korábban már Kölnben eltöltöttem egy napot). Bajorországban meg végképp nem jártam sose, úgyhogy ez egy jó alkalomnak látszott a bajor sör- és kulináris kultúra feltérképezésére. Ennek örömére számos poszt várható ezzel a két héttel kapcsolatban, csak győzzétek kivárni...

Kezdetnek tán pár szó Oberammergauról... Mint említettem, Bajorországban van a hegyek között, Münchenből akár vonattal is elérhető, csak át kell szállni Murnau-ban, erről a településről egy későbbi posztban majd lesz még majd szó. Oberammergau nem túl nagy, inkább nevezhető falunak, mint a városnak, de a településen  található NATO iskola kétségkívül emeli a jelentőségét, és ebből kifolyólag számos külföldi megfordul itt.

Szóval, kedves kis falu, tipikus bajor házakkal, faragott erkélyek tele leszakadásig virágokkal, kívülről gazdagon dekoráltak, némelyik ház külseje dokumentáltan még a XVIII. századból ered... Ezeket a freskókat a germánok úgy hívják, hogy Lüftlmalerei, s többnyire vallásos vagy mese témákat dolgoznak fel. (Ez nem csak itt divatos, az Alpok övezte régióban nagyon gyakoriak az ilyenfajta mázolmányok...) A szó onnan ered, hogy Franz Seraph Zwinck, az egyik nagyon híres piktor a ‘Zum Luftl' nevű házban lakozott itt évekig... A szó eredete állítólag az, hogy gyorsan (luftig) és a levegőn (luft) dolgoztak a művészek...

A második napra estére azért kellőképpen lefáradtam, így mire visszaértem a szállodába a séta után, teljesen kiürült az agyam. A kollégák levelei vártak a gépemen, így lehetett folytatni a munkát. Azért este nyolc felé elmentem vacsorázni (mindennek van határa...), s ezúttal a poszt címében említett helyet választottam, amit az öreg postáról neveztek el (Hotel Alte Post). Ilyen jó sertésszeletet már régen ettem, ezeket a barna mártás szerű szószokat nagyon jól csinálják a bajorok, de ne rohangáljunk feltétlenül ennyire előre...

Az épület maga kívülről így fest:

Gazdagon díszített portál...
Németül tudóknak azt hiszem nagy titkot nem árulok el, ha elmondom, hogy a hotel neve régi (öreg) postát jelent magyarul, ám arról sajnos a fent belinkelt honlap sem tájékoztat kellőképpen, hogy vajh mire is utal a név, tán régen itt tényleg posta működött? Minden elképzelhető, akár ez is...

Mielőtt a hely elemzésére rátérnék, pár fénykép a környezetről, hogy milyen helyen is járunk:





Szóval tipikus helyi épület az Alte Post épülete, s odabent nem csak étterem, hanem hotel is működik. Engem momentán csak az étterem hozott lázba, s a szállodai ellátásnak nem is nagyon néztem utána. Amikor én ott jártam, bőven akadtak szabad asztalok, így azt hiszem foglalással nagyon nem kell bajlódni. Az étlap elemzése során nem lehetett nem észrevenni, hogy a helyiek a sertéshús szeretetében nőttek fel, s kiemelt szerepet kap a csülök és a párolt káposzta is, nem beszélve a gombócokról...

Mivel előző nap délután sikerült megbirkóznom egy teljes csülökkel (erről poszt majd később), ezért most nem akartam hasonlót enni, így maradt ezúttal a barna mártásos sertésszelet, gondoltam azzal sem járhatok rosszul. Sörök vonatkozásában kikértem a nagyon barátságos pincér tanácsát az étek ismeretében, ő pedig az Ettaler barnát ajánlotta, gyorsan meg is rendeltem.

Amíg kihozta, nézelődtem egy kicsit... A falon faborítás, rajta tipikus alpesi tájképek, néha vadakkal, néha anélkül, illetve régi fotók. Az asztalok nem túl intim közelségben vannak, és többségben helyi (legalábbis német) vendégek vannak, akik a magyar átlag ingerküszöb feletti hangerővel társalognak, de azért nem zavaró mértékben. Több helyiség van, nagyjából 15-20 asztallal, s mire mindezt végigtanulmányoztam, meg is jött a sör:

Ettaler Kostel Dunkel

Mindig némileg viszolygással hallgatom, amikor a német sörökbe szerelmes barátaim előjönnek az univerzális érvvel, amivel mindent meg lehet dönteni (legalábbis úgy gondolják), s ha valahol megrekedünk a vitában, hogy egy sör jó vagy sem, mindig ez lesz az utolsó: a nevezetes tisztasági törvényről beszélek, amelyről már több alkalommal is említést tettem. Nem mennék bele most semmilyen értekezésbe ezen a téren, de azt mindenképp meg kívánom említeni, hogy csupán az, hogy egy sör készítése során bármilyen szinten is ragaszkodtak ehhez a törvényhez vagy sem, számomra az égvilágon semmit nem jelent. Ha mindenki ragaszkodott volna a kőbe vésett szabályokhoz az elmúlt pár ezer év során, még mindig abban a hitben élnénk, hogy a Föld széléhez érve belehullunk a nagy semmibe, pl...

No de miért is mondom ezt? Na már csak azért, mert ennek a sörnek a készítői is megemlítik ezt hivatkozási alapként, holott erre az ég adta világon semmi szükség. Ez a sör ennek a ténynek az ismeretétől függetlenül nagyszerű, s bár biztos voltam benne, hogy bajor sör lévén azoknak az elveknek a mentén készült, amit a törvény lefektet, ez az én szememben nem osztott és nem is szorzott... Már amikor belekóstoltam, egész biztos voltam benne, hogy fogok még egyet rendelni, ha kell dolgozni még aznap, ha nem.



Mint látható, a színe egyszerűen csodálatos, ez még akkor is érzékelhető, ha nem is volt túl sok fény. Nem mélybarna, hanem vöröses, illatra pedig mezei virágok illata és enyhén kandiscukor rémlik fel, kávé és csokoládé nincs. Habja egyszerűen érzéki, alkoholtartalma pedig moderált, 5,5 %, ami egy közepes érték. Nem úgy az íz, amely elsőre fenséges, még ha középtájra meg is fárad egy kissé. A habja viszonylag gyorsan vész el, mint ahogy a szénsavasság is, s ezáltal némi vizesség azért felfedezhető, ha mindenáron szőrszálat kívánok hasogatni. Utóízében pedig van némi fémhordóíz, de azért erősen közepes felé pozicionálnám őkelmét...

Megjelenés9
Íz6
Aroma és jellegzetességek      6
Összhatás14
Összesen35

Ahogy a sört kortyolgattam, körbenéztem még egyszer, s akkor vettem észre, hogy a törzsközönség zöme az idősebb korosztályból kerül ki, egyedül én voltam a "fiatalabb" korosztályból, mindenki már hetvenen vagy azon is túl, beleértve a kedves pincér urat is, aki hamarosan megérkezett a hússzelettel, aminek a látványára most is összefut a nyál a számban:


Kaptam egy szép nagy gombócot (burgonya az alap, knédliszerű...), először kevésnek tűnt, de nem az. Volt hozzá természetesen párolt káposzta, és a szósz, hát az valami zseniális volt. Nézzük csak meg közelebbről, hogy mindenki totálisan legyen kínozva, nincs kegyelem:


Kiadós vacsora volt tehát ez is, így a munka folytatása előtt kicsit elmentem sétálni, hogy lejárjam legalább a 32 %-át... Búcsúzáskor a pincérnek nem győztem dicsérni a feltálalt étket, látszott rajta, hogy nagyon jólesik neki.

Elérhetőségek:

Hotel Alte Post 
http://www.altepost.com
Dorfstraße 19
82487 Oberammergau
Tel.: 0 88 22 / 91 0-0
e-mail: info@altepost.com