A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fortas. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fortas. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 28., kedd

Fortas étterem (Vilnius)

Látogatás időpontja:

2012. október 20.

Ezt az éttermet elég fáradtan sikerült felkeresnünk. Aznap érkeztünk Vilniusba busszal, ami Tallinn felől hat óra üldögélést jelent, így a végére már igen csak jól esik leszállni a járműről. A szállásunk a buszpályaudvartól nagyjából tíz perc sétára volt, ezt az éttermet pedig már séta közben kinéztük, egy sarokra volt a szállótól.


A szoba elfoglalása után tehát visszamentünk ide, s belépve nagyon kellemes környezetbe kerültünk. Sajnos a cég honlapja nem mindig elérhető (most sem), de amikor sikerült "szóra bírnom", az kiderült, hogy igazából egy étteremláncról van szó Litvániában, és természetesen Vilnius-ban is volt éttermük...







Emígy most az ital és étlapot nem tudom nektek belinkelni, de aki esetleg jobban bírja a litván nyelvet, mint én, az tájékozódhat az étterem Facebook oldalán is. Az étlapról számomra nem volt nehéz a választás, mivel tartottak fekete kegylót, az pedig nekem már régóta szívem csücske, s a világnak ezen a fertályán ritkán lehet hozzájutni...


Rendeltünk persze mást is, a másik étek marinált lazac lett volna krumplilángossal, de ettől aztán végképp nem lehetett a falnak menni (jelzem a kagyló sem volt túl nagy adag, ahogy a képeken is látszik...)



Sört azonban lehetett legalább fogyasztani, volt egész jó választék, még Grimbergen sörök is voltak az itallapon. Azonban most koncentráljunk a litván felhozatalra...

A Švyturys sörei már számos alkalommal előkerültek a blogban, azt hiszem az Ekstra már többször is, először ezt kóstoltam meg:


Švyturys Ekstra

Ez a sör az egyik kedvenc alapsöröm Litvániából, nagyjából ugyanazt a minőséget hozza, mint a szomszédból az Aldaris prémium kategóriás söre, vagy még északabbról a Saku Kuld Észtországból. Fogást nehéz találni rajta, kellemes habzással (nem fékezett..:)) megáldott kukoricagríz mentes német alaplagerre hajazó sör, amelyet bármely félnehéz étek mellé el lehet képzelni. Special a fekete kagylóhoz nem a legjobb, így a szomjoltás után áttértem a következő változatra...


Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek7
Összhatás14
Összesen35






Švyturys Baltas

A Baltijos mellett (az már inkább szerelem...) ez a másik kedvenc a Švyturys portfólióból, kihagyhatatlan, ha Litvániában jártok. Szűretlen búzasör, amely egy jól lehűtött pohárban (akár citrommal is még...) nagyon jól élvezhető, s nem mellékesen a fekete kagylóhoz nagyon illik. Citrusos és cukrozott gyümölcsök íze érződik, amely időnként átmegy friss gyümölcs ízébe, ami szinte páratlan. Legalábbis arra ott fent északon... Alkoholra 5,2 %, de nem is kell több. Színre opálos (természetesen) habzásra pedig a típusnak megfelelően nem nagyon hajlamos.


Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás15
Összesen38



Magáról a helyről összességében nem tudok teljesen pozitívan nyilatkozni, főleg annak fényében, hogy milyen más helyeken voltunk már Litvániában azóta. Maga a berendezés és az enteriőr teljesen rendben van (ilyennek kell lennie egy étteremnek), de az adagok méretével és azon belül az arányokkal nem voltam teljesen kibékülve. Ettől vannak jobb választások is a litván fővárosban...

Elérhetőségek:

Cím: Algirdo str. 17 | Konstitucijos pr. 7A, Vilnius

Telefon: 652 01138

Weboldal: http://www.fortas.eu/

2013. május 15., szerda

Fortas Ekstra

Forrás: Ushaha-pub
Tesztelés időpontja:

2012. december 18., Tallinn (üveges)

Hát lassanként végére érek a tavalyi jegyzeteknek, de már itt is az ideje, lassan június van ugye... Egy ideje azt a módszert követem, hogy egyet a legújabbak közül veszek elő, egyet meg a legrégebbiek közül, s naivan azt várom, hogy a két skála egyszer csak középen összeér. Ehhez vagy valószerűtlenül kevés sört kéne meginnom (bár mostanság nem nagyon iszom, csak elvétve...), vagy sokkal több időt kéne fordítanom a blogra, de ez (fájdalom...), nem megy...

Szóval újra Litvánia, a vilnius-i út hozadéka. A Fortas brand a Volfas Engelmann-hoz tartozik, nekik volt már néhány sörük itt a blogban. Jó pár sör fut ezzel a névvel a kínálatban (Ekstra, Export, Brandus, Stlprus némelyik PET palackban is kapható...), az Ekstra ezek közül a legáltalánosabb sör. 5 % alkohol van benne, a megcélzott minőség egy átlagos light pilzeni stílusú sör, s ezt sikerült is megvalósítani.

Ízre egy cseppet jobban érződik a komló, mint a light sörök többségénél, s túlzottan tartalmas testtel sem vádolható meg ez a főzet. Habja illékony (nem is vártam többet), színében semmi különleges, utóízben pedig egy kicsit édeskés a kezdeti kesernyésség után.

Megjelenés 6
Íz 5
Aroma és jellegzetességek     5
Összhatás 10
Összesen 26
Régi értékelés szerint 5,2