A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Funky Fluid. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Funky Fluid. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. október 5., vasárnap

Outro Lado Craft Beer (Lisszabon, Portugália)

Látogatás időpontja:

2025. május 24.

Aznap ez volt a második craft sörös megállónk, itt is eltöltöttünk egy félórát. Kicsit elbizonytalanodtunk odakint, mert a kis közben két egység is megbújik, s először a másikat fedeztük fel, ahol ráadásul úgy tűnt, hogy valami zártkörű rendezvény körvonalazódik. Ráadásul az Outro Lado-nak két bejárata is van... Na mindegy, azért persze megleltük.

Odabent kellemes atmoszféra fogadott, diszkrét félhomály, és nem túl sok ember, még mindig korai volt szerintem a törzsközönség megjelenéséhez. Az itallap viszont kimondottan impozáns, nehéz volt kiválasztani azt a két tételt, amit el szerettünk volna fogyasztani.

Persze azért sikerült:)

Fermentage Late Night Deliveries

A Fermentage BrewPub neve alatt fut a sör, de ez egy kollaborációs tétel az Aguarela és, Outro Lado közreműködésével. Típusát tekintve egy Session IPA, nekem egy kicsit vizes, de nem rossz. 5 % alkohol van benne, az IBU érték 50.

Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás12
Összesen31


The beer is brewed under the name Fermentage BrewPub, but it's a collaboration with Aguarela and Outro Lado. It's a Session IPA, a bit watery for me, but not bad. It has 5% alcohol, and the IBU value is 50.

Appearance (1-10)6
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   6
Overall (1-20)12
SUM (1-50)31



adadad

Funky Fluid Gelato: White Fluff

A Funky Fluid egy lengyel főzde Varsóból, de úgy látszik a kapcsolataik a portugál fővárosig is elérnek. A Gelato: White Fluff egy savanyás smoothie, teljesen olyan íze van, mint egy gyümölcstortának. Az inspirációt az olasz fagyi (gelato) adja, banánnal, körtével, ananásszal és lime pürével (lével) ízesítve.


Megjelenés5
Íz4
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás10
Összesen24


Funky Fluid is a Polish brewery from Warsaw, but it seems their connections extend to the Portuguese capital as well. Gelato: White Fluff is a sour smoothie that tastes exactly like a fruitcake. It's inspired by Italian ice cream (gelato), flavored with banana, pear, pineapple and lime puree (juice).

Appearance (1-10)5
Taste (1-10)4
Aromas and other characteristics (1-10)   5
Overall (1-20)10
SUM (1-50)24

Ide is vissza kéne térni egyszer...


Elérhetőségek:

Cím: Beco do Arco Escuro 1, 1100-585 Lisboa, Portugália

Telefon: +351960061470

Web: http://www.outrolado.beer/

Nyitvatartás:

Vasárnap - Csütörtök: 17:00 - 23:00

Péntek - Szombat: 17:00 - 02:00

2023. január 27., péntek

Nisha bar’o perspektyva (Kaunas)

Látogatás időpontja:

2022. augusztus 6.

Csekély kutatómunkával még vacsora közben kiderítettem, hogy van egy nagyon jóra értékelt kézműves sörökben utazó kocsma a közelben, és kis rábeszéléssel meggyőztem mindenkit, hogy egy sör erejéig látogassuk meg...

Sok jófajta sör van a csapon mint látszik, és kiváló zene szólt odabent (megérkezéskor éppen az Iron Maiden egyik klasszikusa), amíg ott voltunk végig metál/rock bandák váltogatták egymást...

Sok vendég nem volt még (korán érkeztünk viszonylag...), így nyugodtan körül tudtunk nézni. Nem csak a csapok erősek, de az üveges és dobozos kínálat is impozáns:

Piggy 472 Cruising

A Piggy Brewing Company (Franciaország) söre volt az egyik, ami kiválasztásra került, közben épp Metallica-ra váltottunk:) Kissé édes és malátás, de van némi komló és gyümölcsösség is. Hát, nem életem legjobb IPA-ja volt (NEIPA egyébként)...

Megjelenés4
Íz6
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás11
Összesen27


Sweet, maly, fruity, hops... Average NEIPA by the Piggy Brewing Company (France).



Appearance (1-10)4
Taste (1-10)6
Aromas and other characteristics (1-10)   6
Overall (1-2011
SUM (1-50)27

Free Gelato: Yellow Fluff

A Funky Fluid egy varsói mikrófőzde, ez a "sör" pedig egy 0,5 % alkoholtartalmú gyüm9lcsös ital (gyakorlatilag alkoholmentes), tobzódik a gyümölcsökben. Szerintem nem rossz, megkockáztatom jobb, mint az előző francia IPA...


Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás13
Összesen33


Fantastic fruitness, non-ABV (0.5 %) Ice Cream Sour w. banana, passionfruit, vanilla & marshmallow.




Appearance (1-10)7
Taste (1-10)6
Aromas and other characteristics (1-10)   7
Overall (1-2013
SUM (1-50)33

BRULO Mango Guava IPA

A Brulo (Skócia) alkoholmentes söre a North Brewing Co-val készített kollaborációs ital, a társfőze Piñata nevű söre az alap, mango és guava pürével, Citra, Azzaca és El Dorado komlókkal. Hát, nekem kicsit tól sok volt a guava, és kevés volt a szénsav... Részemről nem lesz kedvenc.

Megjelenés3
Íz5
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás7
Összesen19


Collabroation between the Brulo (Scotland) and the North Brewing Co. Non-ABV beer with mango and guava  too much guava, based on the North BrewingCo Piñata recipe, hopping using Mango and Guava puree, Citra, Azzaca and El Dorado hops and fermented with a super duper smart yeast...



Appearance (1-10)3
Taste (1-10)5
Aromas and other characteristics (1-10)   4
Overall (1-207
SUM (1-50)19







Nekem nagyon tetszett ez a hely, és végül néhány litván kézműves sört is vásároltam, amiknek a tesztje már zömében már olvasható volt a blogon... Ha nyáron erre utazunk, szerintem újra be fogok (fogunk) térni egy kis zenehallgatásra...

Elérhetőségek:

Cím: M. Daukšos g. 29, 44282 Kaunas, Litvánia
Tel: +37060022286

Nyitvatartás:

Hétfő: 16:00 -2 22:00
Kedd- Szerda: 15:00 - 23:00
Csütörtök: 15:00 - 24:00
Szombat: 15:00 - 02:00
Vasérnap: 14:00 - 23:00


2021. augusztus 16., hétfő

Funky Fluid Mango & Peach Party

Tesztelés időpontja:

2021. április 11., Laagri (dobzos)

Lengyel kézműves sör, ezúttal nem Lengyelországban vételezve... A Funky Fluid ugyanis egy kis lengyel főzde, de a sörre én egy webáruházban akadtam rá...

A Mango & Peach Party egy német típusú hefeweizen, jól megpakolva gyümölcsökkel, mangóval és őszibarackkal. Az élmény tényleg nagyon gyümölcsös, de habja érdekes mód nem sok van... Összességében nagyon üdítő jellegű sör (mondhatni kuriózum, különösen lengyel viszonylatban), mindenkinek ajánlom kipróbálásra... (Alkoholra 4,2 %.)

Megjelenés4
Íz7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás16
Összesen35



Wov, maximum fruitness, great flavored (mango and peach) German hefeweizen by the Polish Funky Fluid craft brewery.





Appearance (1-10)4
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   8
Overall (1-20)16
SUM (1-50)35