2015. március 1., vasárnap

Argus Niepasteryzowane

Tesztelés időpontja:

2014. január 7., Tallinn (dobozos)

Az év kezdetén az "egészséges" ételekkel súlyosbított karácsonyi időszak után illő volt egy gyöngédebb sörrel nyitni az évet, bár mindjárt hozzá kell tennem, hogy nem ez volt az első sör 2014-ben...:) Csupán csak az első azok közül, amelyeknek a feldolgozása januárból elmaradt, de még mindig van számos azon a szűkített listán is.

Nem tagadom, fejben az Argus sörökről nekem egy egész kezelhető kép állt eddig össze, jók az emlékeim, s ezt tovább erősítették szinte kivétel nélkül a közelmúlt tesztjei is, így nem voltak negatív averzióim a tesztelés megkezdése előtt. Kicsit attól tartottam azért, hogy lesz némi gond a szavatossággal, hisz pasztörizálatlan tétel (lengyelül tudók előnyben), s még 2013 nyarán Lengyelországban történt a beszerzés...

Szerencsére minden félelmem alaptalan volt, a sör szépen habzott, kellően opálos szerkezettel nyitott. Itt most nem durva homályosságot kell ez alatt érteni, a színe szép mélysárga, s csak némi homályosság volt felfedezhető. A Browar Lomża (vagy inkább Van Pur) söre, s a jelzett
áttetszőségi "probléma" jelzi, hogy valami nem szokványos módon történt. (Hogy konkrétan hogyan is készül, arról nem találtam információt...) Alkoholfokban egész tisztességeset alkottak (5,7 %) Illatában picit maláta és mezei virágok keverednek, ízben picikét felsejlik az alkohol, meg némi fémes íz, de összességében átlagosan rendben van.


Megjelenés8
Íz6
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás12
Összesen32



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése