2012. február 29., szerda

Lindemans Cassis

Forrás: Calia
Tesztelés időpontja:

2012. január 29., Tallinn (üveges)

Nagy szerencse ért, mégpedig az, hogy a Stockmann áruház felvette a portfóliójába a teljes Lindemans kínálatot, így a hiányzó tételeket is végre végigkóstolhatom. Az árakkal azonban ismét hadilábon állnak, egy palack ára 4-5 euró körül van, ami azért nagyon meredek. Mindezek ellenére sem tudtam ellenállni, muszáj volt megvennem ezt a palackot, és még egy másikat, hamarosan majd arra is sor kerül.

Mi is ez a Cassis? Hát kérem fekete ribizli... Bizony. A magam részéről ilyen ízesítésű sört még nem ittam, ez volt az első. Ha hinni lehet a forrásaimnak, akkor ez a gyümölcs Belgiumban és Észak-Európában nem elvetendő a sörkészítőknél, és még csak nem is belga kuriózum. Hát majd meglátjuk, ezek után vadászni fogok az ilyen sörökre. Még a dolog a történeti hátteréhez az is hozzátartozik, hogy brüsszeli útjaim során sűrűn találkoztam kirakatokban ezzel a sörrel, de háromszor annyit kértek érte, mint a többi Lindemans sörért, én meg nem értettem, hogy miért...

A gyümölcsös söröknél megszokott módon ezt a sört is 2-3 fokon érdemes inni, amivel hiba nem volt, mert a garázsban csoda, hogy nem fagyott meg. A pohárba kitöltve a színe mélybíbor, kicsit sötétebb, mint egy kriek. Az illata meggyes, de érződik rögtön, hogy savanykás lesz. Szerencsére nem cukrozták agyon, így gyönyörűen kiteljesedik a fekete ribizli aromája, a szénsav mennyisége pedig brutális.

Forrás: Nifty


Üdítően friss hatást kelt, mind illatban, mind ízben, tökéletes aperitíf!

Megjelenés 7
Íz 8
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás 16
Összesen 39
Régi értékelés szerint 7,8

2012. február 28., kedd

Canteen (London)

Látogatás időpontja:

2012. január 25.

Londonban voltam egy hétig, de sajnos nem csupán turisztikai céllal, sőt. Így aztán gasztronómiai és egyéb élvezetekre csak esténként adódott alkalom, akkor is csak ritkán, mert a fáradtság és az időhiány akkor is többnyire megakadályozott abban, hogy bármilyen jellegű fizikai aktivitásra adjam a fejem. Azért egyik este átlapoztam a szálloda információs füzetét, és kinéztem a környéken egy "tipikusan brit" éttermet, ahol előreláthatólag viszonylag gyorsan lehet majd valami jót enni.

Nem kellett messzire mennem, a Canteen étteremlánc egyik étterme a Baker streeten volt, a szomszéd utcában. Az étlapot már az utcán át lehet nagyjából tanulmányozni, s már ott is látszik, hogy nem kell rá egy fél órát szentelni, hamar végig lehet pörgetni. A helyiség maga eléggé modern, és első pillantásra nehéz eldönteni, hogy önkiszolgáló helyre tévedt be az ember, vagy nyugodtan lerogyhat az egyik asztalhoz, aztán majd csak lesz valami.

Miközben ezen tűnődtem, az egyik fiatal pincérlány hellyel kínált, s így ez a probléma hamar megoldódott. Mielőtt nagyon beleástam volna magam újra a fenti étlapba, gyorsan kértem egy sört, mert az már nagyon hiányzott. Sajnos az itallap változatossága felveszi a versenyt az étlap hasonló képességével, és az a furcsa, hogy a neten elérhető verzió némileg bővebb. Ott helyben csak a "Pale Ale" és a "Helles Lager" verzió volt elérhető, mindkettő a Meantime mikrofőzdéből.

Meantime (London) Pale Ale

A Meantime főzde eredendően Londonhoz köthető, illetve ha pontosak akarunk lenni (és már miért is ne...), akkor Greenwich-hez. A honlap megfelelően gazdag információkkal szolgál az érdeklődőknek a főzde történetéről, én erre most nem teszek kísérletet, tán majd egyszer később. Érdekes az a kis confusion, ami az étterem itallapja, és a cég honlapja között fennállni látszik. Először is az elnevezés. Ha én majd arra fogok vetemedni, hogy a saját éttermemben sört csapoljak, bizony marha kényes leszek arra, hogy a csapolt sörök neve pontos legyen. Úgy ám. Így kicsit zavar, hogy az étlapon Pale Ale alatt fut ez a sör, a cég azonban "London Pale Ale"-t gyárt. Ez egy dolog. De hogy az alkoholtartalom se bírjon egyezni? (A cég szerint 4,3 %, az étlap 4,7-ről tud.)

De inkább térjünk rá a sörre. A kisebb verziót kértem, úgy éreztem, hogy egy pint tán sok lenne, s aznapra még munka is volt hátra. A pohár küllemre nem volt túlzottan élénkítő, amiben kihozták, semmi extra. Viszonylag kevés volt benne a szénsav, kicsit édeskés volt, gyümölcsöket véltem benne felfedezni. Először fügét, aztán talán barackot... A színe vöröses barna, leginkább azonban arany, de a sötétebbik fajtából. Határozottan kellemes volt iszogatni, kezdtem megbánni, hogy csak a kisebbet kértem...

Megjelenés 7
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás 14
Összesen 36
Régi értékelés szerint 7,2

Az ételválasztással sokat elmolyoltam, de végül győzött a steak utáni vágy, egy 25 dekás ribeye steak mellett kötöttem ki, amit a leírás szerint 28 napig érleltek sütés előtt. Volt hozzá némi fűszervaj és vízitorma. A hús nagyon ízletes és omlós volt, meg voltam elégedve.

Természetesen megkérdezték, hogy mennyire kérem átsütve, a mediumra szavaztam, s kértem hozzá egy kis sülkrumplit is. Szépen harmonizált a sörrel, s mindkettővel az volt a legnagyobb probléma, hogy hamar a végére értem, pedig komótos voltam nagyon.

Összességében jó benyomásokat szereztem itt, s ha szóba jönne, valószínűleg vissza is térnék ide. Ajánlott kategória.


Nyitvatartás és egyéb hasznosságok:

Hétfőtől péntekig: 8 - 22 (reggelizni is lehet...)
Szombat: 9 - 22
Vasárnap: 10 - 19
Email: bakerstreet@canteen.co.uk
Telefon: (+44) 0845 686 1122
Cím: Baker Street, 55 Baker Street, London W1U 8EW

Asztalt foglalni pedig itt lehet...

View Larger Map



2012. február 23., csütörtök

F. Hoone (Tallinn)

Látogatás időpontja:

2012. január 17.

Forrás: Jeerum blog
Viszonylag új étterem az F. Hoone Tallinnban, és sajnos még nem találtak időt rá, hogy kialakítsanak egy megfelelő honlapot. Megközelíteni nem túl egyszerű, s ha őszinték akarunk lenni, akkor nincs is a legjobb helyen. Abban a városrészben fekszik (pontosabban annak határán), amelytől a kezdetektől fogva (mióta Észtországba érkeztem) mindenki óva int: errefelé sötétedés után nem érdemes nagyon mászkálni. Hogy hol is van? Tallinn vasútállomása a Baltijaam, ami mellett egy piac is van. A vasútállomást elhagyva még egy megállót kell menni villamossal, majd arról leszállva be kell fordulni balra.

Innentől kezdődik a totális elbizonytalanodás. Az út jobb oldalán lakóházaknak látszó öreg épületek vannak, az út bal felét pedig régi iparépületek foglalják el túlnyomórészt, elég lehangoló az összkép. Az F. Hoone ezen az ipari területen található, de útbaigazító tábla nem sok van. Vagy 15 percig kerengtem az égbe szökő monstrumok között, míg végre a szemembe ötlött egy fémtábla, rajta az étterem neve, és egy nyíl.

Maga az étterem is egy régi ipari műemlékben kapott helyet, amelynek irgalmatlan nagy a belmagassága. Ha az ember nyújtogatja a nyakát, felfedezheti, hogy volt itt valamikor még egy szint, de az az enyészeté lett, így most nagyjából 8-10 méter magas a "plafon" szintje. Belépve realizáltam, hogy a környezettel dacolva maga a hely meglehetősen népszerű, szabad asztal szinte nem is volt. Kétségeim voltak azirányban is, hogy ki lehet-e ekkora teret fűteni, de nincs ezzel gond. Odakint nagyjából -15 volt, de odabent kellemes meleg fogadott.

Forrás: Eesti Restoranid
A személyzet kiválóan beszél angolul, a menü viszont külcsínre mondhatni elég visszafogott. Kaptunk egy cetlit, aminek a széle perforált volt, teljesen úgy nézett ki, mintha egy füzetből tépték volna ki. Mindemellett ne is számítsatok oldalakra, tényleg csak egy cetli az egész. Ebbe természetszerűleg sok minden nem fér bele, van néhány előétel (sörkorcsolya), öt-hat főétel, és kábé ugyanennyi desszert.

Forrás: Pressifoto
Viszont ezzel végére is értünk a negatívumoknak. A hely mondhatni felkapott tehát, még az észt köztársasági elnök is tartott itt fogadást, ha hinni lehet barátaim elbeszélésének. Az ételek egész kiválóak, legalábbis az asztaltársaságból mindenki elégedett volt. Mivel netes étlap nincs, így most csak emlékeimre tudok hagyatkozni. A csapolt Saku Kuldhoz először kértem egy fokhagymás kenyeret, amely általában errefelé zsírban pirított fokhagymával ízesített kenyeret jelent. Itt ez kicsit tartalmasabb volt: kaptam egy mélytányért, benne öt vagy hatféle kenyér megpirítva, külön pedig egy tálka fokhagymaszószt. Négyen nem tudtuk elpusztítani, míg a főételre vágytunk...

Főételnek lazacot választottam, amelyhez zöldköret és frissen sült leveles tészta párosult. A zöldköret itt csalóka, inkább saláta volt az, ízletes dresszinggel leöntve. A lazac megvolt grillezve, szerencsére nem volt agyonsütve, és megfelelően be volt pácolva és ízesítve. Amellé lecsúszott egy másik sör is... Csapolt sörből nagy választék sajnos nincs, lehet választani a Saku Originaal és a Kuld között, természtesen az utóbbit ajánlom. Üvegesben még van néhány, de Hell Hunt szintű kavalkádra azért ne számítsunk.

Az étkezés lezárása képpen egy csokoládés süteményt választottam, amely az étlap szerint "spicy", jelen esetben ez chilit jelentett, díszítés képpen egy kis gyümölcsszósz járt hozzá.

Összességében a hely nagyon szimpatikus, érdemes betérni, ha ezen a környéken éheznétek vagy szomjaznátok meg... Míg el nem felejtem: a gyerekeknek külön játszószoba van kialakítva.

Elérhetőségek:

Cím: Telliskivi 60a
Telefon: +372 6801114
E-mail: fhoone@gmail.com
Nyitva:
H: 10:00 - 00:00
K: 10:00 - 00:00
Sz: 10:00 - 00:00
Cs: 10:00 - 00:00
P: 10:00 - 02:00
Szo: 10:00 - 02:00
V: 10:00 - 00:00

2012. február 22., szerda

Sol

Tesztelés időpontja:

2012. január 15., Tallinn (üveges)

Újabb mexikói sör... Úgy tűnik, hogy a mexikói sörfőzdék tényleg bolondulnak az átlátszó üvegért, szinte nem is találkozni olyan sörrel, amit barna üvegbe tennének, tisztelet a kivételnek.

Ez a sör 1899-ben született, a legenda szerint egy német sörfőző mester alkotta meg egy 'El Salto del Agua' nevű főzdében, Mexikóvárostól nem messze. Mivel arrafelé mondhatni sokat süt a nap, így hihető a legenda, hogy akkor jutott el eddig az elnevezésig, amikor a sört egy alkalommal a verőfényben vizsgálgatta. Elnevezte hát az eredményt 'El Sol'-nak, s így ez lett Mexikó első "napfény söre".

1912-ben a Cerveceria Moctezuma felvásárolta az 'El Salto del Agua'-t és 1924-ben a brand nevét 'El Sol'-ról 'Sol'-ra változtatta az egyszerűség kedvéért. A világhódító karrier párhuzamba állítható a már tesztelt Corona Extra-val, valamihez nagyon érthetnek Mexikóban, mert ez a sör is a világ számos országában kapható. Mondjuk én a magam részéről nem igazán értem, hogy miért. Hab semmi, az íze zavaróan kukoricás (pedig nincs benne), különösebb más ízhatás nem jelentkezik, akkor meg mire fel ez az egész? Azért, mert szép színe van az átlátszó palackban?



Engem nem győzött meg.

Megjelenés 5
Íz 4
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás 9
Összesen 22
Régi értékelés szerint 4,4

2012. február 21., kedd

Žiguli

Tesztelés időpontja:

2012. január 14., Tallinn (üveges)

Forrás: Viru õlu
Egy dolgot kell bevallanom töredelmesen rögtön: már kóstoltam ezt a sört korábban, nem ez az első teszt, de akkortájt még eszem ágában sem volt ilyen irányú élményemeit feljegyzések formájában rögzíteni. A Žiguli sör az észtek számára valami hasonló lehet, mint nekünk a Balatoni Világos reprodukciója, jó-jó, de nem az igazi...

A letűnt szovjet időkben ugyanis létezett egy ilyen nevű sör, s a Viru õlu pár éve elérkezettnek érezte az időt, hogy meglovagoljon egy tán létező nosztalgiahullámot, és észt malátából illetve árpából megalkotta ezt a könnyed sört. Kóstolva sajnos rám a nosztalgia érzése nem hatott, egy gyengébb kategóriájú lágy sörrel van dolgunk, aminek leginkább megfogható karaktere a vizesség, különösebb ízharmóniában ne reménykedjünk....

Nem csak fél littyós kiszerelés létezik belőle, jóval nagyobb üvegekkel is találkozhatunk a boltokat járva...


Az értékelés nem sikerült valami fényesre, de hát ez van, kissé szigorú vagyok.

Megjelenés 4
Íz 3
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás 7
Összesen 18
Régi értékelés szerint 3,6

2012. február 20., hétfő

DAB Original

Tesztelés időpontja:

2012. január 13. (üveges), Tallinn

Üveges sör készleteim felszámolásakor kerültem szembe ezzel a sörrel, amely már régóta várta, hogy valaki végre betekintést nyerjen az üveg belsejébe. Német sör már régen került be a sorba, üdítő változatosságra számítottam hát.

A DAB rövidítés a Dortmunder Actien Brauerei szöveget jelenti, amely a gyártóra utal természetesen. A dortmundi söröknek megvan a sajátos stílusok, ezek az ízjegyek ennél a sörnél is tettenérhetők. A kesernyéssége a gyári adatok szerint 22-es érték, de ezt az általam végrehajtott teszt nem nagyon tudta alátámasztani, inkább éreztem édeskésnek (az illatban is megjelent), mint keserűnek. A gyártó szerint ez egy premium kategóriás sör, nagyon fájlalom, de nekem ez nem jött át.

Az alkoholtartalma 4,8 %, s mégis olyan, mintha eléggé vizes lenne. Ízlelgetés közben fedeztem fel az üveg címkéjén, hogy itt is szerepel össztevőként a "komlókivonat", úgy látszik ez immáron általános tendencia lészen. Még tán a habja volt a legelfogadhatóbb ennek a sörnek, míg a címkét végigböngésztem, nem omlott teljesen össze.



Megjelenés 6
Íz 5
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás 11
Összesen 27
Régi értékelés szerint 5,4

2012. február 18., szombat

Strzelec Mocne

Tesztelés időpontja:

2012. január 1., Tolna (dobozos)

Forrás: Idź do domu bo się nie nadajesz
Az új év nem is kezdődhetne jobban (gondoltam én), mint egy lengyel sörrel. Az igazság az, hogy a tavalyi évben valószínűleg soha el nem múló barátságot sikerült kötnöm a lengyel sörökkel, így mindig kellemes élményt jelent, ha egy-egy újabb itallal kell megismerkednem. Sajnos a nyár folyamán ez a sör feledésbe merült valahogy (akkor vásároltam), így a tél derekára a zenitjén már túl volt szegény.

Ezért aztán az osztályzat olyan, amilyen, de ígérem, hogy ha legközelebb Lengyelországban járunk, feltétlenül alkalmat fogok keríteni egy visszakóstolásra. De térjünk rá a sörre. A gyártó egyesek szerint a Małopolski Browar Strzelec, megint mások szerint pedig a Browar Jedrzejow (Van Pur). Igazából egyik mellett sem merek most lándzsát törni, mert amikor a honlapjukat keresgéltem, messzire ugyan nem jutottam. Még a Van Pur-nál éreztem a legnagyobb esélyt, de ott sem szerepelt a portfólióban.

No mindegy, azért kutakodtam ám tovább, és az sült ki, hogy ez a sör is a Royal Unibrew családba tagozódik bele, s a készítő valóban a Jędrzejów főzde, s immár a korrekt helyesírás is megfejtődött. A főzde a Malopolska nevű régióban leledzik, ahol már 1142-ben is főztek sört, jobb dolguk nem lévén. A Strzelec sör állítólag változatlan összetétellel készül immáron majdnem 180 éve, ugyanis a főzdét 1823-ban alapították. A sörbe a régióban termelt komló és maláta kerül bele (csak természetes...), a víz pedig ugyanabból a forrásból jön, mint a XII. században...

Mint mondtam, sajnos túl volt már a legjobb korszakán ez a sör, mikor a felfeszítésre sor került. Mikor kiöntöttem a pohárba, feltűnően kevés volt a szénsav, töredezett, és pillanatok alatt semmivé foszló hab képződött, némi kellemetlen illet mellett. Az íze keményen komlós volt, ugyanakkor kicsit édeskés, ami a komló súlyosságával együtt már kicsit zavaró volt. Sajnos most csak ezt tudja kapni:

Megjelenés 5
Íz 3
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás 8
Összesen 17
Régi értékelés szerint 4

2012. február 17., péntek

Pécsi Radler, Meggy

Tesztelés időpontja:


2012. január 4., Tallinn (dobozos)
Forrás: Élelmiszer Online

Hát kérem, ezt is megértük, kis hazánkban valaki meggyes sör készítésére adja a fejét! Azért annyira még nem jutottunk, hogy valaki krieket, vagy ízesített búzasört készítsen, mert mint a "radler" kulcsszó is jelzi, jelen esetben ízesített pilzeni produktumról van szó, 1,4 % alkohollal, amit alig lehet érezni.

Sajnos a Pécsi Sörfőzde a honlapján megfeledkezni látszik erről a termékről, én egyszerűen nem találom a palettán. No mindegy, elemezni ettől még lehet. Természetesen Magyarországon vettem a sört (Tallinnban nem hogy ízesített magyar sört, magyar sört sem lehet de facto kapni), és szerencsésen túlélte a repülőutat. Dacára annak, hogy éjfél körül értünk haza, muszáj volt valamit inni a hosszú utazás miatt elgémberedett izomok felélénkítésére, és kézenfekvő megoldásnak látszott egy üdítő jellegű nedű.

Pohárba kitöltve a színe majdnem olyan opálosan bordós volt, mint egy belga ízesített búzasöré, és ha egészen korrekt akarok lenni, az illata még a Hoegaarden Rosée-t is idézte kicsit nekem. A doboz szerint igazi gyümölcs van benne, de én elég szkeptikus vagyok, az ilyen állításokat mindig kétkedéssel fogadom. Ízre nem volt túl édes, s az első ötletem mégis a konyakos meggy volt, amikor belekóstoltam. Ízlelgettem szép komótosan, és hamarosan előjött egy másik íz is, amit nem nagyon lehet eltéveszteni, a kukoricadara. Tudom, hogy számtalanszor kirohantam már ez ellen az összetevő ellen, de továbbra sem értem, mit keres egy sörben... Azt hiszem erre sosem fogok "megérni"...

De hogy végleges ítéletet is mondjak: érdekes próbálkozás, de nem hiszem, hogy még egyszer ki fogom próbálni. Ha valaki éppen üdítőitalra vágyik, hát nosza, de ha már ilyen vágyak törnek elő az emberből, vannak a piacon ennél jobb próbálkozások is. Hogy ne menjünk nagyon messzire, a citromos radler Pécsről sokkal erőteljesebb...

Megjelenés 5
Íz 4
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás 10
Összesen 23
Régi értékelés szerint 4,6

2012. február 16., csütörtök

Hellhunt újratöltve...

Látogatás időpontja:

2012. január 8.

Hát itt is voltunk már korábban, csak azért térek vissza ide egy rövid bejegyzés erejéig, mert sikerült tovább folytatni a csapolt portfólió lefedését. Másrészt az étlapról is sikerült választani valami újat, amellett sem mehetünk el teljesen szó nélkül...

Nézzük legelébb a sört. Ezúttal egy skót sört választottam:

Belhaven St. Andrews Ale

Sajnos a gyártó honlapján nagyjából két sornyi információ található erről a sörről, ami még az ingerküszöb bekapcsolására sem alkalmas. Mindössze annyi derül ott ki, hogy egy 4,6 % alkoholtartalmú ale, és hogy gyártását a golf inspirálta... Ez utóbbit mondjuk nehéz elképzelnem: hogy a bánatba jut eszébe valakinek erről a sportról a sör? Nem kell rá válaszolni, a kérdés költői volt.

Bandi barátom viszont biztos szívesen megkóstolná ezt a sört, ha már egyszer Szent András a névadó... A színe mint látszik, eléggé megy a vörös felé a barnából, és szerencsére a habja is egész korrekt volt, mondhatni krémes. Szénsavval nagyon nincs megtámogatva, de mindezért kárpótol az íz, egyre jobban megkedvelem az ale típusú söröket is. Ennek az íze kifejezetten gyümölcsösen édeskés. Az étkezés lezárása képpen később megittam egy Belle-Vue krieket is csapoltan, s az bizony majdnem fanyarabb volt...

Megjelenés 8
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 14
Összesen 36
Régi értékelés szerint 7,2

De hogy essék szó a kulináris élvezetekről is... 

Kanafilee mangokastme ja riisiga (Csirkemellfilé párolt rizzsel és mangómártással)

Hõrk sealiha kartuli ja ubadega (Ízletes sertésszelet burgonyával és babbal)

Sajnos az étterem honlapján lévő angol étlap nem az igazi, így ezúttal kénytelen leszek az észtre hagyatkozni, amint az a feliratokból is látszik. Én a másodikat ettem, s ismét csak elégedett voltam. Továbbra is csak bátorítani tudok mindenkit, aki erre jár, hogy próbálja ki ezt a helyet...

2012. február 15., szerda

Gambrinus Premium

Tesztelés időpontja:

2012. január 10., Tallinn

Forrás: Plzeňský Prazdroj
Az új évben megfogadtam, hogy addig nem veszek semmiféle új sört, amíg a "régiekkel" nem végeztem, ugyanis áll néhány idehaza. No persze ezt nem sikerül maradéktalanul betartani, azért csak elcsábulok időnként. Így történt ezzel a sörrel is, egyszer csak ott találtam magam szemben vele az egyik üzletben, ahol már régen szemeztem vele.

Tapasztaltabb barátaim ódákat zengtek róla, csehországi utazásaik során ugyanis gyakran terítékre került ez a sör. Én a magam részéről Prágában sajnos még csak átutazóban jártam, s a reptéri átszállások alkalmával még arra sem volt időm, hogy egy pohár sört megigyak, valahogy mindig sietni kellett...

A Gambrinust a Plzeňský Prazdroj főzde készíti Csehországban, s nem tévesztendő össze azzal a sörrel, amit a Grivita készít Romániában, Bukarestben. Maga a cég 1869-ben alakult, a monarchia gazdasági fellendülésének aranykorában. Névadónak egy sörhöz jól köthető nevet akartak választani, azt hiszem ez sikerült is. Nem akarok a legendás királyra újfent kitérni, ezt a blogban már számos helyen megtettem.

A sör maga 5 % alkoholtartalokmmal bír, a szárazanyagtartalma valahol 13 körül van. A Premium mellett létezik egy light verzió is, ahhoz még nem volt szerencsém. Sajnos az elvárásaim nem realizálódtak teljesen. Kicsit vizes első kóstolásra, ugyanakkor kellemes ízhatás alakul ki, amely a Pilsner Urquell ízvilágához nagyon közel áll. Semmiképpen nem mondanám, hogy csalódást okozott, de a katarzis sem jött el, amire számítottam.

Megjelenés 7
Íz 6
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 13
Összesen 33
Régi értékelés szerint 6,6

2012. február 3., péntek

Kingfisher Premium

Tesztelés időpontja:

2012. január 7., Tallinn (üveges)

Fanfár, mert ilyen sör sem járt még nálam. A helyzet az, hogy vajhmi keveset tudtam, illetve tudok az indiai söriparról, illetve sörkultúráról, de ez a sör egyenesen onnét érkezett. Azt gondoltam, hogy ha már egyszer a honlap szerint ez India legpatinásabb márkája (miért is mondanának mást), akkor megfelelően sok mindent lehet megtudni a márkáról, és minden egyéb másról.

Ezzel szemben be kell érnetek azzal a pár gondolattal, ami most következik. A cég története a XIX. századig nyúlik vissza, akkortájt India déli részén öt nagyobb főzde működött, ezek közül az egyik volt a Castle Breweries (Bangalore), 1857-ből. 1915-ben aztán ez az öt cég úgy döntött, hogy jobb lenne egyesülni, így jött létre a United Breweries. A sört akkoriban arrafelé leginkább a britek fogyasztották, még ha a sör nem is érte el azt a minőséget, amihez a szigetországi katonák hozzá voltak szokva.

Így kezdődött tehát a történet, majd 1944-ben érünk el a következő fontos lépcsőhöz, A United volt az első, aki üvegben hozott forgalomba sört, majd a '80-as években szintén ők voltak az elsők, akik dobozost készítettek.


Manapság a cég portfóliójában számos fajta sör van, felölelve sok sörstílust és irányzatot. A piaci részesedésük tekintélyt parancsoló: a hatalmas országban 51 %-ot tudnak magukénak. A Premium íze számomra egy kissé komlós, és valljuk meg őszintén, hogy nagyon minimális hab képződik kiöntéskor. A címke szerint számos ("several") nemzetközi díjat zsebelt már be, de hogy milyeneket, arról nincs információ. Az alkoholtartalma 4,8 %, s Tallinnba sajnos csak 0,33-as palack jutott el.

Megjelenés 6
Íz 5
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás 12
Összesen 29
Régi értékelés szerint 5,8

2012. február 2., csütörtök

Peppersack újra

Látogatás időpontja:

2011. december 17.

Eltelt egy kis idő, mióta ebben az intézményben jártam... Akit a hely történelmi vonatkozásai és egyéb jellemzői érdekelnek, katt az előző linkre, ezekre a dolgokra nem szeretnék még egyszer részleteiben kitérni.

Az előző alkalom után megfogadtam magamban, hogy ezúttal a menüt is ki fogjuk próbálni, és nem csak a söröknek szentelem a figyelmemet. Az étlap árfekvése kicsit tán kedvezőbb, mint a szemben található konkurenciának, de csak kicsit. Sajnos túláradó változatosságról itt sem beszélhetünk, de azért sikerült találnunk valamit az étlapon, még ha a társaság legkisebb tagjának (hat éves lányomnak) nem is volt egyszerű...


Grillezett csirkemellfilé

Lady Margareta's weakness

Merchant's delicacy...
Az utóbbi kettőt kértük mi, az első a lányomé. A Margarétás gyengeség sajttal van megsütve, mellete vadrizs és mandulaszósz, érdekes kombináció. A kereskedős fogásnál a sztaniolban egy óriási krumpli van, belül tejfölös szósszal, ez volt a legjobb része ennek a fogásnak. Sajnos maga a bárány nem volt nagyon jó, és elég kicsike is volt.

Sört ezúttal egy másikat próbáltam ki... A mézes és a "bronze" (barnás sör) már le volt tesztelve korábban, így már csak a blonde volt hátra. Ez igazából nem más, mint egy szimpla pilzeni sör, legalábbis az ízéből ítélve. Túlságosan sok íze nincs, egy átlagos sörről beszélhetünk. Nem nagyon törték magukat valószínűleg a főzőmesterek, hogy felkutassák a legjobb alapanyagokat, sajnos az előző posztban megénekelt Warsteiner gyártmánynak a nyomába sem ér...

A pohár ugyanaz, s legalább küllemre, habképződésre a sör viszonylag rendben van, arra különösebben nem lehet panasz.






Megjelenés 8
Íz 5
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás 10
Összesen 28
Régi értékelés szerint 5,6

Ezúttal a hely nem tett rám oly mély benyomást, sem kulináris, sem pedig sörkultúrai szinten. Marad a szubjektív élmény a szemnek, ami miatt azonban mindenképp érdemes betérni ide. Ehhez bizony itt nagyon értenek. Ha mindez meghozza a kedvet az étkezéshez és néhány sör elfogyasztásához is, hát isten neki, de túl nagy elvárásaink e téren azért ne legyenek. (Az étterem elérhetőségei megtalálhatók az előző posztban.)