2012. október 31., szerda

Līvu Tradicionālais

Forrás: Sajnos ismeretlen
Tesztelés időpontja:

2012. július 27., Várpalota (dobozos)

Hát akkor legyen még egy lett sör, s lassan vége a sornak... (Legalábbis egy időre, a tervek szerint januárban Rigába utazom ismét, úgyhogy lesznek újabb tételek bizonyosan.)

A Līvu is előkerült már egyszer a blogban, ez immáron a második sör, s ez valószínűleg azt jelenti, hogy ez a gyártó sem fogja elkerülni a sorsát, hamarosan egy részletes poszt elé is néznek majd. Említettem már a múltkor, hogy a gyártó honlapja nem büszkélkedhet azzal, hogy a dizájnelemekben és tartalomban túlzásokba esne a hivatalos weboldalon, de aki mégis ingerenciát érezne rá, lett és/vagy orosz nyelvtudással felvértezve körülnézhet itt.

A Tradicionālais egy erős lager sör, 6 % alkohollal bír. Ebből is készült kétliteres kiszerelés is, nekem a dobozos verzióval sikerült találkozni. Felbontás után az illata egy jó pilzeni típusú sört idéz, habja viszonylag van, bár hamar el is tűnik. Ízlelésre erős, tartalmas sör bontakozik ki, bár a komló kesernyésségét kicsit azért hiányoltam. Mert az szinte nincs is. Mégis kialakul valamiféle harmónia a sokadik korty után, úgyhogy nincs szívem lehúzni...

Megjelenés 7
Íz 6
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás 12
Összesen 31
Régi értékelés szerint 6,2

2012. október 29., hétfő

St Bernardus Prior 8

Forrás: Speciality Beer
Tesztelés időpontja:

2012. október 1., Tallinn (üveges)

Mint sok minden más is az életben, néha egy sörfőzde kialakulása is a véletlenek sorozatának tekinthető. A Sint Bernardus esetében az első mozgatórugó a XIX. század antiklerikális mozgalmai voltak francia földön, ennek "köszönhetően" a Catsberg apátság tagjai kénytelenk voltak székheyüket áttenni Nyugat-Flandriába (Belgium), egészen pontosan Watou-ba. Létrejött hát az új otthon, s eleinte a bartáok sajtok készítésével foglalkoztak csak. 1934-re a helyzet normalizálódott, s a vallásos tevékenység visszatelepült Franciahonba, s maradt a sajtkészítés  Belgiumban...

Forrás: Arkansas Beer Blog
Evarist Deconinck vette át a sajtkészítő üzemet, s az ő hathatós közbenjárása megvetette a sörgyártás alapjait, 1959-től végleg csak a sörökre koncentrálva. Erről persze volna mit meséli, de majd visszatérünk rá később, alkalmasabb pillanatban... Még tán annyit, hogy egészen 1992-ig a a főzde söreit trappista sörökként aposztrofálták, de mivel Deconinck úr sokadik szerződése 1992-ben lejárt, nem használhatta tovább ezt a titulust, a megváltozott jogi helyzet miatt. A tarppista sör elnevezést ugyanis, mint ahogy arról már sokszor szó volt, nem használhatja akárki: csupán a trappista monostorok területén belül főzött sörökre lehet ezt alkalmazni, ilyenekből meg csak hét van (hat Belgiumban, egy Hollandiában).

A főzde portfóliója elég gazdag:

  • St. Bernardus Tripel (8%)
  • St. Bernardus Pater 6 (6,7%)
  • St. Bernardus Prior 8 (8%)
  • St. Bernardus Abt 12 (10,5%)
  • St. Bernardus Witbier (5,5%)
  • Grottenbier Bruin (6,5 %).
  • Watou Tripel - Belgium Tripel (7,5 % )
  • St. Bernardus Christmas Ale (10% ); csak télen
Amikor a Priort kinyitottam, meglepő jelenséggel találkoztam: a kis üvegből szinte kibugyogott a sör. Nem először jártam így, s szinte kivétel nélkül mindegyik felsőerjesztésű barna sör volt... A színe vörösesbarna volt, majdhogynem áttetszőnek mondanám. Nem tűnt nagyon sűrűnek, illatában gyümölcsök köszöntek vissza, a habja korrekt, színben is kiváló. A pohárba kitöltve kissé üledékesnek tűnt, ami ebben a szegmensben azért nem róható fel hibának, pláne ha azt tekintem, mióta pihenget már nálam. Az ízvilága különleges: kicsit kávés, néha aszaltszilva. Finom.

Megjelenés 8
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 14
Összesen 36
Régi értékelés szerint 7,2

2012. október 26., péntek

Cēsu Special 1590

Forrás: Cesis24
Tesztelés időpontja:

2012. július 27., Várpalota (dobozos, pintes)

Térjünk vissza újra a lett vonalra, s tán ez lesz az utolsó Cēsu sör ebben a sorban, ha nem tévedek. A gyártó söreivel az élmények eddig vegyesek voltak, így várakozással tekintettem a pintes dobozra. Igen, ez a doboz nem féllittyós, mint az átlag, ebben egy pintnyi mennyiség van, s külsőre nagyon dekoratív. A doboz színvilága valahol az arany és ezüst között játszik, kicsit tán hasonlatos a Cēsu Mītava Gaišais dobozának színvilágához. A doboz tetejét be is fóliázták, ilyen téren sem érheti panasz a gyártót....

A címkén Cēsis középkori várkastélya látható, rajta az 1590-es évszámmal, a legenda szerint ugyanis ebben az évben kezdődött meg a falak között a sörkészítés. A dobozt felfeszítve az illat kesernyés, s ebben ízleléskor sem kell csalódnunk. Az alkoholtartalom a kategóriához mérten kicsit magasabb (5,2 %), de ízben ez nem fejt ki zavaró hatást. Színre a világossárgánál kicsit sötétebb árnyalatot kapunk, az aranyszínt azonban nem éri el. Ízlelésben az első ízjegy a kesernyésség, amely folyamatosan hozza elő magából a komlót, igazán élvezetes kortyolgatni.

Megkockáztatom, hogy eleddig ez a legjobb Cēsu sör, amit ittam.

Megjelenés 7
Íz 8
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 15
Összesen 37
Régi értékelés szerint 7,4

2012. október 25., csütörtök

Hell Hunt update

Látogatások időpontja:

2012. június 5.,  június 19. és október 12.

Sok változás van a Hell Hunt házatáján... A legszembetűnőbb, hogy újabb két Hell Hunt sör került fel a kínálatba, sajnos még tesztelésre nem került sor, de lehet, hogy mire a poszt végére érek, ez az állapot már nem lesz igaz (holnap készülök oda...) Szóval van két új sörük, egy búza és egy ale típusú sör. Ezekről a honlapon egyelőre nem találni információt, de majd tán egyszer azt is frissítik... Mindenesetre alant található egy teszt a búzasörről...

Többször is jártam arra az elmúlt hónapokban, az első látogatásra a legutóbbi poszt óta júniusban került sor. Ha már ott jártam, úgy gondoltam, hogy valami újabb sört kellene megkóstolni, így kiválasztottam ezúttal a Münchner Vaskne-t, ami több szempontból is érdekes sor. Az étlapon (illetve itallapon...) azt írják róla, hogy észt amber ale, az alkoholtartalma 6,7 %. Idáig rendben is vagyunk, de ki gyártja? Láttam már korábban is a felsorolásban, de jártamban-keltemben az elmúlt két év során sehol nem futottam vele össze Tallinnban máshol, és boltokban sem láttam.

Münchner Vaskne

A dolog nem véletlen, mert nem a nagy gyárak egyike a gyártó, hanem a Sillamäe Õlletehas nevű főzde, amelyről (le merném fogadni) Magyaroroszágon szerintem szinte senki nem hallott. Olyan szinten mikrofőzdéről van szó, hogy hosszas kutakodás során sem tudtam fellelni a honlapjukat, gyaníthatóan tehát nincs is nekik. Ami kiderült, az az, hogy a főzde Sillamäe nevű településen található, Narvától nem messze, közel az észt-orosz határhoz. A kollégákat is kifaggatva arra a konklúzióra jutottam, hogy nem véletlen, hogy nem sikerült vele összefutni máshol. Néhány helyen lehet csak kapni a saját régiójukon kívül, ők sem nagyon tudtak Tallinnban más helyet például megnevezni, csak a Hell Huntot.

Ennyi felvezető után joggal kérdezhetitek, hogy érdemes-e kipróbálni? Naná, hogy igen. Én nem mondanám teljesen ambernek, inkább vöröses színű. Az íze egy cseppet tán édeskés, s eleinte kissé vizesnek tűnt. Aztán a lazachoz szépen felzárkózott, tökéletes társ volt hozzá.

Megjelenés 6
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás 13
Összesen 32
Régi értékelés szerint 6,4

Ezzel el is árultam, hogy mit ettem akkor: kipróbáltam a lazacot, halat itt még csak a "fish & chips" kategóriában ettem. Az adag tekintetében sajnos itt sem esnek túlzásba, s akkor még finoman fogalmaztam. Bár valószínűleg csak én szeretem túlságosan a halat... Mindenesetre az ízére nem lehetett panasz, szerencsére nem sózták agyon:



A köret sajnos ezúttal nem volt valami változatos, tán csak a julien-re vágott párolt zöldség érdemel említést, aminek a fűszerezését (szégyen gyalázat) nem sikerült megfejtenem. Ha erre jártok, feltétlen érdemes kipróbálni ezt a fogást... Az étkezést végül egy elmaradhatatlan csapolt Hoegaarden-el záruk le:


A következő említésre érdemes látogatás június 19-én történt. Ezt már csak azért is érdemes felidézni, mert akkor megkóstoltam a híres sült oldalasukat, amit már többektől hallottam dicsérni. Azóta sajnos levették a palettáról, s csak reménykedni lehet benne, hogy valaha még visszakerül:


A harmadik látogatás pedig most volt nemrégen, az észt-magyar válogatott mérkőzés kapcsán. A meccs előtt a Hell Huntban melegítettünk, s így sor kerülhetett néhány újabb étek és sör kipróbálására.

Hell Hunt Búzasör

Legelőször is kértem egy búzasört, ugyanis ehhez a verzióhoz még nem volt szerencsém... Saját poharat a jelek szerint nem kreáltak neki, és nem kapni hozzá  citromszeletet sem. A negatívumok azonban itt ki is merülnek, mert a Hell Hunt bizony jó sört alkotott. A habja például egy búzasörhöz mérten megfelelően erőteljes, percek múlva sem roskadt össze.

Az íze valahol a német és belga búzasörök között tanyázik, időnként aszaltgyümölcsös édeskés beütés érződik, pár pillanat múlva meg megjön a kesernyésség is. Az alkalmazott fűszerek milyensége rejtély, hosszas kortyolgatás után is csak felelőtlen találgatásokba tudnék bocsátkozni, biztosat semmi esetre se mondanék. Ki kell próbálni!


Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek7
Összhatás14
Összesen36
Régi értékelés szerint7,2

Éhes nagyon nem voltam, így csak egy könnyed sajtgolyós snack-re futotta az erőmből, aminek a receptjét egy ideje megváltoztatták. Kinézetre ugyanúgy néz ki, mint a korábbi posztokban, csak az ízesítést megbolondították egy kis jalapeno-val, ami nem vált kárára. Sörhöz mindenesetre jó...

A társaságban rendeltek egy olyan ételből is, ami már régen foglalkoztatja a fantáziámat, hogy mi lehet. Az angol étlapon shepherd's pie (juhászpite) néven fut, s mint most kiderült, elég étvágygerjesztően néz ki:



Ízében és állagában a görög muszakát idézi, aki szereti azt a fogást, ebben sem fog nagyot csalódni.

Hogy azért ne legyen egyszerű az este, megkóstoltam egy teljesen új sört is.

Mikkeller Jackie Brown

Hát ez egy irgalmatlan brutális sör... Nem sokat sejtettem róla, amikor megrendeltem, mindössze annyit, hogy Dániából jön, s tán barna. Most utánanézve a dolgoknak, kiderült, hogy a De Proefbrouwerij nevű céghez tartozó Mikkeller Bryggeri (Ørbæk) nevű főzde készíti. Tán sokaknak ismerős a Jackie Brown név... Igen, arról a Jackie Brown-ról van szó, aki a Quentin Tarantino filmben szerepel, a Mikkeller neki állít emléket ezzel a sörrel.

Pohárba kitöltve egy nagyon sűrű, majdnem fekete ale-t kapunk, aminek még a habja is nagyon sötét. Az illata egyszerre kávés és csokoládés, ugyanakkor megcsapja az ember orrát valami olyan fanyarság, amit ritkán érezni.

Ízlelésnél aztán elszabadul a pokol... Igazából elsőre az embert letaglózza teljesen, a nyelvem alig érzett valamit. Ugyanis olyan szintű kesernyésség van benne a kávéval párosulva, hogy az illatot teljesen felülmúlja. Miután pár perc után ehhez nagyjából akklimatizálódtam, csak akkor bomlott ki igazán, s akkor már éreztem némi étcsokoládés ízhatást is, ami persze az édestől messze volt. Ez a sör szinte külön kategória...



Megjelenés9
Íz6
Aroma és jellegzetességek7
Összhatás13
Összesen35
Régi értékelés szerint7

2012. október 24., szerda

Ægte Fynsk Ale No 16

Tesztelés időpontja:

2012. szeptember 28., Tallinn (dobozos)

Ez volt az utolsó abból a dán transzportból, amit legutóbb az egyik tallinni áruházban egy kóstoló alkalmával vásároltam. Ezt megkóstoltam a helyszínen is, és a két milliliter mennyiségből, amit adtak, azt szűrtem le magamnak, hogy érdemes lenne vele egy próbát tenni nyugodt körülmények között is. Így aztán ezzel a sörrel, s a két másik korábban már bemutatott Vestfyen Bryggeriet főzde termékkel felszerelkezve mentem végül haza....

Ezt a sört egy hasonlóan bonyolult nevű főzde, a Refsvindinge Bryggeriet készíti, amely Dánia egyik legkisebb, de méretéhez mérten nagyon is ismert mikrofőzdéje. Nemzetközi téren nem kell nagymúltú cégre gondolni, bár maga a cég hosszú történetre tekinthet vissza, amely egész 1885-ig vezethető vissza. A nemzetközi áttörést az "Ale no. 16" hozta el számukra 1995-ben, s azóta ez a sör egyre több országban jelenik meg. Jelen pillanatban már Észtországban is, ami igencsak dicséretes... Mikrofőzdéhez mérten a termékpaletta viszonylag széles, jelenleg 15 (!) különböző sör van a kínálatban...



Mint a sör nevéből is látszik, egy erős (6,5 % alkohol) felsőerjesztésű ale van a dobozban, amely angol sörélesztő felhasználásával készül, s a cég számos elismerést begyűjtött vele, ezeket nem kívánom itt felsorolni. Pohárba kitöltve a sör kellemes barnás színezetet nyújt, nem egy tipikus ale szín. Ízlelésre édeskésen csábít, ha nagyon kötekedni akarok, akkor minimális vizesség tettenérhető. Utóízben egy cseppet alkoholos, de összességében egy jól iható ale.

Megjelenés 6
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 14
Összesen 37
Régi értékelés szerint 7,4

2012. október 19., péntek

Cēsu Light

Forrás: Cenklubs
Tesztelés időpontja:

2012. július 27., Várpalota (dobozos)

Szinte már Cēsu alus szakértőként nyúltam ehhez a sörhöz...:) No persze ez a nagyzolás része, de a szerencse az, hogy olyan boltba sikerült belefutnom Lettországban legutóbb, ahol a Cēsu számos sörét meg lehetett kapni (szóval még nincs vége a sornak...)

Ezúttal egy light sörük (Cēsu Light ) került sorra, amibe nevéhez mérten mindössze 4,2 % alkoholt sikerült a sörmestereknek beleszuszakolni. Hogy a könnyed érzést nyáron nagyobb társasággal is sikeresen magunkévá tudjuk tenni, s elkerülhessük, hogy negyedóránként a hűtőhöz kelljen rohangálni, a cég biztosít nekünk kétliteres kiszerelést is műanyag palackban, de a magam részéről ezeket inkább elkerülöm.

Sajnos eleddig ez a leggyengébb Cēsu sör, amibe sikerült beleszaladnom. Bíztatót nem is nagyon tudok írni róla, az az igazság. Próbálhatnék itt értekezni az ízvilágról (enyhén kesernyés, leginkább vizes), habról (nincs) vagy illatról (kicsit savanykás), színről, de nem nagyon lenne értelme. Sajnos magán viseli a kategória összes hibajelenségét...

Megjelenés 5
Íz 4
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás 8
Összesen 23
Régi értékelés szerint 4,6




2012. október 17., szerda

Asahi Super "Dry"

Tesztelés időpontja:

2012. szeptember 26., Tallinn (üveges)

Jó régen vettem ezt a sört, s oly sikeresen elbújt a sörösládámban, hogy csak most, egy hónappal a lejárat előtt került újra a kezembe... Közel volt tehát a lejárathoz, s kicsit féltem, hogy milyen is lesz... Szerencsére azonban nem kellett csalódnom...

Észtországban a Baltika forgalmazza, de mint a képeken is látható, előre borítékolható volt már a boltban a távol-keleti eredetet. Valóban, a sör Japánból ered, egész pontosan az Asahi Breweries felelős érte. A cég törtéente viszonylag régi, a XIX. századig nyúlik vissza, de róluk majd később. 1987-ben jelentek meg a Super "Dry" nevű sörrel a piacon, s ezzel ez lett japán első "dry" (száraz) söre. Hogy ez a kategória pontosan mit takar, nem tudom, eleddig nem találkoztam ilyen sörkategóriával. Mindenesetre a leírás szerint ez egy különlegesen "száraz", "ropogós" ízt jelent. Hmmm....

Annyi bizonyos, hogy tényleg egy új egyedi íznek kellett lennie '87-ben, mert nagyon gyorsan nőtt a népszerűsége Japánban, a mennyiséget évről-évre növelni kellett. Jellemző adat, hogy 1987 előtt az Asahi részesedése a japán piacból alig volt 9 %, ez az adat manapság majdnem 50%. Mindemellett, ez a volt a világ kilencedik legnépszerűbb brand-je 2006-ra...

De további fényezés helyett vessünk inkább vigyázó tekintetünket a palackra. Pohárba kiöntve a színe élénksárgás, hab szinte semmi nem jelentkezik. Ezt nagylelkűen tudjuk be annak, hogy már régóta tárolom a sört.... Tán az is ennek köszönhető, hogy miután kinyitottam, a sör egyszerűn kibuggyant az üvegből, meg sem akarta várni a fotózást...

Az ízére enyhén zavarólag hat a túl erős komlózás, de ez inkább illattá válik pár perc után, s a negyedik kortynál ez már szinte kellemes. Nem túlzottan keserű tehát, szénsav pedig szinte alig van jelen. Bár ez megint lehet, hogy a túl kései felfeszítés mellékhatása, nem tudom. Az összbenyomás mindenesetre inkább pozitív.

Most nézem, hogy ez volt rövid eddigi életem első japán söre. Csak remélni tudom, hogy nem ez volt az utolsó is egyben...

Megjelenés 5
Íz 6
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás 13
Összesen 27
Régi értékelés szerint 5,4

2012. október 15., hétfő

Zelta Premium

Forrás: Iedzert
Tesztelés időpontja:

2012. július 27., Várpalota (dobozos)

Első találkozásom a Zelta Alus-al (Lettország) szintén erre a nyárra esett... Maga a zelta szó állítólag aranyat jelent a lett nyelvben, úgy látszik minden országban szívesen nyúlnak a marketingesek ehhez a nemesfémhez, ha a sörükhöz keresnek asszociációt...

No sebaj, ezzel meg lehet békélni valahogy. A leírás alapján, a Premium a főzde zászlóshajója. A Zelta esetében a tulajdonosi viszonyok elsőre kicsit nehezen követhetők egyébként, főleg úgy, hogy a net tele van dezinformációval. Ha csak Lettországot tekintjük, akkor a Zelta Alus az Aldraris csoporthoz tartzoik, de ha globálisan vizsgáljuk a kérdést, akkor a Carlsberg nevű óriáshoz.

A sör pohárba töltve hozza egy átlagos pilzeni külcsíni jegyeit, semmi extra. Illatában lágyan jön elő a maláta, tán egy picit édeskés az illat, hab szinte nulla. Ízre nem mondanám komlósnak egyáltalán, kesernyésség alig fedezhető fel, ízében is inkább édeskés. Ugyanakkor kevés a tartalom: szinte vizesnek mondható az összhatás, mély benyomást sajnos nem gyakorolt rám. Alkoholtartalma 5,2 %.

Megjelenés 5
Íz 5
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás 10
Összesen 24
Régi értékelés szerint 4,8

2012. október 12., péntek

Vestfyen Classic

Tesztelés időpontja:

2012. szeptember 21., Tallinn (dobozos, 0,33)

A múltkor említettem, hogy fognak még érkezni dán sörök a tesztsorba, hát most eljött az idő... Újra egy Vestfyen Bryggeriet termék hát Dániából, amely ezúttal a Classic fantázianévre hallgat. 1998-ban jelent meg a piacon, s érdekes módon az alkoholtartalma ennek is pontosan 4,6 %, hogy hogyan tudták ezt ennyire így belőni, elképzelni nem tudom.

Egyesek szerint a különbség csak annyi a két sör között, hogy az egyiknél más színezőanyagot használtak, de ez szerintem merő marhaság. Annyi tény azonban, hogy a Classic színe kicsit mélyebb, majdnem aranysárga, s tán kicsit kevesebb benne a szénsav, de nem számottevően, ha a Pilsner-el összehasonlítjuk...

Sokat nem tudtam ízlelgetni, mert csak kis dobozost árultak ebből is, de igyekezvén a tesztet minél hosszabbra nyújtani, a végső benyomásom az lett, hogy a Classic egy árnyalatnyival gyengébb a tesónál. Leginkább tán a kevés szénsav miatt, de igazából ez jelen esetben elég szubjektív összehasonlítás volt...



Megjelenés 6
Íz 6
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 12
Összesen 34
Régi értékelés szerint 6,8

2012. október 10., szerda

Lāčplēsis 3 Iesalu

Forrás: kampari18
Tesztelés időpontja:

2012. július 27., Várpalota (dobozos)

Folytassuk tehát a Lāčplēsis portfolió lefedését, lassanként egész jól haladok vele. Előrebocsátanám rögtön, hogy ha eddig úgy tűnt volna, hogy fanyalgok a Lāčplēsis söreivel kapcsolatban, akkor ennél a sörnél most ennek vége szakad, ugyanis ez igen csak megüti a mércét.

Félbarna sör a 3 Iesalu, nagyjából 5 % alkoholtartalommal (az 5,0 és hasonló pontosságú adatokat valahogy mindig kétkedve fogadom...). Az iesalu szó egyébként a lettben malátát jelent, s a hármas szám pedig (minő meglepő) arra utal, hogy a sör készítésekor három különböző féle malátát sikerült a serfőző mestereknek felhasználni. A fent belinkelt leírás szerint egész pontosan egy light maláta (valószínűleg pilzeni malátára gondolhatnak...), egy karamellmaláta, s egy úgynevezett Müncheni maláta került bele a nedűbe.

Nyilván sokan összeborzolták a szemöldöküket erre a Müncheni malátára pillantva, mitagadás, én sem voltam ezzel másképp. Mivel német vonalon úgyis kellőképpen tájékozatlan vagyok még, gondoltam épp itt az ideje, hogy ennek most utánajárjak. Szóval a Müncheni maláta állítólag leginkább bock és doppelbock sörök készítésénél használatos, de megjelenik sötét lagerekben és Märzen (márciusi) sörökben is, csak ott kisebb mennyiségben. A karamell- és Müncheni maláta karakteresebbé teszi a söröket általában, s alkalmazásukkor többnyire kisebb mennyiségben adnak komlót a sörléhez, hogy a megfelelő egyensúly kialakuljon. Ezáltal a lepárlásnál, nem tolul előtérbe a komló illata és íze...

Nekem ízre kicsit édeskésnek tűnt ez a sör, de ezt távolról sem hibaként említem itt meg. A színe gyönyörű, valahol az amber és a vöröses szín között játszik. Összhangban vannak az összetevők, a háromféle maláta jó egyveleget alkot, kimondottan jó volt inni.

Megjelenés 8
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 8
Összhatás 15
Összesen 38
Régi értékelés szerint 7,6

2012. október 8., hétfő

Vestfyen Pilsner

Tesztelés időpontja:

2012. szeptember 19., Tallinn (dobozos, 0,33)

Pár hete találkoztam ezzel a sörrel egy kóstoló alkalmával, eleddig Tallinnban ez a márka még nem fordult elő. A nedű a Vestfyen Bryggeriet nevű főzde terméke Dániából, sajnos az elébb belinkelt honlapjuk nélkülözi az angol nyelvet. Ha nem értem félre gyér dán nyelvtudásommal azt a két mondatot, amit a sörről közzé bírtak tenni, akkor a dobozban rejtőző sör egy tipikus dán pilsner, s ez lenne a gyártó egyik legnépszerűbb brandje. Ollé, ettől aztán nagyon megokosodtam...

Mondjuk a főzdéről legalább meg lehet tudni valamit, persze azt is csak az északi nyelven. Ezek szerint a főzdét 1885-ben alapították, s mind a mai napig nem hódoltak be egyetlen nagy konszernnek sem, teljesen függetlenek. Az első száz évükben kizárólag a lokális piacokra koncenráltak, s csak az utolsó 25 évben ihlette meg őket a nemzetközi piacok világa. Ennek folyományaként most már Észtországban is elérhetőek a termékeik, hamarosan olvashattok majd egy másik tesztet is hozzájuk kapcsolódóan...

Szóval milyen ez a sör? Tényleg tipikus pilzeni, szerencsére rendes habbal megáldva, ami egész sokáig tartja is magát. Dícséretes dolog ez, hisz dobozos sörről van szó... Nem vizes, kellemesen kesernyés, korrekt komlós aroma. Igazán remek pilzeni, pedig viszonylag kevés az alkohol (legalábbis nekem...), összesen 4,6 % van benne. Rántott hús mellé kiváló volt.

Megjelenés 7
Íz 7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás 13
Összesen 37
Régi értékelés szerint 7,4

2012. október 5., péntek

Lāčplēsis Dzintara

Forrás: Royal Unibrew
Tesztelés időpontja:

2012. július 26., Várpalota (dobozos)

Térjünk vissza kicsit ismét a nyárba, amikor is lehetőségem nyílt jópár lett sört megkóstolni. A Lāčplēsis alus nem volt számomra ismeretlen gyártó, igazából az ő kezükből került ki az első lett sör életemben, a Lāčplēsis Dižalus 7.3 nevű sört tavaly nyáron sikerült megkóstolnom.

Akkor az egy igen csak erős sör volt (7,3 %), ez a tesztalany viszont nem egy ilyen fajta, csupán 4,8 % alkohol van benne. Pohárba kitöltve feltűnően szép színe volt, a legszebb baltikumi borostyánok színére hasonlított. Korrekt hab fejlődött, illata édeskés volt, s intenzíven támadta az érzékeimet az orromban. Kicsit az az élmény kerített hatalmába, mint amikor először láttam csapoltan a Borsodi Borostyán nevű sörét...

Ízlelésre az illatokból várható sűrűség nem köszönt vissza, inkább kicsit vizesnek mondanám. Ugyanakkor még se mondanám rá azt, hogy tartalom nélküli, s a kicsit édeskés íz sem annyira zavaró. Kipróbálásra érdemes.

Megjelenés 8
Íz 6
Aroma és jellegzetességek 6
Összhatás 12
Összesen 32
Régi értékelés szerint 6,4

2012. október 4., csütörtök

Kapten Tenkeš update (Tallinn, Észtország)

Látogatások időpontjai:

2012. május 24. és 2012. szeptember 14.

Csalóka a fenti dátumsor, mert igazából volt még két alkalom, amikor betértem ide, de akkor csak sört inni baráti társaságban, étkek elfogyasztására akkor nem került sor. Az egyik alkalommal nagy valószínűséggel a hordó aljából kaptam a kedvenc barna cseh sörömből, a másik alkalommal azért szerencsére hozta az elvárt minőséget...

Töltött káposzta...
Az első látogatás apropóját májusban az adta, hogy kedvenc spanyol barátom már lassan egy fél éve rágta a fülemet, hogy menjünk el ebbe az étterembe. Engedtem az unszolásának, mert az a hír járta, hogy új szakács érkezett az étterembe, aki történetesen magyar. A hír sajnos nem volt igaz, de legalább volt egy kis frissítés az étlapon. Az előző poszt megjegyzés rovatában már utaltam rá: felvették a repertoárba a töltött káposztát is. Szerencsére ezúttal a változás jó irányba történt, bár a tekercsek egy kicsivel nagyobbak az én ízlésemnél.

Ez legyen a legnagyobb baj, ízre teljesen rendben volt. Spanyol barátomnak a pörköltet ajánlottam, bíztam benne, hogy nem fog csalódni. Ezúttal a tejfölt is hanyagolták róla szerencsére, egész jól nézett ki, s szerencsére barátom is elégedett volt az ízvilággal. A tálalásnál is új a desgin, mint látszik. Úgy tűnik véglegesen szakítottak a fémtányérokkal, s a porcelán szélén pedig az étterem neve jelenik meg paprikából...

A második kulináris alkalommal szeptemberben kipróbáltuk a halászlét is. Vikuc korábban azt írta egy megjegyzésben a korábbi posztnál, hogy lazacból készült halászléhoz volt szerencséje korábban, gondoltam ezt nekem is ki kell próbálni. Az étlapon ugyan azt állították, hogy a halászlé pontyból készül, de ez nem így volt most sem. Vörös húsú hal volt benne, s a használt fűszerek hatására nehéz lett volna eldönteni, hogy lazac (löhe) vagy lazacpisztráng (forell) van-e benne. Kis bográcsban hozták sipirituszégő felett, jó volt még ránézni is...

Megszokott magyar halászlé ízt azonban ne várjon senki. Egyrészt a szokatlan halalap ad egy egész más ízt, másrészt pedig citromot (!) tesznek bele. Igen, jól tetszettetek olvasni... Sőt, még hoznak is hozzá külön citromot, ha esetleg nem volna elég... A halak alatt a bogrács alján tészta is van (na nem gyufatészta sajnos...), így némileg a bajai-tolnai régióban élők is csettinthetnek egyet örömükben. A jelek szerint (más asztalnál is kértek ilyet...) a halászlé az étterem egyik kedvelt fogása az étlapról, de azt hiszem, még egyszer nem fog rávinni a lélek, hogy megkóstoljam...

A halászlé mellett kértünk "spenótlevest" is, erről használható fotó sajnos nem nagyon van. Ez nem igazán leves, inkább hasonlít a mi spenótunkhoz. Ízre hasonlatos, de sajnos kissé le volt égetve. A spenótleves után kacsa érkezett (Tenkeši part), ami sajnos szintén nem nyerte el a tesztelő lelkesedését... Én a magam részéről a halászlé után megpróbálkoztam egy túrós csuszával, gondoltam mit veszíthetek... A tészta lebbencstészta volt (kb. 5x5 cm-es darabokban...), a szalonnáról pedig továbbra sem tudják itt, hogy milyennek kéne lennie. Ettem itt már cigánypecsényét több alkalommal is, a kakastaréjjal egyetlen egy alkalommal sem voltam kibékülve. Itt is gyorsérlelt bacon volt feldarabolva, sajnos meg sem közelíti az elvárt élményt. A túró viszont legalább igazi túró volt, nem pedig az a löttyös valami, amivel országhatárainkon kívül sokszor találkozni.

"Spenótleves"

A túrós csusza...

Tenkeši part
 A fentiekből tán kitalálható, hogy a megváltás még nem érkezett el itt: továbbra sincs magyar szakácsa az étteremnek. De reménykedjünk a változásban...




2012. október 3., szerda

Brewdog Punk IPA

Forrás: Brewdog
Tesztelés időpontja:

2012. október 2., Tallinn (üveges)

Tegnap az egyik kedvenc helyemen, a Hell Hunt-ban jártam, s eltökéltem, hogy megkóstolok valami újdonságot. Nehéz volt a döntés, mert kicsit kibővítették a kínálatot, többek között a "sajátmárkás" termékek sora is bővült: lehet már inni Hell Hunt búzasört és ale-t is. De úgy döntöttem, ezekkel majd legközelebb foglalkozom, mert olyan baráti árakon láttam Brewdog söröket az itallapon, hogy még boltban sem láttam ennyiért...

Két változatot lehetet kapni, a Punk-ot és a Hardcore-t, de ez utóbbit már kóstoltam, úgy hogy maradt a Punk. Kicsit más komlófajtákat használnak hozzá, mint az Imperialhoz (Chinook, Simcoe, Ahtanum, Nelson Sauvin), s alkoholtartalma sem olyan magas, ebben csak 5,6 % alkohol van. Illatra tipikus ale-nek tűnik, s szerencsére a pincér hagyta, hogy én töltsem ki. Sajnos fényképezőgép nem volt nálam, így be kell most érnetek a netről vadászott képekkel.

Forrás: Letspour
Ahogy a pohárba kitöltöttem, az orrom szinte visszazökkent a korábbi Brewdog teszt állapotába, hasonló gyümölcsös illatot tapasztaltam ugyanis. Most már félreérthetetlenül sikerült azonosítani a bodzát, mint elsődleges illatot, de hamarosan felzárkózott mögé az aszaltszilva is. A sör színe egy aszalt szilvával jócskán megkezelt szilvapálinka színét idézi, nincs túl nagy opálosság, majdhogynem kristálytiszta. Habja elég szépen képződik. Fény felé (sok természetes fény a Hell Huntban nincs...) azonban a sárgás, narancsos színvilág kezdett eluralkodni...

Ízében a gyümölcsösség dominál, néha kicsit több az édes íz, mint kéne. Amikor az édes, karamelles íz volt többségben, akkor néha szubtrópusi gyümölcsök íze is előjött, tán mangóra hasonlított leginkább. Érdekes azonban, hogy a pár perc szünetekkel elfogyasztott kortyok között különbségek vanak, az íze mindig kicsit más és más. Hozzáteszem, meneteközben fogyasztottunk némi fokhagymás pirított kenyeret valamilyen szósszal (ha jól emlékszem, akkor fokhagymás uborka), amely a Baltikum egyik kedvelt (ha nem a legkedveltebb...) sörkorcsolyája, így az ízlelésbe ez is belejátszott.

Nagyon korrekt ale ez is. Azt hiszem csatlakozom a Brewdog sörök kedvelőinek táborába...

Megjelenés 8
Íz 8
Aroma és jellegzetességek 9
Összhatás 16
Összesen 41
Régi értékelés szerint 8,2

2012. október 1., hétfő

Soproni Grapefruit

Forrás: Ital Club
Tesztelés idpontja:

2012. július 25., Várpalota (dobozos)

Gondoltam itt a nyár közepe, toronymagasan benne vagyunk a kánikulában, ki kell próbálni egy újabb gyümölcsös sört. A gondolatmenet egész jónak tűnt, s ha már sikerült próbára tenni egy grapefruit-os sört, akkor miért ne próbálnék ki még egyet?

Viszonylag friss élmény volt a körtés próbálkozás a Sopronitól, így kiváncsian vártam, milyen lesz a grapefruit ízesítésű verzió. Pohárba kitöltve a színe távolról sem emlékeztetett engem a grapfruitlé színére, nagyjából inkább olyan sárgás jellege volt. Emellett a kitöltött folyadék szénsavban gazdag, opálos jelleget mutat, illatában gyümölcsök törnek felszínre, de érdekes módon a grapefruit-ot nem tudtam egyértelműen beazonosítani.

Ugyanakkor ízben érezhető azért, s ha őszinte akarok lenni, nekem eddig ez a Soproni gyümölcsös próbálkozás jött be leginkább. Túl magas osztályzatokat azért persze most sem nagyon tudok adni, mert utóízben némi italporos jelleg domborodott ki nekem...

Megjelenés 5
Íz 4
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás 10
Összesen 23
Régi értékelés szerint 4,6