2014. február 26., szerda

Olvi Tuplapukki

Forrás: Olvi
Tesztelés időpontja:

2013. július 24., Tallinn (dobozos)

Az Olvi sörgyár már nem először kerül itt említésre, legutóbb egy exportra szánt sörrel kapcsolatban jött elő a nevük. Ezt a doppelbock stílusú sört ugyanakkor sikerült beszerezni, mint a Nikolai Premium Lagert és a Karhu A-t, amikor hazafelé tartottunk Helsinkiből a komppal. Ha őszinte akarok lenni, ez volt a három közül a leggyengébb, de ne szaladjunk ennyire előre.

A sör színe enyhén már barnás, a normál doppelbock söröknél mindenesetre barnább. A habja kellemesen barnul, a szerkezete kissé képlékeny sajnos. A gyártó ajánlása hűtésileg 10-12 fok, amelyre ők már azt mondják, hogy jól le van hűtve, nekem ez a normál hőfok egy átlagos alkoholtartalmú sörnél. A doppelbock és erősebb söröknél viszont én jobban preferálom a 14-15 fokot, tapasztalataim szerint a hosszabb érlelés miatt kialakuló ízvilág így jobban érvényesül, bár az is igaz, hogy a magasabb alkoholtartalom is nagyobb százalékban tör előre.

Ízre nekem kicsit távol van a német doppelbockoktól, leginkább a belga erősebb sörök íze ködlik fel az emlékekből, azok közül is leginkább a Dubuisson belinkelt üdvöskéje. Ha még egy jellemző dolgot kéne említenem, akkor a sör "boros" jellegét említeném meg: a viszonylagos szénsavhiány és a helyenként jelentkező savanykásság az alkohollal párosulva egymást támogatva erősítik ezt az érzést...

Megjelenés 6

Íz 5
Aroma és jellegzetességek   5
Összhatás 10
Összesen 26

2014. február 20., csütörtök

Seiklusjutte Maalt ja Merelt Pubi

Látogatás időpontja:

2013. február 2. és 8.

Szép hosszú neve van ennek az intézménynek, s ha mindenáron le akarom fordítani, akkor valami ilyesmi jön ki: szárazföldi és tengeri kalandos történetek... Így aztán az angol nevét roppant frappánsan oldották meg: Traveller's club oszt jó napot....

Az egység kívül esik Tallinn történelmi belvárosán, de a 2-es és 4-es villamossal rövid úton el lehet érni, a Keskturg (központi piac) nevű megállónál kell lekászálódni a trámvájról. A bejárat moderáltan trükkös, egy kis udvarba be kell menni, onnantól adja magát minden. (Zárójelben jegyzem meg, hogy maga a piac is megér egy misét, ilyen piac már odahaza nem nagyon van, mintha visszamennénk húsz évet az időben. A pirogokat mindenképpen érdemes megkóstolni...)

A piac környéke úgy általában nem nagyon bizalomgerjesztő, a házak többsége lepukkant, s az általános hangulaton nem változtat nagyon az sem, hogy az elmúlt pár évben gomba mód nőnek ki az új épületek a környéken: ezek kivétel nélkül mind modern lakóházak, üvegből és betonból. A Seiklusjutte Maalt ja Merelt Pubi ilyenek mellett áll, egyelőre még dacolva a trenddel, valószínűleg maga az épület több évet számlál, mint száz. Mint írtam, egy udvarba kell bemenni, az utcafront nagyjából így néz ki:



Az udvarra belépve pedig a következő kép fogad:


Odabent mintha teljesen más világba csöppenne az ember... Faburkolat mindenhol, kicsit tán félhomály is van (hozzáteszem, hogy februárban voltunk ott, ami Észtországban nem a legnaposabb időszak), ezért mi a felső szinten kötöttünk ki, ahol az ablakok egyes részeken több fényt adnak. Odafent van egy gyerekjátszó is egyébként. Minden nap van napi menü pár euróért, de igyekezni kell délben, mert a környékben dolgozók hamar ráúsznak, s akkor már csak az étlap marad. Nem mintha az marha drága ételeket tartalmazna: a többség megáll 10 euró alatt és inkább az 5-6 eurós tartományban van. Tekintve hogy a távolság a belvárostól nem túl nagy, ez jelentős kedvezmény...



Igen, az ottan egy szánkó...
Első alkalommal (igazából háromszor jártam eddig itt...) sikerült csak a napi menübe belecsúsznom (még 2012 telén, de a dátumra nem emlékszem), s mivel karácsony előtt voltunk akkor, a napi menü az észtek hagyományos karácsonyi fogása volt: sült véres hurka áfonyalekvárral, "tökkompót", párolt káposzta és főtt-sült krumpli. Az észtek a véres hurkát a mai napig árpával készítik (a rizs otthoni meghonosodása előtt nálunk is azzal készült), s változatos fűszerezéssel lehet a boltokban hozzájutni. Vannak kisebbek, nagyobbak, vastagabbak, de egyik sem olyan, mint a másik. Van édeskés, fűszeres, sós, kevésbé sós, csak győzze az ember őket próbálgatni. Mindenesetre itt egy elég jól eltalált verzióval futottam össze...

A fent említett két látogatás közül elsőre egy érdekes nevű ételt sikerült választani, az angol fantázianeve "herceg és koldus" (Koldus és királyfi), az észt neve pedig Prints ja kerjus. Igazából ez egy egytálétel, amit erdei gomba, hagyma, burgonya, sertéshús, uborka, paradicsom és paprika egyvelege alkot, s az észt szokásoktól eltérően még fűszerekkel is megtámogatnak:


Ettünk még mást is (például rántott sajtot), de azok nem igazán verték ki a gourmand biztosítékot:




A következő alkalommal már sört is sikerült inni, de akkor meg voltam olyan ügyetlen, hogy elfeledtem magammal vinni a fényképezőgépet, így be kell most érnetek a telefonnal készült képekkel. Az akkor elfogyasztott ételnek sem volt kevésbé szenzációhajhász  fantázianeve, ezt úgy hívták, hogy Vaenlane koopas, ami nagyjából azt jelenti, hogy "ellenség a barlangban", vagy valami hasonló...


Ezt valószínűleg sütőben sütik készre, az olvasztott sajt alá krumplipürét és hagymás pirított darált húst kell odaképzelni. Laktató volt nagyon (tán kevésbé fűszeres mint a koldusos cucc), és jól csúszott hozzá a barna Paulaner (búza).

Paulaner Hefe-Weissbier Dunkel

Valamilyen csoda folytán a Paulaner sörei még egyáltalán nem szerepeltek a blogban, épp itt volt az ideje hát, hogy ezen a gyakorlaton változtassunk. S akkor mindjárt egy különlegességgel kezdünk, nem a normál búzasörükkel...

Volt már dolgom barna búzasörrel korábban, de a tapasztalataim vegyesek voltak, mindenesetre mindig késztetést érzek ezt a fajtát választani, ha valahol szerepel az étlapon. Sajnos Németországon kívül viszonylag nehéz ezzel a típussal összefutni, de azért nem lehetetlen...

A Paulaner vállalkozása kimondottan sűrű, a habját viszont nem nagyon tartja. A fenti képek kb. két perc pihentetés után készültek, hirtelen sürgős dolgom támadt, s csak utána tudtam belekóstolni. A színe szép opálos gesztenyebarna, az íze pedig "cukrosan" gyümölcsös, néha olyan érzésem volt, mintha sörös zselécukrot kóstolgatnék, No persze mérsékelt édességérzetet kell azért itt elképzelni. Szívesen meginnám még egyszer...



Megjelenés 7
Íz 6
Aroma és jellegzetességek  7
Összhatás 13
Összesen 33

Elérhetőségek:

Tartu mnt 44
10115, Tallinn
Telefon (pult): +372-6 010 762
Telefon (iroda): +372-6 010 763
e-mail: info@seiklusjutte.ee

Nyitvatartás:

Hétfő-Szerda: 11.00-24.00
Csütürtök-Szombat: 11.00-02.00

2014. február 19., szerda

Švyturys Gintarinis

Tesztelés időpontja:

2013. február 10., Tallinn (üveges, pintes kiszerelés...)

Tán már említettem korábban (ha nem, hát akkor most...), hogy a gintarinis szó a litván nyelvben borostyánt jelent, s szerencsére ezt a címkéken már készség szintjén felismerem. (Na jó, az is sokat segített, hogy Vilnius-ban járva egyszerűen lehetetlen kitérni a gintarinis feliratok elől, ugyanis a többi balti országhoz hasonlóan ipari méretekben próbálkoznak eladni a borostyánból készült mindenféle csecse-becséket...

A Švyturys-t azt hiszem már senkinek nem kell bemutatni, a linken jópár teszt olvasható már. Jómagam mindig elcsodálkozom, hogy még mindig nem sikerült lefedni a portfóliójukat, de azt hiszem erre nagyjából annyi esély van, mint a Saku esetében Észtországban, mondhatni lehetetlen. A Gintarinis a gyártó egyik "leggyengébb" söre, már ami az alkoholfokot jelenti, ugyanis az ebben az esetben csupán 4,7%. A litván piacon 1995-ben jelent meg először, s négy év után a fogyasztók is megértek a sörre, 1999-ben az "Év terméke" szavazáson aranyérmet kaptak érette.

A kezdet azért volt némileg nehéz, mert 1995-ben a litván sörivó társadalom a hiedelmek szerint leginkább a tartalmas, nehéz söröket kultiválta, a light verziók nem nagyon hatoltak el a szívükig: ennek folytán azt gondolták, hogy a Švyturys csupán gonosz tréfát űz velük, s nem nagyon figyeltek az ízére sem. Mostanság a helyzet változni látszik, s a sör népszerűsége növekvőben van, kiváltképp meleg nyári napokon.

Saját tapasztalásom szerint a sör teljesen rendben van, az adott paraméterek mellett elég jól teljesít. Hab és illatvilág rendben, a textúra és a szín is ott van ahol kell. Kellemesen iható sör az első pillanatoktól kezdve, még megkockáztatható gyümölcsösséggel is (valahol az őszi és a kajszibarack között). Feltétlen ajánlott könnyedebb pillanatokra.

Megjelenés 6
Íz 7
Aroma és jellegzetességek  7
Összhatás 12
Összesen 31

2014. február 18., kedd

Zubr Classic

Forrás: punav2nt
Tesztelés időpontja:

2013. július 19., Tallinn (üveges)

Nem az első tétel a Zubr boszorkánykonyhájából Csehországból, s reményeim szerint nem is az utolsó... A belinkelt weboldal sok információt nem árul el a sörről, mint ahogy a korábban tesztelt Gold verzióról sem. Immáron három évvel ezelőtt - bizony, ez az év már a harmadik a sörös blogírás terén... -  az a sör elnyerte tetszésemet, így pozitív várakozással vártam a tesztet.

A Classic némileg gyengébb alkohol terén, mint a Gold, ez a verzió "csak" 4,1 % alkoholt tartalmaz. Pohárba kitöltve szép habképződés figyelhető meg, szénsavassággal és színnel szintén sincs gond, bár nincs olyan aranysárga árnyalata, mint a Gold-nak. Gyaníthatóan ez a sör számít a gyártó alapsörének, valószínűleg erről gondolják Přerovban, hogy bárki meg tudja inni...

Ízre sajnos sok izgalmat nem tartogat, átlagos, leginkább light sörhöz hasonlatos ízre számítsunk, amit nem fejelnek meg különleges tónusok. Még azt sem mondanám, hogy csukott szemmel megmondom, hogy cseh sört iszok, ha nem tudtam volna, bizony mondtam volna mindenfélét, még akár magyart is...

Magabiztos közepes, de nem több.

Megjelenés 6
Íz 4
Aroma és jellegzetességek     5
Összhatás 10
Összesen 25

2014. február 17., hétfő

Saku gyárlátogatás

Látogatás időpontja:

2013. október 29.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Saku-ban jártam (immáron harmadszor), az előző két alkalommal a sörgyár múzeumát akartuk mindenképpen családilag megnézni. Nem jártunk sikerrel egyik alkalommal sem... Elsőre azt mondták, hogy a múzeum átalakítás miatt zárva van, jöjjünk vissza pár hónappal később. Erről persze a honlapjukon említést se tettek, na mindegy, azért megebédeltünk ott, ha már ott voltunk... Második alkalommal már ennyire sem voltunk szerencsések, mert akkor meg azzal hajtottak el minket, hogy csakis a gyárat csoportosan meglátogató vendégek tehetik be a lábukat a múzeumba. Hát miféle eljárás ez? Számomra egy kicsit furcsa volt, nem is ettünk vagy ittunk akkor ott semmit..

Ez volt tehát a harmadik vizit, és nagyon reménykedtem benne, hogy most végre lesz sanszom betekinteni ezekbe a termekbe. Nem így történt, de lássuk a részleteket. Ezúttal csoportosan közelítettük meg a gyárat, le volt beszélve a randink velük 11 órára. Egy idősebb néni fogadott minket lelkesen észtül, de aztán a csapat nemzetközi jellegére tekintettel átváltott angolra (tudott spanyolul is egyébként, spanyol barátom nagy örömére....)

Szóval azt gondoltam, hogy a múzeummal kezdünk, de nem. Oda éppen egy csapat egyetemistát vártak, s arról volt szó, hogy ha majd ők végeznek, majd mi jövünk. Hát nem így lett, mert mire mi megnéztük a teljes gyárat, ők még mindig ott lopták az időt. Nekünk meg sajnos sietni kellett tovább egy másik programra, így aztán megint nem láttam semmit a múzeumból...

A látogatás során szépen végigmentünk a folyamaton, így először abba az épületbe mentünk, ahol az alapanyagokat előkészítik. A komplexum viszonylag új, az eredeti főzde a patak másik oldalán állt, de aztán a termelés felfutásával új épületekre volt szükség, így jött létre a mostani épületegyüttes. Az új épületben folyik az előzetes folyamatok egyike, s itt lehet közel menni a dolgokhoz leginkább (a palackozós gyártósort nem lehet közelebbről vizslatni sajnos...).











Az egyes helyszínek közötti átvezetések alkalmával a sörgyár múltjába visszatekintő fotók láthatók a falakon, többnyire szinkronban a túra útvonalával. Nem akarom itt a sörgyár történetét taglalni, erről bővebben lehet már olvasni itt. Mindenesetre tán érdemes megemlíteni ismét, hogy a sörgyár eredetileg német volt:

Karl Friedrich Rehbinde fiatalon

... öregebben




A gyár eredeti neve tehát Sack volt, s az egyik alapító atya látható a fenti képeken. Őt oly mértékű tisztelet övezi, hogy még egy sört is szenteltek neki az elmúlt pár évben. Számomra a legérdekesebb momentum a palackozó gyársor előtt az "Apolló" volt. Ez egy irgalmatlan nagy tartály, hogy mégis mekkora, fogalmat lehet alkotni róla az alábbi képekről:





Ez csak az alsó csücske...


A Sakunak négy ilyen tartálya van, a '70-es években készültek az akkori Csehszlovákiában. Mint látszik, a szállítás nem volt egyszerű, először is közúton vitték őket Hradec Kralova-ból Gdanskba speciális óriás trélerekkel, úgy sejtem nem két perc alatt értek oda... Utána hajóval jöttek a tartályok a Viirelaid nevű észt hajóval Észtországba, de persze nem Tallinnba, mert a városon lehetetlen lett volna keresztülvinni őket.

A tartályok mellett állva a néni érdekes történeteket mesélt... Az egyik legérdekesebbet azért elmesélem. Van valahol Japánban egy professzor (ha jól emlékszem, akkor Masaru a neve), aki érdekes kísérleteket végez például vízzel. Megcsinálta például azt, hogy felírt papírlapokra különböző dolgokat, szélsőségesen rossz és jó dolgokat. Utána vizet töltött poharakba, és a cetliket ráhelyezte. Ezt követően lefagyasztotta őket, s megvizsgálta a jégkristályokat. A pozitív üzenetek alatt a jég szebbnél szebb harmonikus formákat öltött, a negatívak alatt viszont teljes volt a káosz a kialakult mintában. Akit érdekel a professzor munkássága, keressen rá, érdekes dolgokat fog találni...

Mindenesetre ezt csak azért mesélte el a néni, mert szerinte a sörkészítés igenis érzékeny folyamat (naná, hogy az...), nem mindegy, milyen lelkiállapotban állnak neki, s nem csak az alapanyagoktól függ az eredmény. Különösen igaz ez állítólag az élesztő hozzáadására. Finnországban, egyes sörgyárakban ilyenkor halkan énekelni szoktak, ez már szinte hagyomány, s állítják, az erjedés sokkal jobban megindul, ha a nedűt érzelmileg ráhangolják a készítők... Hát ki tudja, még az is lehet, hogy van benne valami...

A tartályok után már csak a palackozósor volt hátra, ahova sajnos nem engednek be, üvegfal mögül lehet nézegetni az automatizált folyamatokat:







A gyárlátogatás végén utolsó mozzanatként egy sörkóstolás van beiktatva, ahol hat sört lehet kóstolgatni a gyengébbtől az erős felé haladva. Mi egy alkoholmentessel kezdtük, de mivel ilyet a Saku nem gyárt, egy Baltika sör került sorra, mivel a Saku forgalmazza a termékeiket Észtországban.A többi sörre most fejből sajnos nem emlékszem, mert a vége nekünk eléggé rohanóssá vált: nem tudtuk az utolsó két sört konkrétan meginni, mert sietnünk kellett tovább valahová (azért elvittük magunkkal persze...).

Végezetül egy érdekes dologról szereztünk tudomást. A Saku kínálatában számos olyan sör jelent (jelenik meg) majd tűnik el, amelyek egy adott országhoz, városhoz vagy esetleg egy speciális sörfőzési stílushoz köthetők. Megtudtuk, hogy a "hatályos" rendszer az, hogy ilyenekből egy adott pillanatban mindig három lehet a piacon, s a siker függvényében változtat a gyár, a legsikertelenebb ugrik, s egy új fejlesztés lép a helyére. Jelenleg is három ilyen sör van, a Saku Manchester, a Saku Dublin, s egy viszonylag új, a Saku Tokyo, amit már szintén teszteltem, de még nincs kész a poszt...

Hát körülbelül ilyen élményeket szereztünk a gyárban...

2014. február 13., csütörtök

Aurum Ibérica Pilsen

Tesztelés időpontja:

2014. február 2., Tallinn (dobozos)

Még mindig nem adtam fel a reményt, hogy valami gyöngyszem ragyog fel majd számomra a spanyol sörkultúra egén, s biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb eljön az a pillanat, amikor egy ibériai malátakészítmény feltornázza magát 40 pont fölé... De töredelmesen be kell vallanom, hogy ez a pillanat nem most érkezett el...

Mikor legutóbb Madridban jártam, akkor került a kosárba ez is, s "szerencsére" csak 0,33-as kiszerelés volt belőle. A sört a Font Salem nevű főzde jegyzi Valencia-ból (számomra még viszonylag ismeretlenek, csupán ezt a citromos sört szelídítettem meg eddig tőlük), s már a sör nevéből is könnyen kitalálható, hogy pilzeni típusú ital lesz. Az alkoholtartalma 4,8 %, kategóriájának megfelelő. Van benne kukorica, színezék és egy "kellemes" stabilizátor is (E405) is, minden adott hát egy előítéletes indításhoz...

Kukoricatartalmú sörökön szocializálódva azonban az ember ne legyen túlzottan előítéletes, figyelmeztettem magam, s azzal a lendülettel fel is bontottam a dobozt. A sör színe meglepetés szerűen kellemes, az illatáról ugyanezt már nem merném őszintén állítani: nagyjából olyan szaga volt, mint amikor először jártam sörgyár környékén: kissé áporodott lég csapott meg. A habja hozza, amit kell, jobb, mint számítottam. Sajnos az íze... Hát az nincs neki. De semmilyen. Annyira semmilyen, hogy kíváncsiságból utánaolvastam, mit gondolnak mások, pedig nem szoktam.

Egy-két kirívó kivételtől eltekintve, a legtöbben az "unalmas" jelzőt biggyesztették rá, azonosítható ízekről nem érkezett jelentés. Hát itt a fő bajom nekem is: el tudok kóstolgatni szinte bármilyen sört (legutóbb Varsóban például sikerült kifogni egy olyat, aminek elképesztő füstölt kolbász íze volt, de erről majd máskor...), csak legyen valami, ami a nyelvemen keresztül elindít valami impulzust az agyam felé, már csak azért is, mert attól érzem, hogy megvan még... De ha semmilyen ingerületkiváltás nem történik, akkor bizony az a sör a felejtés homályába vész, mint ahogy majd ez is...


Nem érte meg megvenni.

Megjelenés 6
Íz 2
Aroma és jellegzetességek    3
Összhatás 7
Összesen 18

2014. február 12., szerda

Aldaris Dūmaku

Tesztelés időpontja:

2013. május 26., Tallinn (dobozos)

Hát bizony az is régen volt, amikor ezt a sört békésen iszogattam, és vártam a többieket... Arra már nem emlékszem konkrétan, hogy mi is volt a főzés tárgya odakint kertben, de azt hiszem valamiféle grillezés lehetett.

A sör még a téli rigai utam kapcsán került előtérbe, mert még nem mondtam le róla, hogy egyszer majd csak sikerül egy jó sört is találnom az Aldaris-tól is. Úgy éreztem, hogy most adott rá minden esély, mert ez a sör a szűretlen sörök közé tartozik, s azok mindig jobban megdobogtatják a szívemet.

Mondom ezt annak ellenére is, hogy néhányan próbáltak óva inteni ettől a sörtől, de hát gyáva népnek ugye... Dobozos kiszerelésben sikerült beszerezni, s ha történetileg nagyon hű akarok lenni, akkor érdemes megemlíteni, hogy az imént említett út alkalmával csapoltan már sikerült ezt a sört tesztelni, akkor el is ért vagy 32 pontot. Lássuk, mire mentünk pár hónappal később...





A pohárba kiöntve az opálosság azonnal szembetűnő (még jó...), hab nagyon nem képződik, de a várakozásokkal szemben egész sokáig tartja magát. Színre kiváló, illatra gyümölcsös, s néha lépes méz is előjön. Ízre szerencsére nem mézédes, még csak érzet sincs, de ugyanakkor legjellemzőbben tán édeskés, de mindenképp gyümölcsös is. Nyári barackokra kell itt gondolni.... Utóízben kicsikét búzás jelleg domborodik ki, feltétlenül ajánlott tétel: ne hallgassatok a károgókra, ha valaki szidná...

S hogy mi van a bevezetésben emlegetett céllal? Sikerült. Ez a sör tényleg jól sikerült az Aldaris-tól, le a kalappal.

Megjelenés 7
Íz 8
Aroma és jellegzetességek    7
Összhatás 14
Összesen 36