2011. augusztus 31., szerda

Belle-vue Kriek La

Forrás: Ratebeer
Tesztelés időpontja:


2009. május 27., Brüsszel (üveges)

A hagyományos krieknél sötétebb a színe, de nem jobb annál, kicsit savanykás, kb 6-os osztályzatot ér el a tizes skálán... . Az alkoholtartalma viszont nagyon csekély, a papír szerint mindössze 1 %, más források szerint 1,2 %. Nagy élményt nem hagy maga után… A palack 25 cl-es, az ára pedig 1,04 euró. Egy élménynek jó volt, de erős kétségeim vannak azirányban, hogy még egyszer pénzt kéne áldozni rá...

Steffl

Tesztelés időpontja:

2011. július 28. Várpalota (dobozos)

Forrás: E-Szaküzlet
Szégyen ide, szégyen oda, középiskolai ballagásom időpontja sajnos már elég régen volt, a lelkes olvasók egy része tán még nem is élt akkor, 1991-et írtunk, s ennek már 20 éve sajnos... Akkoriban az egyik legnépszerűbb "import" sör (s egyben az egyik legjobb minőségű...) a Steffl volt, akkor még természtesen kizárólag ampullás kiszerelésben, a dobozos verzió mifelénk akkortájt nem volt divatos még nagyon...

Szóval csak ezekkel az emlékekkel tudom magamban szembeállítani azt a sört, amit manapság ezen a néven forgalmaznak, s az összehasonlítás eredménye sajnos elkeserítő. Ez a sör már nem az a sör, de messziről sem. Akkoriban ez egy karakteres, tartalmas pilzeni volt, a mai utód oly messze áll attól a minőségtől, mint az Adidos az Adidas-tól... Ez a nedű sajnos majdnem színtelen, vizes, komplex ízélményre ne is számítsunk. Hab alig képződik, olyan mintha nem is lenne benne semmi, ami ezt előmozdítaná. Ez van, ide jutottunk...


Megjelenés5
Íz4
Aroma és jellegzetességek5
Összhatás10
Összesen24
Régi értékelés szerint4,8

2011. augusztus 30., kedd

Tongerlo Prior

Tesztelés időpontja:


2009. május 26., Brüsszel (üveges)

Tovább a Tongerlo portfólió lefedésének rögös útjain...

Forrás: ST Toepers
A palackban kapott még egy erjesztést a 33 cl-es üvegben lévő matéria, amely 9 % alkoholt tartalmaz. Egyébként meg világos színű apátsági sör, elméletileg ez lenne a brand zászlóshajója. Az üveg alapján azt vártam volna, hogy barna lesz, de nem. Fejbe vágja az embert rendesen, pedig alig érezni az alkoholt az ízében. Kellemes, de semmi földbedöngölő… Utólag némi malátás utóízt éreztem, de még nem a kellemetlen kategória. No meg némi gyümölcsösség is érezhető, de ez már tán csak belemagyarázás a részemről.

Legyen 7-es. Az ára 0,98 euró.

Birra Peroni

Tesztelés időpontja:

2011. július 27., Várpalota (üveges)

Nem tudtam, mennyire reális ez a dolog, de a címke tanúsága szerint ez a sör 1846 óta készül Itáliában. Tekintve, hogy a déli országok nem tipikusan a malátaalapú italok készítésére rendezkedtek be, hanem inkább a szőlő erjesztésére esküsznek, voltak bennem némi kétségek... Utánajárva a dolgoknak, valóban kiderült, hogy a főzdét Lombardiában (Vigevano) a jelzett évben alapították. A gyár további történetével majd egy külön posztban foglalkozunk egyszer, most legyen elég annyi, hogy ez a cég is beolvadt 2005-ben a SABMiller-be.

A kóstolás tárgyaként szereplő alany a cég legnagyobb brandje, egy sima világos sörről van szó. 33 cl-es üvegbe teszik, az alkoholtartalma 4,7 %. Az alkoholtartalom alapján az ember rögtön könnyed sörre asszociál, de ez a valóságban nincs így. Pohárba kitöltve szép aranysárga színt kapunk, és rögtön megjelenik egy az átlagnál kesernyésebb illat. Ízlelve a sört feltűnik, hogy határozottan bontakozik ki a komlós jelleg, és sajnos mindent el is nyom.

Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek6
Összhatás11
Összesen30
Régi értékelés szerint6

2011. augusztus 29., hétfő

Florival Brune

Tesztelés időpontja:


2009. május 25., Brüsszel

Érdekes egy sör, félbarnánál sötétebb, barnánál világosabb, ízre kicsit vizes, de kellemesen iható. Egyesek szerint némileg karamellás íze van, én különösebb ízhatást nem éreztem. A sör alkoholtartalma 7 %, a palack 33 cl-es, és 72 centbe kerül, olcsó. De ez nem túl meglepő, mert ahogy a címkét nézegettem, ez a Delhaize-nek készült. (Némely hírforrsáok szerint az Affigem lehet a gyártó, de nekem vannak erős kétségeim ezirányban...) Tán pozitívumként még azt tudnám említeni, hogy a szerkezet el tudja nyomni a 7 % alkoholt, legalább ez nem vágja haza végképp ezt az italt. Nálam 6-os.

Gösser Natur Zitrone

Tesztelés időpontja:

2011. július 28., Várpalota (üveges)

Forrás: E-Szaküzlet
Azért ez a dátum nem teljesen korrekt, teszteltem én ezt a sört már számtalan alkalommal, csak hát akkor még nem adtam blog írásra a fejem. Vonzódom a citromos ízesítésű sörökhöz, az első ilyen élményem (mint valószínűleg még sokaknak) a Pécsi Sörfőzde Radlere volt, erről is lesz majd teszt egyszer. Bár szerintem az a sör már nem nagyon emlékeztet arra, amibe én beleszerettem több, mint tíz éve, de lehet, hogy az én ízlésem változott sokat, és nem a pécsi recept...

Szóval a Natur Zitrone. Van immáron belőle 0 % alkoholos verzió, de ahhoz még nem volt szerencsém. (Ebben kemény 2 % alkohol van...) Nem mondhatnám, hogy az összetevők kiválogatásánál itt is fő szerepet játszott volna a természetesség, még felsorolni is nehéz a mesterkélt adalékokat, amik ebben a sörben is megjelennek. A színe opálos, nem sok köze van a pilzeni színvilághoz, inkább egy búzasört idéz a látvány. Ízre a pilzeni íz nem nagyon bukkan elő, a citromos íz dominál mindent, de számomra nem zavaró módon.

Mondhatjuk, hogy leginkább citromos üdítőitalra emlékeztet az ízélmény, de az ízesített söröknél (különösen pilzeni esetben) erre számítani lehet, nagyon nem lehet ezen csodálkozni. Igazából kétféle dolog szokott előjönni: az egyik véglet a Tuborg Lime Cut és a Puls Kerge Sidrun által is képviselt "sör elenyésző citrusos ízzel" jellegű vállalkozás, a másik pedig a citrusos dominancia, inkább édeskés ízvilággal. Nekem inkább utóbbi jö be, ez látszik a pontozáson is. Pillanatnyilag szerintem ez a legjobb ilyen jellegű termék a piacon...

Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek6
Összhatás12
Összesen32
Régi értékelés szerint6,4

Sörgyártók bemutatása #5 - InBev (Belgium)

Forrás: Saint Louis Catholic
Az InBev az Anheuser-Busch InBev. nevű csoport leányvállalata. Sokáig független vállalat volt, aztán jött az AmBev nevű brazil vállalattal történt fúzió, ezt követően pedig az Anheuser-Busch akvizíció. Az InBev-nek 30 országban vannak érdekeltségei (köztük Magyarországon is, a Borsodi), és 130 országban értékesít. 2006-ban a tőkéje meghaladta a 30 milliárd eurót, a profitja pedig 3,2 milliárd volt a 13,3 milliárdos forgalom mellett.
  
A jeles nap 2008. július 13. volt az InBev életében, akkor sikerült meggyőzni az Anheuser-Busch-t, hogy adják el magukat 52 milliárd dollárért, ezzel egyidejűleg pedig létrejött az új cég, amelynek neve Anheuser-Busch InBev lett.

Ezzel az ügylettel létrejött a világ legnagyobb sörvállalata, amely egy zászló alatt egyesíti az alábbi márkákat például: Budweiser, Stella Artois, Leffe, Beck’s stb.

De térjünk vissza kicsinység a gyökerekhez. Az InBev maga 2004-ben jött létre, ekkor egyesült a belga Interbrew és a brazil AmBev. Mielőtt ez megtörtént volna, az Interbrew volt a harmadik legerősebb sörös cég a világon, az Anheuser-Busch volt a legnagyobb, a SABMiller pedig a második. A Heineken International a negyedik helyen tanyázott, és utána jött az AmBev.

Forrás: What's on Xiamen
Magának az Interbrew-nak a gyökerei egészen 1366-ig követhetők vissza, amikor Den Horen in Leuven-ben megalakult az Artois sörfőzde. Az 1960-as évek elejétől fogva az Artois sörfőzde számos helyi sörfőzdét felvásárolt, így kellőképpen megerősítette pozícióit Belgiumban. Ez így ment egészen 1987-ig, amikor is a cég egyesült a Piedboeuf-al, ekkor jött létre az Interbrew. A nemzetközi piacra csak akkor lépett ki a cég, amikor felvásárolták a Labatt kanadai márkát. Ez azzal is járt, hogy felvásárolták a cég sportos érdekeltségeit is: a Toronto Blue Jays baseball csapatot, a Toronto Argonauts focicsapatot és a The Sports Network hálózatot is. Akkoriban a Labatt nem sokkal kisebb volt, mint az Interbrew, így egy erős multinacionális vállalat jött létre belga és kanadai gyökerekkel.

Az Interbrew márkák közé akkor ezek az ismertebb cuccok tartoztak: Tennents, Stella Artois, Boddingtons, Beck's, Staropramen, Jupiler, Leffe, Labatt, Hoegaarden és a Bass is.

Forrás: Chris Hall's Beer Blog
Az InBev 2005-ben bejelentette, majd 2006-ban megerősítette, hogy megszünteti a Hoegaarden-i sörfőzést úgy, ahogy van, de erről már volt szó korábban. A tervek szerint a Hoegaarden-ben főzött sörök készítése átkerült volna ugye a Peidbouf főzdébe, Jupille-ba, amely a korábban említett tiltakozást szépen ki is váltotta (szerintem tök jogosan egyébként…) 2007-ben aztán belátták, hogy ez nem jó ötlet (az okokat lásd fentebb).

2008 júliusa előtt a cég legkeresetebb márkája a Stella Artois volt. Jelen vannak mind az öt földrészen, de most fordítsuk a figyelmünket Belgium felé. Több, mint 80 országba továbbítják a belga söröket, ezek közül kiemelkedik a Stella-n kívül a Leffe és a Hoegaarden. Természetesen Belgium első számú vállalata, a piac 57,5 százalékát uralják. Ez nem kis szám, főleg, ha figyelmbe vesszük, hogy a belga lakosság, a maga 10,4 milliós népességével évente fejenként 90 liter sört pusztít el…

2011. augusztus 26., péntek

Duchesse de Bourgogne (Br. Verhaeghe Vichte)

Tesztelés időpontja:


2009. május 25., Brüsszel (üveges)

Forrás: Beer Du Garde
Felsőerjesztésű sör, tölgyfahordóban érlelve. A Rodenbach-hoz hasonló savanykás ízvilága van, de annál szerintem az átlagos fogyasztó számára értelmezhetőbb stílusú, fogyaszthatóbb. Tehát egy vörös ale stílusú nedű, a Brouwerij Verhaeghe (flamandul tudók előnyben) gyártja Vichte-ben. Az elsődleges és a második fermentálás után kerül a hordóba, ott pihen 18 hónapig. A végtermék úgy áll elő, hogy ezt a matériát vegyítik egy fiatalabbal, amit csak 8 hónapig érleltek.

A sör nevét Burgundi Máriáról kapta, aki Kopasz Károly lánya volt. (1457-ben született Brüsszelben, de egy lovas balesetben fiatalon elhunyt. Biztos ő is azt az idióta női nyerget használta.) Hová is tegyem a sör ízvilágát?  Ez is hasonló a többi flamand vörös sörhöz (vagy flamand barnához, ha úgy tetszik) abban a tekintetben, hogy az íze kissé száraz, ugyanakkor gyümölcsös is. Mint szinte egy lambic... A sör ára 1,16 euró, a palack 25 cl-es, nálam 8-as.

Forrás: Bottoms up

Soproni Citrom

Tesztelés időpontja:

2011. július 26., Budapest (dobozos)

Forrás: Partyfutár
Tegnap a narancsos verzióról értekeztem egy keveset, most kerüljön sorra a citromos változat. Egyáltalán nem értem ennél a sörnél sem, minek volt erre szükség. Oké, a pécsi Radler és a Borsodi Friss kint vannak a piacon, valamit lépni kellett, nehogy lemaradjunk ugye... De. Ott van a piacon a Gösse Natur Zitrone is, klaszisokkal jobb, mint a Borsodi, és ráadásul közeli kapcsolatban van a Gösser a Sopronival. Akkor minek is ez az egész? Ráadásul olyan sört készíteni, ami mrgpróbál tényleg a Naturra hajazni?

No mindegy, nem kell nekem mindent érteni. A neten megjelent híradások szerint azonban a fogyasztók körében ez a két ital mégiscsak népszerű, ezek szerint csak van olyan réteg, akinek ezt el lehet adni... Sajnos minőségben ez sem sokkal jobb, mint narancsos társa, csak egy árnyalattal, alkoholfoka ennek is 2 %.


Megjelenés5
Íz5
Aroma és jellegzetességek5
Összhatás10
Összesen25
Régi értékelés szerint5

Timmermans Woudvruchten / Fruits de la Forêt

Tesztelés időpontja:


2009. május 24., Brüsszel (üveges)

Forrás: blogs.yahoo.co.jp
Timmermans-ék egy dologhoz bizonyosan értenek: olyan hangzatos neveket kitalálni, hogy az ember szinte elolvad... A belbecs ezúttal azonban elmarad a név mögött. Ez a sör sem túl jellegzetes, inkább szörp, mint sör, valószínűleg aromából készül. A leírás alapján ugyan 13% erdei gyümölcs van benne, de ez tuti nem igaz. A pohárba kiöntve a színe sem túl természetes, mesterkélt kompozíció, szinte habja sincs. Legyen egy 5-ös, és még jóindulatú is voltam. Az alkoholja 4 %, az űrtartalom 25 cl, az ára pedig 94 cent, de ennyit semmiképp nem ér…

2011. augusztus 25., csütörtök

Soproni Narancs

Tesztelés időpontja:

2011. július 25., Budapest (dobozos)

Forrás: Partyfutár
Ha erről a sörről valaki feltétlenül a gyártó honlapjról kívánna tájékozódni, keserűen csalódni fog, ugyanis ott a kötelező marketingen kívül sok minden nincs. Mondjuk nagyon nem lepődöm meg, én se nagyon reklámoznék jobban ilyen "sört", sőt, tovább megyek: én nem is gyártanám. Mondom ezt akkor is, ha a Sopronit a legjobb magyar sörnek tartom. Igazából néhány dolog keseríti az emlékezetemet, ami most kikívánkozik belőlem. Nem nagyon értem, mi a bánatért kellett abbahagyni például a Soproni Kinizsi gyártását, amikor arra nekem (és remélem másnak is...) kellőképpen igényem volt, ugyanis az volt akkortájt a legjobb magyar sör (szerintem).

A másik borzalom, amit ellenem elkövettek, az a Szőke Ciklon volt, amivel még azt is elérték, hogy a tudatalattim leghátsó zugaiba száműztem a Rejtő könyv tartalmát: a többi tartalmára vissza tudok nagyjából emlékezni, erre már nem. De hagyjuk a kesergést, lesznek még jó sörök Sopronban, legalábbis remélem... Térjünk vissza erre az italra.

A tavalyi év attól volt többek között nagyszerű, hogy lehetett nyáron inni Gösser Natur Zitrone-t (lesz majd róla teszt persze...), amely kellőképpen odavágott a hazai citromos ízesítésű söröknek. Erre jött válaszként a Borsoditól a Friss kategóriás citrom, amely az előbbinek a farvizét se szagolhatja. Igazából azt gondoltam, hogy a Soproni, mint márkanév, ebből a kínlódásból kimarad (minek égetné magát, amikor az anyacég nyomul a Gösser-el, gondoltam én...), de nem. Idén tavasszal kinomyták a piacra a citromos italukat is, meg ezt a narancsot is. Van benne minden, aminek nem kéne lenni, az összes létező mesterséges nyavalya íze visszaköszön. A dologban számomra az volt az érdekes, hogy ízre inkább volt kesernyés, mint édes, de ez az összképen semmiképpen nem segít: ez a "sör" egyszerűen nem jó, üdítőitalnak meg nagyon fura. Azt hiszem, utoljára vettem ilyet.

 Az alkoholtartalma 2 %.


Megjelenés5
Íz4
Aroma és jellegzetességek4
Összhatás10
Összesen23
Régi értékelés szerint4,6

Delhaize Framboise Lambic

Tesztelés időpontja:


2009. május 23., Brüsszel (üveges)

A Delhaize élelmiszerboltlánc hangsúlyt fektet arra, hogy minden egyes szegmensében a söröknek adjon valami olcsó alternatívát, amelyeknél az esetek többségénél nem derül ki, hogy ki az igazi gyártó. Valószínűleg nem névtelen senkik az elkövetők, mert a sörök minősége általában meglepően jó. Ennél a sörnél a nyomozásnál arra jutottam, hogy a sör valószínűleg a Timmermans-tól származik, és lényegében azonos a Timmermans Framboise-al, de persze ezt nehéz lenne eldönteni...

Szóval vissza a minőségre: ennek a málnás sörnek az esetében is egész jó kvalitásokkal találkozhatunk. Nem édes, majdhogynem keserű, hűtve nagyon kellemes. Az ára 94 cent, a palack mérete 25 cl, az osztályzatom pedig 6-os. (A sör alkoholtartalma 4 %, a gyümölcstartalma 15,1 %) Annak idején a Timmermans üdvöskéje 7-est kapott, lám, rám is csak hat a márkanév úgy látszik...

2011. augusztus 23., kedd

Miller Lite

Forrás: free-extras
Tesztelés időpontja:


2009. január 10., Las Vegas (dobozos)

Amikor a fenti városban jártam, próbáltam helyi söröket kóstolgatni, vagy legalábbis amerikaiakat, de ez kész kihívás volt, mert leginkább csak import sörökhöz lehetett hozzájutni. Végül azért találtam egyet, de ennek meg az űrmértéke volt átlag feletti...
Miller Lite névre hallgatott... Mindent feltüntetnek a dobozán, csak azt nem, hogy mennyi alkohol van benne. Tényleg lágy sör egyébként, csak kissé nagy a mérték, mint mondtam: 24 uncia. Ez testvérek között is veri a 7 decit, egész pontosan 709 ml. Azért elfogyott egyszerre ám, mert iró meleg volt… A szlogen tetszik nagyon rajta, hogy aszondja „true pilsner”. Na ja…

Utánanézve a sörnek kiderült, hogy az alkoholfoka 4,2 %, tehát tényleg ül a "lite" jelző. A sör története egyébként elég érdekes, azaz inkább a recepté. Az első verziót egy Joseph L. Owades nevű biokémikus úriember alkotta meg 1967-ben "Gablinger's Diet Beer" néven, aki akkor a New Yorki Rheingold Brewery főzdének dolgzott. A recept a Miller versenytársához, a Chicago's Meister Brau-hoz került, ott Meister Brau "Lite" brandként kezdték el forgalmazni a '60-as évek végén. Amikor a Miller felvásárolta a céget, a recept új néven kelt életre, onnantól úgy hívták, hogy "Lite Beer from Miller" (ez volt a hivatalos név a '80-as évek közepéig). Elképesztő reklámkampányt toltak mögé, sportolók garmadájával reklámozták, hogy milyen jó is az, ha valaki "lite" sört iszik... Más gyártók is beszálltak a "lite" piacra persze, és a Miller Lite vezető szerepét 1994-re átvette a Bud Light, de ez már más lapra tartozik... 

Ízre nem hoz semmi különöset, pláne egy megedződött pilzeni fogyasztónak, az erős 6-os azért megáll.

Borsodi Friss Grapefruit

Tesztelés időpontja:

2011. július 25., Budapest (dobozos)

Forrás: Kaldishop
Ahogy az várható volt, az ízesített sörök divathulláma kis hazánkat sem kerülhette el, s a Radler és annak változatai után sorra jelennek meg a piacon a mindenféle gyümölcsökkel (illetve aromákkal) ízesített "sörök". A mi esetünkben leginkább ízesített pilzeni típusú sörökről beszélhetünk, a Borsodi üdvöskéje is ebbe a körbe tartozik. 2010-ben jelentek meg először a "Friss" márkanévvel, akkor még csak citrom ízesítésű sörrel. Idén szélesebb lett a paletta...

A sörgyártó a 2-es szám bűvöletében él, mert mind az alkoholtartalom, mind pedig az ajánlott fogyasztási hőfok e szám köré koncentrálódik. A szokásos pilzeni összetevők mellett van benne grapfruitlé sürítmény, de narancslé és citromlé sürítmény is. Emellé még társul némi étkezési sav, cukor,  természetes grapefruit aroma, pektin és még szentjánoskenyérmagliszt is stabilizátorként. Színezéknek is kell benne lenni, erre carmint használtak.... Egyszóval van ebben minden, még az is, aminek tán feltétlenül nem is kéne.

Az íze először kicsit kesernyés, majd a cukor is érezteti hatását, és hamarosan édessé válik. Jól lehűtve kellemes üdítőital hatását kelti, de ezen kívül semmi extra, a színe sem mutat sok különlegességet, tán színezék nélkül is éppen olyan jó lenne.

Nyári nagy melegben elmegy...

Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek6
Összhatás11
Összesen28
Régi értékelés szerint5,6

2011. augusztus 22., hétfő

Sörgyártók bemutatása #4 - Hoegaarden (Belgium)

Pierre Celis (Forrás: beer-pages)
Brabant tartomány egyik kiváló sörfőzdéje. Már sokszor kitértem a XX. század szomorú hozadékára, a kis sörfőzdék térvesztésére, ezt itt is elmondhatom, a Hoegaarden kapcsán. A XV. században történt első hoegaarden-i sörfőzde megalapítása után párszáz évvel, a XVIII. században Hoegaardenben még több mint harminc (!) sörfőzde működött, 1954-ben azonban (egyes források szerint egy évvel később, de ezen vitatkozon el az, akinek az enyémnél lényegesen több ideje van...) az utolsó is bezárt (Tomsin). 1966-ban azonban a már sokat emlegetett Pierre Celis gondolt egy nagyot, és úgy döntött, hogy visszaállít valamit a tradíciókból: megvásárolt egy öreg sörfőzdét és néhány használt eszközt. Teljesen hagyományos anyagokból kezdett sört készíteni: víz, élesztő, búza, maláta, koriander és szárított Curaçao narancs héja, amelyet más néven Laraha-ként is emlegetnek. Ez utóbbi nem egy szokványos összetevő, de a koriander se…

         Itt egy kis közbevetés: ha Belgiumban járva olyan „sörmúzeumba” tévedtek, ahol a kiállított eszközökkel még főznek sört, legyetek erősen szkeptikusak a réztartályokat illetően. Eddigi tapasztalataim és olvasmányaim szerint ugyanis ezek csak burkolatok, általában rozsdamentes acéltartályt rejtenek, az erjesztés abban történik…

Igazából nem csak a minőségnek, hanem a szerencsés közízlésváltozásnak is köszönhető, hogy Celis úr sörei népszerűek lettek. Az első ígéretes próbálkozások után kidobta a használt eszközöket, újakat vásárolt, és így már konzekvensebb minőségben tudta elkészíteni azokat a söröket, amlyeknek a receptjén azonban semmit nem változtatott. 1980-ban megvásárolt egy helyi italgyárat, a Hougardia-t, és ebből alakította ki a jelenlegi sörfőzdét.

Most igazán meg tudnék inni egy ilyet... (Forrás: TravelPod)
         1985-ben egy jókora tűzvész sújtotta a vállalkozást, de ahogy az már Belgiumban hagyományszerű, számos sörgyár a segítségükre sietett. Hát nem tipikus magyaros mentalitás… Ezek között is a legnagyobb az Interbrew volt (az ország legnagyobb konzorciuma, amely az AmBev-el (Brazília) egyesült és InBev-re nevezte át magát), amely pénzt adott kölcsön új épületek vásárlására, és így lehetővé vált a sörfőzde újjáépítése. Egy idő után Celis úrnak olyan érzései támadtak, hogy az InBev a kölcsön fenyegető erejét arra akarja használni, hogy megváltoztassa a recepteket olyan irányban, hogy a sörök a „tömegízlés” szempontjából is értelmezhetőbbek legyenek. A vége az lett a dolognak, hogy Celis eladta nekik a gyárat, és elköltözött az USA-ba, Austin-ba, ahol Celis Brewery néven nyitott egy új sörfőzdét, és ahol az eredeti Hoegaarden rececpt szerint készített söröket… (Igazából az öreg soha nem költözött végleg Texasba, csak a lánya és a nevelt fia. Sokáig nem volt független a cég, a Miller Brewing Company felvásárolta őket, majd szépen be is zárta idővel.)

2005 novemberében az InBev bejelentette, hogy bezárja a sörfőzdét Hoegaarden-ben, számos másikkal egyetemben. 2006 végére nagyon közel jártak ehhez, a tervek szerint a termelést az InBev legnagyobb sörgyára Jupille-ban tette volna át. A „Julius” nevű sör lett volna az első áldozata ennek, és úgy hírlett, hogy az addig megszokott összes márka el fog tűnni. A bezárás nagymérvű tiltakozást indított el Hoegaarden-ben, attól féltek ugyanis, hogy a város elveszíti egy híres szimbólumát, valamint a legtöbb embernek munkát adó vállalatot is… A dolog végül azon bukott meg, hogy a Hoegaarden sörökhöz használt élesztőket marha nehéz életben tartani, és a Jupille-ban lévő főzde erre nem is volt képes. (A helyzet ahhoz hasonlatos, amelyre korábban már a speciális brüsszeli élesztőkkel kapcsolatban utaltam: a lambic-hoz és a gueuze-hoz használt élesztő is megpusztul valamiért Brüsszelen kívül.) Az InBev-nek aztán nem maradt más választása, vissza kellett vinnie a gyártást Hoegaarden-be, kapott is ezért szakrkazmusból a sajtóban akkor eleget…

A tervezett lépést végül így az InBev nem hajtotta végre (szerencsére), 2007 szeptemberében az InBev úgy határozott, hogy marad a gyártás Hoegaarden-ben, sőt: 60 millió eurót irányzott elő fejlesztésre.

Napjainkban a Hoegaarden vitathatatlanul a leghíresebb "fehér sör" Belgahonban, de külföldön is jól tartja magát. Manapság már az Interbrew (vagy InBev, ahogy tetszik…) többségi tulajdonában van, ennek azonban előnye is van: tagadhatatlan, hogy az erős médiaháttér nélkül a külföldi sikeres megjelenés teljesen esélytelen lett volna.

         Hogy minek köszönhetik a Hogaarden witbier és társaik a sikert? Kétségtelen, hogy az e családba tartozó sörök közül ez felel meg legjobban a köztudatban élő söríznek, de ez persze nem jelenti azt, hogy pilzeni ízt kell elvárni tőle. De tény ami tény, ez a leginkább „iható” witbier. Nem édes, nem keserű, és az ízesítésnél felhasznált fűszerek és narancs is pont annyira vannak jelen, hogy megteremtsék a harmóniát.

         Természetesen a „klasszikus” witbier mellett számos más sör is van a portfólióban, ezek közül számomra kiemelkedik a Grand Cru, amely már tesztben is szerepelt. Ez egy felsőerjesztésű, erős identitással rendelkező sör, és a blanche-hoz képest magasabb az alkoholtartalma. Erősen ajánlom viszont, hogy senki se építsen fel rá egy egész estés sörözést, mert nem nagyon fog tudni felkelni, a lefekvésről nem is beszélve...

         Vannak persze más sörök is - gyümölcsös sörök például (citron, rosé) – mindegyiket ajánlom kóstolásra, nem fogtok csalódni. Az egyikhez viszont csak szezonálisan tudtok hozzáférni: a Spéciale-t csak októbertől márciusig főzik. Összefoglalva:




Az általam eddig tesztelt tételek:
        
Név
Alkoholfok
Ár
Pontszám
Űrméret
Időpont
3%
0,7
6
25 cl
2008. szeptember
8,50%
0,88
9
33 cl
2007. január
8,50%
0,88
8
33 cl
2007. szeptember
Hoegaarden Speciale
5,70%
0,57
8
25 cl
2007. január
4,50%

5
25 cl
2007. szeptember
5,70%
0,59
8
25 cl
2008. január
4,90%
0,47
8
25 cl
2007. január








Hevelius Kaper

Tesztelés időpontja:

2011. július .22., Tallinn (dobozos)

Forrás: Ratebeer
Ez volt az utolsó megbújt lengyel sör a készletemből, amit még májusban vételeztem, de egyúttal a legkevesebb információt is erről a sörről sikerült begyűjtenem. Annyit sikerült nagyon nehezen kidrítenem, hogy az egyik sörös tesztoldal szerint a sör egy Elbląg (Browar w Elblagu) nevű gyár terméke. A gyárról nem találtam semmit, mindössze annyit, hogy a gyár neve egy porosz múlttal rendelkező észak-lengyelországi város. Állítólag a csoporthoz tartoznak, de ez sem biztos. Hosszas küzdés után feladtam, így különösebb háttérinformációkkal bővebben nem tudok sajnos szolgálni, ami van, az a következő bekezdés...

A sör állítólag a híres gdanski csillagászról, Jan Heveliusról kapta a nevét. Ki tudja, hogy így van-e, de állítólag Jan Sobieski lengyel király is ezt a sört preferálta a többivel szemben. Ennek már többszáz éve, és még az is lehet, hogy mindez így volt... 

A sör a doboz szerint 8,9 % alkoholtartalommal bír, bár a sörös tesztportálok általában 8,7-et emlegetnek, tehát valószínűleg volt egy "gyengébb" verzió is. A színe amber inkább, mint pilzeni színvilág, egy nagyon finom lager. Kimondottan sűrű, bennem a tartalmas félbarna sörökhöz sorolódik leginkább, bár a szép félbarna hab hamar eloszlik. Melegen ajánlott tétel a Lengyelországba utazóknak...

Megjelenés8
Íz9
Aroma és jellegzetességek7
Összhatás15
Összesen39
Régi értékelés szerint7,8