2014. szeptember 27., szombat

Dreher Bak

Forrás: Dreher
Tesztelés időpontja:

2014. szeptember 20., Budapest (üveges)

Ha valaki végigböngészi a szakirodalmat a jobb oldalon, fog találni a vége felé egy "1001 Beers You Must Taste Before You Die" című könyvet, aminek a nekem meglévő kiadásában csupán a Dreher Bak sör képviseli hazánkat, több a készítők szerint nem fért akkor bele. Ez azóta némileg változott, de erről majd egy későbbi bejegyzésben...

Jó régen, évekkel ezelőtt volt már olyan, hogy kóstoltam ezt a sört, de hogy őszinte legyek, az emlékek nem idéztek fel bennem olyan érzeteket, amelyekre mindenképp emlékeznem kellett volna... Úgy élt bennem, mint egy normál barna sör, bár azt is gyorsan hozzáteszem, hogy abban az idődben a barna sörös szekció hazánkban egyrészt nem volt bő lére eresztve, másrészt meg ez a stílus nem is volt akkor még a szívem csücske...

Mindenesetre, amikor a könyvben megláttam, elhatároztam, hogy újra kell kóstolnom. A tervet némileg nehezítette, hogy akkortájt Észtországban éltünk, s a ritka hazautazások alkalmával ez a terv mindig elfelejtődött. No de csak eddig a pillanatig:

Pohárba öntve az illataroma kellemes, egyrészt üdének mondható (friss illatok), másrészt megjelenésben látszik már, hogy nem egy tartalmatlan, vékony ital lesz. Mire a pohár megtelt, leszűrhető volt, hogy ugyanakkor tömény sűrűséggel sem kell számolni, itt még érzek fejlődési potenciált. Ízre korrekt, enyhén kávés, édeskés, ahogy ittam, fel tudtam idézni azt a sok évvel korábbi ízvilágot, amit akkor még nem nagyon szerettem. Ha hasonlítani akarnám valamihez, akkor a legjobb fokmérő tán a Saku és A. Le Coq barna alapsörei lennének, ha ez befér a legjobb 1011-be, akkor bizony azoknak is ott lenne a helye.

Ha valakinek esetleg szempont, nekem inkább volt édes, mint kesernyés.

Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás14
Összesen33

2014. szeptember 19., péntek

Sörgyártók bemutatása #26 - Kompania Piwowarska


Forrás: Elektro Klim
A Kompania Piwowarska már számos lengyelországi sör esetében felmerült, igazából szinte lehetetlenség Lengyelországban úgy sört inni, hogy előbb vagy utóbb ne ütköznénk bele valamelyik termékükbe.


A cég Lengyelország egyik legnagyobb óriáscége (s most nem csak a söriparra koncentrálva...), amely egészen 1999-ig nem létezett. (Jelenleg a piac 45 %-át uralják.) Nem a semmiből nőttek ki természetesen, igazából a SAB Miller ötletéből születtek (ők voltak a többségi tulajdonosok). A kilencvenes évek végé jött létre a vállalat egy nagy volumenű fúzió eredményként, amikor a SAB Miller egy ernyő alá hozta össze két leányvállalatát, a Lech Browary Wielkopolski S.A. céget Poznańból, és a Browary Tyskie Górny Śląsk SA. céget Tychy-ből. Ezek közül a Browary Tyskie Górny Śląsk-ot 1629-ben alapították, a poznani főzde gyökerei pedig egészen 1872-ig nyúlnak vissza. 2003-ban aztán ehhez a kettőshöz jött hozzá még egy nagymúltú sörfőzde: a Dojlidy főzde Białystok‎ból, ők 1768-ig vezetik vissza a történetüket.


A konzorcium mindhárom főzdéje tehát gazdag múlttal rendelk
Forrás: Elektro Klim
ezik, ezért az ő esetükben inkább külön posztban fogok megemlékezni a fontosabb történésekről. 2007-ben a byalistoki főzdénél jelentős fejlesztés történt, azóta 2,2 millió hektoliterrel nőtt az összkapacitás... 2008-ban a csoport újabb fődével gyarapodott, a Belgia is csatlakozott Katowice-ből. Az utolsó nevezetesebb dátum 2009, tíz év után a többségi tulajdonos SAB Miller 100 %-ban (!) birtokolja a cég részvényeit, s jelenleg 15,1 millió hektoliter éves termelésnél tartanak...


Mivel a cég a SAB Miller érdekeltsége, így a Lengyelországban forgalmazott márkák nem csupán a lengyel specialitásokra szorítkoznak, de ebből a beszámolóból ezek a sörök természetszerűleg önkényesen kimaradnak.

Forrás: Onet

A forgalmazott főbb márkák tehát (a linkeken korábbi sörteszteket olvashattok):


Tyskie
Lech
Żubr
Dębowe mocne
Wojak

2014. szeptember 16., kedd

Brewdog Rip Tide

Tesztelés időpontja:

2013. szeptember 20., Tallinn (üveges)




Ha nagyon akarnám, vissza tudnám nézni, mikor volt utoljára Brewdog sör a blogban, de most kicsit el vagyok lustulva, így nem teszem. (Na jó, megnéztem, április 7-én, KBK régen.) Mindenesetre jól esik, hogy szóba kerültek megint, mert igen nagy kedvenceim ők nekem egy ideje...


A sör összetevői az óceán mindkét feléről érkezve egyesülnek ebben az italban, megörvendeztetve minket, laikus földlakókat, akik néha nem is vágynak másra, mint egy normális sörre. A maláták sora, mindjárt az elején ugye elég impozáns: Marris Otter, Dark Crystal, Caramalt (karamell), Chocolate Malt és némi pörkölt árpa (roast barley). Komlóként: First Gold és Galena kerül bele, s az egész még fel van dobva egy kis muscavado cukorral.


Ebből az impozáns összetételből is leszűrhető, hogy a végereményként előálló 8 % alkoholtartalmú sötét imperial stout különleges ital kell, hogy legyen, s mikor felbontottam, az illata máris megerősített ebben. Erőteljes csokoládés, aszalt gyümölcsös aromák verik orrba rögtön az embert, pohárba öntés közben pedig lehet gyönyörködni a testes sűrűségben, de csak óvatosan, mert könnyen buffer overflow lehet a vége...:)




Ízre elsőre leginkább keserű csokoládé, majd jól megpörkölt kávé, aztán jönnek a gyümölcsök, kellemesen megérett meggy, illetve szilva, meg amit még bele lehet magyarázni, csak lelkesedés kérdése. A magam részéről nem is csodálkozom rajta, hogy a Rip Tide több díjat is nyert: 2008-ban elnyerte a skóciai Tesco áruházakban a sörfogyasztók díját, de ez még hagyján, mert a World Beer Awards díjaknál is öve a világ legjobb imperial stout címe 2007-ből. Azt pedig nem adják csak úgy...



Megjelenés9
Íz8
Aroma és jellegzetességek  9
Összhatás18
Összesen44

2014. szeptember 10., szerda

Tankcsapda sör

Forrás Tankcsapda hivatalos oldal
Tesztelés időpontja:


2014. szeptember 8., Budapest (dobozos)



Még mindig elég fura, hogy a dátum után Budapestet kell írni, zsigerből írom a Tallinnt, de hát majd csak megváltozik bennem ez is... Nem mintha nem sajnálnám, nagyon hiányzik Tallinn, de ez külön bejegyzési téma lehetne...


Baj van némileg a dátummal is, mert az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt a sört már nem először kóstolom, már a második doboz fogyott el. Azonban az első dátumra abszolút nem emlékszem, úgyhogy marad ez. Manapság a metal/rock együttesek főleg külföldön hangsúlyosan próbálnak bevételt szerezni az alkoholbizniszben, s némelyek nem csak sörben utaznak... Számomra ez a dolog csak azon a színvonalon értelmezhető és érthető, amit az Iron Maiden söre nyújt, a többiekét sajnos (nem bántásból mondom...) nem nagyon tudom hova elhelyezni egyelőre: ahhoz képest, hogy a cél az lenne, hogy az együttes neve jól eladjon egy jó sört, s ezáltal mindkét fél profitáljon a dologból mind mentálisan és anyagilag, az történik többnyire, hogy egy alig középszerű sör rombolja az adott zenekar ázsióját...


A Tankcsapda életútját itt nem kell gondolom senkinek bemutatni, amit ebben a profilban a hazai zenei életben le lehet tenni, azt ők magasan teljesítették, ebben vita nagyon nem lehet. Nyilván ennek ellenére van némi anyagi vonzereje annak, hogy reklámarcként beálljanak egy sör mögé, s még a nevüket is adják hozzá. Számomra evidens volt, hogy akkor ennek a sörnek tükröznie kéne a mellérendelt szellemi termék nívóját, de sajnos szerintem ez most nem jött össze...


Mert mi is történt valójában? A Soproni honlapján olvasható leírás alapján az együttessel történt egyeztetés alapján a sör egy magasabb alkoholtartalmú ital lett, mint a default Soproni és több benne a maláta és a komló. Színében ez némileg látszik is, aranysárgább italt kapunk, mint a normál esetben. Mindezek ellenére nem igazán tudom zongorázni az egyéb különbségeket, a megérzésem az, hogy a fejlesztésbe túlzottan sok erőforrást nem tolhattak bele.


A hab szinte a nullához konvergál, az íze azonban valóban enyhén karakteresebb, de nem annyival, hogy egy ilyen vállalkozást elvigyen a hátán. A kukoricagríz itt is érezhető, de szerencsére nem olyan mértékben, mint úgy általában. Összességében tehát a sör nem nyújt semmi olyat, amivel a magyar mezőnyből fényévekkel, vagy akár csak egy nagyságrenddel kilógna, én meg titkon ezt vártam. Született egy középszerűnél kicsit gyengébb sör, és semmi több.


Megjelenés5
Íz4
Aroma és jellegzetességek  5
Összhatás10
Összesen24

2014. szeptember 9., kedd

Fuller's Black Cab

Tesztelés időpontja:

2013. szeptember 17., Tallinn (üveges)



Legutóbb, amikor Fuller's sör került elő, nem volt ok a csalódásra, így bíztam benne tavaly szeptemberben is, hogy ez a nedű sem tesz majd rám rossz benyomást. A Black Cab név az emblametikus fekete londoni taxikra utal egyébként, de gondolom ezt nem volt nehéz nagyon megfejteni. Eleddig én egyetlen alkalommal használtam ki ezt a szolgáltatást Londonban, de inkább ide se írom, hogy milyen horribilis összegért vittek be a Heathrow-ról a belvárosba...




A Black Cab a névhez illően kellően sötét színű sör, ránézésre is látszik tán a képekről, hogy egy erőteljes stout-ról van szó, amelynek illatában elsőre kávé és fekete csokoládé illata keveredik. Alkoholtartalma nem túl magas, az üveges verzióban 4,5 % van (a hordósban csak 4,2), de ez egyáltalán nem érződik, a sör meglehetősen tartalmas, s nem mondhatnám, hogy érdemes lenne három kortyban ledönteni.


Habbal sem járunk rosszul, sem állagban, sem színben, de a fő szempont természetesen az ízlelés... A kesernyésség dominál elsőre, de ízben kevésbbé kávés, illetve csokoládés, mint ahogy az illatból következne. Krémesebbé válik szinte minden korttyal, s a szénsavvesztéssel folyamatosan domborodnak ki a csokoládés ízek, a kávét végül teljesen elnyomva.




Ajánlott tétel...


Megjelenés9
Íz8
Aroma és jellegzetességek  9
Összhatás16
Összesen42

2014. szeptember 8., hétfő

Zum Stern (Oberammergau, Németország)

Látogatások időpontja:

2013. február 17. és március 1.

Igazából, amikor elkezdtem a tavalyi németországi élmények taglalását, ezzel az étteremmel illett volna kezdeni (mert ugye itt jártam először...), de valahogy másképp alakult, s akkor az Alte Post-al nyitottam meg a sort (sört, kinek hogy tetszik...)

Ottlétem első napján tehát sétáltam egy kicsit az "óvárosban" s mire a központban körülnéztem, eléggé meg is éheztem. Bementem hát a Zum Stern (Fogadó a csillaghoz...) nevű étterembe, ahol rajtam kívül nem sokan voltak. Egyetlen asztalnál volt társaság, melósok múlatták ott a vasárnap délutánt, némelyik még munkaruhában. (A következő két hétben, bármikor ha arra jártam, mindig ott ültek ugyanannál az asztalnál, olyan volt, mintha aludni se jártak volna haza.)

Első alkalommal kértem egy környékbeli sört meg egy csülköt. Arrafelé nem cicóznak, odaadják az egész csülköt, birkózzon vele az ember. (Adtak hozzá párolt káposztát is a biztonság kedvéért, ha valakinek ez a kapitális gombóc nem lenne elég...) Csoda hát, hogy kértem hozzá még egy sört? Ugye nem... Azért persze legyűrtem valahogy, s nézzük, hogy milyenek is voltak ezek a sörök...





Kloster Scheyern, Kloster Dunkel

Ha teljesen korrekt akarok lenni, akkor erre a sörre illik az "apátsági" sör jelző, hisz mint a német főzde nevéből is látszik, van némi egyházi kötődés. Mindenesetre, amikor a sör eredetét nyomozgattam, gondoltam a főzdének is utánanézek csöppet. A főzde a bencés rendi sörfőzési hagyományokat egészen 1119-ig eredezteti vissza, ami szép nagy időbeni távolság... Mindenesetre a modern kor 2006-ban köszöntött be, akkoriban megújult a főzde, s remélem nem is fognak leállni egyhamar (én legalábbis elkötelezett vagyok további kóstolások irányába).

A Kloster Dunkel egy száz százalékban sötét malátából készült ital, visszafogott 5,5 %  alkohollal, megfelelő sűrűséggel. Természetesen nem egy elvadult sűrűséget kell itt elképzelni, szénsavban is többet nyújt, mint az ember várná. A habja teljesen megfelelő, ízre pedig valahol a kávés vonulat és ez édeskés (kandiscukor, karamell) között helyezkedik el, kesernyés íz nincs.

Azért ez gyönyörű, nem?:)


Megjelenés 8

Íz 6
Aroma és jellegzetességek   7
Összhatás 15
Összesen 36

Ahogy a csülök fogyási üteme csökkenő tendenciát kezdett felvenni, rögtön kellett rendelnem egy másik sört...

Kloster Scheyern, Weisse Dunkel

Elkötelezettségem eléggé magasnak mondható egy ideje a barna búzasör vonal irányába, így ha tehetem, az ilyen újdonságok kóstolása nem maradhat el. Szerencsémre a Zum Stern itallapján is szerepelt egy ilyen, s nem volt nehéz igazán megbarátkozni vele, amikor egy szusszanásnyi szünetben végül kihozták, íme:



Érdekes, hogy a fotón nem látszik, de némileg opálosabb volt, mint az előző, és a búzasör jelleget a sörfőző mester megtoldotta némi frissességgel, ami szerencsére nem vált a sör kárára, sőt. Nyoma sem volt túlzó savanykásságnak, karcosságnak vagy valami hasonló borzalomnak. A habja még tán egy fokkal jobb volt, mint a normál barna söré, csoda, hogy készítettem róla még egy képet? Nem kell válaszolni...


Megjelenés9

Íz6
Aroma és jellegzetességek  7
Összhatás15
Összesen37

Mikor felkeltem az asztaltól, erősen éreztem, hogy feltétlenül kell még sétálnom vagy egy órát, mielőtt végleg elnyúlnék aznapra... Már az első látogatás végeztével körvonalazódott bennem, hogy ha időm engedi, ide vissza kéne térni, mert akadtak érdekesnek tűnő dolgok még az étlapon, amiket feltétlenül ki akartam még próbálni. A dolog végül úgy alakult, hogy a felmerült tesztelnivalók máshol kipróbálásra kerültek, így a második látogatás alkalmával szerényebben oldottam meg az étkezést (hozzá kell tenni, hogy utolsó napom volt Németországban, így utazás előtt nem is nagyon akartam nagyon belakni...).


2013. március 1.


Szóval az történt pár nappal korábban, hogy az egyik helyen felszolgálói javaslatra megkóstoltam a palacsintalevest. A fickó úgy adta elő, hogy ez egy echte bajor étel, de az utánajárás nekem azt mutatja, hogy ez legalábbis erősen kétségbevonható, mert az osztrák eredet leginkább ennyire (ha nem jobban) bizonygatható.


No mindegy is, a lényeg az, hogy ennél egyszerűbb leves nem létezik, ha esetleg van otthon maradék húsleves. Ha valakinek terjed odáig a gasztroképessége, hogy le tud gyártani hiba nélkül néhány palacsintát, máris nyert ügye van, mert más már szinte nem is kell. A kész palacsintákat összetekerve jó vékonyan fel kell szelni, mint a szalámit, egy kupac megy a tányérba, rá a forró leves, és láss csodát, új ételt alkottunk. Nem más tehát ez, mint egy új levesbetét, semmi több. Akinek esetleg van otthon kéznél friss metélőhagyma vagy petrezselyem, szórhat rá még azt is, bár nálunk otthon ez az alap a húslevesnél (mármint a snidling).



A Zum Stern verziója mindenesetre olyan sós volt, mint a borzalom. Szerencsére került bele egy adag frissen vágott petrezselyem, ami némileg ellenpontozott, de azért mégis... Az adag csak csészében került az asztalra, így attól nem kellett tartanom, hogy asztal alá borulok gyomortúlterheléstől, kértem is rögtön egy búzasört...


"Weisser Hase" weizenbier



Itt még nem ittam normál búzasört, mi bajom lehet? Mint írtam, a leves sós volt, kellett valami kiegészítő savanykás, édeskés íz (búzasöre válogatja...), s nem is bántam meg. A sör a Hasen-bräu AG terméke Augsburgból, de mivel jelenleg a weboldaluk átalakítás alatt áll, bővebb infó majd egy későbbi időpontban lesz...

A helyi törzsközönség változatlan volt (szinte ugyanazok ültek a szomszéd asztalnál), s ahogy elnéztem az asztalt, a többség azt a sört itta, amit én. Ez a búzasör az édeskés szegmenst erősítette, jellemzően inkább gyümölcsös ízzel lepett meg. Szerencsére még a leves után is maradt, így sikerült vele teljesen feledtetni azt az ízvilágot...


Megjelenés7

Íz6
Aroma és jellegzetességek  7
Összhatás13
Összesen33



Remélem mindenki szíve hangosabban dobog ettől...


De még mielőtt valaki téves következtetést vonna le: semmi bajom nincs a palacsintalevessel, úgy általában, sőt. Azt hiszem inkább sikerült megkedvelni (bár azóta sem csináltam, pedig tervezve volt...), a fenti kritika csak ennek az aktuális aznapi verziónak szólt.


A Zum Stern viszont mindenképpen javasolt, ha huzamosabb időt töltetek el a városban.


Elérhetőségek:


Gasthaus zum Stern,
Dorfstraße 33,
82487 Oberammergau,
Deutschland


Telefon: +49 (0)8822 867, Fax +49 (0)8822 70 27
E-Mail: GasthausStern.Oberammergau@t-online.de
Web: http://www.gasthaus-stern-oberammergau.de/index.php?id=2

2014. szeptember 3., szerda

Litovel Moravan

Tesztelés időpontja:

2014. szeptember 1., Budapest (dobozos)

Nyári utazásaink során egy éjszakát Kassa közelében töltöttünk szlovák barátainknál, akiknek felülmúlhatatlan vendégszeretetére azt hiszem sokáig emlékezni fogunk. Kóstoltam ott jónéhány jófajta sört (ezek is majd idővel előkerülnek), de a mostani teszt egy olyan sörről szól, amelyet vendéglátónk a távozás előtti utolsó pillanatban nyomott a kezembe. Adott volna ő többfélét is, de nagy bánatomra fizikailag nem fért volna be több az autóba...


Kóstolásra csak most, majd' másfél hónap után került sor, de a poszt így is hamar megszületik róla ezúttal. A Litovel márkanév számomra a teszt pillanatáig teljesen ismeretlen volt, szégyen ide vagy oda, első blikkre azt sem tudtam fél méterről eldönteni, hogy a sör szlovák-e vagy cseh. No persze hamar kiderült, hogy egy cseh főzdéről van szó, s emellett a sör mellett még felvonultatnak számos más tételt a kínálatban. Jobban megnézve a portfóliót, nagy meglepetés nincsen benne, a Litovel sörkollekciója klasszikus cseh irányvonal, minden "szokásos" tételt megtalálhatunk benne.


A Moravan egy középkategóriába szánt 4,6 % alkoholtartalmú ital, a doboza pedig első látásra visszafogott dizájnerekről tanúskodik. ("Zöld sör", ahogy egy kedves barátom mondaná...) Pohárba kitöltve különösebb színkavalkád nem fogad, színre egy pár százaléknyi opálosság tapasztalható, még ha ez a képeken esetleg nem is érhető kimondottan tetten.


Illatra a kesernyésség dominál, s rögtön az első kortyoknál felismerhető a határozott komlózásra utaló hajlam. Érdekes módon a hab viszonylagos tartóssága ellenére a pohárban maradó utolsó kortyok (dacára annak, hogy nem ültem felette órákat...) rohamosan vesztették el a szénsavat, s így az utolsó falatok dinamikája és íze egész más lett. A vége majdnem édeskés volt... Összességében a vállalható kategória alja szerintem, kiváncsian várom, hogy sikerül-e majd itthon más tételekhez is hozzájutni.


Megjelenés6
Íz4
Aroma és jellegzetességek 4
Összhatás12
Összesen26