2013. október 29.
Nem ez volt az első alkalom, hogy Saku-ban jártam (immáron harmadszor), az előző két alkalommal a sörgyár múzeumát akartuk mindenképpen családilag megnézni. Nem jártunk sikerrel egyik alkalommal sem... Elsőre azt mondták, hogy a múzeum átalakítás miatt zárva van, jöjjünk vissza pár hónappal később. Erről persze a honlapjukon említést se tettek, na mindegy, azért megebédeltünk ott, ha már ott voltunk... Második alkalommal már ennyire sem voltunk szerencsések, mert akkor meg azzal hajtottak el minket, hogy csakis a gyárat csoportosan meglátogató vendégek tehetik be a lábukat a múzeumba. Hát miféle eljárás ez? Számomra egy kicsit furcsa volt, nem is ettünk vagy ittunk akkor ott semmit..
Ez volt tehát a harmadik vizit, és nagyon reménykedtem benne, hogy most végre lesz sanszom betekinteni ezekbe a termekbe. Nem így történt, de lássuk a részleteket. Ezúttal csoportosan közelítettük meg a gyárat, le volt beszélve a randink velük 11 órára. Egy idősebb néni fogadott minket lelkesen észtül, de aztán a csapat nemzetközi jellegére tekintettel átváltott angolra (tudott spanyolul is egyébként, spanyol barátom nagy örömére....)
Szóval azt gondoltam, hogy a múzeummal kezdünk, de nem. Oda éppen egy csapat egyetemistát vártak, s arról volt szó, hogy ha majd ők végeznek, majd mi jövünk. Hát nem így lett, mert mire mi megnéztük a teljes gyárat, ők még mindig ott lopták az időt. Nekünk meg sajnos sietni kellett tovább egy másik programra, így aztán megint nem láttam semmit a múzeumból...
A látogatás során szépen végigmentünk a folyamaton, így először abba az épületbe mentünk, ahol az alapanyagokat előkészítik. A komplexum viszonylag új, az eredeti főzde a patak másik oldalán állt, de aztán a termelés felfutásával új épületekre volt szükség, így jött létre a mostani épületegyüttes. Az új épületben folyik az előzetes folyamatok egyike, s itt lehet közel menni a dolgokhoz leginkább (a palackozós gyártósort nem lehet közelebbről vizslatni sajnos...).
Az egyes helyszínek közötti átvezetések alkalmával a sörgyár múltjába visszatekintő fotók láthatók a falakon, többnyire szinkronban a túra útvonalával. Nem akarom itt a sörgyár történetét taglalni, erről bővebben lehet már olvasni itt. Mindenesetre tán érdemes megemlíteni ismét, hogy a sörgyár eredetileg német volt:
 |
| Karl Friedrich Rehbinde fiatalon |
 |
| ... öregebben |
A gyár eredeti neve tehát Sack volt, s az egyik alapító atya látható a fenti képeken. Őt oly mértékű tisztelet övezi, hogy még egy sört is szenteltek neki az elmúlt pár évben. Számomra a legérdekesebb momentum a palackozó gyársor előtt az "Apolló" volt. Ez egy irgalmatlan nagy tartály, hogy mégis mekkora, fogalmat lehet alkotni róla az alábbi képekről:
 |
| Ez csak az alsó csücske... |
A Sakunak négy ilyen tartálya van, a '70-es években készültek az akkori Csehszlovákiában. Mint látszik, a szállítás nem volt egyszerű, először is közúton vitték őket Hradec Kralova-ból Gdanskba speciális óriás trélerekkel, úgy sejtem nem két perc alatt értek oda... Utána hajóval jöttek a tartályok a Viirelaid nevű észt hajóval Észtországba, de persze nem Tallinnba, mert a városon lehetetlen lett volna keresztülvinni őket.
A tartályok mellett állva a néni érdekes történeteket mesélt... Az egyik legérdekesebbet azért elmesélem. Van valahol Japánban egy professzor (ha jól emlékszem, akkor Masaru a neve), aki érdekes kísérleteket végez például vízzel. Megcsinálta például azt, hogy felírt papírlapokra különböző dolgokat, szélsőségesen rossz és jó dolgokat. Utána vizet töltött poharakba, és a cetliket ráhelyezte. Ezt követően lefagyasztotta őket, s megvizsgálta a jégkristályokat. A pozitív üzenetek alatt a jég szebbnél szebb harmonikus formákat öltött, a negatívak alatt viszont teljes volt a káosz a kialakult mintában. Akit érdekel a professzor munkássága, keressen rá, érdekes dolgokat fog találni...
Mindenesetre ezt csak azért mesélte el a néni, mert szerinte a sörkészítés igenis érzékeny folyamat (naná, hogy az...), nem mindegy, milyen lelkiállapotban állnak neki, s nem csak az alapanyagoktól függ az eredmény. Különösen igaz ez állítólag az élesztő hozzáadására. Finnországban, egyes sörgyárakban ilyenkor halkan énekelni szoktak, ez már szinte hagyomány, s állítják, az erjedés sokkal jobban megindul, ha a nedűt érzelmileg ráhangolják a készítők... Hát ki tudja, még az is lehet, hogy van benne valami...
A tartályok után már csak a palackozósor volt hátra, ahova sajnos nem engednek be, üvegfal mögül lehet nézegetni az automatizált folyamatokat:
A gyárlátogatás végén utolsó mozzanatként egy sörkóstolás van beiktatva, ahol hat sört lehet kóstolgatni a gyengébbtől az erős felé haladva. Mi egy alkoholmentessel kezdtük, de mivel ilyet a Saku nem gyárt, egy Baltika sör került sorra, mivel a Saku forgalmazza a termékeiket Észtországban.A többi sörre most fejből sajnos nem emlékszem, mert a vége nekünk eléggé rohanóssá vált: nem tudtuk az utolsó két sört konkrétan meginni, mert sietnünk kellett tovább valahová (azért elvittük magunkkal persze...).
Végezetül egy érdekes dologról szereztünk tudomást. A Saku kínálatában számos olyan sör jelent (jelenik meg) majd tűnik el, amelyek egy adott országhoz, városhoz vagy esetleg egy speciális sörfőzési stílushoz köthetők. Megtudtuk, hogy a "hatályos" rendszer az, hogy ilyenekből egy adott pillanatban mindig három lehet a piacon, s a siker függvényében változtat a gyár, a legsikertelenebb ugrik, s egy új fejlesztés lép a helyére. Jelenleg is három ilyen sör van, a Saku Manchester, a Saku Dublin, s egy viszonylag új, a Saku Tokyo, amit már szintén teszteltem, de még nincs kész a poszt...
Hát körülbelül ilyen élményeket szereztünk a gyárban...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése