2018. március 6., kedd

Trahter Veski (Saaremaa Veski) - Kurassare (Észtország)

Látogatás időpontja:

2014. április .25.

Saaramaa-n történt tartózkodásunk utolsó napján "tévedtünk" el erre e helyre. Mint a képeken is látszik, régen egy szélmalom volt, de nagyjából 20-30 éve hol kávézó, hol étterem...

Most épp étterem, a kiszolgáló személyzet nagyon kedves, ellenben nem túl nagy a választék...

Saaremaa-ról annyit kell mindenképp tudni, hogy ez Észtország legnagyobb szigete:


Saaremaa ilyen szép nagy...
Mivel szigetekről van szó, ezért komppal kell menni, és autó nélkül gyakorlatilag értelmetlen elindulni, mert a távolságok eléggé nagyok. Saaremaa, a legnagyobb sziget, 2673 négyzetkilométer, azaz kb. akkora, mint egy magyar megye, a tömegközlekedés pedig mondhatni korlátos.

Sörként a Pihtla jó erős söre jöhetett szóba (itallap lent), a többi már túlságosan sokszor került elő, vágytam valami helyi specialitásra...






Ebéd közben harminc évvel ezelőtti táncdalmuzsika szólt zömmel észtül, de amikor eljöttünk, az egyik szám (szintén észtül), teljesen megegyezett a Skorpió Dédapám című számával, amiről én mindig azt gondoltam, hogy az ő szerzeményük, így el is határoztam, hogy utánajárok én ennek...

Sikerült is! Az észt verziót a Keeris nevű együttes gyártotta le, akik Pärnu környékén léteztek a '80-as években:

Az ő daluk címe Viimne ratsu (Az utolsó lovag), s őszintén szólva a szövegnek tartalmilag annyi köze van az eredeti Szűcs Antal Gábor/Frenreisz Károly szerzeményhez, mint az almáspitének a kombájn indító kulcshoz, de tényleg. A linkeken lehet ellenőrizni, aki pedig meg szeretné hallgatni a két verziót egymás után (az észt az első), az YouTube barátunk segítségével itt megteheti:


Pihtla Õlu

Nem ittam először ezt a sört, de annyi baj legyen, az a poszt is megszületik egyszer csak. Ez a sör egy viszonylag erősen herbálos beütésű sör, a Pihtla Pruulikoda főzde első söre, 8,8 % alkoholtartalommal. Nekem elsőre nem nagyon ízlett, de ez már a harmadik alkalom volt, itt már kimondottan kedveltem...




Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás14
Összesen34







Strong ale from Saaremaa with special herbal taste.
.




Appearance (1-10)6
Taste (1-10)7
Aromas and other characteristics (1-10)   7
Overall (1-20)14
SUM (1-50)34

Az ételek közül a vaddisznó kicsit rágós volt. érdekes módon lencsével tálalták. A kacsa, szintén rágós volt (sült fokhagymával), de a csirke gyerekmenü volt a legfurcsább: odaadtak egy fél szelet húst, amit kissé furcsálltam....












Összességében gasztronómiailag jóval többet vártam ettől a helytől, amit nyújtott

Elérhetőségek:

Web: http://saaremaaveski.ee/
Cím: Pärna 19, Kuressaare, 93814 Saare maakond, Észtország
Tel: +372 453 3776

Nyitvatartás:

Minden nap 12-22

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése