2014. március 31., hétfő

Soproni Meggy

Forrás: Ital & Gyros
Tesztelés időpontja:

2013. augusztus 8., Tolna (dobozos)

Vajh mi maradt még ki a Soproni gyümölcsös vonulatából? Nem merem mondani, hogy semmi, mert mire leírnám, úgyis kirukkolnak megint valami újdonsággal... Nyári tesztelés ez is, s mivel akkor is 40 fok körül tanyázott a hőmérő, igazán jó ötletnek tűnt valami gyümölcsöset inni...

Volt már szerencsém a Sopronitól gyümölcsös sörökhöz korábban bőven (grapefruit, körte, citrom és narancs), s ha őszinte akarok lenni, a tapasztalatok eleddig nem voltak valami meggyőzőek. Hát gondoltam talán majd most, eljött az idő, hogy valami lehengerlőt mutassanak nekem.

Amikor töltöttem, még nem lehetett panaszkodni semmire, maximum a vége felé, amikor már az illataromák is megérkeztek, s inkább tűnt az illat mesterségesnek, mint természetesnek. Kicsikét opálos színezetű a sör, de ezzel gond nincs, hát lássuk az ízt. Sajnos az ízvilág a bon-bon meggy jelleg mellett sem tűnik természetesnek, olyan mintha felvizezett üdítőitalport inna az ember, sörjellegre pedig nem is érdemes számítani. Sajnos nálam ez a próbálkozás sem jött be.

Az összetétel azért árulkodó (a teljesség igénye nélkül): almalé, szőlőlé, körtelé, meggylé, feketerépalé sűrítmény. Ebből az ötből én négyet bátran kihagynék, s valószínűleg az íz teljesen más lenne. Az alkoholtartalma ennek is pontosan 2 %.

Megjelenés 5
Íz 3
Aroma és jellegzetességek  2
Összhatás 8
Összesen 18

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése