2013. szeptember 9., Tallinn (üveges)
Van nekem egy nagy bajom a belga sörök többségével. No nem minőségi (véletlenül se), csupán csak logisztikai jellegű: túl kicsi az üvegük többnyire. Hangsúlyozottan igaz ez a búzasörökre, amelyekből egy átlagos halandó bőven többet meg tudna inni, mint egy 0,33-as üveg, már pedig ők így palackoznak...
Nincs ez másképp ez a St Bernardus esetében sem sajnos. A St Bernardus nem először kerül elő a blogban, némi ízelítő a történetükről megtalálható például itt, de a konkrétabb elemző bejegyzés hozzájuk kapcsolódóan még várat magára.
A tesztben szereplő sört nagyjából egy éve vásároltam, s kicsit tartottam attól, hogy az íze egy cseppet fáradt lesz. De nem így volt, friss, ropogós hatást keltett a sör, ízében és állagában nagyon hasonlított egy Hoegaarden-hez. No persze a dolog nem véletlen, utánanézve a dolgoknak, kiderült, hogy ebben a sörben is jócskán benne van Pierre Celis keze.
A sör alkoholtartalma 5,5 % (normál), íze egzotikus gyümölcsöket vizionál, mindazonáltal savanykás, egyedül tán a habját érheti némi panasz. De ezt tudjuk be a hosszú időnek, amit a garázsban pihenve töltött... A szerkezetéről már tettem egy megjegyzést, pluszban még tán annyit lehet megjegyezni, hogy a sör pontosan úgy néz ki, amilyet egy magamfajta búzasörrajongó elképzel magának: kicsit sűrű, kicsit fátyolos, nem teljesen citromsárga... Remek ital, tessék kipróbálni! Grillezett csirkecombhoz mindenesetre tökéletes párosítás.
| Megjelenés | 7 |
| Íz | 7 |
| Aroma és jellegzetességek | 8 |
| Összhatás | 14 |
| Összesen | 36 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése