2016. szeptember 6., kedd

Pista néni





Látogatás időpontja:

2014. december 6.

Ha még nem említettem volna, a Lord együttes a gyöngém kb. 1985 óta, s ez a kapcsolat bőven túl van már a nagykorúságon, ahogy az együttes is. Hála az égnek, még zenélnek, s ha minden jól megy, a jövő év elején egy új albumnak is örülhetünk majd...

Ezt csak azért emlegetem fel, mert a fenti nevezetes napon tartották a már hagyományos "Lord Mikulás" koncertjüket a Club 202-ben (lánykori nevén Wigwam), s kedves barátommal a koncert előtt el akartunk nyugalomban fogyasztani néhány alkoholtartalmú malátás italt. Mivel az okostelefonok korában már nem nagy kihívás adott környéken jó kocsmát találni, így kötöttünk ki ezen a helyen...

Nem volt egyszerű megtalálni a sötétben, bár ha tősgyökeres lokálpatrióták lettünk volna, nyilván egyszerűbben meglett volna. Maga a hely nagyon hangulatos, már a neve is érdekes ugye...:) Állítólag kb 70 éve megvan az intézmény, a nevét pedig a legenda szerint élt egy István nevű úr a környéken, akinek a neje volt a névadásért felelős, de az ő nevét már nem őrizte meg az utókor. Mivel tél volt, a bíztatónak tűnő kerthelyiséget sajnos nem tudtuk kipróbálni...

Odabent filmes plakátok garmadával, faborítás, ahogy egy kocsmában dukál, nonmeg biliárdasztal... A kiszolgálásra rossz szót szólni nem lehet, viszonylag sokan is voltak.

Pilsner Urquell (csapolt)

Kaja sajnos nagyon nincs (zsíros kenyér azért akad, nem is rossz...), de a csapolt Pilsner Urquell teljesen korrekt. Elsőre a hordó alját kaptuk meg, érdekes módon az volt a jobb szerintem...

Megjelenés7
Íz8
Aroma és jellegzetességek 7
Összhatás15
Összesen37

Amíg ott ücsörögtünk, láttam egy szórólapot is: ők még a december 24-én egyedül maradókra is gondolnak, nagyon figyelmes hozzáállás...




Elérhetőségek:

Cím: 1221 Bp., Ady Endre u. 6.
Tel: +36 1 226 7340
Web: -
Facebook oldal: www.facebook.com/pista.neni
Nyitva tartás: H, K, Sz, Cs: 10-23; P, Szo: 10-01; V: 10-23

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése