2016. július 21., csütörtök

Főzdefeszt (2016)

Látogatás időpontja:

2016. június 11. (szombat)

Hát eljött a minden évben várva várt nap, amikor kilátogathat az ember a Főzdefesztre, és kóstolhat olyan dolgokat, amiket korábban még nem, illetve felfrissítheti emlékeit olyan sörökről, amelyek nem akarnak kimenni a fejéből...

Az idei fesztivál mottója szerint a lager típusú sörök újrafelfedezéséről szólt volna, ennek ellenére a felhozatal most is inkább a sokszínűséget képviselte, külön ezen alkalomra főzött lager sörökkel csak néhány standon sikerült találkozni, nem ez volt a jellemző tendencia... Idén megszűnt a lengetős kártyás megoldás, megint készpénzzel lehetett fizetni csak a legtöbb helyen, a pohár pedig egy fokkal lett csak szebb és praktikusabb, de drágább viszont igen...

Pohármosó alig volt, wc se túl sok, emellett még az időjárással sem volt szerencsénk (három óra után végig esett, amíg ott voltam...), de ez sem szegte kedvünk, szép impozáns lista lett végül a tesztsor, győzzétek végigolvasni, én meg feldolgozni a jegyzeteket...

1. Ježek 11 nefiltrovaný

Kezdeni egy jól bevált tétellel szabad, s mivel nehéz feledni az első Csehországban kóstolt söröket, ez a sör örökre beégett az időhorizontomba. Ezúttal is hozta a szűretlen cseh sörök között kivívott jó színvonalat, panasznak helye nincs...

Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek  8
Összhatás14
Összesen37

2. Bakancslista 19 - Mandarina Bavaria (Németország)

A RothBeer meglepte a közönséget egy újdonsággal (sajnos üvegessel még nem futottam össze...), ebben most a Mandarina Bavaria komló került a központba. Mit mondjak? Hát ez a bakancslista is sör is remekre sikerült: gyümölcsös, moderáltan komlós, harmonikus. Kell nekem egy üveges!!!:)))


Megjelenés7
Íz8
Aroma és jellegzetességek  7
Összhatás15
Összesen37





3. Zentus Sirály

A Zentus Sörfőzde egy új főzde számomra, értelemszerűen így ez volt az első sör, amit kóstoltam tőlük. A Zentus Sirály egy világos lager sör, amely négyfajta komlóval (Styrian Golding, Tradicional, Mandarina Bavaria és Cascade) készül és ötféle malátából (pilsner, vienna, munich, melanoidin és amber) készül. Alkoholra viszonylag erős (7,8 %), de tán ebből következően nekem kicsit túl édes volt...




Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek  4
Összhatás9
Összesen24

4. Bunny Hop (Csupor Sör)

Hát a Csupor Sör portfóliójával sem volt még dolgom eddig, de mindent el kell kezdeni. Ebben a sörben a hangsúly a Citra komlón van, s ha hinni lehet a pletykáknak, az első neve "Citra-fosás" lett volna, de ezt azért nem merték meglépni valamiért:) Maradt az ugráló nyuszi, mint vezérgondolat,  "mely komlósságából fakadóan egy biciklis trükkről kapta a nevét, magába foglalva a nyúl és a komló szavakat angolul." Mindössze 4,5% alkohol van benne, s forralásnál juharszirupot adagolnak hozzá, ettől kap egy lágy ízvilágot, amelyet aztán a Citra komló kellőképpen ellenpontoz. Az illata és íze teljesen összhangban van, szerintem szuper.

Megjelenés7
Íz8
Aroma és jellegzetességek  8
Összhatás16
Összesen39

5. Beerfort Sommer Ale

Ezt a sört már kóstoltam egy korábbi fesztiválon nagyjából egy hónappal korábban, akkor is nagyon meg voltam vele elégedve. Most sincs ez másképp, szuper.



Megjelenés8
Íz7
Aroma és jellegzetességek  8
Összhatás15
Összesen38


6. Beerfort Dunkel

Ezt a sört már szintén kóstoltam korábban, kellemes barna sör nem túl sok extrával.




Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás12
Összesen31

7. Reketye Monolith IPA

A Reketye Sörfőzde IPA-ja még nem járt a poharamban sohasem, de a híre már eljutott hozzám, hát nem voltam rest megkóstolni. Színre félbarna, ötféle malátából és háromféle komlóból készül (többek között Vic's secret). A színe mondhatni megkapó, illatra enyhén édeskés. Ízben az édeskés illat nem jellemző, kellemes 5,5 %-os nem túl citrusos IPA.




Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek  7
Összhatás13
Összesen33

8. Reketye, A Kartársnő

Maradtunk a Reketye Sörfőzdés vonalon, a név alapján sokat vártam...:) Citra komlóval készülő ale, 4,8 % alkoholtartalommal. A színe még rendben is volt, de egyébként teljesen átlagos. Édeskés, ugyanakkor vizes...




Megjelenés5
Íz4
Aroma és jellegzetességek  4
Összhatás9
Összesen22


9. Szent András Óarany

A Szent András Sörfőzde mint írtam már korábban, kezd a kedvencemmé válni, s ez ezzel a lagerrel sem változott meg. Általában az édeskés lagerek nem jönnek be nekem (ez is az), de ennek nagyon kellemes aromája van az édes íz mellett, van benne harmónia...




Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás12
Összesen29

10. Etyeki Bohém Pilzeni

Az Etyeki Sörmanufaktúra söreivel az ismerkedésem folyamatos, s ha már ez volt a 10- sör aznap, hát nem akartam valami durvulattal folytatni (kell néha egy kis pihenő...), így ezzel a nem szokványos pilsnerrel folytattam. Nehéz fogást találni rajta, vagy bármiféle jellemzőt ráakasztani, az biztos, hogy nem egy szokványos ital... Mindenesetre rossznak se mondanám.




Megjelenés6
Íz7
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás12
Összesen31

11. Kőszegi Sör Classic

Hallott-e már valaki a Kőszegi Sörről? Én korábban bevallom nem, s a Kőszegi Sörnek most volt a premierje ezen a Főzdefeszten. Idén 120 éve, 1896 május 9-én mutatták be az egykori kőszegi sörgyár első főzetét, s a gyártók ennek a históriai évfordulónak emléket állítva alkották meg a sörüket, amely egy bécsi láger, nem mondhatni, hogy sűrűn előforduló sörtípus. Mondjuk én nem vagyok a típus nagy rajongója, a közvetlen előtte kóstolt etyeki tétel pédául jobban ízlett egy kicsit...
Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás11
Összesen29

12. Áperte Első Csók

Az "Áperte" név a főzde nyitottságára utal, a főzde mottója szerint a sör beszéljen helyettük, a marketing nem kell. Az Első Csók egy 5,8 %-os szűretlen lager sör, amelynek nincs semmilyen különlegesebb íze, ugyanakkor hibája sem, kellemes ivósör...



Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás12
Összesen31




13. For Pure Limited Edition

A Four Pure söre sajnos a belinkelt oldalon, sem pedig az Untappd oldalán nem lelehető fel, így szubjektív élményemiet egy digitális lenyomattal nem rendelkező sörről fogom leírni:) A Limited Edition egy nagyon kellemeses citrusos sör, s mindamellett a komlózás harmóniája is kiemelkedő.



Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek  8
Összhatás16
Összesen38




14. Pilsner Urquell

Régóta vágytam "tankos" sörre, hét most megadatott. Talán túlságosan is vártam a csodát, de ez sajnos meg sem közelítette azt a csapolt minőséget, amit Prágában egy normál csapon tapasztalhat meg az emberfia...


Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek  5
Összhatás10
Összesen27

15. Reczer Satu

Reczer Ser termékkel sem volt még dolgom, hát rögtön itt egy IPA: Magas alkoholtartalom (6,5%) jellemzi, harmonikus és gyümölcsös, friss citrusos ízek egészítik ki a komlót. A sör egyébként az Anna and the barbies zenekarhoz köthető, három különböző címkével kerül forgalomba, mindegyiken a zenekar által előadott dalokból található egy-egy idézet... Hát ezen a csapolton nem volt egy sem...:)


Megjelenés7
Íz7
Aroma és jellegzetességek  8
Összhatás15
Összesen37


16. Synthesis Brewlab Waves of Liberty

Érdekes, hogy az Untappd jegyzeteim szerint már kóstoltam ezt a sört, de a blogjegyzetekben nyomát sem látom. Mondjuk nem csoda, ha nem sikerül már rendesen áttekinteni, 257 a restanciák száma:( No mindegy, pár sort most itt is írok róla. A Synthesis Brewlab egy újabb "ismeretlen" főzde, nem nagyon volt még eddig dolgom velük. A szabadság hullámai egy felsőerjesztésű amerikai stílusú American Pale Ale (APA). Színre egészen világos, a textúrája viszont a vizestől erősen messze, majdnem sűrű. Alkoholra 5,3 %, szerintem rendesen az átlag felett, szívesen innám még...



Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás12
Összesen29

17. Flower Power (Garage Brewery)

Ismét egy "gerilla" sörfőző, és ismét számomra ismeretlen tényező, a Garage Brewery. Rögtön egy IPA-val kezdtük az ismerkedést, amelyben nem túl sok az alkohol (6,3 %), és nincs is nagyon megbonyolítva. Enyhén citrusos, visszafogottan komlós, nem akartak a készítők markánsan egyik irányba sem eltolódni. Lett belőle egy átlagos sör...




Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás11
Összesen28


Felirat hozzáadása
18. Hedon Charlie Firpo

Hát akkor jöjjenek a Hedon sörök... Itt viszonylag sok időt eltöltöttünk, mert megérkezett az eső, amit egyáltalán nem vártunk. Volt nálunk esernyő is, de az első tíz percben nem nagyon volt kedvünk a védelemből kibújni... A sör egy APA, s a méltán népszerű Bud Spencer ihlette, aki sajnos már nincs közöttünk. Gyermekkorom nagy kedvence volt ő, bár most is nagyon szívesen nézem a filmjeit, ha éppen adódik rá alkalom... Ez a sör egy nem túl erős alkotás (5,1 %), némileg citrusos és savanykás, de attól még jó. Különösen nyáron, tíz fokkal melegebb időjárásban lehet kellemes...


Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek  7
Összhatás12
Összesen29


19. Hedon Infúzió

Mát volt szerencsém gose típusú sörhöz Észtroszágból, de az a poszt még várat magára... A gose tulajdonképpen egy ősi lipcsei sörtípus, egy savanykásan száraz és szinte sós búza ale. Búzamalátával érlelik tehát, lager élesztővel erjesztik, s az Infúzió esetében még kevés korianderrel is fűszerezik. Szezonális nyári sör, és tényleg elég sós. Sajnos ez továbbra sem az én stílusom, a jelek szerint még érnem kell rá...


Megjelenés5
Íz5
Aroma és jellegzetességek  5
Összhatás9
Összesen24




20. Hedon Credo


Ittam aznap már jónéhány IPA-t, ilyenkor már nehéz új szintre lépni, vagy bármi újat mutatni. A Credo-nak azonban sikerült.  Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezt a 6 % alkoholtartalmú italt csupán egy malátával készül (az IPA-k többnyire többel készülnek), így ennek a típusa SMaSH IPA. Ha hinni lehet a neten keringő történetnek, először az index.hu munkatársai szerettek volna egy sört főzni, s a Hedon segítségével ez lett belőle. Az eredmény tetszett a szerkesztőségnek, így késuült belőle több, aztán ez a termék lett a végeredmény... Komlóból csak egyetlen van benne (Citra), de nem kell is több: a borostyánszínű ital egész kiváló lett, markánsan komlós és mégis gyümölcsös...


Megjelenés7
Íz8
Aroma és jellegzetességek  7
Összhatás14
Összesen36

21. Hedon Katalin Cárnő

Hát még egy Russian Imperial Stout is jutott ezen a standon! 8,1 % alkohol van a cárnőben, de be kell vallanom, ez egyáltalán nem érződik, sőt. Elsőre nem tűnt kiemelkedőnek, kissé száraznak éreztem, s tán az eső okozta páratartalom miatt az illatfelhő sem volt valami fenomenális. De aztán bontakozott szépen, kávés és csokoládés is egyben, s a végén összeállt egy korrekt harmóniába. Átlag feletti mindenképp...

Megjelenés7
Íz6
Aroma és jellegzetességek  7
Összhatás14
Összesen34




22. Zip's Horizontal Eight

A miskolci Zip's Brewhouse sörei már szerepeltek a blogban, most néhány újabb tétel. Először egy 4 %-os IPA, azaz egy könnyedebb fajta. Érdekes módon nem érződik rajta a "könnyedség", majdhogynem tartalmasnak is mondanám. Szerintem nem rossz.





Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek  5
Összhatás11
Összesen28



23. Zip's Lager 4you

Akkor egy újabb Zip's Brewhouse sör, ezúttal egy lager. 4 % alkoholtartalmú könnyed ital, különösebb hibák és semmifajta kiemelhető plusz nélkül.





Megjelenés5
Íz5
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás11
Összesen27


24. Zip's Miskolci Mozaik

Majdnem zárótétel aznapra a Zip's Brewhouse-tól, de nem:) Ez is egy pilsner/lager, de szerencsére egy fokkal jobb, mint a Lager 4you. Sajnos sok információt nem tudtam fellelni róla...



Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek  5
Összhatás10
Összesen27

25. Zip's WereWolf

Ez volt a búcsúnk a standtól... Szűretlen felsőerjesztésű IPA, 5 % alkoholtartalommal. A színe bíztató volt (majdnem borostyán), az illata már kevésbbé, édeskés volt. A gyártó szerint ez egy speciális vörös india pale ale (IPA) Wolf komlóval fűszerezve, s az infók szerint szűretlen is. Nekem helyenként olyan volt, mint a karamelles szirupos üdítőitalok, nem igazán jött be...


Megjelenés5
Íz5
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás11
Összesen27

26. Főzde Projekt Váci út 83. - Pilsner

Izgalmas a név, de a mögöttes tartalomra nem nagyon sikerült fényt derítenem így utólag, a kóstolás pedig mély nyomokat erről a sörről nem hagyott. Szimpla lager, teljesen átlagos...



Megjelenés5
Íz6
Aroma és jellegzetességek  5
Összhatás10
Összesen26

27. Főzde Projekt Váci út 83. - Hoplager

Ha már ott voltunk a sátornál, a hoplagerből is kértünk egy kis kóstolót. Ez már egy fokkal jobb volt, némileg komlósabb illattal, mint egy átlagos hoplager esetében lenni szokott (legalábbis nekem...). Szerintem egy árnyaltnyival átlag feletti sör...



Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek  6
Összhatás11
Összesen29

28. Hübris Aranyláz

 Hát róluk (Hübris) sem hallottam a főzdefeszt előtt, de az ő standjuk előtt csak egy kis időre álltunk meg. Az Aranyláz egy kellemes 5 % alkoholtartalmú lager, de nem dobott akkorát, hogy kiemelkedne a mezőnyből. Azért kellemes volt inni...


Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek  7
Összhatás11
Összesen30

29. Hübris UbikEklektik Herbál IPA


Az  Ubik Eklektik Herbál IPA egy igazi különlegesség: nem a divatos amerikai komlók figyelnek benne ugyanis, hanem cseh és német hagyományosabb fajták: Polaris, Tettnanger, Mittelfrüh, Hersbrücker és Saaz. A sör az UbikEklektik közösség számára készült, amely része az FMZ-nek (Fiatalak a Magyar Zenéért). Valószínűleg megérdemelték a sört magát, de a színvonalával nem voltam kibékülve, herbális ízeket például egyáltalán nem éreztem... Alkoholra 6 %.




Megjelenés7
Íz5
Aroma és jellegzetességek  5
Összhatás9
Összesen26

30. Mad Scientist Octopus

A Mad Scientist sörök eddig kimondottan jó benyomást tettek rám, így a kimerítő tesztsor vége felé sem éreztem úgy, hogy ezt a sör ne kéne bevállalni... Egy märzen típusú sörről beszélünk, 5,8 % alkoholtartalommal, de sok információt ezen kívül nem tudtam felellni róla. Valószínűleg egy alkalommal lefőzött tétel volt, bár szerintem meg lehetne ismételni...





Megjelenés6
Íz6
Aroma és jellegzetességek  7
Összhatás12
Összesen31

31. Székely Sör

Még nem mondtam le róla, hogy a Csíki Sörmanufaktúra részéről egy kiemelkedő sört is lássak (az eddigiek nem győztek meg sajnos), így legvégül ezt a sört kóstoltam meg. Kifejezetten édes volt nekem, s bár sokak beszámolójában kedvező értékelést kapott, nálam ez sem volt favorit...




Megjelenés6
Íz5
Aroma és jellegzetességek  5
Összhatás9
Összesen25


Végezetül a szokásos táblázat, ami nem maradhat el:


Név Pontszám
1 Bunny Hop (Csupor Sör) 39
2 Beerfort Sommer Ale 38
3 For Pure Limited Edition 38
4 Ježek 11 nefiltrovaný 37
5 Bakancslista 19 - Mandarina Bavaria (Németország) 37
6 Reczer Satu 37
7 Hedon Credo 36
8 Hedon Katalin Cárnő 34
9 Reketye Monolith IPA 33
10 Beerfort Dunkel 31
11 Etyeki Bohém Pilzeni 31
12 Áperte Első Csók 31
13 Mad Scientist Octopus 31
14 Hübris Aranyláz 30
15 Szent András Óarany 29
16 Kőszegi Sör Classic 29
17 Synthesis Brewlab Waves of Liberty 29
18 Hedon Charlie Firpo 29
19 Főzde Projekt Váci út 83. - Hoplager 29
20 Flower Power (Garage Brewery) 28
21 Zip's Horizontal Eight 28
22 Pilsner Urquell 27
23 Zip's Lager 4you 27
24 Zip's Miskolci Mozaik 27
25 Zip's WereWolf 27
26 Főzde Projekt Váci út 83. - Pilsner  26
27 Hübris UbikEklektik Herbál IPA 26
28 Székely Sör 25
29 Zentus Sirály 24
30 Hedon Infúzió 24
31 Reketye, A Kartársnő 22


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése