2015. február 6., péntek

James Boag's Premium Light

Tesztelés időpontja:

2015. január 21., Budapest (üveges)

Nem tehetek róla, de ha Tasmániára terelődik a szó, nekem mindig a tasmán ördögök jutnak eszembe, pedig azt is tudom, hogy szegények igen rusnya állatok (legalábbis kinézetre). No meg az is eszembe jut (csak hogy maximálisan elkalandozzunk mindenfelé...), ami egyszer a trolin esett meg, amikor épp az aktuális kék túra (egyszer tán majd abból is lesz blog) etap teljesítése céljából tartottunk hajnalok hajnalán a Keleti pályaudvar felé...

Szóval békésen utazva a trolin felfigyeltünk két brókerarcú csávóra, akik úgy néztek ki, mint két narkós a Trainspottingból, szemlátomást buliból tartottak hazafelé enyhén túltöltve.:) Csillogott a szemük az értelemtől, azaz olyan homályosak voltak, mint a szeptemberi köd a Zsidó-réten a Bükkben. Na. Alig bírtak kapaszkodni, aztán az értelmesebbnek tűnő (hangsúlyozottan csak tűnő!) elkezdett egy olyan társadalomtudományi előadást:

-      Tudod mi a baj apukám?
-      Hát… (csöppnyi elbizonytalanodás). Nem…
-      Megmondom én neked! Az a baj,… szóval az a baj…
-      ???
-      Az a baj, hogy túlképzett vagy! Ez az, túlképzett vagy apukám.


A másik itt egy kicsit kezdte elveszteni a fonalat, de azért próbált tovább figyelni, az ész meg folytatta:
Forrás: Greenfo

-      Így aztán egy választásod marad érted... Be kell gyújtani a hajtóműveket…
-      ?
-      És… és…. És elpályázol! A világföldglóbis másik felére. Érted? Ausztráliába! Mert ott lehet érvényesülni! De itt nem, mert túlképzett vagy, na…
-      Aha…
-      Csak ott aztán egy dologra kell ám vigyázni, ezekre az izékre e. Ezekre a tasmán ördögökre. Az egy kegyetlen veszélyes állat vazze. 40 centi az egész g***, aztán negyvenesével támadnak! Láttam, a Diszkóveri csenellen!
-      ????

Hát én ezen a ponton magam alá dőltem majdnem a 29 kilós hátizsákommal együtt.


No de minek és hogy jön ide Tasmánia? Hát kérem csak úgy, hogy hasonlóan egy korábban tesztelt ausztrál sörhöz (áldassék érte Csongi bácsi neve...), ez is abból a régióból származik, s még csak nem is a nagyobbik "szigetről", hanem ténylegesen Tasmániáról, tehát nyugodtan nevezhetjük tasmán sörnek... Maga a James Boag's főzde is megér majd egy misét, most elég ha azt tudjátok, hogy túl vannak a száz éven, tehát halmozódott ott is fel már némi tapasztalat...

Azt is lehet már tán tudni rólam, hogy a light sör kategória nem a szívem csücske, különösen akkor, ha az adott nedű bekúszik a 3 % alkoholszint alá. Márpedig ennek a sörnek sikerült, mindössze 2,7%. Szerencsére ezt a kóstolás első pillanatában nem tudtam (csak később néztem meg), így ezt az előítéletes szakaszt kihagytam most. Érezhetően light sör volt ízlelésre ettől függetlenül, moderált komlózással, s nagyon enyhén érezhető vizességgel.

Sajnos ez is csak 0,33-as palack volt (szintén tekerős kupak...), így nagyon nem lehetett tartogatni, kóstolgatni, de ezen a rövid távon is érezhető volt, hogy a hűtés kimondottan jót tesz neki, s pár perc elteltével bontogatja szépen ki magát. Ebben a kategóriában (3% alatt), megkockáztatom ez volt a legjobb sör eddig, amit ittam. A gyártó oldala szerint agyon is nyerte magát vele magát mindenféle versenyeken...

S hogy mihez lehet inni ezt a sört? Hát például ehhez (ismét a lányom kreált egy újdonságot a konyhában):




Megjelenés5
Íz5
Aroma és jellegzetességek 5
Összhatás11
Összesen26





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése